Variációk egy témára
A családregény régi műfaj, hogy az újabb időkből csak Thomas Mann, Martin du Gard vagy Dosztojevszkij regényeit említsem. Bárdos Pál viszont fanatikusan és sorozatban gyártja a családregényeket, amelyek a saját és hozzátartozóinak a deportálásáról, pusztulásáról és túléléséről szólnak. A Keresztül – kasul az életen a legújabb ezek közül…
|
|
Bárdos Pál
|
A Keresztül – kasul az életen a legújabb ezek közül, de ismerve a szerzőt, nem hiszem, hogy még valamit ne tartogatna a tarsolyában ebben a témában, melynek ő egy igazi megszállottja. Buzgalma persze érthető. Sokan vannak közöttünk, akik valahogy, „véletlenül”, mindig rálelnek újabb és újabb holokauszt-visszaemlékezésekre, újabb és újabb, az antiszemitizmussal foglalkozó könyvre. Szentségtörés ilyet mondani, de vajon mit is olvasnánk ha nem lett volna holokauszt?! De azért az önéletrajzi regények mellett Bárdos elkövetett néhány – nem akármilyen – fikciót is: A kancsal és a démonok parabolaregény tárgya egy boszorkánypernek álcázott koncepciós per. A Mózes, az egyiptomi szabadságról, rabságról, hatalomról, a vezér és a nép viszonyáról szól. Bárdos legjobb könyve, vitán felül aStan és Pan c. regény.
Két szereplő, „két alak beszélget egy gödörben”, két Holokauszt-túlélő. Arról vitáznak, hogy van-e értelme az esztelen Mengele-vadászatnak, a bűnösök megkeresésének vagy már fel kellene hagyni ezzel. „Ez a könyv felette van az én színvonalamnak” nyilatkozta művéről a szerző, melyet talán egy ihletett pillanatában írt. Kívánjuk neki, hogy sikerüljön még egyszer valami hasonlót létrehozni.
Az 1975-ben megjelent Első évtized volt az első Bárdos önéletrajzi visszaemlékezései közül. Egyike volt ez azoknak a regényeknek, amelyek hosszú idő után először nyúltak hozzá ehhez a tabunak tartott témához. Az első évtized foglalkozott először azzal a tizenöt-húszezer szerencsés alföldi, (szegedi, halasi, szolnoki, debreceni, makói stb.) zsidóval, akik Ausztriába kerültek munkára. Nagy élmény volt számomra olvasni a szegedi sportpályáról, téglagyárról, a strasshofi megérkezésről, a csodálatos fenyőerdőről, ahol mi is pár napot töltöttünk sátrakban. Mindig csodáltam, hogy a legapróbb részletekig mi mindenre emlékszik ez az akkori nyolc éves kisfiú. Kisebb eltérésekkel én is átéltem ugyanazokat a dolgokat. Bárdos nem említi például, hogy a poloska-invázió éjszakára kiűzött bennünket a barakkunkból. Azt sem, hogy szünet nélkül zuhantak a kilőtt, lángokban égő vitorlás repülőgépek. Én meg arra nem emlékszem, hogy karunkra számot pecsételtek, pedig meglehet, hogy én is Pali mögött, vagy előtt állhattam a sorban.
A pár évvel később megjelent Második évtized, majd a legutóbbi néhány évben közreadott további három regény (Emlékkönyv, Dögcédulák és a Keresztül – kasul az életen) is nagyrészt a deportálással s annak utóéletével foglalkozik, de itt már jóval részletesebben szól az író a családról, az elpusztultakról és a túlélőkről. Bárdos kitűnő és egyre árnyaltabb portrékat rajzol anyjáról, öccséről, anyai nagyszüleiről, rokonairól, nevelő apjáról. Anyjával, öccsével, nagyszüleivel együtt ő is túlélte az ausztriai táborokat és munkahelyeket, mindvégig reménykedve, hogy hazatérve megtalálják a már korábban munkaszolgálatra elhurcolt apát, akiről soha nem sikerült megtudni, hogy milyen körülmények között pusztult el. S akit életében a gyermek csak apja egy napi szabadsága alkalmával láthatott. A mi korosztályunknál az volt a kivétel, ha valakinek visszajött az apja. Így Bárdost is édesanyja és imádott anyai nagyszülei nevelték. A két kiskorú fiúgyermekkel magára maradt mama hamar vigasztalódott és férjhez ment egy futball sztárhoz – aki civilben rendőrnyomozó, majd ÁVH-s párttitkár volt –, s igyekezett elfelejteni, s a gyerekekkel is elfelejtetni igazi apjukat, Weisz Andor asztalost. Bárdos nevelőapa vette át az eltűnt apa helyét, akinek még az említését sem tűrték meg a szülők, s amikor ez előfordult, anyja valóságos hisztériás rohamba tört ki. A zsidó származásra utalást is tiltották. „Ezt az egész zsidóságot abba kéne hagyni”, „azt a szót se akarom hallani, hogy zsidó,” mondogatta a gyermekek anyja, akivel Palinak, az idősebb testvérnek egyre több vitája volt. Megelégelte az anyja szőtte „hazugsághálót”. Gyakran kapta csúsztatásokon, hazugságokon anyját, s ez egyre zaklatottabbá és kíváncsibbá tette. Lassan érlelődött meg benne a vágy, hogy megismerje s majd meg is írja az igazságot, hogy lerója tartozását apja emlékének. Az igazság csak fokozatosan derült ki s ezt az izgalmas nyomozást, ezt a folyamatot könyvről könyvre követhetjük.
Bárdos igyekezete persze nemtetszésre talált, nemcsak szüleinél, hanem kevésbé rebellis testvéröccsénél sem. Igy hát az írónak napról napra kellett megvívnia belső küzdelmét. „Szabad e a holt kedvéért bántani az élőt?” – kérdezi könyvében. „Anyjával legyen tapintatlan vagy elárulja apját?” Akinek még a szülőházát se láthatta, mert soha nem mutatták meg neki. Így a Dögcédulák, majd, fokozottabban, a Keresztül – kasul az életen című regényekben Bárdos figyelme mindinkább arra összpontosul, hogy felfedje az általa szinte nem is ismert édesapa életének és halálának titkait, az előtte elhallgatott igazságot. Ahogyan egyre hozzáférhetőbbekké váltak a levéltárak, úgy derültek ki az elhallgatott vagy szándékosan meghamisított tények. A Keresztül – kasul az életen valódi hőse az apa, de ennek a jelentőségére, a könyv valódi értelmére csak annak a vége felé döbbenünk rá. Bárdos itt rukkol elő a sokáig tartogatott meglepetéssel és megoldódni látszik, most már végérvényesen, a rejtély. Előbb előkerült apjának egy palesztinai kivándorlási kérvénye 1934-ből, míg egy másik dokumentumból az derült ki, hogy 1935-ben apja tagja volt Makón egy háromtagú cionista bizottságnak.
Mindezek a tények az eddigiektől teljesen más világításba helyezik az apa múltját. S ezen a ponton az elbeszélés visszafogott, lassú ritmusa valóságos fortissimóba csap át. Most már minden érthető lett: apját nem szakszervezeti és, mondvacsinált, baloldali múltjáért sorozták büntetőszázadba, őt cionista aktivitása tette a hatóságok számára megbízhatatlanná. Itt az író levonja a következtetést: „nem az apát kellett letagadni, hanem a zsidót,” s hozzátehetnénk, a cionistát, aki valóban nem illett bele a kommunista jelenbe, a szülők új hitvallásába.
Bárdos, aki büszkén emlegeti Tórát író őseit, egyike annak a kisszámú magyar írónak, aki írásaiban következetesen kitart zsidósága mellett, témái a zsidóságról és a zsidóságnak szólnak. Aki ezt teszi, annak viszont tisztában kell lennie azzal, hogy nem lesz nagyszámú olvasója, de azok hűségesek maradnak hozzá, és várják újabb könyveit.
(Bárdos Pál: Keresztül – kasul az életen, Novella, 2008, 431 oldal, 2490 Ft.)
