Papírforma, meglepetésekkel

A Fidesz nagyarányú győzelme nem volt kétséges, hiszen az ország választóképes lakosságának zöme gyökeresen elégedetlen volt a szocialista (korábban szocialista-szabaddemokrata) kormánnyal, s Bajnai Gordon (amúgy korrekten kormányzó) szakértői csapatát is a Szocialista Párttal kötötte össze. Ez eleve eldöntötte a választás kimenetelét.
 

 

Orbán Viktor ( Fotó: Pelsőczy Csaba, Nagy Tamás Gábor. Forrás: fidesz.hu)

 

A Fidesz nagyarányú győzelme nem volt kétséges, hiszen az ország választóképes lakosságának zöme gyökeresen elégedetlen volt a szocialista (korábban szocialista-szabaddemokrata) kormánnyal, s Bajnai Gordon (amúgy korrekten kormányzó) szakértői csapatát is a Szocialista Párttal kötötte össze. Ez eleve eldöntötte a választás kimenetelét. Nem feltétlenül lett volna ekkora a kudarc, ha a szocialisták belementek volna az előrehozott választásokba, melyre Gyurcsány Ferenc lemondása, illetve a miniszterelnök-választási kutyakomédia körül még lett volna némi esély. Ám a szocialisták ragaszkodása hatalmuk maradékához (és nyilván az ezzel járó költségvetési összegek allokációja jogához s az ezzel járó előnyökhöz), lehetetlenné tette ezt az opciót. Így a rövidtávú haszon érdekében feladták a hosszútávút, miközben 2006 óta tudható volt, hogy veszíteni fognak. Ennek következtében a magyar választások történetéből jól ismert tömeges protesztszavazás a jobboldal számára kínálta fel az ország többségét, és kérdéses, hogy az idősebb generáció pártjává vált MSZP képes-e a megújulásra; arra, hogy a pártállam iránt nosztalgiát tápláló idős százezreken és a jobboldaltól zsigerileg rettegő antifasisztákon túl szélesebb (és fiatalabb) köröket is megszólítson. 

 

A korábbi választáson több mint 6%-ot nyert Szabad Demokraták Szövetsége – miután reformtörekvései erőltetésével először koalíciós partnerét, majd magát tette tönkre – gyakorlatilag megszűnt. Mai formájában, az MDF-el való kudarcos választási koalíciójában, valamint különféle utódszervezeteiben (SZEMA, SZEP, stb.) vegetál s így maga a csúfos kudarc, hiszen ezek a kis formációk korántsem fejezik ki (még együtt sem) azt az egykori ideológiai sokszínűséget, mely az 1990-es évek legelején jellemezte a Szabad Demokraták Szövetségét. Az 1994-es indokolatlan koalíciókötés után a rendszerváltó SZDSZ és az állampárt utóda, az MSZP uralkodó elitje összeolvadt, és a dicsőségben, majd a kudarcban is sorsközösséget vállaltak egymással. A szocialista párt sikertelenségének az elmúlt évek elhibázott gazdaságpolitikáján, a hihetetlenül megnőtt korrupción és a szétzilálódott államon kívül az is oka volt, hogy a baloldal nem tudott megújulni. A baloldaliság nagyjából kimerült a kádári vívmányokhoz való ragaszkodásban, s képtelen volt arra, hogy megszólítsa a fiatalokat, hogy jövőképet, orientációs pontot adjon a számukra. Sajátos módon éppen Gyurcsány Ferenc volt az, akiről úgy tűnt, tud álmokat adni a baloldali szavazóknak s a Blair-i, Giddens-i harmadikutas európai szociáldemokrata koncepciók importjával egy időre versenyképessé vált az eladható jövők piacán, míg az őszödi beszéd és maga az ország rossz gazdasági helyzete romba nem döntötte ezt a pályaívet.

A magyar jobboldal kihasználta az őszödi beszéd kínálta helyzetet, s odáig ment, hogy  sokan megkérdőjelezték a mégiscsak legitim (bár erősen hitelét vesztett) kormány és kormányfő legitimitását. Folyamatos utcai demonstrációkkal, népszavazásokkal tartották nagyon erős nyomás alatt a kormányt, miközben  a kiterjedt jóléti állam víziójával kecsegtették a választókat. A jobboldal iránt ma óriási elvárások irányulnak Magyarországon, amit részben önmaga keltett azzal, hogy az előző kormány sok intézkedését támadta s nem engedte, hogy hozzányúljanak a nagy ellátórendszerekhez. Ám nagyon nehéz lesz egy ekkora csodavárásban kormányozni, hiszen hamarosan kiderül, milyen valós nemzetközi adottságai vannak a meglehetősen törékeny magyar gazdaságnak, illetve hogy a korábbi kormányok által erőltetett reformnak mégiscsak vannak elfogadható elemei is. Fontos szempont az is, hogy a várhatóan kétharmados fideszes többségű parlament tisztelje az ellenzéki jogokat, és vegye figyelembe, hogy mostani nagyarányú győzelme inkább a másik oldal gyengeségének a következménye. Ezért akkor teheti a legtöbbet, ha nemcsak a saját táborát pacifikálja, de hidakat épít a politikai-társadalmi élet nem jobboldali szegmensei felé is.

Reménykeltő azonban, hogy a jobboldalon némi tisztulás ment végbe. A Jobbik miatt a Fidesz ismét centrális pozíciót foglalhatott el, tehát középre húzódott és néppárti jellegéből következően több áramlat is megfér benne egymással; ezek közé bejelentkezett egy eurokonzervatív vonulat is, melynek követői nem hisznek a mindenható államban, ugyanakkor az individuum tisztelete jól megfér szemükben a szűkebb és tágabb értelemben vett közösség(ek)hez való lojalitással. Ez fontos vonás: egyensúlyt jelent a patrióta és az univerzális értékek között.

A szélsőjobboldal pártja, a Jobbik jól szerepelt a választásokon, főleg az északkelet-magyarországi válságrégiókban volt sikeres, de Budapesten alulteljesített, a budai jobboldali kerületekben például rendre rosszabbul végzett, mint az LMP. Ez a párt még sok problémát fog okozni – nemcsak azoknak, akik nem szeretik a cigányozó, zsidózó „közbeszédet”, de a magyar kormánynak is. Brüsszelben és Washingtonban kell majd kivédenie a Jobbik irredenta propagandáját, melyet a szomszédos országok politikusai – részben a magyar kisebbség ellenében – maximálisan ki fognak használni. Az első forduló előtti hetekben jegessé vált a korábban semleges Fidesz–Jobbik viszony, szabályos kommunikációs háború alakult ki köztük, a Fidesz médiája mindent bevetve próbálta meg csökkenteni a Jobbik hitelességét. Bár e lépés kissé későn, ráadásul aktuálpolitikai érdekek miatt következett be, a szokások elvvé is jegecesedhetnek, s arra lehet számítani, hogy ezzel a jobbközép és a szélsőjobb útjai végleg elváltak Magyarországon.

A választás nagy meglepetése az LMP, mely tulajdonképpen budapesti jelenség. A húszas-harmincas fiatalok baloldali zöld áramlata a hagyományos baloldalban és liberálisokban csalódott emberek tömegeit vonzotta magához. Nyilván rájuk szavazott a korábbi SZDSZ-tábor nagy része is, akiket taszított az MDF vezetésének diktatórikus stílusa, a párt szervezetének leszalámizása. Ám sok olyan egykori MDF-es is az LMP-re szavazhatott, akiknek nem tetszett az az átformálási kísérlet, melynek során a Demokrata Fórum elvesztette korábbi identitását, ám a megszerezni vágyott új hiteltelennek, hamisnak bizonyult. Az LMP nagy gondja az lesz, hogy mit kezdjen azzal a szavazóbázissal, amely sem az MSZP-re, sem a Fideszre nem akar szavazni, a jobboldal társadalomképétől és hatalomfelfogásától idegenkedik, és elvárja a magát mind a két irányba distanciálni akaró párttól, hogy kemény ellenzékiként viselkedjen a Fidesz-dominálta parlamentben. A szavazóbázis kiszélesedése ráadásul a zöld tematika mellett a hagyományos bal–jobb megosztottság mentén is színvallásra fogja készíteni az LMP-t. Az új ökopártot nem pusztán az közelíti a baloldalhoz, hogy a jobboldal számos csoportja  tartja liberálisnak, illetve az SZDSZ újabb verziójának, hanem az is, hogy programja számos eleme baloldali (pl. a roma integrációs program). Így nem lenne véletlen, ha – a szocialisták hanyatlásával – az LMP lenne egy új baloldali párt keltetője s a Fidesz új kihívója.

A zsidó szavazó (bár ajánlgattak nekik bizonyos pártokat) minden bizonnyal a szocialistákra, az LMP-re, és kisebb részben az MDF-re szavazott. A Fidesz meglehetősen nagy társadalmi felhatalmazással kezdhet neki a kormányzásnak, remélhetőleg ez a „belső nemzetpolitika” szintjén is az integratív és nem az asszimilatív felfogásnak kedvez majd, s így alaptalannak bizonyulnak azok a zsidó aggodalmak, melyek a jobboldaltól való zsigeri és indokolatlan félelmeken túl arra is reagáltak, hogy a párt jobbszélén – mely leginkább a médiában látszik – a zsidósággal, finoman szólva, nem túlzottan baráti hangok is megnyilvánultak. Ugyanakkor az ország gazdasági sikere, az állam tekintélyének helyreállítása, széthullásának megállítása, a politikai intézményrendszer megerősítése s a szélsőjobboldal visszaszorítása minden állampolgár érdeke, s ebből a szempontból a kormány sikere a magyar zsidóságnak is elemi érdeke.