„Ezért is kell békét kötnünk” – Interjú Ahmad Abdelrazekkal, a Palesztin Állam rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövetével*

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

Ahmad Abdelrazek 2006 óta a Palesztin Állam rendkívüli és meghatalmazott  budapesti nagykövete. Bejrútban született, menekült palesztin szülők gyermekeként. Franciaországban tanult filmművészetet, majd a PFSZ párizsi irodájának kulturális vezetője…
 

 

Photo_Ahmad002.jpg 

Ahmad Abdelrazek 

–        Ez az első alkalom, hogy magyar zsidó orgánum meginterjúvol egy palesztin diplomatát, ezt fontosnak tartom leszögezni. Először is személyes emlékekről kérdezném. Ön, illetve a családja honnan származik?

–        …Megkeresésére azonnal pozitívan reagáltam, mert a legjobb út mások megértéséhez az, ha beszélünk velük. A béke legnagyobb akadálya az egymásról alkotott sztereotípiák léte. Bejrútban születtem, két évvel azután, hogy a szüleim Palesztinából Libanonba menekültek. Falunk, a mai Izraelben lévő egykori Al-zib, pár kilométerre volt a libanoni határtól. Családom elhagyta Palesztinát, osztozva többszázezer palesztin sorsában. Mindannyian azt gondolták, hogy egy-két hétig fog tartani az egész konfliktus, s aztán visszatérnek. Senki sem akarta végleg otthagyni a faluját, a szülőföldjét. Máig megvan apám útlevele, aki már nem tudott visszatérni a falujába. Menekültként soha nem tudja elfeledni az ember a gyökereit. A zsidó nép is ehhez hasonló, kétezer év alatt számtalanszor próbálták áttéríteni, asszimilálni, mindhiába. Palesztinnak lenni egyfajta identitást jelent. Mivel az apám az egész helyzetet átmenetinek tartotta, nem vette számításba a gazdasági változásokat, a mindennapi megélhetés nehézségeit. Nagy volt a családunk, így apám elköltötte az összes meglévő pénzét. Szerencsére Libanonban is működött egy ENSZ-szervezet, az UNRWA, mely a palesztin menekültekért nagyon sokat tett, elsősorban az egészségügy és az oktatás terén. Ez reményt adott a túlélésre, iskoláimat is ők biztosították, hiszen apám nem tudta volna ezt finanszírozni. Életemben mindig jelen volt annak a falunak a képe, ahonnan a szüleim származtak. Ők azonban nem csak a tájat, hanem a konfliktust is közvetítették. Apám a háború előtt zsidókkal dolgozott együtt s elmondta, hogy semmilyen probléma nem volt köztük, az élet normális mederben folyt. Ez a zsidókép élesen ütközött azonban azzal, mely menekülthelyzetemből fakadt. A zsidók kiszorították a családomat Palesztinából, miközben apám teljesen jól kijött velük….

–        Mi a helyzet a menekült-kérdéssel? Azokkal a – most már – milliókkal, a hajdan elmenekült százezrek leszármazottaival, akik a Területeken kívüli arab országokban élnek, sokan táborokban? Ön szerint térjenek vissza Izraelbe, vagy a palesztinok elfogadnak anyagi jellegű megoldásokat, kárpótlást is?

–        Alapvető jogunk a visszatérés és ez a jog – mivel a mi identitásunkról szól – lényeges. Ha az izraeliek azt mondják, hogy nincsen menekültprobléma, akkor ki vagyok én, aki Libanonban született, és honnan származom? Megértjük, hogy ötmillió palesztin menekült Izraelbe való visszatérése megszüntetné az izraeli államot. Hajlandóak vagyunk tárgyalni erről a kérdésről, de megoldást kell találni rá. Kérdés az, hogy van-e valódi hajlandóság a béketárgyalások folytatására. Izraelben az történik, hogy az új kormányok nem fogadják el elődeik tárgyalási eredményeit, és így mindent elölről kell kezdenünk. Így nem lehet komolyan venni a tárgyalási hajlandóságot. Ezért új partnert vagy partnereket kell bevonni a folyamatokba. Nem lehet úgy tenni, mintha tárgyalni akarnának, holott nem akarnak. Ez frusztrációt okoz, és ennek egyenes következménye az erőszak. Ezt tanultuk meg saját történelmünkből. Szükséges, hogy reményt adjunk a népünknek, de a reménynek valós teljesítményen kell nyugodnia. Az izraeliek a legerősebbek, de nem fogják tudni fenntartani a fölényüket, mert a világ változik. Ezért is kell békét kötnünk.

–        Mit gondol, nem javíthatna-e a helyzeten, ha a két nép történelmi katasztrófáit, megpróbáltatásait tanítanák egymásnak? Hogyha a Nakba történetét oktatnák az izraeli iskolásoknak, ugyanakkor a Holokauszt históriája és a zsidó történelem a palesztin tanmenetekbe is beépülne?

–        De igen. Nem ismerjük a másikat, ezen változtatni kell, mind a két tragédiát tanítani kell mind a két oldalon. Az embereknek meg kell érteniük, mi is történt, különben a jelenlegi helyzetet sem értik meg.
 

*

 
A nagykövet úr külön is leszögezte, hogy nem fogadják el a szélsőjobboldal pro-palesztin és Izrael-ellenes felkínálkozását és a velük való kapcsolat létrehozását akár Magyarországon, akár máshol a világon. Hiszen a szélsőjobboldali ideológia és a rasszizmus nem csak a zsidók, hanem az arabok és az iszlám ellen is szól. Visszaemlékezett franciaországi éveire, amikor is Jean Marie Le Pen és pártja kereste a palesztinok kegyeit, de Abdelrazek úr szerint visszautasították őket. „Rasszistákkal nem akarunk partneri viszonyba kerülni” – mondta.           

 

* A Palesztin Állam (melyet amúgy a Magyar Köztársaság és legalább 100 más állam is elismer) – bár állandóan szó van a létrehozásáról – de facto még nem létezik, Izrael pedig nem ismeri el.

 

[popup][/popup]