„A várandóság is harmónikusabban alakul…”

 

Szakmai pályájára tekintve eddig három fontos kristályosodási pontot láthatunk. Időrendi sorrendben visszafelé: a kapcsolatanalízis megalkotása, a Ferenczi Egyesület életre hívása és a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály megalapítása. Mivel a kapcsolatanalízis a legújabb fejlemény, ezért kezdjük ezzel a beszélgetést!

Hidas Györggyel Schmelowsky Ágoston beszélget

 

Dr. Hidas György (Fotó: Tóth Csilla)

– Hogyan dolgozta ki a kapcsolatanalízis módszerét, és milyen különbséget lát a kapcsolatanalízis és a hagyományos pszichoanalízis között?
– Nem egyedül, hanem Raffai Jenő pszichológus, pszichoanalitikussal együtt találtam ki a kapcsolatanalízist. Raffai évekig járt hozzám analízisbe. Az ő egyik megfigyeléséből indult ki a módszer. Újpesten dolgozott a Károlyi Kórházban az ifjúsági pszichiátriai osztályon. Szkizofrén fiatalok pszichoterápiás gyógyításával kísérletezett. Azt tapasztalta, hogy a kezelés során olyan áttételi kapcsolat alakult ki közte és a páciens között, amelyben a páciensnek az volt az élménye, fantáziája, hogy a terapeutának a testében, méhében van. Ez volt az alapgondolat, ha ez így van, akkor vissza kell menni odáig, a méhen belüli élethez, és ott lehet az eredeti kórokot megtalálni. És onnan kezdve kell gyógyítani a pácienst. Terápiás munkája során sikerült eredményeket elérnie. Akkor támadt egy olyan elgondolása, hogy pszichoanalitikus pszichoterápiával kellene kezelni a fiatal szkizofréneket. Ez azonban financiális okok miatt nem valósult meg. Gondolkodásában pedig közben oda jutott, hogy, ha már nem lehet a  kialakult szkizofréniát kezelni, és ha igaz az, hogy a pszichés betegségek okát az intrauterin életben kell keresni, akkor legyen megelőzés, prevenció. Így jött az a gondolat, hogy preventíve, a várandós anyákat a születendő gyermekükkel együtt kell valamilyen módon mentálhigiénés eszközökkel pszichológiailag megközelíteni. Mondjuk azt, hogy javítani a kettejük kapcsolatát. A magzatnak az anyjával, az anyának a magzattal való érzelmi kapcsolatát.

– Saját hozzájárulását miben látja?
– Miután Raffai nálam volt analízisben, első gondolatait együtt beszéltük meg, ha úgy tetszik, analitikusan dolgoztuk át. Ebből alakult ki a kapcsolatanalízis gyakorlata. Úgy is fogalmazhatnék, hogy mintegy bábáskodtam a módszer megszületésénél.

– Talán mondhatjuk azt, hogy az áttételi kapcsolat szülte a módszert?
– Vagy az áttételi kapcsolat, vagy az a mentális tér, amiben valaki a saját gondolatait, érzelmi beállítódását, munkáját a velem való kapcsolatban, az áttételben ki tudta fejteni, és kreatívan fel tudta dolgozni. Ebben pedig közösen munkálkodtunk. Azóta aztán külön-külön, de tulajdonképpen együtt dolgozunk várandós anyákkal.

– Áttérve a kérdés második felére, miben látja a különbséget az Önök módszerei és a hagyományos pszichoanalízis között?
– Ez egy egészen különleges helyzet, amikor egy várandós anyával analitikus szemléletben dolgozunk, hiszen ekkor egy bőrzsákban két test, két személy van. Ami itt történik, az teljesen eltér a hagyományos analitikus felfogástól. Ebben a különleges helyzetben mind az anyát, mind a benne lévő gyermeket megpróbáljuk segíteni a kettejük közötti kapcsolat kialakításában. Fontos kérdés tehát, hogy hogyan lehet valakit, aki fejlődésben van, megközelíteni az anyán keresztül. Az anya ilyenkor mintegy a gyermek szócsövévé válik. A gyermek jelzéseit felfogja, és közvetíti az analitikus felé. Tehát ez a lényeges különbség a hagyományos analitikus felfogáshoz képest. A magzattal kapcsolatban nagyon sok fantázia született az analitikus szakirodalomban. Freudtól kezdve az a beállítódás volt az uralkodó, hogy visszamenőleg próbáljuk rekonstruálni, hogy milyen is volt a magzati élet. Ennek a gondolkodásnak a csúcsa a születési trauma elméletének megalkotása volt, Otto Rank elgondolása. Azt az ugrást azonban, hogy vissza kell menni egészen a fogantatásig, azt nem tették meg. Fontos gondolat ebben a tekintetben Ferenczi 1929-es gondolata a nem kívánt gyermekről. Ő kifejtette, hogy a nem kívánt gyermek sorsa másként alakul, mint a kívánt gyermeké. Nagyon érdekes kérdés, hogy vannak gondolatok a tudományos világban, amelyekről később derül ki, hogy mennyire jók és alkalmazhatók. Ferenczi gondolata is ilyen. Ő saját pácienseivel való munkája során talált rá erre a gondolatra, hogy a nem kívánt gyermekek sorsa negatívan alakul. Kevésbé sikeresek szociálisan, könnyebben lesznek pszichoszomatikus betegek illetve az öngyilkossági késztetések is erősebbek náluk. Nekem is volt ilyen esetem. Ferenczi maga is nem kívánt gyermek volt, és némiképp önmagában is megélte ezt a helyzetet. Tizenkét gyermek közül a tizedik volt, és elég hátrányos helyzetben érezte magát. Az 1970-es években, Prágában volt egy olyan vizsgálat, amelyben a kívánt és nem kívánt gyermekek állapota és sorsa közötti különbséget nézték. És megint csak azt találták, amit már Ferenczi is mondott korábban, hogy valóban, a nem kívánt gyermekek szociálisan, mentálisan különböznek a kívánt gyermekektől. Ezeket a gyermekeket nyomon követték 30 éves korukig, és megmaradtak ezek a különbségek, tehát beigazolódott Ferenczi koncepciója. Tehát, ha mindez így van, és a nem kívánt gyermekeknek a sorsa rosszabbul alakul, és az anyaméhben dől el, mi is lesz a gyermekkel, akkor ott kell kezelni a születendő gyermekeket. Tulajdonképpen az anya érzelmi beállítódása alakítja a gyermeknek a sorsát. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a kapcsolatanalízis születésénél az első lépésben a pszichotikusok pszichoterápiájában megfigyelt jelenségek hatottak, majd átdolgozásuk a pszichoanalitikus személyes térben. A hangsúly a megelőzésre tevődött át. Így született meg a módszer, hogy az anyát és a gyermekét eredeti állapotban, a születés előtt együtt kezeljük.

– Technikailag tehát egy kettős kommunikációt próbál a terapeuta megvalósítani, hogy anya és magzata egyaránt szóhoz juthasson?
– Igen. Az anya mentális beállítódásán keresztül tudjuk elérni a gyermeket. A lényeges pedig az, hogyha az anya gyermekkel kapcsolatos érzelmei ennyire meghatározzák a gyermek sorsának későbbi alakulását, akkor az anyával kell foglalkoznunk, méghozzá abban a vonatkozásban, hogy ő hogyan viszonyul a gyermekéhez. És akkor a gyermeket is ebben a kettős állapotban, tehát anya és gyermek, kell valamilyen módon befolyásolni. Ennek aztán különböző technikai vonatkozásai vannak. Például, hogy előre ugorjak, a 37. héttől kezdve felkészítjük a gyermeket arra, hogy meg fog születni, és hogy utána mi fog történni vele. Ezt standard szövegek segítségével tesszük, melyeket az anyának nyújtunk, és ő mondja a gyermekének. Ami felveti azt a kérdést, hogy hogyan képes a gyermek ezeket a valósághű és elég szofisztikált szövegeket megérteni. Erre nagyon sok olyan tőlünk független vizsgálat van, melyek egyértelműen mutatják, hogy a gyermek megérti ezeket a magasan differenciált nyelvi alkotásokat. A tapasztalat is az, hogy ettől tényleg jobb lesz az anyának a gyermekével való kapcsolata, és a gyermeknek magának is jobb lesz a születéshez és a születés utáni állapothoz való viszonya. Maga a születés is jobb lesz. Amit most elmondtam, az a kapcsolatanalízis legutolsó fázisa. Ez előtt még az anyának a lelkét átvilágítjuk, megbeszéljük, hogy hogyan viszonyult magához a saját prenatális időszakához. A folyamat során visszamegyünk az időben, asszociáltatjuk a fogantatással kapcsolatban, hogy hogyan is történt, hogy milyen is volt a viszonya a gyermek apjához. Továbbá, hogy saját családjával neki magának mik a tapasztalatai. Nagyon sok dolog van tehát, amelyet át kell beszélni, és ezeknek a tapasztalatoknak a feldolgozása, harmonizálása segíti az anyát abban, hogy magzatához pozitívan tudjon viszonyulni. Ezen kívül még ott van az a tapasztalat is, hogy az anya közléseire a gyermek az anyaméhben aránylag már nagyon korán reagál.  Különböző érzelmekkel, jelzésekkel. Ezt persze az anya közli velünk. És ezekkel is dolgozunk.

– A folyamat tehát a várandós anya bejelentkezésétől a szülésig tart?
– Így van. Ez persze az egész terápia hiányossága is egyben. Az igazi az lenne, ha tovább tudnánk kísérni az anyát és a gyermeket. Ezzel kapcsolatban például van egy olasz pszichoanalitikusnő, Alexandra Piontelli, akinek eredeti megfigyelése meg is jelent egy könyvben, a Fötusztól a kisgyermekig címmel. Ő szingli gyermekeket és ikergyermekeket figyelt meg a várandóság alatt hosszú időn keresztül, és nézte, hogyan viselkednek, milyenek. Tapasztalata az volt, hogy a gyerek személyiségét, karakterét már az anyaméhben el lehetett különíteni. Volt olyan magzat, aki agresszív volt, volt, aki gyöngéd. Az ikrek közül is voltak, akik bokszolták egymást már az anyaméhben is, és voltak, akik simogatták egymást. Az analitikusnő születésük után is négy éves korig követte a gyermekeket, és arra a lényeges felismerésre jutott, hogy a gyermeknek a személyisége, viselkedése születés után is olyan, mint amit a méhen belüli viselkedésével kapcsolatban látni lehetett. Tehát ez a kontinuitás az ő lényeges meglátása. Nekünk is az lenne a teljes értékű kezelés, ha még a születés után is tudnánk foglalkozni a mamával és a gyermekkel.

– Az Önök módszerei nemzetközileg is újat hoztak.
– Igen. Újszerűségünk abban rejlik, hogy az olasz pszichoanalitikusnő csak megfigyelt, de nem volt célja, hogy javítson az állapotokon. Fontos megfigyelést találunk az ő írásában is, ugyanazt, amit Raffai tapasztalt az áttételben. Nevezetesen, hogy voltak páciensek, akik azt mondták, hogy a terapeuta testében vannak, mintegy a méhében, vagy, hogy oda szerettek volna bekerülni.  Piontellinek volt egy olyan páciense, egy felnőtt férfi, aki hihetetlen agresszivitással próbált az ő testébe bekerülni. Piontelli azt mondta, hogy szüksége volt arra, amikor a férfit kezelte, hogy valaki legyen ott a közelében, aki megvédi őt ettől az embertől, ha a helyzet veszélyessé válna. Mások is tapasztaltak ilyesmit, hogy ilyenfajta áttétel kialakulhat. Egy kultúrantropológiai párhuzamot is szeretnék hozni. A brahminoknál a pappá szenteléskor van egy olyan időszak, amikor a pap-jelöltnek az a mentális állapota alakul ki, hogy ő az őt tanító papnak a testében van. Tehát ugyanezt a jelenséget írják le egy más kultúrában, más céllal végbevitt esetben is. A visszatérést az anyaméhbe. Itt ismét utalhatunk Ferenczire, akinek a Katasztrófák a nemi élet működésében című művében találjuk azt az új gondolatot, hogy a koitusznak a lényege az, hogy visszakerüljünk az anyaméhbe. Ez a jelenség tehát megtalálható sokfelé. A kapcsolatanalitikus kezelésnek azonban ez csak a háttere, de nem a lényege. Az eredményekről szeretnék még beszélni. Volt egy idő, amikor módunkban állt a megszületett gyermekekkel és szüleikkel találkozni, beszélgetni velük. Ezekből a találkozásokból az a tapasztalat szűrődött le, hogy ezek a gyermekek sokkal nyitottabbak szociálisan, intelligensebbek, élénkebbek, mint a kortársaik. Bár ezt tudományosan nem ellenőriztük, de nekünk, a szülőknek és másoknak is ez volt a benyomásunk. Eredménynek könyvelhetjük el még, hogy nagyon sok esetben a szülés, születés sokkal kedvezőbben zajlik le. A kapcsolatanalízis által nyújtott felkészítés magára a születésre, mind az anyára, mind a gyermekre nagyon jó hatással van. Ezek persze nem ellenőrzött eredmények, de most már több mint tíz éve végezzük ezt a munkát, és a tapasztalataink nagyon jók ezekben a vonatkozásokban. Ugyanakkor maga a várandóság is harmonikusabban alakul akkor, ha az anya egy permanens mentális kapcsolatban van a gyermekével. Tehát az anyával nem csak mint pusztán biológiai lénnyel kell foglalkozni, hanem a lelkével is. A várandóság szempontjából ez előnyös és jó hatású.

– Tehát nem csak a pszichoanalízis, hanem a szülészet-nőgyógyászat hiányterületét is lefedik ezzel.
– Ennek mentális vonatkozásait. Vannak még olyan tapasztalataink is, hogy különböző normálistól eltérő állapotokat, például vérzéseket befolyásolni lehet. Vannak olyan manipulációk, amikor az anyát meg lehet kérni arra, hogy a mentális kezével simogassa a méhlepényt és a méhét, és ezzel befolyásolni tudja ezen szerveknek az állapotát.

– Akkor ez egyfajta imaginációs technika is.
– Igen. Ezt persze nem mi találtuk ki, hanem más pszichoterápiás módszerekből emeltük át. Vannak egészen pregnáns illusztrációk. Nekem például volt egy páciensem, egy anya a gyermekével, ahol a gyereknek szájpadhasadéka volt. Az ultrahangos orvosi vizsgálat során az anya meg tudta kérni a gyermekét többször is, hogy nyissa ki a száját, ami a szonográfusnak nem kis megrökönyödésére szolgált. További szép példák is vannak arra, hogy az anyák a legkülönbözőbb kéréseket fogalmazzák meg a gyermek felé, a gyermekek pedig ezeket megteszik. Impozáns eredmények ezek, csak sajnos hiányzik hozzájuk a filmfelvétel.

– Hogyan látja a kapcsolatanalízis elfogadottságát külföldön és hazánkban?
– Tapasztalatom szerint a harminc év feletti, főiskolát, egyetemet végzett nők körében ismert leginkább a kapcsolatanalízis, akiknek meg van az a motivációjuk, hogy a gyerekük a lehető legtöbbet megkapja. Ami a külföldet illeti, Németországban, Heidelbergben már negyedik éve folyik kapcsolatanalitikus képzés pszichológusok, orvosok számára. Ezt most  Raffai Jenő vezeti kint. Nemzetközileg a Nemzetközi Pre- és Perinatális társaság keretei között folyik a képzés. Ezen túl még azt kell mondanom, hogy könyvünk, a Lelki köldökzsinór Németországban is megjelent. Ami a magyar kiadást illeti, a világ minden részéről megkeresnek minket azzal, hogy érdekli őket, és szeretnék ezt a módszert elsajátítani, gyakorolni.

Dr. Hidas György (Fotó: Tóth Csilla)

– Áttérve most a Ferenczi Társaságra, azt az átvezető gondolatot fel lehet vetni, hogy ebben az esetben is, mint a kapcsolatanalízis esetében, útkeresése a pszichoanalízisből kiindulva egy új szervezet létrehozását eredményezte.
– Ez olyannyira így van, hogy a kapcsolatanalízissel párhuzamosan, de azzal összefüggésben létrejött a magyar Pre- és Perinatális társaság, mely a nemzetközi társaság társszervezete. Most a Ferenczi Egyesületre rátérve, az 1970-es évek vége felé született meg az a gondolat, hogy létre kell hozni egy olyan interdiszciplináris egyesületet, amely nem csak pszichoanalitikusok számára nyitott, hanem a pszichoanalízisről gondolkodó más szakemberek számára is. Épp Ferenczi működésének jegyében gondolhattuk úgy, hogy nyitni kell más tudományok, a szociológia, a szociálpszichológia, a kultúrantropológia felé is. Hogy ezen területek és képviselőik számára legyen egy olyan találkozási tér, ahol tapasztalatokat lehet cserélni, előadásokat, konferenciákat lehet tartani. Ezért alapítottuk meg a Ferenczi Egyesületet, melynek alapító tagjai között szociálpszichológusok, irodalmárok, filmesek, pszichológusok, néprajzosok voltak. És azzal kezdtük, hogy konferenciákat rendeztünk, melyek témáiban a pszichoanalízis és társadalom, az 1970-es évek végén, 80-as évek elején aktuális társadalmi, politikai kérdések voltak. Folyóiratot is indítottunk, a Thalassát, mely Erős Ferenc szociálpszichológus vezetésével működik, és egy jó színvonalú folyóirat azóta is. A Ferenczi  Egyesület mára nemzetközi tekintélyre tett szert, tagszervezetei vannak szerte a világon, például Olaszországban. Az egész motorja Ferenczi szellemisége, aki egy olyan pszichoanalitikus volt, aki nyitott volt a világra, a különböző tudományok felé. Fontosnak tartom még elmondani, aktuális fejlemény, hogy Ferenczi Sándor egykori villájában, a Naphegyen egy lakást sikerült a Ferenczi Egyesületnek különböző pénzadományok segítségével megszereznie. Egyelőre bérli ezt a helyiséget, de remélhetőleg majd meg is tudja vásárolni. És akkor talán ez egy emlékhellyé, találkozási ponttá alakítható. Nemzetközi összefogás született ennek érdekében.

– Szükségszerűnek látja-e, hogy a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület inkább csak az analitikusok szűkebb körei számára volt elérhető, és ezért kellett egy nyitottabb szervezetet is létrehozni, vagy pedig ez egyszerűen egy helyi sajátosság volt?
– Egyszerűen arról van szó, hogy a pszichoanalízis egy önálló tudományos diszciplína. Olyan tudomány, melynek az egyik fő komponense a pszichoanalitikus kezelés maga. A történelmi tapasztalat is az, hogy magából a terápiából alakult ki az elmélet is. Tehát az egyik alap a terápia, amit csak úgy lehet tisztességesen végezni, ha a pszichoanalitikusok magas fokú képzettséggel rendelkeznek. Szerintem tehát a pszichoanalitikus egyesületeknek egyik fő feladata garantálni a képzés minőségét, és azt kontrollálni. Ebben tehát nem lehet nyitott. Nemcsak képzési formáról van szó, hanem egy kontrollformáról és egy etikai kontrollról is. Tehát a pszichoanalitikus egyesület garanciát nyújt arra, hogy aki pszichoanalízist végez, azt magas etikai és szakmai színvonalon teszi, és megfelelő tudományos alapokon áll. Ennek megfelelően a pszichoanalitikus egyesületek mindenhol a világon zártak. Ez persze nem azt jelenti, miként azt néhol gondolták, hogy pszichoanalitikus csak pszichiáter, azaz orvos lehet. Már Freud is megírta 1927-ben, hogy a pszichoanalízis műveléséhez másfajta szaktudás szükséges. De bizonyos tudományos képzési standardokat be kell tartani, ez pedig egy folyamatos kontrollt jelent. Nyilván más szakmákból is ismert jelenség, hogy nem lehet teljesen szabadon és kontroll nélkül végezni az adott tevékenységet.

– Van talán egy átfedés a klinikai munkával, hogy analízist csak olyan személy végezzen, aki, ha nem is orvos, de mégis módjában áll klinikai munkát folytatni páciensekkel, hogy ezen keresztül a szükséges alapokat elsajátítsa.
– Igen, ez egy elég általános követelmény. De ha megnézzük Freud említett 1927-es írását a laikus analízisről, abban nincs benne az ilyen fajta klinikai tapasztalatra vonatkozó követelmény. De általában az analitikus egyesületek szükségesnek tartják.

– Önnek személyesen mi a véleménye erről?
– Hogy szükséges. De hát sok kiváló analitikus volt, akinek nem volt pszichiátriai tapasztalata. Ez egy elég vitatott kérdés.

– Végezetül a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályról pár szót, melynek alapító főorvosa volt. Az 1980-as években eredetileg neurotikus betegek számára állították fel a rendszert. Sokat változott azóta a helyzet, a megfelelő gyógyszerelések hatására még súlyos neurotikus betegek is sok esetben ambulanter kezelhetők, és pszichoterápiás osztályra is inkább határeseti vagy pszichotikus betegek kerülnek.

– Hogyan látja, mi az értelme, értéke a pszichoterápiás osztályok fennállásának, működésének a megváltozott helyzetben?
– Van értelme, elsősorban azért, mert fel tudnak fogni olyan betegeket, akik másként nem közelíthetők meg terápiás keretek között. Tündérhegynek és az ilyen jellegű osztályoknak kiemelt szerepük van az egészségügyi ellátásban. Egy nagyon komplex rendszerről van szó, mely közösségi pszichoterápia, de ugyanakkor a csoportterápiás, az egyéni terápiás és a gyógyszeres terápiás módszerek is komplex módon kerülnek alkalmazásra benne. Megfelelő személyzettel és vezetéssel, olyan igényekkel működik, ahol a szakembereknek megfelelő szintű képzettsége van, amit továbbfejlesztenek, és nyitottak arra, hogy a különböző megközelítéseket átvegyék, és gyakorolják. Ennek megfelelően az ilyen osztályokat egy magas képzettséggel, kellő nyitottsággal és egységes koncepcióval rendelkező teamnek kell vezetnie. Tehát olyan emberek, akik analitikusan is tudnak dolgozni, egyénekkel, csoportokkal, nagycsoporttal, és van egy közös gondolkodás, egy egyértelmű koncepció, koherens vezetés. Az ilyen osztályok képzőhelyként is működnek. Fennállásuk tehát azért is fontos, mert szakembereket tudnak képezni, gyakoroltatni, és egy megfelelő páciens populációt is el tudnak látni.

 

 

Dr Hidas György (1925) szakmai életrajza1950 orvosi diploma a budapesti Orvostudományi Egyetemen
1954 pszichiátria szakvizsga
1957-től pszichoanalitikus képzésben vesz részt
1965-től csoportpszichoterápiás tevékenység, kutatások
1968-tól pszichoanalitikus praxis
1974-től a Pszichoterápiás Hétvégek egyik alapító-szervezője
1975-től a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület rendes tagja

Alapító tagja a Magyar Pszichiátriai egyesületnek, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesületnek, A Ferenczi Sándor egyesületnek és a Magyar Pre- és Perinatális Orvosi és Pszichológiai Egyesületnek.

1980-tól a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület kiképző analitikus

1992 pszichoterápia szakorvosi vizsga

1996 óta Raffai Jenővel kidolgozója az anya-magzat kapcsolatanalízis módszerének, a módszer leírása a „Lelki köldökzsinór” című könyvben található, a mű német nyelven is megjelent.

Közel száz tudományos publikáció pszichoterápia, pszichoanalízis és kapcsolat-analízis témában

Munkahelyek:
1950-1954 János Kórház
1954-1979 Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központ, osztályvezető főorvos
1979 Létrehozta a Tündérhegyi Pszichoterápiás osztályt, ennek vezetője 1994-ig
1994-től nyugdíjas, magánpraxisban tevékenykedik

Kitüntetés:
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje