Mráz Ágoston Sámuel: A szélsőségesek jövőjéről

A fennálló állapotok elleni tiltakozás kiváltásában, a Jobbik valódi összetartó erejének megteremtésében kulcsszereplő Gyurcsány Ferenc, illetve a Gyurcsány-kormány döntései és „időhúzása”. A most már a maradék szocialista szimpatizánst is megosztó politikus személye vagy a megszorító intézkedései által keltett felháborodás jelentősége nem szorul magyarázatra.
 

 

Mráz Ágoston Sámuel

A 2006-os választás alapkérdése az volt, hogy Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc győz orrhosszal. Akkor olyannyira bebetonozottnak tűnt a két nagy párt léte, hogy szokás szerint elméletek is születtek róla. És mégis, újra bebizonyosodott, hogy a politikában semmi sem örök. Gyurcsány egykori támogatói hamarosan csapatostul fordítottak hátat korábbi választottjuknak. Összesen kétmilliónyian: 2006 áprilisában 2,7 millióan szavaztak a balliberális oldalra, azaz Gyurcsány Ferencre, amelyből 2010 elejére – a Nézőpont Intézet felmérése szerint – alig 700 ezer aktív, elkötelezett MSZP-szavazó maradt.

A kiábrándult baloldali polgároknak több választása is akadt: vagy elfordultak a politikától, az MDF-nél vagy a Fidesznél leltek új otthonra, esetleg a szélsőséges „új erőben” találta meg favoritjukat. A Jobbik-támogatóinak másik forrása a polgári ellenzékben, annak parlamenti „kényszertehetetlensége” miatt csalódott, nemzeti radikális szavazók voltak. Harmadik csoportként a fiatal választókat kell megemlíteni, akik – életkoruknál fogva – korábban nem kötődtek pártokhoz.

A Jobbik tábora tehát sokszínű, sokféle szavazója van, akik aligha sejtik, ki mindenkivel vannak egy fedél alatt. Közös identitás híján, bármennyire is meglepő a művelt olvasónak, nem a szélsőséges ideológia, a közös világkép köti össze a Jobbik szavazókat, sőt nem is egyszerűen a cigány-, az Izrael- és Amerika-ellenesség, vagy a multinacionális tőke elutasítása. Az ismert hívószavak csak sejtetik a valódi összetartó erőt, a radikális proteszt-érzést. Máig kibeszéletlen, milyen szerepe volt a Jobbik előretörésében a baloldali média és egyes kereskedelmi televíziók kiemelt érdeklődésének, annak, hogy felületet biztosítottak a pártnak, de említhetnénk az SZDSZ plakátjait is. Könnyen belátható, hogy egy proteszt-pártnak a negatív kampány nem feltétlenül hátrányos.

A fennálló állapotok elleni tiltakozás kiváltásában, a Jobbik valódi összetartó erejének megteremtésében kulcsszereplő Gyurcsány Ferenc, illetve a Gyurcsány-kormány döntései és „időhúzása”. A most már a maradék szocialista szimpatizánst is megosztó politikus személye vagy a megszorító intézkedései által keltett felháborodás jelentősége nem szorul magyarázatra. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy a 2006-ban megválasztott miniszterelnök – legitimitása, illetve tömegtámogatása elvesztése után is – közel három évet maradt hivatalban. Ezt sokan „időhúzásként” élték meg, és éveken át – a felmérések szerint – a társadalom több mint fele új választásokat sürgetett. A kisebbségben lévő parlamenti ellenzék ugyanakkor nem tudta elérni, amit a társadalmi többség kívánt. Mindez rejtve dagasztotta a radikális változást ígérő Jobbik táborát. A következményeket mindenki ismeri: 2009 júniusában 427 ezren szavaztak a szélsőséges pártra.

Az eredmény a Jobbik vezetőit is meglepte, akik ezután egyre magasabbra tették maguknak a lécet. Előbb a tavaly tavaszi „harmadik erő” célkitűzését „második erőre” cserélték, majd most, a parlamenti választási kampányban már a győzelem lehetőségével kecsegtetik szimpatizánsaikat. Mindezt eddig maguk sem hitték el, hiszen programjuk megvalósíthatatlan. A szélsőséges párt például háromszorosára növelné a Magyar Honvédség létszámát (70 ezernél is többen lennének fegyverben), fiatal szavazóira tekintettel sorkötelezettség nélkül. Márpedig e rendpárti lózung, szűken számolva is, 300 milliárdos többletkiadás lenne a magyar államnak.

Természetesen nem lehet megmondani, milyen eredményt fog áprilisban a Jobbik elérni. Számos szempont befolyásolhatja egykori támogatóit és jelenlegi potenciális szavazóit. Egyrészt a Fidesz mindent elkövetett, hogy választás elé állítsa szimpatizánsait. A párt üzenete nyár óta egyértelmű: vagy Jobbik, vagy Fidesz, az „és” kötőszót el kell felejteni. Így mostanra már – a Nézőpont Intézet felmérése szerint – a Fidesszel szimpatizálók alig tizede (12 százalék) adná „második szavazatát” a Jobbikra. Másrészt az MSZP sem maradt rest: a „települési őrség” ötlete a párt válasza volt átpártolt szavazóinak. De az országgyűlési választások tétje, a miniszterelnök-választás is egészen más természetű, mint az európai parlamenti választás volt. Utóbbi, a magasztos eszmék ellenére, szinte minden országban a hivatalban lévő kormányt értékelő szavazás. Ugyanakkor a Jobbik nyár óta sokkal szervezettebb párttá vált, amely – ismeretlen forrásokból – intenzív és költséges kampányt tud majd előreláthatólag folytatni. Ma már parlamentbe kerülésüket senki sem kérdőjelezi meg.

Így az igazi kihívás a parlamenti Jobbik kezelése lesz a többi leendő parlamenti párt és mindenekelőtt a kormány részéről. Noha a folyamatban lévő kampányban sokszor előkerül a „Fidesz – Jobbik koalíció” (MSZP) vagy az „MSZP – Jobbik titkos szövetség vádja” (Kövér László, Fidesz), valószínűbbnek tűnik, hogy a Jobbik a parlamentben megőrzi majd különállását. Furcsa lenne ugyanis, ha egy tiltakozásra alakult párt kompromisszumokat akarna kötni. Programját – a fent jelzett irracionalitása miatt – ugyanis biztos nem tudja megvalósítani. Ha a rendőrség megerősítése kerül napirendre, a Jobbik követelni fogja a Magyar Gárda engedélyezését is. Ha a büntetőjog szigorítása, a Jobbik majd halálbüntetést akar. Amennyiben pedig a bankszektor megregulázása kerül napirendre, a Jobbik az összes bank azonnali államosítását fogja követelni.

Ez az ő szempontjukból érthető, mondhatni racionális taktika. A Jobbik jövője azonban nemcsak a párt taktikázásától függ, hanem a külső feltételektől is. Ha a következő kormánynak sikerül talpra állítani a magyar gazdaságot, megerősíteni a köz- és létbiztonságot, illetve elkerülni a legitimációvesztést, a magyar társadalom elégedetlensége is csökkenhet. Tiltakozás híján pedig a protesztpártok mozgástere is beszűkülhet. Sok múlik tehát a következő kormány sikerén és a „jó kormányzáson” az elmúlt évek adásszünete után.