Erőss Gábor: Szó szót követ

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A szociológusok nem bocsátkoznak jóslatokba. Vagy ha mégis, akkor ezt jó pénzért, tanácsadóként, szakértőként teszik, nem a sajtóban. Hogyan is kell jósolni? Lehetőleg úgy, hogy jóslatunk mindenképp beváljon. Amikor egy ún. nagytekintélyű (vagyis nagyhatalmú) tőzsdeguru szerint 5000 pont alá fog esni a Maciipari Vállalat részvényeinek árfolyama, mindenki lázasan szabadulni próbál részvényeitől…
 

 

„…mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós”
József Attila

Mit hoz a jövő?

ErossGabor.jpg 

Erőss Gábor

A szociológusok nem bocsátkoznak jóslatokba. Vagy ha mégis, akkor ezt jó pénzért, tanácsadóként, szakértőként teszik, nem a sajtóban. Hogyan is kell jósolni? Lehetőleg úgy, hogy jóslatunk mindenképp beváljon. Amikor egy ún. nagytekintélyű (vagyis nagyhatalmú) tőzsdeguru szerint 5000 pont alá fog esni a Maciipari Vállalat részvényeinek árfolyama, mindenki lázasan szabadulni próbál részvényeitől; s ezért, az árfolyam valóban 5000 pont alá zuhan. Ez az önbeteljesítő jóslat. 

Ha az önbeteljesítő jóslat nem megy, akkor viszont ködösen, sejtelmesen kell fogalmazni: ez a dodonai jóslat. Ehhez az asztrológusok, tenyérjósok kiválóan értenek.
Van egy jellemző hiba, mely épp’ a kishatalmú jósok sajátja: a wishful thinking. Vagyis hogy a jövőbe tekintve pusztán álmaikat-vágyaikat fogalmazzák meg. Én, miközben megpróbálom majd a futurológiai objektivitás látszatát kelteni, szintén megosztom álmaimat a nyájas olvasóval.

Három dologról álmodom.

Egyrészt: a szavak (talán, részben) visszanyerik jelentésüket. Másrészt: a kapitalizmus szociáldemokratizálódik és kizöldül (persze csak egy kicsit). Harmadrészt: ha Obama is úgy akarja, Izrael táján minden jóra fordul.

Az ilyen álmokat szokás utópiának bélyegezni.

A kapitalisták már nem zsidók

A válság nyomán a kapitalista réme új alakot ölt: most először nem zsidó.

A spekuláns Soros és a piramisjátékos Madoff ugyan részben megfelelnek a zsidó pénzember sztereotípiájának, de Soros mostanában rosszul spekulál, különben is jó ideje ádáz kapitalizmuskritikus és önzetlen filantróp, Madoff helyett pedig Madoff áldozatairól, nem is akárkikről, Elie Wieselről, Steven Spielbergről szólnak a hírek: a „jó” zsidókról, művészekről. S Marx is újra divatba jött.

A válságot nem Soros vagy Madoff okozta (ellenkezőleg: a válság miatt omlott össze az – egyébként csalárd – pénzpiramis, amelyet Madoff épített), hanem az amerikai jelzáloghitelező állami óriáscégek (Fannie Mae és Freddie Mac), az „alapvető céljaiktól elszakadt másodlagos tőkepiaci termékek”, a túl nagyra nőtt bankok (afféle „dinoszauruszok”) (1), és a shortoló brókerek (2), de még inkább a hitelminősítők (róluk még később). A bróker az első kapitalista, aki nem „zsidó”: nem szivarozik, és az orra is átlagos. A bróker alakjával megszületett a kapitalista új archetípusa (bár ez oxymoron), a virtuális kapitalizmus – immár bukott – hőse. Egy jól ápolt, de teljesen hétköznapi, öltönyös fiatalember.

Monopolkapitalizmus és hamis próféták

A bukott jósok körébe bátran besorolhatjuk a hitelminősítő intézeteket (3). Ők jelképezik a mai, tőke nélküli tőkés rendszert a maga pőre abszurditásában. A világpiac nagy részét három cég kartellje (Moody’s, Standard & Poor’s, Fitch) (4) uralja-uralta. Hogy ezek még mindig léteznek, s hogy még van, aki odafigyel rájuk, az komoly ok a borúlátásra. Az odáig rendben van, hogy ezek az intézetek az önbeteljesítő jóslat fent ismertetett mechanizmusát kihasználva működtek. Ezt csak a vak nem látta (s mi mindannyian vakok voltunk). S ez igaz az országok meg az egyes cégek értékelésére egyaránt. 

 

lehman_brothers irodaház_times_square_.jpg 

A Lehman Brothers irodaháza a Times Squaren

Már egy évvel ezelőtt lelepleződött, hogy a Moody’s szoftver-hiba miatt adott AAA-besorolást bizonyos banki termékeknek, s noha ezt már jóval a botrány (és a válság) kirobbanása előtt észrevették, a téves besorolást mégsem változtatták meg (5). A S&P-nál nem a szoftver volt rossz, ők jó szoftverrel adtak hibás minősítést. Lehmann Brothers-nek – mely egyike volt a monopolkapitalizmus szörnyszülöttjeinek, a dinoszauruszoknak – a bedőlés pillanatában két A-s besorolása volt!

 

Miközben a világ észrevette, hogy a király meztelen, nálunk még mindig főhír az is, hogyha valamely hitelminősítő munkatársai Magyarországra látogatnak. Biztos szívesen jönnek: mi kelet-közép-európaiak még hiszünk nekik, sőt: bennük. S szinte hálásak vagyunk egy-egy újabb leértékelésért.Mindhárom nagy hitelminősítőnél bevett gyakorlat, hogy jópénzért adnak rossztanácsokat azon pénzintézeteknek, amelyeket aztán ettől „természetesen teljesen függetlenül” minősítenek; ezt nevezik – túlontúl finoman fogalmazva – érdekkonfliktusnak (6). Nemrég egy bíróság előtt – mert most már bíróság előtt is felelniük kell a hamis értékelésekért – a Moody’s azzal védekezett, hogy a cég feddhetetlensége [integrity], függetlensége nem más, mint reklámszlogen [puffery].(7)

Lássuk mit ír minderről a Financial Times (!): „…Jól hallok? A S&P [Standard and Poor’s] még mindig foglalkozik kockázatelemzéssel? Nem kellett volna a hitelminősítő intézeteknek [rating agencies] lehúznia a rolót, miután évekig azzal traktáltak bennünket, hogy a bankok és nagyvállalatok hatalmasra növekvő adósságával kapcsolatos kockázat miatt nincs ok aggodalomra? Hogy lehet ezeknek az intézeteknek – amelyek a múltban szisztematikusan tévedtek – bármiféle hitelük, akármilyen kockázatelemzést is folytatnak?” Miután szisztematikusan alulbecsülték a kockázatokat, most felülbecslik őket. A Leuveni Egyetem közgazdászprofesszora szerint – ha már nem szűnnek meg e műintézmények – e szavakkal kellene figyelmeztetniük minden ügyfelüket: „Tudományosan bizonyított, hogy e hitelminősítés valószínűleg ártalmas Önre”.

A hamis próféták kora lejárt.

Természeti törvények rangjára emelt alapszabályokat hagyott maga mögött néhány hét alatt a világ: miközben mi még a Maastricht-i kritériumok teljesítésén fáradozunk, Nyugat-Európa-szerte messze a 3%-os küszöb fölötti deficittel számolnak, Amerika pedig a 10%-hoz közelít.

Hogy a jobboldali pártok is – a brit konzervatívoktól a Fideszig – a kapitalizmus bírálatába kezdtek, az nem puszta populizmus (bár az is): a helyzet valóban megváltozott. Egész egyszerűen minden gondolkodni és tájékozódni kész emberbe beléhasított a felismerés – most a toryk vezérének, Cameronnak a Davos-i (!) beszédéből idézek – miszerint „a pénzügyi rendszer oly zseniálissá tett egyeseket, hogy olyan pénzügyi eszközöket hoztak létre, melyeket ők maguk sem értenek. Ezt a tehetségüket most arra kell használniuk, hogy segítsék a szegényeket…” (8) Nyugaton a pénzügyi és gazdasági válság nyomán fordulat következett be: bankokat államosítanak még a britek is, konjunktúrát élénkítenek és állami szabályozást erősítenek világszerte. A gazdaságélénkítő-csomagokban kiemelt szerep jut a fenntartható fejlődésnek, magyarul az ökológiai szempontnak (hőszigetelés, hibrid autók, megújuló energiaforrások stb.). Persze a rendszer alapjaiban nem fog megváltozni, ez tényleg utópia, de számos lényeges változás várható.

Greenspan_Alan.jpg 

Alan Greenspan

Greenspan, a dereguláció korábbi élharcosa Canossát jár (9). A pénzügyi piacok megzabolázásának ideje érkezett el; a dereguláció végéé. A Hedgefund-ok és bankok szigorú szabályozásától az adóparadicsomok felszámolásáig az államok minden fronton harcban állnak a – nevezhetjük nyugodtan így – vad kapitalizmussal. Mert az azért tényleg vad dolog, hogy egy Jérôme Kirviel vagy egy Nick Leeson nevű bróker dollár és euró-milliárdokat játszhat el. Az egész pénzügyi kapitalizmus egyébként nem most vált abszurddá. Csak most lelepleződött le végre. (S végleg). Régóta gyakorlat, hogy a befektetők nagyrégiókra osztják a világot: mi a feltörekvő piacokhoz tartozunk, Litvániával, Törökországgal és Kirgizisztánnal együtt. Következésképpen, ha kisebb földrengés rázza meg Észak-Anatóliát, vagy lemond a litván mezőgazdasági miniszter, netán kiéleződik kirgiz-üzbég feszültség, zuhanni kezd a BUX, mivel a nyugati befektetők fejvesztve szabadulnak OTP-részvényeiktől. Bár az is igaz, ha végül mégis megbízható agrárszakember ül a megüresedett litván bársonyszékbe, megint minden jóra fordul. Na de mi köze ennek a gazdasághoz? Semmi. Ha mindennek nem volnának olyan súlyos és igazságtalan következményei, jóízűen kacaghatnánk rajta.

Együgyű barátok helyett

Az utóbbi évtizedben nálunk szavak, a nagyvilágban pedig fegyverek helyettesítették a közcselekvést. Vissza kell helyezni méltó rangjába a politikát. Erre a válság esélyt ad, mert – függetlenül a bank- és gazdaságmentő csomagok tartalmától – újra megmutatja, hogy az állam egész egyszerűen nélkülözhetetlen. A politika persze nemcsak állami reszort; a válság helyi szinten is cselekvésre ösztönöz, és az EU is megmozdulni látszik. Apropó: most, hogy éppen újra képviselőket választ(ott)unk az Európai Parlamentbe, s persze versenyt fanyalog a néppel bal- és jobboldal (brüsszeli bürokrácia stb.), érdemes észrevenni, hogy az Unió egy páratlanul sikeres béke-projekt.

S ha már a békénél tartunk: ha a szavak visszanyernék jelentőségüket, a béke sem avítt jelszó volna. Senki nem indíthatna háborút hamis vádak alapján, mint tették azt Irak esetében. Blair legalább bocsánatot kért. Irakban egy papírtigrist pusztítottak el, ezernyi vad kölyke esküdött bosszút. Vagy kicsit prózaibban fogalmazva: az amerikaiak és szövetségeseik Irak lerohanásával teremtették meg azt a terroristafenyegetést, amely a háború megindításakor még – jelenlegi formájában – nem állt fenn. Lejáratták a terrorizmus elleni háború kifejezést, holott ennek jogosságát Afganisztán esetében a világközvélemény nagy része elismerte. Ezzel az USA olyan helyzetbe manőverezte magát, hogy nem tudja Izraelt az iráni fenyegetéstől megvédeni. Legalábbis fegyverekkel nem. Persze jobb, ha nem bombáznak, amennyiben nem muszáj. De jó tudni, hova vezetett a neokon stratégia: az iraki háborúban meggyengült, az Irán-támogatta iraki siitákkal szövetkező Bush, „a hű barát”, nem hagyta, hogy Izrael megelőző csapással védje meg saját magát.(10) A tanulság? Jobb egy okos szövetséges, mint egy buta barát!

Iránnak Obama most dialógust ajánl. Mielőtt háborút indítunk, érdemes utánanézni: van-e rá jó okunk? Nem kell pacifistának lenni, elég kicsit odafigyelni, hogy mit mond a másik. A fasizmusból felocsúdó Németország szellemtörténetét meghatározza Jürgen Habermas, a filozófus–szociológus, Adorno tanítványa, aki egyfajta radikális demokráciaelméletet dolgozott ki, melynek lényege éppen ez az – oly gyakran elfeledett – egyszerű alapelv: a racionális (pár)beszéd, az uralommentes kommunikáció. Nem csupán vágyálom, hogy az ilyen párbeszéd eredményt hozzon: egy a – mégoly rebellis, kiszámíthatatlan – Észak-Koreával kötött megegyezéshez hasonló alku (segítség a reaktor-építésben az atomfegyverről való lemondásért cserébe) talán Irán esetében is elképzelhető.(11)

Salom be Erec

Nézzünk kicsit az untig ismételt érvek és ellenérvek mögé! Mit is jelent például az a bizonyos „visszatérés joga”? A palesztin menekültek és leszármazottaik 1948 óta követelik, hogy visszatérhessenek… De hova is? Általános nézet: saját falujukba, saját házukba, saját narancsfájukhoz akarnak hazatérni, milliószám; márpedig ez lehetetlen. Ezáltal a menekültek kérdését Jeruzsálem státusa mellett a másik olyan problémaként tartják számon, amely eleve lehetetlenné tesz bármiféle békét, bármiféle izraeli-palesztin megállapodást. De a szavak pontos elemzése árnyalja ezt az álláspontot. Ron Kuzar, a Haifa-i Egyetem professzora megmutatja, hogy a palesztin értelmiségiek e tárgyban írott szövegei szemantikailag két csoportra oszthatók: vannak a maximalisták és a pragmatisták.(12) Ha a szavak pontos jelentését és használatát vizsgáljuk, kiderül: a pragmatisták a visszatérés helyszíneként nem a 60 éve odahagyott házat és citrusültetvényt, hanem a – nagyjából a mostani Ciszjordániában és Gázában – létrehozandó palesztin államot jelölik meg, számításba véve az eltelt évtizedeket, az időközben megváltozott helyzetet; sőt, egyesek, pl. Abu-Zayyad – miközben ugyanazt a kifejezést használják, mint a maximalisták, ugyanúgy a visszatérés/hazatérés jogáról beszélnek – „szimbolikus”, tehát csekély számú visszatérővel és/vagy anyagi kompenzációval is  megelégednének.

A tolmácsok és nyelvészek kezében van a béke kulcsa!

Addig is, mi várható?

Netanjahu nagyon igyekezett bevonni kormányába a másik oldalt, Ehud Barakot sikerült is megnyernie. Ő is tudja: az USA nyomás alá fogja helyezni, előbb-utóbb el kell ismernie azt a két elvet, amit már Saron (Livni) pártja, a Kadima is elismer: a területet a békéért és a két állam elvét. Két lehetséges forgatókönyv van, több nincs. Huzavona, esetleg némi tárgyalgatás, majd érkezik a menetrendszerinti újabb háború, egy-két év múlva. A másik: nemzetközileg garantált béke Szíriával és a palesztinokkal. Talán először Szíriával: Szíria képes közvetlenül vagy közvetve (a Hezbollah révén) támadni, s hogy ezt mégsem teszi, az nem azért van, mert a Golán védi Izraelt. Nem a Golán védi, hanem a Tcahal. Az összefüggés éppen fordított: ha Szíria visszakapja a Golánt, okafogyottá válnak a közvetett – a Hezbollah, a Hamász beiktatásával folytatott – támadások. A Golán a Sínai-félsziget pendant-ja. Szíriából ellenség helyett egy második „Egyiptomot” lehetne teremteni. S csak azért nem járnának izraeli turisták Szíriába, mert – szemben a Sínai-jal – a Golánon nincsen tenger. Vagy mégis járnának: mert ott lehet síelni. A többi arab (illetve muzulmán) állammal is karnyújtásnyira a béke, a 2002-ben született és 2007-ben megismételt szaúdi békekezdeményezés is ezt mutatja.(13)

Higgyük, reméljük azt, hogy Netanjahu afféle izraeli De Gaulle-ként, az öreg Saron nyomdokába lépve, békét hoz, s nem újabb háborút. Miért is ne?! Talán ő sem úgy akar bevonulni a történelembe, mint aki (még pénzügyminiszterként, majd kormányfőként) több százezer (vagy millió?) izraelit taszított a szegénységbe. Gáza és Ciszjordánia ügyében nincs is más megoldás, mint a két állam (bár nekem a multikulturális Izrael gondolata is rokonszenves, de ez, azt hiszem, most illúzió). 67-es határok, némi területcsere, hogy minél kevesebb telepest kelljen erőszakkal eltávolítani, s minél kevésbé érezzék magukat a gázaiak bezárva. Voltaképpen a Likud is elismeri, ha másért nem, hát demográfiai okokból: muszáj lesz lépni. És megér-e még sok évtizednyi háborút, hogy izraeli katonák őrizzék a siratófalat, nem pedig, mondjuk, svédek? Jeruzsálem lehet mindkét állam fővárosa, az óváros pedig: nyílt város, nemzetközi ellenőrzés alatt.

Demokratikus szocializmus

Hogy cikkem két témája, a kapitalizmus véresen vicces vergődésének víziója s a Közel-Kelet, mindenekelőtt Izrael jövőjéről szóló eszmefuttatások hol kapcsolódnak össze? …Legyünk rá büszkék: Izraelben születetett a kommunizmus egyetlen tényleg demokratikusnak és működőképesnek bizonyult intézménye, a kibuc.

 

*

 

1  Iványi György: Dinoszauruszok, Élet és irodalom, 2008 szeptember 26, 5.o.,
 2 Persze meg is fordíthatjuk a perspektívát. A „shortolók” bűnbakká avanzsálásáról ír: Mészáros Sándor: „Nem tetszik az immunrendszer? A sötétben bujkáló shortolokról”, Magyar Narancs, 2009, febr. 12., 50-51.o.
 3 Paul De Grauwe: „Warning: rating agencies can do you harm” (Figyelmeztetés: a Hitelminősítő intézetek árthatnak Önnek),, http://www.ft.com/cms/s/0/8f49a084-e8c1-11dd-a4d0-0000779fd2ac.html?nclick_check=1
 4 E három óriáscég vezetőit „rendelte be” tavaly októberben a Kongresszus, őket okolja azóta is az amerikai sajtó és lényegében az egész politikai osztály: “Credit Rating Agency Heads Grilled by Lawmakers”, New York Times, http://www.nytimes.com/2008/10/23/business/economy/23rating.html
5  Financial Times, http://us.ft.com/ftgateway/superpage.ft?news_id=fto052020081848170760
 6 Time, http://www.time.com/time/business/article/0,8599,1886880,00.html
 7 http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601039&refer=columnist_weil&sid=aQzRB3sWOivE
http://conservativehome.blogs.com/torydiary/files/davidcameronsdavosspeech.pdf
9  New York Times, Greenspan Concedes Error on Regulation, http://www.nytimes.com/2008/10/24/business/economy/24panel.html, By Edmund L. Andrews, October 23, 2008
10 http://www.guardian.co.uk/world/2008/sep/25/iran.israelandthepalestinians1
11  If North Korea, Why Not Iran? (Ha Észak-Korea igen, Irán miért nem?) Time, Oct. 04, 2007 (Tony Karon) http://www.time.com/time/world/article/0,8599,1668374,00.html
 12 Ron Kuzar: The term return in the Palestinian discourse on the Right of Return (A visszatérés fogalma a visszatérés jogáról folytatott palesztin diskurzusban), Discourse & Society, Vol. 19, No. 5, 629-644 (2008).
 13 Avi Issacharoff: Arab states unanimously approve Saudi peace initiative (Az arab államok egyhangúlag támogatják a szaudi békekezdeményezést), Haaretz, 2007. március 30.  http://www.haaretz.com/hasen/spages/843076.html

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]