Ügynök csellóval

Különleges küldetésem – Ügynök csellóval a II. világháborúban címmel a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Francis Shelton magyar származású csellista, zenekritikus könyve, amely Hitler ausztriai bevonulásától meséli el a 97 éves szerző kalandos életútját.
 

 

Könyvfesztivál / könyvajánló

 

 

Francis Shelton, aki Schönberger Ferenc néven született Budapesten, és akit az Anschluss késztetett arra, hogy új hazát keressen, elmondta: a 90-es évek közepén határozta el, hogy megírja élettörténetét. Egyrészt úgy gondolta, talán érdemes lenne fia, barátai és az angol közönség számára megörökíteni, mi történt Magyarországon az 1930-as években, másrészt le akarta zárni magában a múltat.

“Semmilyen okmány, irat nem állt rendelkezésemre a könyv írásakor, csak a saját emlékeimre támaszkodhattam” – tette hozzá, majd leszögezte, a magánúton terjesztett kiadvány sosem jelent volna meg Magyarországon, ha Ungvári Tamás nem lát benne fantáziát. A kötet most az író könyveit is gondozó Scolar kiadásában jelent meg.

“A Horthy-rezsim egyszerre volt az aranykora és a borzalma a 20. századi magyar történelemnek” – mondta, utalva az irodalmi és a zenei élet akkor élt kiválóságaira és az egyre erősödő antiszemitizmusra. Ez utóbbira emlékezve megemlítette, hogy bátyjának, Székács-Schönberger Istvánnak az egyetem kertjében “verték be a fejét” egy zsidóverés közben. De felidézte azt is, milyen kiváló tanároktól és növendékekkel tanult csellózni a zeneakadémián. Tanára volt például a híres zeneszerző, Weiner Leó, akit életének “legfontosabb tényezőjének” nevezett, de “lapozhatott” a később szintén világhírűvé vált Solti Györgynek is.

“Nem voltam csodagyerek, noha valami tehetségemnek kellett lennie, hiszen felvettek az akadémiára” – indokolta, miért nem gondolt akkoriban hivatásos zenei pályára. Noha jogi diplomát szerzett, a zsidótörvények miatt nem helyezkedhetett el szakmájában, egy nagy, mezőgazdasági gépeket forgalmazó cégnél alkalmazták könyvelőként, ahol aztán az osztály vezetését is rábízták.

Végül mégis a zene segített neki a külföldre jutásban. “Az ötletem az volt, hogy mulatóhelyi zenésznek adom ki magam, és szerződést találok külföldön. Úgy gondoltam, ha kijutottam, akkor már el tudok kerülni Angliába, ahol tovább szerettem volna folytatni egyetemi tanulmányaimat” – mondta Francis Shelton hozzátéve: senki nem értette a döntését, ő azonban érezte, hogy milyen jövő közeleg. Sikerült iratokat szereznie, és egy véletlen folytán egy szalonzenekarban kapott munkát Teheránban, ahol éjszaka játszott, nappalait pedig nyelvtanulással és az angol hírek hallgatásával töltötte. A háború kitörésekor jelentkezett az angol követségen, hogy harcolni szeretne Hitler ellen. Először elutasították, később mégis rábízták a teheráni magyaroknak szóló újság szerkesztését.

Eközben ismerkedett meg a híres újságíróval, ügynökkel, Pálóczi-Horváth Györggyel és Basil Davidsonnal. “Pálóczi nagy benyomást tett rám” – mesélte, hozzátéve, hogy Pálóczi akkoriban már az angol titkosszolgálatnak dolgozott, az ellenállás feltérképezése és segítése volt a feladata. Shelton egy speciális kiképzés után a brit SOE (Special Operations Executive) megbízásából Pálóczi beosztottja lett, fő feladata a magyar belpolitikai helyzet elemzése volt. Így “kulcslyukon át” figyelhette, amint megszületik a titkos megállapodás arról, hogy ha az angol vagy az amerikai hadsereg eléri a határt, Magyarország azonnal kapitulál. “Mindez azonban csak Kállay álma volt, a német titkosszolgálat tudomást szerzett a megállapodásról, néhány hónap múlva a németek megszállták Magyarországot, és jött Szálasi és vele deportálások” – emlékezett.

Ekkor az olasz főhadiszállásra, majd Bariba helyezték, ahonnan a Magyarországra sugárzott rádióadásokat szerkesztette. “Hogy ki hallgatta ezeket? Valószínűleg csak a magyar hatóságok. De épp ez volt a cél: tudatni, hogy mi a nyugati hatalmak álláspontja a háború utáni időkre nézve” – mondta, megjegyezve: akkoriban még azt hitték, hogy egy demokratikus Magyarország jöhet létre.

Francis Shelton felidézte azt is, hogyan “felejtették Olaszországban” a háború végén, miként kellett pénz és állampolgárság nélkül egyik napról a másikra tengődnie. Végül a menekültek oktatásáért és szakképzéséért felelős ügynökségnél kapott munkát Milánóban, s később vezető beosztásba került. 1950-re megelégelte azt, hogy továbbra is hontalan, és angol állampolgárságért folyamadott. “Útlevelem nem volt, jóformán hamisítani kellett papírokat, hogy eljuthassunk Angliába. Végül egy év alatt megkaptam az állampolgárságot, és még állást is sikerült szerezni” – mondta Shelton.

Végre ismét szenvedélyének, a zenének szentelhette szabadidejét.  Ekkor ismerkedett meg Végh Sándorral, a világhírű hegedűművésszel, aki meghívta a svájci International Lenk Summer Music Academy-re, amelynek tiszteletbeli docensévé választották. “Harminc éven keresztül beszéltem rá a tanítványokat, hogy Haydn, Beethoven, Brahms kamarazenéi sokkal fontosabbak, mint hogy a fejük tetején állva Paganini-etűdöket játsszanak” – tette hozzá, kiemelve, hogy nyugdíjba vonulása után minden idejét a zenének szentelte: karitatív koncerteket adott, számos fesztiválon vett részt. Felesége 1999-es halála óta ideje nagy részét Baden-Badenben tölti, ahol a Festspielhaus zenekritikusaként dolgozik.

Shelton felidézte azt is, hogy a rendszerváltásig nem is gondolkodott azon, hogy hazalátogasson. “A Rákosi-diktatúra alatt a bátyámat és feleségét is börtönbe zárták kémvádakkal, egy évig kínozták őket. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás sem csábított haza, ráadásul a családomat vagy megölték, vagy szétszóródtak a világban” – fogalmazott Shelton, aki először 1989-ben tért haza, azóta azonban minden évben ellátogat Magyarországra.