Ketten

“Mindig azt mondtam Editnek, hogy túl kell élni, hogy erről hírmondó maradjon, hogy ez megtörténhetett. És mégse tudtam beszélni róla, amikor megjöttem.(…) Helmuth vett rá arra, hogy igenis, kell, hogy maradjon erről nyom. És rájöttem, hogy igaza van.” 1945. január 27-én szabadult fel Auschwitz. Európa és a világ a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából emlékezik a lágerek felszabadulására. Egy, a vészkorszak eseményeit felidéző memoár részletét közöljük az alábbiakban.

Edit 18 évvel idősebb volt, mint én. A deportálás alatt nagyon szüksége volt az embernek arra, hogy érezze, valaki mellette van, és hogy segíteni tudjuk egymást. Ha az egyik mélyponton volt, akkor a másik volt erős, tartotta benne a lelket, aztán fordítva. Zürndorfban vagoníroztak be bennünket, és november 22-én érkezett meg a csoport Ravensbrückbe.

Ravensbrückben az átmeneti sátor a poklok pokla volt. Víz, WC nélkül, a földön feküdtünk. Szörnyűséges bűz volt. Akkor éjszaka azt mondta Edit, nem fog velem egy takaró alatt feküdni: hozott mérget magának. Megígérte az orvosnak, hogy csak akkor veszi be, amikor úgy látja, az élet nem megy tovább. Ez volt az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy ez már nem élet. Hiába mondtam neki, hogy nem tudom egyedül továbbcsinálni, ne tegye, ne hagyjon ott egyedül, vagy adjon nekem is mérget. Azt mondta, hogy azt nem, és bevette a mérget.

 

Egész éjjel azt figyeltem, lélegzik-e még. Hajnalban elkezdett hányni. Életben maradt. Érdekes módon erről soha többet nem beszéltünk. Megtörtént és lezárult, de nem lehet elfelejteni. (…)

1992-ig, amíg a Helmuth nem keresett meg, azt mondtam: ne kérdezzetek, ezt senki nem fogja elhinni. Ha én nem túlélő vagyok, én sem hiszem el. Mindig csak attól a perctől kezdve mondtam el, hogy mi volt, hogy fölszabadultunk. Még Edittel sem, egymás között sem beszéltünk róla. Azt mondtuk, hogy új életet kell elkezdeni. Lehet, hogy mégis jobb lett volna, ha kibeszéljük magunkból, mert így éjszakánként rémálmokból riadtam föl. Még most is előfordul. Mélyen betemette az ember, de elfelejteni nem lehet.

(Az illusztrációk a szövegben említett Kiss Edit alkotásai.)