Debrecenbe kéne menni

Bécsbe készülünk Sávuot hosszú hétvégéjén, de nem fűlik hozzá a fogam. Mintha nem esne jól idegen közegben tölteni az ünnepet. Elindulunk, de az autópálya felé menet, rövid vívódás után, végül keletnek vesszük az irányt: Debrecenbe indulunk. 

 

Szállást találni a városközpont közelében nem probléma, így gyalog indulunk egy kávéház, majd a zsinagóga felé. A főtéren ismerős arcú hölgy szalad utánunk, a nevemen szólít. Nekem is dereng, hogy már találkoztunk. Dr. Grósz Zsuzsanna gyógyszerész. Megkérdi, mit csinálunk itt, és a zsinagógába invitál, menjünk velük, ők is oda indulnak, amint bezárja a patikát. Melegség önt el, van ebben valami jó értelemben vett kisvárosias bensőségesség, olyasfajta közvetlenség, ami a metropoliszokra nem jellemző. Mint a zsidóság maga.

Grósz Zsuzsanna, Aser Ehrenfeld rabbi és Horovitz Tamás elnök
(A Hitközség archívumából)

Kávézunk, és utánuk megyünk. A zsinagógában vagy huszonöt-harminc ember, köztük sok izraeli fiatal. Kétszázan tanulnak itt a debreceni orvosi és fogorvosi karon, sokan közülük – a helyi közösség nagy örömére – rendszeres látogatói a zsinagógának. Meghívnak az ima után vacsorára. Megismerkedünk a hitközség elnökével, Horovitz Tamással is, aki civilben ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, és az Izraelből érkezett, romániai születésű, ám magyarul jól beszélő Ehrenfeld Aser rabbival, aki rabbinikus tanulmányai mellett filozófiából doktorált. A rabbi keménykalapjával, hosszú kabátjával tekintélyes benyomást kelt, amit jól egyensúlyoz derűs, közvetlen stílusa.

Nagyzsinagóga (archív felvétel)

Együtt sétálunk át az imaházból a működő nagyzsinagóga szomszédságában álló hitközségi székház dísztermébe, ahol az izraeli diákok terített asztallal várják társaikat, és bennünket. Műanyag tányéron tejes vacsorát szolgálnak fel: lazacot és sajtot, palacsintát és túrós süteményt. Két lubavicsi bócher közreműködésével zajlanak az események, akik besegítenek a vallási feladatokba. Szívesen látott vendégek, név szerint köszöntik a vacsora valamennyi résztvevőjét. Közben drósét hallhatunk a rabbitól egy tórai szakaszhoz, a tóraadás ünnepe kapcsán. Miért egyes számban áll a vajihan, „táborozott” kifejezés? – merül fel a kérdés, amikor a nép egésze Szináj hegyénél állt, tehát többes szám volna helyesen használatos? Mert egységben álltak, „mint egy nép, egy szív” – hangzik Rási válasza. A tóra által váltak egységes néppé a zsidók, és ahogy akkor sem volt, úgy ma sincs más, ami a zsidóságot, mint népet egyesíthetné – mondja rövid, a fiatalok türelmét is figyelembe vevő dróséjában rabbi Ehrenfeld. Hálás tapsot kap beszédéért.

 

A nyolcvanas évek végén már szolgált Debrecenben a román ajkú családban Nagyváradon született, hatvankét éves rabbi, aki a Cahalban, az izraeli hadseregben is végzett vallási feladatokat, de most majd két éve látja el itt a vallási vezetői posztot a közösség nagy örömére és megelégedésére. Sávuot estéjén is győzködik, csábítják: maradjon még. Autentikus rabbinikus tudás, tökéletesen elsajátított magyar nyelv és pragmatizmus jellemzi Aser Ehrenfeldet, aki az imák mellett hetente felnőttoktatást is vezet. Bár nem fűz rózsaszín reményeket a debreceni zsidóság jövőjéhez, lévén a fiatalok elvándorolnak, úgy látja, a középkorúak közreműködésével és az izraeli fiatalok jelenlétével a közösség fenntartható. Mint mondja, „Nem szabad feladni egyetlen működő intézményt sem, mert ami egyszer bezár, az nehezen nyílik meg újra”. Az elnök is büszke arra, amit fenntartanak: működő mikvéjük van, hatvanan esznek naponta kósert a konyhán, vagy viszik házhoz furgonnal a meleg ebédet. Széderkor száz-százötven ember gyűlik össze, jom kippurkor majd háromszáz, de ez alkalommal is lehetnek vagy negyvenen a fiatalok. Évente itt rendezik a határon túli hitközségek találkozóját – a közös problémák és az együttműködési lehetőségek kerülnek szóba leginkább nyár elején.

A Kápolnás utcai zsinagóga belülről

Egy hosszú, göndör fekete hajú lány, és egy félszeg mosolyú, magas fiú – izraeli egyetemisták lépnek oda a rabbihoz. Ő fogja esketni a párt rövidesen Izraelben. A debreceniek szeretnék, hogy itt, helyben legyen az esküvő, de a családok miatt nem tehetik meg a fiatalok, noha, mint mondják, lenne hozzá kedvük. Nemigen maradnak itt hatéves képzésük után, pedig erre is vágynának a helyi zsidók. Izraelben megbecsülik a Debrecenben, vagy Pesten végzett orvosokat.

Másnap ebédre is meginvitálnak bennünket a hitközség étkezdéjébe. Örömmel fogadják a látogatókat, s gyakorolják az ábrahámi micvát: a vendéglátást. Az ízes maceszgombócleves, párizsi szelet és kakaós kalács mellé további barátságos beszélgetéssel szolgálnak. Jó a viszony a többi egyházzal, mondják, de persze örülnének, ha azok nyomatékosabban felemelnék szavukat a szélsőségekkel szemben. A legfiatalabbak között is előfordul antiszemitizmus, meséli a rabbi, de amikor az utcán odahívott magához egyszer egy hangoskodót, az nem tudott válaszolni a kérdésre, szüleitől, vagy tanáraitól veszi-e, amit mond.

 

Horovitz Tamás mesél a régi tervről, hogy a volt ortodox zsinagógát felújítják, és kulturális célra hasznosítják. Fel akarják hívni a város figyelmét a zsidó történelemre, kultúrára. Bár a fiatalok elhagyják Debrecent, még most is sok száz zsidó él itt, akiknek jó része nem vallásgyakorló, s ez által talán ők is közelebb kerülhetnek a közösséghez.

Debrecenbe másoknak is el kéne menni. A működő, barátságos zsidó közösség mellett jó színházat, impozáns egyetemi campust, gazdag botanikus kertet és más kulturális érdekességeket is találhatnak. A város főterén, a református nagytemplom emeletén egyedi kiállítás: a jeruzsálemi szentély és óváros makettjeit alkotta meg a húszas években Csia Lajos teológiai tanár. 1934-ben kiállították, majd újra-felfedezéséig hosszú ideig parlagon hevert a gyűjtemény.

A templomtól nem messze, a sárga köves, impozáns Piac utcán, a város főutcáján, egy mókás utcatáblán Debrecen testvérvárosai felé mutatnak nyilak. Rison leCion irányába is mutat egy nyíl. 

Debrecen Piac utca