Szavazz önmagadra

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

A probléma nem csak a félelmi politizálás tartalmi irracionalitásában rejlik, hanem hogy olyan reakciókat válthat ki, melyek később maguk képezhetik okát nem pusztán a jövőbeni jobboldali kormány és a zsidóság közti feszültségeknek, de a zsidóság indokolatlan  szorongásának is.
 

 

novák web.jpg 

Novák Attila

A jobboldal politikájában sok bírálnivaló akad, ám  e nézet, melynek melengetésére – visszaélve emberek rettegésével – amúgy több politikai orgánum is berendezkedett, veszélyes, hiszen nem a valóságból indul ki, hanem bizonyos történelmi reminiszcenciákat megmozgató félelmi érzetekből próbál politikailag egyirányú döntéseket formálni, szavazatokat kicsiholni A probléma nem csak a félelmi politizálás tartalmi irracionalitásában rejlik, hanem hogy olyan reakciókat válthat ki, melyek később maguk képezhetik okát nem pusztán a jövőbeni jobboldali kormány és a zsidóság közti feszültségeknek, de a zsidóság indokolatlan  szorongásának is. Bár Magyarország az utóbbi években kétségkívül instabilabbá vált, és sok olyan elszomorító jelenség tapasztalható, mely korábban elképzelhetetlen volt, ám ennek okai máshol keresendők, mint azt a triviális magyarázatok engedni vélik.

 

Az elmúlt nyolc év baloldali-liberális kormányzása jelentős részben felelős azért, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal megerősödött, hiszen az állam (és a gazdaság) fokozatosan meggyengült, a korrupció mértéke megnőtt, milliók érezték azt, hogy védtelenek és kiszolgáltatottak,  a társadalmi és szakmai támogatás nélkül erőltetett reformtörekvések pedig az állampolgárok közti szolidaritást kezdték ki. Sokaknak, akik a jobboldalt vádolják a tekintélyelvű diktatúrára való hajlammal, egy szavuk nem volt akkor, amikor a magyar egészségügy még működő rendszerét érte olyan kormányzati, tehát felülről, viták nélkül bevezetett intézkedéscsomag, amelynek során fontos, a magyar egészségügyben legendás hírű intézmények szűntek meg, az egészségügyi hozzáférések pedig egyre inkább diverzifikáltak ember és ember között, visszavonhatatlanul kijelölve szegény és gazdag útját. Az intézkedéseknek amúgy volt racionális alapja, hiszen az alapvető ellátórendszerek tényleg nem működnek jól, mégis, a döntéssorozat társadalmi-szakmai konszenzusra való törekvése nélküli bevezetésén kívül az is óriási problémát jelentett, hogy ugyanazon szájak argumentáltak ra adikális reformok mellett, mint akik üzemszerűen alkalmazták a kincstári antifasiszta frazeológiát, ezzel is lejáratva a szélsőjobboldal elleni küzdelmet Ráadásul akiknek – kormányzati pozícióból – semmilyen mondandójuk nem volt a falusi szegényekről és a szegényedő középosztályról. Ha az emberi jogi érzékenység, a politikai hitelesség és megbízhatóság ennyire elválik egymástól, ha az emberi méltóságot sokan kizárólag csak kisebbségi csoportokra érzik vonatkoztathatónak, ugyanakkor, ha a politikai rendszert át- meg átszövi a korrupció, vagy legalább is annak látszata szükségszerűen jelennek meg olyan proteszt-mozgalmak, melyek egyszerre helyezkednek szembe az uralkodó baloldali liberális mainstream hatalommal, de ennek ideológiai hátterével is ; ezt bízvást nevezhetjük  „antiliberális forradalomnak”. 

A magyar jobboldal sem  vétlen a helyzet eszkalációjában, bár ismétlem, mivel 2002 óta nincs hatalmon, a kormányzati felelősség nem az övé. Ami elsősorban aggasztó, az nem a jobboldal államvezetési képességének hiányában rejlik, hanem a jobboldali frazeológiában; bár komoly jobbközép fórumok jelentek meg a médiában, a jobboldali média (mely mára már birodalommá nőtte ki magát) egy meghatározó szegmense továbbra is rendkívül aggasztó jeleket mutat, dühödten antimodern, bizalmatlan az urbánus kulturával szemben, nyomokban pedig nagy ellenszenvvel viseltetik a zsidóság iránt. Remélhetőleg a Jobbik artikulálódásával ezek a hangok is halkulni fognak, s meghatározó erővé a már egyre hangsúlyosabb moderált jobbközép tónus  válik, melyen főleg a fiatalabb, a klasszikus népi–urbánus vitákban nem erodálódott fiatalabb nemzedék szólal meg, leginkább az interneten.

További probléma, s az ország jövője szempontjából ez a lényeges, hogy a jobboldal azzal, hogy az öszödi beszéd után a miniszterelnököt (akinek le kellett volna mondania) nem pusztán opponálta (ami indokolt volt), hanem illegitimnek nevezte ki – ebből következően pedig olyan megengedhetetlen eszközöket vetett be ellene, melyek szokatlanok egy európai demokratikus erőtől – a politikai küzdelmet világok harcává változtatta s ezzel gyengítette a Magyarországon amúgy sem túl erős alkotmányos intézmények tekintélyét. E harcmodor kára és kontraproduktivitása túlmutat önmagán. A  jobboldali ellenzék nemcsak sikerrel erodálta ellenfelét, ám a végrehajtó hatalom s annak feje – amúgy sem túl erős – elfogadottságát, tekintélyét gyengítve a saját jövőbeni helyzetét is megnehezítette, hiszen vélhetően immár ő fog kormányozni, szembenézve a szocialistákkal és a szélsőjobboldallal, akik ugyanúgy népszavazásokat  kezdeményezhetnek, ha valami nem tetszik nekik, illetve nemkívánatos személynek nyilváníthatják az ország miniszterelnökét, ha éppen úgy áll érdekükben.

Ennek ellenére félnivalója nincsen a zsidóságnak, ezek a harcok nem róla szólnak, Nem csak azért, mert Magyarország ma integráns része az Európai Uniónak, hanem azért sem, mert a választásokon győztes új kormány nem rendszert vált, hanem csak hatalmat. Ami azt jelenti, hogy ismételt lehetőség nyílhat a jó kormányzás megvalósítására, mely minden kormány feladata és kívánt gyakorlata. Félelmek helyett inkább arra vagyunk kiváncsiak, hogy a jobboldal mit tud kezdeni a várhatóan meglehetősen nagy felhatalmazással, és a komplikált és aggasztó magyarországi helyzettel s ilyen szempontból a következő kormány sikere minden magyar állampolgárnak az érdeke is egyben.