Izraeli jövő: derűre ború és fordítva

Több mint 60 évvel Izrael kikiáltása után már a legpesszimistább zsidók és a legoptimistább iszlámista fundamentalisták számára sem kérdéses, hogy Izrael fennmarad a következő évtizedekben.  A zsidó állam többszörösen bebizonyította életképességét, hogy az alapvetően ellenséges geopolitikai közegben, állandó áldozatok árán is képes megvédeni határait.

 

Netanjahu és Obama a Fehér Házba

A következő évek kihívásaival egy gazdaságilag erős demokrácia néz szembe, amely ugyan számos belső törésvonal mentén mélyen megosztott, de külső veszély esetén mindig kész a gyors és hatékony egységre, az adekvát, sőt kritikusai szerint túlzott válaszra. 

Az új Obama-Netanjahu éra külpolitikai konfliktusait előre borítékolhatjuk mind az ellenségekkel, mind a szövetségesekkel kapcsolatban.  Európa, részben egyre növekvő iszlám kisebbségeinek nyomására, várhatóan tovább csökkenti a zsidó állam támogatását, az új amerikai adminisztráció is békülékenyebb hangot üt meg a vallásos fundamentalistákkal, s reviedálja a „Gonosz Tengelyének” koncepcióját. A tengeren túlon levonják az elmúlt évtized kudarcainak tanulságait, s kevésbé forszírozzák a demokratikus reformokat a Közel Keleten. Az iszlám mozgalmakat elfogadóbb politika, a „Nyugat” rendőrszerepe megszűnésének árát nagyrészt Izraelnek kell majd megfizetnie: cserébe a Golán-fennsíkért megpróbálják leválasztani Szíriát Iránról, hiszen a magányos Iránnal aztán már elvileg könyebb lesz az egyezkedés, s következő években tárgyalópartnerré emelhetik a Hamaszt, s talán a Hezbollahot is, de mindezt nem lesz könnyű lenyomni a Netanjahu-Liebermann-féle új izraeli vezetés torkán. Az izraeli kormány egyrészt engedményekre kényszerülhet, hiszen az USA nélkül teljesen esélytelen a térségben, másrészt Avigdor Liebermann külügyminiszter várhatóan megpróbálja kijátszani Obama ellen a Putyin-kártyát, máris egyre több szó esik valamiféle ködös moszkvai rendezési tervekről.

Netanjahu a palesztinokkal kapcsolatban a válság menedzselésére, s  nem annak megoldására törekszik, mivel az ellentmondásokat a jelenlegi helyzetben kibékíthetetlennek tekinti. Szerinte csakis a palesztinok gazdasági helyzetének javulása, s ezzel kvázi egyenrangú tárgyalópertnerré emelkedése után kezdhető meg a valóságos békefolyamat, s a palesztin állam kikiáltását jelenleg Izraelre leselkedő veszélynek tekinti, amelynek egyenes következménye lesz, hogy attól kezdve nemcsak Szderotra hullanak a rakéták, hanem a Ciszjordániát övező területekre, többek közt a Ben Gurion reptérre is. Izrael új külügyi vonala a palesztin-ügyről várhatóan az iráni atomra próbálja áthelyezni a hangsúlyt, kérdés, mekkora sikerrel. Ugyanis Barack Obama, bár éppen az izraeli konfliktus elkerülése miatt nem túl vehemensen, de mindenképpen egy „két népnek két államot” koncepciót támogat, s ha a békeszerződés aláírását nem is, de a folyamatos magas szintű tárgyalásokat rá tudja kényszeríteni az új kormányra. Obamának nincs más lehetősége, az iraki kivonulás, s a várható egyiptomi vezetőváltás (a ’81 óta regnáló Hoszni Mubarak  81 éves) a hatalmi viszonyok átrendeződését ígéri a térségben, s az amerikai befolyás átmentése csakis a siita-szunita ellentét meglovagolásával lehetséges, a siita Iránnal szemben a mellesleg nem kevésbé szélsőségesen iszlámista szunita szaúdi vonal támogatásával, s Szíria megbékítésével. Obama az ellentétek oldására törekszik, s a szunita világ és az azt vezető Szaúd Arábia megnyerésének kulcsa a szunita palesztinok ügye, az Irán támogatta Hamasszal szemben a szaúdiak palesztin békekezdeményezésének elfogadtatása. 

 

Benjamin Netanjahu: A palesztin kérdést kezelni lehet, megoldani nem.

Az iráni atomot kulcskérdésként kezelő izraeli külpolitikának meg kell értenie, hogy a „Gonosz Tengelye” koncepció a múlté, s a békítő politika jegyében nem várható katonai akció az Iszlám Köztársasággal szemben. Izrael jelenleg kivár, hiszen június közepén választások lesznek Iránban, talán mérsékeltebb elnök lép Ahmedinedzsád helyébe. Bármi lesz a voksolás kimentele, nem valószínű, hogy egy mégoly héja Netanjahu-Liebermann kormány is belevágna egyedül az iráni atomlétesítmények elleni megelőző csapásba, s Izraelnek a következő hónapokban-években fel kell készülnie az atomegyensúly megteremtésére. Várhatóan hamarosan olyan kijelentések hangzanak el az izraeli vezetés részéről, amelyek azonnali atomellencsapást ígérnek egy esetleges támadás esetére, így biztosítva valamiféle elrettentő erőt, ahogy ez az 1950-es években a két nagyhatalom közt történt. Ehhez természetesen nyíltan be kell ismerni, hogy Izrael atomhatalom, ami a térségben hivatalosan is beindíthatja az atomfegyverkezési versenyt, amiből nem valószínű, hogy kimaradnának a vezetői ambíciókkal bíró országok: Egyiptom, Szaúd Arábia, Szíria, s a fundementalista vagy komoly fundamentalista belső ellenzékkel bíró államok atomarzenálja korántsem veszélytelen a nagyvilágra nézve.
Közben a gazdasági válság közepette Izrael belső harcai sem lanyhulnak majd. A szekulárisok tovább küzdenek a civil házasságért és a szombati buszokért, de miután az új kormánykoalícióban is fontos szerepet játszanak az ortodox pártok, a többség vágyai továbbra sem valósulhatnak meg a vallásos zsidók ellenében. A statisztikák szerint a származás szerinti egyenlőtlenség sem enyhült az utóbbi években, a búvópatakként jelenlevő askenázi- keleti konfliktus is fennmarad a következő években, miközben a világméretű válság nem kedvez a felzárkóztatásnak, különösen a liberális, mindenütt szabadpiaci viszonyokat sürgető Netanjahu- féle gazdaságpolitika esetén. Az izraeli gazdaságot igen kedvező állapotban érte a világválság, de annak hatásai alól nem vonhatja ki magát, már érzékelhető az export csökkenése, a külföldi vásárlások mérséklődése nyomán a visszaesés. A gazdaság szerkezete ugyanakkor igen korszerű, a legmodernebb high tech ipar és nanotechnológia hozta a nagy pénzeket az utóbbi években, s a világgazdasági átrendeződés a jövőt jelentő ágazatokat kevésbé érinti, a nemzetközi tőkehiány és a befektetési hajlandóság csökkenése legfeljebb átmenetileg vetheti vissza fejlődésüket. 

 

A Nir Galim ipari park Izraelben. A high tech ágazatot nem érinti a válság.

A gazdasági csoda ellenére az adott politikai viszonyok között Izrael mégis egyre kevésbé vonzó a diaszpóra számára, s nem várható alijahullám a máig komolyabb zsidó népességgel rendelkező helyekről, pedig az új izraeli vezetés talán elődeinél jobban érti a diaszpórában élők helyzetét. Benjamin Netanjahu fiatalkora jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte, ott is járt egyetemre, s Avigdor Lieberman 20 évesen érkezett Kisinyovból a zsidó államba. Várhatóan nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a diaszpóra és Izrael kapcsolatára, jobban odafigyelnek a külföldi zsidóságra, bár egy esetleges izraeli elszigetelődésnél a „medve ölelése” nem biztos, hogy jót tesz a mégoly szeretett európai zsidó kisebbségeknek. Jeruzsálem, valószínűleg, ha nem is deklarálja, de lemondani kényszerül a tömeges alija sürgetéséről, viszont partner lesz egy újfajta, egyenrangúbb viszony kialakításában, sőt Lieberman – az izraeli többség számára elfogadhatatlanul – szavazati jogot adna a jeridázottaknak, vagyis a külföldön élő izraeli állampolgároknak. Jelenleg ugyanis csak a választások idején Izraelben tartózkodó állampolgárok szavazhatnak, a külképviseleteken pedig csak azok, akik hivatalos izraeli kiküldetés miatt vannak külhonban. A Lieberman-féle javaslat ehelyett azt szeretné, hogy az izraeli állampolgárok, vagyis akiknek személyi igazolványuk és/vagy útlevelelük van, de külföldön tartózkodnak hosszú távon vagy ideiglenesen a választások idején, szintén szavazhassanak a külképviseleteken. Ez azt jelentené, hogy mindenki szavazhat, aki valaha akárcsak formálisan felvette, megkapta az izraeli állampolgárságot, még ha évtizedek óta külföldön is él. Tehát elvileg amerikai zsidók milliói, francia, angol zsidók százezrei dönthetnének az Izraelben élők sorsáról, amit a zsidó állam lakóinak többsége elutasít.”

A cionizmus átlényegülése várható, csökken az elvárás a cionista álom fizikai megvalósítása, vagyis az alija felé, a diaszpóra cionistáitól elsősorban azt várják majd el Jeruzsálemben, hogy népszerűsítsék a zsidó államot, segítsék politikai lépései elfogadtatását.