Peremiczky Szilvia: Ki a gettóból?

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

Vita Komlós Aladárral

 

 

Peremiczky Szilvia (Fotó: Tóth Csilla)

A Komlós által gyakorlatilag felvállalt egyfajta nemzet-karakterológia szerint a nemzeti hovatartozás, az etnikum, vagy tudománytalan kifejezéssel élve a fajhoz tartozás annyira erősen meghatározza az egyes ember gondolkodását, hogy képtelen ezektől a gyökerektől elszakadni. Az emberi szocializáció, és minden, ami ezzel összefüggésben van – beleértve a földrajzi és társadalmi környezetet, családi, kulturális, vallási hátteret, vagyis a neveltetést – meghatározó erő a személyiség fejlődésében. Miként örökölt génjeink is. Azonban mindegyik tényező inkább hajlamosít, mint sem determinál. A legitim, tudományos tények akkor válnak illegitimmé, ha ezeket a hatásokat kizárólagosnak és átjárhatatlannak tekintjük. Illegitim, mert azt feltételezi, hogy az individuum, a racionalitás, az emberi gondolkodás és a választási, mérlegelési képesség olyan gyenge, hogy képtelen a környezeti hatásokon felülkerekedni, és hogy az ember a körülményei foglya (rosszabb esetben „vére” foglya), amelyek béklyóiból szinte lehetetlen szabadulni. Ez a fajta determinista elmélet nemcsak a 20. század gyilkos fajelmélete miatt veszélyes, hanem azért is, mert szélsőségesen értelmezve arra is késztetheti az embert, hogy lemondjon arról, hogy saját útját válassza, megtagadva a lehetőséget a megszabadulásra a múlt béklyóitól, és megtagadva annak lehetőségét, hogy az alkotó szellem kiteljesüljön.

Ez az a pont, ahol Komlós is csapdába esik. Vitathatatlan, hogy létező és markáns jelenségeket ragad meg. Aligha tagadhatja bárki, hogy a zsidó vallási és filozófiai gondolkodás alapvetően racionális, a szövegmagyarázás és a megértés alapjain nyugszik, beleértve a „hivatalos” rabbinikus gondolkodást éppúgy, mint a középkorban virágzó, általában arisztoteliánus hispániai filozófiai iskolákat. De nem veszi figyelembe a történelem során jelentkező anti-racionalista, filozófiaellenes vagy legalábbis inkább érzelem alapú irányzatokat, Jehuda Halevi filozófiát tagadó Al-Kuzariját, a kabbalistákat, a 18. században jelentkező, és Észak-kelet Európát meghódító haszidizmust. Az általa hiányolt „érzelmi feszültség”, a ráción túli megismerés, az értelmi cenzúra kikapcsolása nagyon is tetten érhető például a haszid táncban, az értelem nélküli szöveg éneklésében. Tudjuk például, hogy a Szól a kakas már…  kezdetű népdalunkat magyarul éneklik a brooklyni hasszidok, holott egy szót sem értenek belőle. De a haszidizmus szerint nem is kell érteniük, hitük szerint nem a ráció, hanem az értelem béklyóitól megfosztott spiritualizmus juttat el az Örökkévalóhoz.

Bródy Sándor

Amennyiben a zsidó gondolkodás és a kultúra nem kevés példával szolgál az „értelem cenzúrájának” kikapcsolására, megkérdőjelezi Komlós azon gondolatát is, mely szerint egy zsidó – ha csak nem zenész – legfeljebb közepes művész lehet. Jehuda Halevi és Slomo ibn Gabirol, Góngora és Heine, Singer és Canetti, Radnóti és Bródy – hogy csak néhány, véletlenszerűen kiválasztott, de a hagyományőrző és a hagyományt elhagyó, vagy éppen asszimiláns zsidó íróra hozzunk példát – minden hosszas fejtegetésnél jobban bizonyítja, hogy ez a megállapítás aligha állja meg a helyét. A hibás következtetés persze nem jelenti azt, hogy a premissza is hibás, de ebben az esetben, végigtekintve a valódi tehetségek vagy géniuszok listáján, érzékelhetjük, hogy a kiindulópont – nincs, csak közepes tehetségű zsidó alkotó – legalább annyira sántít, mint az abból fakadó kérdés, és a kérdésre adott válasz.

Ezért az okokon gondolkodni merőben elméleti – mondjuk talmudi – kérdés. De az elméleti játék lehetősége csábító, és megérdemel néhány gondolatot. Különösen igaz ez, amennyiben Komlós nemzet-karakterológiáját kultúrával, történelmi körülményekkel helyettesítjük be. Ez esetben ugyanis bizonyos meglátásai megfontolandóak és a körülmények formáló erején el lehet tűnődni. A középkori Hispánia irodalmi környezete kedvezett a zsidó költészet virágzásának, Itália légköre és Dante, Petrarca hatása Manoelló költészetéhez vezetett, az orosz és amerikai regényirodalom hatására megszületett a jiddis regény. Bár bizonyos kulturális integrációt, megengedem, asszimilációt is láthatunk ezen jelenségek mögött, az említett esetekben mégsem beszélhetünk asszimiláns szerzőkről, ahogyan arról sem, hogy munkásságuk asszimiláns irodalom, mivel zsidóságuk megkérdőjelezhetetlen. Miközben természetesen szép számú asszimiláns alkotóról is beszélhetünk, de a disszimiláns vagy integrálódó alkotók száma, akik magas irodalmat hoztak létre, jelentős. Nem idomultak a befogadó ország, kultúra irodalmához, csak átvették, adaptálták és néha ügyetlenül, néha magas színvonalon használták, és zsidósították a muvassát, a szonettet vagy a regényt. Ahogyan teszi ezt minden kultúra, minden irodalom. A 20. századi héber irodalom óriása, Jehuda Amichai pedig nem egyszerűen adaptál: maga hat termékenyítően az angolszász, főleg amerikai irodalomra.

Rejtő Jenő

Ennek megfelelően a 19-20. századi asszimiláns zsidóság kultúrája – ami Magyarországon először a németül, végül a magyarul szólal meg, számos példát kínál olyan szerzőkre, akik közül sokan csak részben, vagy egyáltalán nem asszimilálódtak, és olyanokra is, akiknek egyes műveiben vagy éppen teljes életművében aligha érhető tetten bármi abból, amit Komlós zsidó jellegnek tart. Egyszerűen fogalmazva jócskán találunk olyan példákat, amelyek alátámasztják Komlós elméletét, és jócskán találunk ellenpéldát is. Radnóti soá előtti verseiben éppúgy nem lehet felfedezni bármiféle értelmi cenzúrát vagy zsidó lelkiséget, ahogyan Molnár Ferenc Liliomában, A hattyúban, vagy A játék a kastélyban darabjaiban. Rejtő kalandregényeiben nehéz lenne „zsidós” jelleget találni. Míg Radnóti holokauszt-versei a soá-költészet részei – kérdés, hogy mennyire zsidó sorsként éli meg a holokausztot – és A Pál utcai fiúkban, ha akarunk, találhatunk zsidó karaktereket. És való igaz, hogy ezzel szemben Papp Károly zsidó témák zsidó írója, ahogyan Patai József is. Tegyük hozzá: két teljesen különböző zsidó identitásról és megközelítésről van szó, amivel ki is mondtuk, hogy nincs egy zsidó megközelítés, hanem zsidó megközelítések és identitások vannak, és ezeket reprezentálja évezredek zsidó irodalma.

Komlós Aladár

Komlós nem akkor hibázik, amikor zsidó sajátosságokat keres és nevez meg, hanem akkor, amikor ezeket nem kulturális, választható vonásként fogja fel, hanem olyan determináló tényezőként, amiből nem lehet kilépni. Igaz, a holokauszt olyan helyzetet teremtett, ami majdnem igazolta. A nemzedékről nemzedékre hagyományozott rettegés és üldöztetés, a kiirtás tudata valamennyire rányomja a bélyegét a legfrissebb nemzedékek művészetére is. De a művészi tehetség nem a Leo Strauss-féle üldöztetés és száműzetés művészetének valamilyen függvénye. A tehetség esztétikai képesség az élmény megformálására és átadására, ami az egyéni tapasztalat, neveltetés, tudás megfogalmazását teszi lehetővé. Így a legpesszimistább holokauszt-túlélő is képes arra, hogy a legmagasabb szintű esztétikai formába öntse élményanyagát. Amennyiben a tehetség nem származás vagy tapasztalat függvénye, akkor az élményanyagok közötti válogatás sem az. Nehéz elszakadni a soá traumájától az ezen alapuló világképtől és pszichológiai következményeitől, de nem lehetetlen, ha csak egy-egy mű erejéig is. Művésznek lenni választás kérdése, a művész választ anyagot és formát, nem a tapasztalat, nem az élmény. Így a zsidó művész dönti el, hogy a zsidó hagyományt, történelmet és tapasztalatot beemeli-e alkotásaiba, és ha igen hogyan és milyen mértékben – racionálisan vagy sem, kérdezve vagy állítva. És a döntés máris állítás, állásfoglalás amellett, hogy miként látja a világot.