„Golda Meir nem mutat jól bikiniben…”

Országimázs kicsit másképp

2009. augusztus 7. /Moór Valéria

 

Az utóbbi időben az Izrael és a palesztinok között kirobbant konfliktusok nyomán ismét előtérbe került egy immáron három éves probléma. A dolog tulajdonképpen merő banalitás, mégis begyűrűzött a politikai életbe, nyomot hagyott szociológiai írásokban, felvetett néhány halachikus problémát, és mindennapi beszédtéma volt a sarki fűszerboltban. A magyarországi sajtóban nem kapott nagyobb publicitást sem akkor, sem azóta, ami mindenképpen meglepő, tekintettel arra, hogy a nemzetközi antiszemita propaganda jó pár bőrt lehúzott a dologról, az arab országok pedig Izrael elterelő hadműveletének tartották, ami elvonja a nemzetközi közvélemény figyelmét a palesztinok „ilyen-olyan” helyzetéről.

Minden azzal kezdődött, hogy az izraeli turisztikai minisztérium kötött egy szerződést az Arsenal focicsapattal, hogy a meccsek idején, a pálya szélén futó fénycsíkokon Izraelt mint úti célt promotálják. Brithon ködös-esős viszonyai között valódi felüdülés lehetett az almabort szürcsölgető drukkereknek a napfényes mediterrán tengerparton egy szál fürdőruhában futkározó leányzók látványa. Az elképzelés bevált, a statisztikák szerint nőtt a Szentföldön hosszabb-rövidebb időt eltöltő szigetlakók száma, de a dolognak ezen kívül nem lett különösebb visszhangja.

 

Csábítás és propaganda

2007-ben azonban nyilvánosságra került egy amerikai közvélemény-kutatás eredménye, amely szerint a megkérdezett 18 és 38 éves férfiak számára Izraellel kapcsolatban két dolog ugrik be: a bigott vallásosság és a túlzott militarizmus. A New York-i izraeli konzulátus ezért az ereci kormány pénzügyi támogatásával leforgatta – pontosabban lefényképezte – a már bevált forgatókönyet. Öt izraeli modellel – akik nemrég voltak túl a két éves kiképzésen a hadseregnél – fotósorozatot készíttetett Tel Avivban, amely az év nyarán a Maxim című férfimagazin hasábjain jelent meg. Az anyag célja kettős volt: egyrészt népszerűsíteni akarta Izraelt, mint turisztikai célpontot; másrészt a militarizmus gyengébb (?) oldalát igyekezett felvillantani. Arye Mekel konzul ezzel kapcsolatban még annyit jegyzett meg, hogy a shoot, „lövés” kifejezés végre nem katonai akciók miatt lett hírértékű, hanem egy fotózás (photoshoot) miatt. Mindenesetre egy pszeudo-katonai sapkán kívül semmi nem utalt a leányzók hadsereggel való kapcsolatára. Utóbbi racionális döntés volt; nagy port kavart a közelmúltban egy műsorvezetőnő katonai ruhában fotózott erotikus címlapképe, ami miatt rövid úton el is bocsátották a milícia kötelékeiből… Ugyan a bikiniben, trikiniben vagy alig valamiben pózoló hölgyek mindegyike mellé rövid megjegyzéseket is biggyesztett a szerkesztő, ezekből azonban csak a legminimálisabb dolgok derültek ki. Az egyik lány feladata például szimplán „szupertitkos volt”; egy másik arról beszélt, hogy szereti a gépfegyvereket; a 2004-es év Miss Izraelje, Gal Gadot pedig azt emelte ki, hogy hogyan tartotta fitten aerobik órákkal a fiatal katonafiúkat…

Reklámarc

A szöveges körítés nyilván senkiben nem hagyott különösebben mély nyomot, a látvány viszont annál inkább, úgyhogy az ötlet kiagyalói kaptak hideget-meleget. Piaci szempontból tagadhatatlan, hogy a mai fogyasztói társadalom kifejezetten szexista, és az is egyértelmű, hogy a 18 és 38 év közötti férfiakra nem csak a hasukon keresztül lehet hatni… A médiakutatók és a szociológusok teljesen tisztában vannak vele, hogy az emberek mivel manipulálhatóak leginkább. Leegyszerűsítve: nőknek kisbabával, kiskutyával; férfiaknak telt női ajakkal gyakorlatilag mindent el lehet adni; a lényeg, hogy a reklám az érzelmekre vagy a libidóra hasson. New York tehát úgy gondolta, hogy az átlag amerikai ifjúság szívesen azonosulna Leonardo DiCaprioval, amennyiben egy Bar Rafaeli szerű szupermodell van az oldalán.

Tovább borzolta a kedélyeket, hogy újfent minisztériumi pénzből leforgattak néhány videoreklám spotot, amelyet több országban főműsoridőben sugároztak, és az interneten keringettek. Az egyik ilyen filmben a homokos tengerparton „fociznak” a helyi menő srácok, a meccs azonban teljesen komolytalan, a játékosok már egymáson esnek át, mert a strand szélén zuhanyozó gyönyörű lányok látványa teljesen leköti őket. Következtetés: Izraelben sohasem rendeznek nagyobb futball tornát, mert a meccsek közérdektelenségbe fulladnának. (A magyar futball állapotait és „Hágár lányainak” legendás szépségét figyelembe véve elgondolkodtató, hogy egy ilyen remek ötlet miért nem az aktuális magyar kormánynak jut eszébe először. Iskolapéldája lehetett volna a „minden rosszban van valami jó” tanításnak: bukott sporttenderekből profitál a turizmus.)

A másik reklámfilm még inkább az erotikára épített. Két nyugágyban pihenő fiú kommentárjait halljuk az előttük elhaladó lányokról, amelyekből kiderül, hogy a Szentföld nem a valaha volt Szentélytől vagy Jeruzsálemtől szent már, hanem a ringó csípőktől és az ütemesen megremegő keblektől. Elvégre több ezer éves falak vannak Kínában meg Görögországban is…

A Knesszet több képviselője – Colette Avital és Zahava Gal-On – felemelte a hangját, és egyenesen pornográfnak titulálta a fotósorozatot, majd később a reklámfilmeket is. A turizmusból élő szegényebb lakosság számára viszont a cél szentesítette az eszközt, ezért kettőjükön kérte számon a „szombati sálesüdeszt”. A szabadszellemű izraeli fiatalság ugyancsak pozitívan, amolyan megkésett szexuális forradalomként üdvözölte az ügyet. Szóba került, hogy ha már nem az ország történelmi és vallási örökségére támaszkodó kampánnyal dolgozik a kormány, akkor miért nem tudományos, technikai vagy egyéb kimagasló eredményekkel épít országimázst. A válasz igen egyszerű: „Golda Meir nem mutat jól bikiniben…”. A fotósorozat egyik modellje – amellett, hogy a kezdeményezést cionista akcióként értékelte (?), és az első telepesek úttörő munkájához hasonlította – így summázta véleményét: „Semmi negatívumot nem látok a dologban. Semmi más nem hozza már ide az embereket, sem Jeruzsálem, sem a gyönyörű környezet. Az emberek nem érdeklődnek. Ezért szerintem oké, ha valami mást használunk, hogy ide csábítsuk őket.”

Nem éppen “ortodox” fotó

A leghangosabb bíráló vélemény a feministák és az ortodoxia irányából érkezett. A Lilith magazin és köre bojkottot hirdetett, majd kijelentette, hogy „patriarchális és hímsoviniszta” államnak tartja azt az Izraelt, amely a nőket szexuális tárgyakká degradálja, azt sugallva, hogy „gyere ide és megkaphatsz”. A történethez hozzátartozik, hogy az izraeli Playboy magazin közelmúltbéli megjelenését szintén hasonló, reakciós feminista megnyilvánulások követték. Az ortodoxia halachikus szempontból hangoztatta kritikáit, legfőbb problémája a „meztelenkedés” volt, azzal érvelt, hogy egy vallásra épülő államot nem ildomos ilyen „erkölcstelen módon” reklámozni. Ádám és Éva szégyellte ruhátlanságát, nyilvánvaló, hogy egy vallásos „éset hajil” (derék asszony) decens ruhákban jár. Amellett, hogy nem keveri a lent a pamuttal, minimum térdig érő szoknyát hord, nem jár haspólóban, és különösen nem fotóztatja magát alsóneműben…

Tulajdonképpen a polémiát szélesebb keretek között kellene értelmezni, ezzel kapcsolatban azonban nincs tisztázva néhány teljesen alapvető kérdés. Az állam történelmi vagy spirituális alapokon áll? A vezetés és a vallás mennyire mosódik és mosódhat egybe? Zsidónak lenni etnikai vagy vallási-erkölcsi hovatartozást jelent?  Hogyan lehet összeegyeztetni a Biblia keleti és sémi hagyományát a felvilágosodást követő nacionalista mozgalmak analógiájára kialakult cionista ideológiával? Ha úgy vesszük, Izrael egy olvasztótégely, ahova a világ különböző pontjairól, különböző hagyományokkal érkeztek a vallásos vagy éppen asszimilált zsidók. A XXI. században azonban egy teokratikus állam igénye teljesen idejétmúlt, ezért igaza volt Gal Gadotnak, mikor egyszerűen annyit válaszolt a fotózást kritizálóknak, hogy „azért lehet, mert Izrael demokrácia”. Márpedig egy demokratikus elveken felépülő országban elképzelhetetlen, hogy az államirányítás ne legyen elválasztva a vallástól, és az ortodoxia bibliai alapon boszorkányüldözést kezdeményezzen néhány bikinis fotó vagy videó miatt, amelyek ráadásul külföldön jelentek meg. Ennek ellenére a békés együttélés biztosítása miatt a Szentföldön valószínűleg soha nem lesznek fehérneműt reklámozó félmeztelen nők óriásplakátokon, és ez így is van jól. A liberálisabbaknak tekintettel kell lenniük a vallásos zsidó csoportokra, másrészt illik figyelembe venni a palesztin kisebbséget is, hiszen néhány fundamentalista arab országban a nők a mai napig fekete csadorban fürdőznek a tengerparton. A minisztérium marketingfogása egyáltalán nem elítélendő. A reklám nem otthoni használatra készült, hanem a turistákat tekintette célközönségnek, ezért az ő elvárásaikhoz idomult.  Hibáztatni legfeljebb azért lehetne, hogy a lányok nem voltak elég dekoratívak, de nyilván az ezzel kapcsolatos igényeket is alaposan körbejárta néhány statisztika. Az állítólagos „szexturizmus” csak a jéghegy csúcsa, ebből pedig az következik, hogy a fentebb említett, első sorban társadalmi kérdések tisztázása megkerülhetetlen.

A hagyomány szerint Hilléltől megkérdezte egy a judaizmusba betérni vágyó ember, hogy mi a zsidóság esszenciája. A válasz: Ne tegyél olyasmit, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. A mai demokratikus alkotmányok majdnem mindegyikében megtalálható az a felvilágosodásból származó eszme, hogy az emberi szabadság addig terjed, amíg másvalaki ugyanilyen szabadságába nem ütközik. A két gondolat rokon; a rabbinikus és a modern, liberális felfogás összekapcsolható. A feketéből és a fehérből nem kell szürkét csinálni; bőven elég a pepita is…

A képek és a videók elérhetőek a következő webcímeken:

Maxim

Ministry of Tourism