„Minőséget kell teremteni”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 

“A kolozsvári színházban a 27. vagy 28. évemet töltöm. Mi, hogy is mondjam, ezt biológiailag teljesítjük. Ha küzdeni akarnánk ellene, akkor sem lehetne mit tenni. Itt van Erdélyben a színház, magyarul játszunk, a repertoár pedig az egyetemes színházi, és nem csak a színházi kultúrát közvetíti.”

Tompa Gáborral, a Kolozsvári Magyar Színház rendezőjével beszélget Kőrössi P. József

 

 

tompa web.JPG

Tompa Gábor

A kolozsvári Thália színház 1941 elején eltávolította tagjai közül a zsidó származású színészeket. Egyedül Kovács György volt kivétel, ő ’41 júniusáig felléphetett. Tizenhat évvel a vészkorszak után születtél, valódi eszmélésed a hatvanas évek közepére, végére tehető, ti, otthon, a családban, édesapáddal, édesanyáddal beszéltetek-e ezekről a dolgokról? Előkerült-e a beszélgetések során a zsidószínház, édesanyád származása?
Édesapám 1942-45 között rendezett Kolozsváron a Hunyadi téri Királyi Magyar Nemzeti Színházban.

A zsidó színház viszont a Tordai úton működött.
Így van, a Thália társaságnak Kádár Imre, Janovics Jenő volt, a nagy alakja.

Ők az egész erdélyi, ha úgy tetszik az öszmagyar színjátszásnak nagy alakjai, Janovics különösen.
Érdekes pillanatban kérdezel. Kétszeresen is megemlékezünk Janovics Jenőről az idén. A Thalia Rt által felépített nyári színkör, a sétatéri színház gyakorlatilag a Thália Rt-é volt, kilencvenöt éve, 1913-ban épült. Egy hónap múlva, az Európai Színházi Unió fesztiváljának kolozsvári megrendezése előtt elkészül a kolozsvári magyar színház hosszúideje tervezett, tizenegy éven át épülő stúdiója, amit a Művészi Tanács egyhangú döntése alapján Janovics Jenő Stúdiónak neveztük el. Egyrészt azért, mert azon a helyen épült ahol 1913-ban a Janovics- féle stúdió állt, ott kezdete filmes pályafutását Korda Sándor, Alexander Korda, ott forgatta a Bánk Bánt, s ez volt az első magyar filmstúdió.

Nálatok otthon beszélgettek a kolozsvári zsidó színházról?
Édesapám a marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapítója, édesanyám is alapító tag. Édesanyám édesapja zsidó volt, Mendel, én nem ismertem őt. Nem rég, édesanyám unokatestvére Mendel Tamás, aki 79 évesen itt él Kolozsváron, és egyike annak a 300 zsidónak, akik még Kolozsváron élnek, ő mesélte el részletesen a Mendel család történetét. Édesanyámat megkeresztelték, katolikus lett. A Mendel családnak azt az ágát, amelynek egyetlen ma is élő tagja Tamás, anyám unokatestvére, a régeni gettóból deportálták. Ez a család a Mendel és a Lejbovits család egyesüléséből jött létre, nagy magyarok voltak, Doberdónál harcoltak stb. Mendel Isidor bácsi, vállalkozó volt, a tilalom idején is szeszgyárat működtetett a Maros völgyében, Szászrégenben. Mendel Tamás édesapja a régeni gettónak volt az élelmiszer felelőse. Amikor Izidor bácsi tudomást szerzett arról, hogy másnap indul a tehervonat, összegyűjtötte a családot, és azt mondta: 35 kilométert kell gyalogolnunk az erdőn keresztül Moldova felé, ott várnak ránk az embereim. Ha elindulunk éjszaka, reggelre odaérünk. Erre azt mondta a nagybátyám, anyám unokatestvérének, Tamásnak az édesapja, hogy nem mehetünk, nem mehetek, mert én vagyok az élelmiszerfelelős. Mire Izidor bácsi: de holnap már senki nem lesz, te sem leszel élelmiszerfelelős, gyere. Nem ment el, nem indultak el. Izidor bácsi Auschwitzba került, utoljára Tomi látta. Negyvenhárom éves volt, kihúzták útközben egy fogát, borotválatlan, a fáradtságtól idősebbnek nézett ki, mint amennyi volt, s mikor leszálltak a vonatról munkaképtelennek minősítették.

A zsidó színház Kolozsváron 1941 februárjától 1944 májusáig működött. A színészek között találjuk többek között Bárdi Terézt, Kovács Györgyöt. Janovics Jenő vagy Kádár Imre neve felmerült-e otthon nálatok?
Úgy tudom, a zsidó színháznak nem volt állandó repertoárja. Kovács György a hunyadi téri színházban is játszott, például Németh László Villámfénynél című darabjában, amit édesapám rendezett.

Az később lehetett.
Valószínű, így van, Románia területén, 1944 után. Romániában, Bukarestben is létezett zsidó színház, jidisül játszottak. Janovics sokoldalú színházi ember volt, a filmhez is kötődik a neve. A zsidó előadásokról csak futólag tett említést édesapám, aki 1942-ben, ’43-ban tért vissza Budapestről, addig ott rendezett. A Nemzeti Színházhoz ugyan nem szerződött, de ott kezdte a pályafutását Hevesi Sándorral és Németh Antallal egyidőben. Reinhárdhoz is elküldték tanulni. Visszatért és az ostrom alatti egyetlen bemutatót, Kovách Aladár: Téli zsoltár című darabja a Nemzetiben ő rendezte.

Édesanyád vállalta a zsidóságát, vagyis fél-zsidóságát.

Vállalta, erről őt magát is meg lehet kérdezni, hála istennek él, 79 éves. Tudathasadásos állapot, mert katolikusként a vallását is vállalja, sőt gyakorolja, és erről katolikus lapoknak nyilatkozik. Ugyanakkor egyre inkább, a nyolcvanas években különösen, a zsidó hitkösséggel is tartotta a kapcsolatot, majd a kilencvenes évek után szintén. Gyerekkoromban is megemlékeztünk néha a zsidó ünnepekről. Harag Györggyel, aki szintén zsidó volt, Taub Jánossal, akinek a szülei margitaiak, bihariak voltak szintén volt kapcsolatunk. Taub mondta, hogy amikor New Yorkban járt és a First Avenue-n sétált, úgy érezte magát, mintha Margita főterén sétálgatna. Édesanyám a kommunizmus éveiben is járt templomba. Voltak feszültségek, voltak viták, amelyek vicces veszekedésbe fulladtak. Anyám egy este minden jelentős színházi emberről bebizonyította, hogy zsidó vagy zsidó származású. Édesapám cáfolta, száz-százalékig székely ember volt.

Idézem Kádár Imre 1936-os évadnyitó beszédét, amely a kor zsidó értelmiségijének mentalitását talán a legpontosabban fejezi ki:  „A színház legyen magyar, erdélyi és egyetemes.” Teljesen mindegy, ráadásul, hogy az erdélyi-t vagy a magyar-t mivel helyettesítjük.

A kolozsvári színházban a 27-ik vagy 28-ik évemet töltöm. Mi, hogy is mondjam, ezt biológiailag teljesítjük. Ha küzdeni akarnánk ellene, akkor sem lehetne mit tenni. Itt van Erdélyben a színház, magyarul játszunk, a repertoár pedig az egyetemes színházi, és nem csak a színházi kultúrát közvetíti. A Nemzeti Színház a másfél évszázad során, mindig valamiféle missziót kényszerült teljesíteni, vagy eleve vállalta azt, vagy azzal a céllal hozták létre, ez volt a feladata. A magyar színjátszás sokszor kényszerült olyan feladatokra, amelyek nem feltétlenül a színház sajátjai: nyelvművelés, nyelvőrzés, nyelvápolás. Katona József idejében nem játszottak magyarul, csak németül.

Nem lehet megkerülni Kemény János személyét, aki a vészkorszakban mindent megtett azért, hogy a zsidó származású, színpadról letiltott színészeket segítse, támogassa, mentse. Jövedelme jelentős részét áldozta arra, hogy a munka nélkül maradt, a színházból kitiltott művészeket megsegítse. Nem csak anyagi támogatás volt ez, különböző trükkökkel mentett meg embereket a deportálástól.
Apám Budapesten, a Nemzetiben, ahol Major Tamás, Várkonyi Zoltán nagyon marasztalták, azt mondta, Marosvásárhelyre akar menni. Hát megőrültél, ott nincs is színház. Éppen azért megyek. Kemény János is színházalapító volt, igazgatója édesapámnak Kolozsváron, majd irodalmi titkárként működött a Székely Színháznál, amelynek létrejöttében ő is részt vállalt, mindez, persze későbbi történet. Sok színészt Kemény János segítségével nyertek meg, hogy térjen haza. Kovács Györgyöt Svájcból kellett hazahívni, mert oda menekült, s Kemény János volt jóban vele. Visszahozott volna olyan színészeket is, akiket nem engedtek át a határon. Somlai Artúr, Görbe János, Maklári Zoltán is le akart szerződni Vásárhelyre, de nem engedték át őket a határon.

 

harag gyorgy.jpg
Harag György

Harag Györgyöt ugye nagyon jól ismerted?
Harag György édesapám tanítványa volt. Taub János is jelentős bár ő, nem sokat rendezett Marosvásárhelyen. Haragnak több marosvásárhelyi korszaka volt. Az egyik az ötvenes évek végétől a hatvanas évek végéig, a hetvenes évek elejéig tartott, amikor új minőséget hozott az erdélyi színjátszásba, olyan fajta egyetemességet, ami elrugaszkodik a realizmustól. Édesapám a lélektani realizmusban gondolkodott, ami egyfajta költői realizmusnak is nevezhető. Az biztos, hogy a színészi munka terén sikerült igazi társulatot kovácsolnia. A Sztaniszlavszkij-féle színház híve volt, azt gondolta tovább, a maga módján azt próbálta a honi körülménykehez idomítani. Harag ettől elrugaszkodott, egy olyan fontos pillanatban, amikor Romániában is a színház reteatralizásáról beszélünk. Nagyon fontos korszak fűződik a nevéhez Marosvásárhelyen, aztán Kolozsváron. Sajnos Harag olyan hullámhosszon működött, amelyen lehetetlen volt utaztatni az előadásokat. Nagy formátumú, európai rangú rendező volt. Váltáskor mester és tanítvány esztétikailag szembe fordult egymással. Én bizonyos szempontból furcsa helyzetbe kerültem. Haraggal nagyon jó barátságban voltam, s vitájukban sokszor az ő pártjára álltam. Azt fogalmaztam meg magamban, hogy a színházban mindennek van létjogosultsága, az egymástól különböző értékek nem zárják ki egymást. Harag munkáján tudtam lemérni azt az igazságot, hogy a színház egyrészt nagyon tradicionális, másrészt a jelenhez, a jelenkorhoz, a jelenvalósághoz is kötődik. Tehát: ma már nem lehet színházat úgy csinálni, ahogy tegnap.

A kolozsvári zsidó színházban nem csak zsidó művészek játszottak, hanem olyanok is, akiknek a felesége vagy a társa volt zsidó. A színház igazgatója Fekete Mihály, a felesége Felszeghy Mária keresztény.
Ez is előfordult. Édesanyám apai ágon volt zsidó, átkeresztelkedett keresztényé.

Nem volt emiatt konfliktus otthon?

Nem. Édesapámnak zsidó barátai voltak, baloldali emberré vált. Budapesten elhatárolta magát a szélsőjobboldaltól, akik beleszóltak a kultúrpolitikába. Németh Antal, nem volt baloldali, de merész ember volt, Révaival fordítatta le az Antigonét. Házkutatáskor a nyolcvanas évek elején, nyolcvankettő novemberében, amikor az Ellenpontok, az egyetlen romániai szamizdat, ebukott, amikor Szőcs Gézáékat, Ara-Kovács Attilát felszámolták,két nevetséges bizonyítékot vittek el tőlünk a rendőrök. Az egyik az 1943-44-es Magyarság című nyilas lapgyűjteményt, amit annak idején apám azért tett el, hogy megőrizze, milyen szörnyű dolgokat írtak a színházról akkoriban. Az Újság vezércikkében vádként szerepelt, hogy Németh Antal azzal a Révai Józseffel fordítatta le az Antigoné-t a Nemzeti Színház számára, aki a kommunizmusban szerepet vállalt.

A kolozsvári zsidó színháznak Concordia Társulat volt a neve, kik voltak a nézői, zsidók vagy keresztények, vagy ilyen megosztás nem lehetséges?

Jelentős volt a polgári zsidóság, s ez nagyon fontos tényezője az erdélyi magyar színházi életnek. Emlegetik ma is, hogy a polgári drámákat sajnos igazából csak a zsidó polgári réteg értette, s ez ma már nem létezik. Nagyszerű színház-értő emberek voltak. A kolozsvári zsidóságról az elmúlt években két fontos mű jelent meg, az egyik Tibori Szabó Zoltánnak az Élet és halál mezsgyéjén című könyve, a másik Lőwy Danié, a Téglagyártól a tehervagonig. Én nem tudnám külön választani, szerves része volt a magyar szellemi életnek a zsidóság. Sajnos, néha másképpen hallom. Nem rég jártunk Ljubljanában, nagyon érdekes beszélgetésnek voltunk részesei a Hosszú péntek c. előadás kapcsán, amit Visky András Kertész Imre Kaddis egy meg nem született gyermekért című műve alapján írt színpadra. Többek között azt kérdezték csodálkozva, hogy Kertész Imrét miért nem a magyar, hanem a német akadémia javasolta a Nobel–díjra.

Kovács Györgyöt ismerted személyesen is. Az ő személyisége meghatározta az erdélyi magyar színjátszást.

Nem csak nagyon jól ismertem, hanem én voltam az úgynevezett kis, vagy fiatal barátja, ott lakott ő is a Köteles Sámuel utcában, ahol érettségi előtt sokat sétáltunk. 1977-ben halt meg, Pirandello IV. Henrikjét próbálta Kolozsváron a magyar színházban. Kovács György utólag is meghatott, rám hagyta könyvtára egy részét. Kovács György iniciáléval, legalább száz könyvem van. Édesanyám talán közelebbi barátságban állt Kovács Györggyel, mint édesapámmal. Sokat dolgoztak együtt az ötvenes, hatvanas években, aztán valami miatt, nem tudom az okát, a kettőjük viszonya elhidegült. Marosvásárhelyen is voltak meggyőződéses kommunisták, tudjuk, sokan érdekből léptek be a pártba, részt vállaltak az államosítástól elkezdve sok mindenben. Kovács nem tartozott ezek közé. Nagyon tisztelték őt Kolozsváron, a bukaresti szakma is a legmagasabb szinten tartotta számon. Kovács György mindig büszke volt az ő zsidóságára. Szubtilisen, földalatti módon ragaszkodott édesanyámhoz, zsidó vonalon is. Sokat sétáltunk és beszélgettünk főleg irodalomról, kevesebbet színházról. Haraggal is közeli viszonyba kerültem, vele többet lehetett a zsidóságáról beszélni. Az egyetem elvégzés után Nagyváradra helyeztek, de nem véletlen, hogy Kolozsváron vagyok. Ha ő nem hívott volna, a mai napig sem lennék itt. Mentem, mert nagyon szerettem, amit ő csinált. Volt közös tervünk is, együtt akartuk megrendezni az Ember tragédiáját, de betiltották. Aztán ő megcsinálta Marosvásárhelyen, amelyben a tömeg nagyon fontos szerepet kap, s ez nem csak szinházesztétikai szempontból fontos. Harag a színháznak azt a fajta jellemzőjét, az elszemélytelenedés, a deperszonalizálódásnak a jelenségét ragadta meg azzal, ahogy feltüntette a tömeget a tragédiában, az amorfságot… Harag elmesélte Auschwitz-i élményét is, azt, ahogyan megmenekült. Elmondta, hogy éveken keresztül, utólag, hogyan élte meg azt a napot. Részletesen elmesélte, hogy éjszaka hogyan ébredt fel, ment ki a kamrába, kereste a lekvárokat. Mindketten fiatalon haltak meg Kovács 65 éves volt, Harag 60. Kovács a zsidóságáról szemérmesen beszélt, Harag nyíltabban. Mind a kettő nyíltan vállalta a zsidóságát és a magyarságát, de egyik sem tekintette a származást önmagában elegendőnek. Ott kezdődnek a bajok, néha ma is látom, amikor színházi, művészeti körökben elég az, ha valaki goj. Nem elég magyarnak lenni, nem elég zsidónak lenni, minőséget kell teremteni.

Van- e szerepe a származásnak abban, hogy művészileg megvalósítsd magad?
Harag sem, Kovács sem hagyta magát sodortatni a középszerű, népnemzeti, misszionárius színházi hőbörgés által, s ebben szerepet játszott az ő zsidóságuk. Harag a zsidósága miatt tudott európai módon gondolkodni a színházról. Sokan úgy tűzték lobogójukra a megmaradást, hogy megsüthessék a kis pecsenyéjüket. Ők voltak a „bátor ellenállók” azért mert az előadásaikban elhangzott például az, hogy nincs szalámi.

Utazhattak külföldre?
Kovács járt Londonban, sőt egy Rene Clair filmben is játszott. Harag is volt Nyugaton, az útjairól mindig beszámolt nekem. Az Egyesült Államokban is volt többször. Előadásait is hívták külföldre, a Csillag a máglyán-t és a Lócsiszárt, annak ellenérre, hogy a legjobb rendezése az Éjjeli menedékhely volt. Ez utóbbinak a próbáin másodéves diákként részt vehettem. Az egyik Sütő-előadást meghívták Barcelonába, egy fesztiválra, de nem engedték ki a társulatot. Külföldön soha, egyetlen rendezése sem mérethette meg magát a maga idejében.

 

[popup][/popup]