Díj a városvédelemért és a zsidó identitás kutatásáért
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület évente két díjat oszt ki, melynek átadására legutóbb decemberi Hanuka bálján került sor. A “Magyar Zsidó Kultúráért” díj 2008-as kitüntetettje Perczel Anna építész, az ÓVÁS Egyesület alapítója, a Védtelen Örökség című könyv szerzője. A „Várhegyi György díj, a Magyar Zsidó Oktatásért” 2008-as kitüntetettje Kovács András szociológus, a Közép Európai Egyetem, Zsidó Tudományok Programjának akadémiai igazgatója, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa.
„A Magyar Zsidó Kultúráért” díj 2008-as kitüntetettje Perczel Anna építész az ÓVÁS Egyesület alapítója. A Védtelen Örökség című könyv szerzője. A december 27-i díjátadáson Deák Gábor mondott laudációt, melynek szövegét itt közöljük.
„A múlt megtartása nem nosztalgiázást jelent, mert a jövőt csak erre tudjuk igazán értékesen felépíteni.” (Perczel Anna)
Perczel Anna építész 1967-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán.1967-től 2004-ig településtervezési építészként dolgozott a Budapesti Várostervező Intézetben, majd a VÁTI Kutatási és Műemléki Irodájában.
Több évtizedes, a szakma által nagyra értékelt településtervezési munkásságának az utóbbi években legismertebbé vált területe az ún. Régi pesti zsidónegyed történelmi városképének, épületeinek kutatása, dokumentálása és e történelmi értékek megőrzéséért folytatott kitartó küzdelem. A Régi pesti zsidónegyed a magyar és az egyetemes zsidó kultúra építészeti örökségének igen jelentős objektuma – ehhez a városrészhez különösen szoros szálakkal kötődik a magyarországi zsidóság történetének virágkora – a XIX. század második fele –, és ugyanakkor legszomorúbb korszaka is, a holokauszt időszaka.
Perczel Anna 1996-tól szisztematikusan tárta és tárja fel a negyed építészeti értékeit, azok történelmi hátterét, kutatási eredményeit mind a szakmai, mind pedig a széleskörű nyilvánosság orgánumaiban publikálja.
Külföldi és hazai konferenciákon teszi ismertté a pesti zsidónegyed építészeti- és kultúrtörténeti értékeit, jelenlegi városrendezési problémáit. 2004 tavaszán a budapesti Városházi Beszélgetések előadássorozat tematikus előadójaként mutatta be a szakma, a várospolitika és a sajtó képviselőinek a negyed műemléki értékű és ugyanakkor súlyosan veszélyeztetett városszövetét, épületeit, utcáit, tereit. Közvetlenül ezután alakult meg az ÓVÁS! civil kezdeményezés, melynek egyik alapítója és legavatottabb szakértője ő maga. Szakértői munkája, publikációi, előadásai, nyilatkozatai nyomán közüggyé, várospolitikai és nemzetközi örökségvédelmi üggyé vált a budapesti zsidónegyed sorsa. Az egyesület az ő megfogalmazásában küldött levelet 2006-ban az UNESCO Világörökség Bizottságához, kérve, hogy vizsgálja felül a 2002-ben világörökségi területté nyilvánított negyed építészeti örökségének egyre súlyosbodó veszélyeztetettségét.
Olyan fogalmak, mint „Pest régi zsidónegyede”, „zsinagóga háromszög”, „építészeti örökség” közismertté váltak. Budapesten egyre többen tudják, hogy a város fejlődésében a zsidó polgárságnak igen jelentős szerepe volt és ennek építészeti nyomai feltétlenül megőrizendők – mindez Perczel Anna érdeme. A magyarországi zsidó közösség büszke arra a kulturális örökségre, amit a zsidónegyed jelent, és ez annak is köszönhető, hogy 2004 óta a MAZSIKE szervezésében magas színvonalú, sok résztvevőt vonzó városnéző séták vannak a negyedben. E séták egyik kezdeményezője, első, igen népszerű és a továbbiak színvonalát meghatározó vezetője Perczel Anna. E sétákat követve 2006-ban ötrészes dokumentumfilm készült a negyedről, melynek Perczel Anna egyik szakértője és közreműködő előadója.
Perczel Anna szerzője a Védtelen örökség című közel 500 oldalas, gyönyörű fotókkal illusztrált kötetnek, amely Pest régi zsidónegyedének műemléki értékű lakóépületeinek építészeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. A könyv 2007 végén jelent meg, osztatlan sikert aratva nemcsak a szakmai, hanem a laikus és még az ennél jóval szigorúbb irodalmi körökben is. „Írói precízió: ezzel jellemezném olvasmányélményemet. Az akták mögött életek, foglalkozások jelennek meg, mintha az egyes házak mögött novellák sejlenének fel.” – méltatta a könyvet Konrád György. Hozzátette Perczel Anna a precíz szaknyelvet olyan szépen tudja használni, hogy esztétikai rendbe helyeződnek a szakszavak. „A fokozatos ráébredést a látható dolgok szépségére, amely nem volt sajátom, mintegy új tudást köszönöm” – mondta Konrád György.
Perczel Anna hazai és nemzetközi fórumokon több mint egy évtizede küzd elismerésre érdemes hűséggel a régi pesti zsidónegyed építészeti és kultúrtörténeti értékeinek elismertetéséért és a negyed értékmentő rehabilitációjáért.
Chagall és Kondor Béla festett, rajzolt angyalai jutnak róla eszembe, akik házak, falvak, városok felett őrködnek. Perczel Anna az okos, szelíd és ugyanakkor határozott szavak meggyőző erejével védi a zsidónegyedben ránk maradt örökséget.
Kívánjuk, hogy figyeljenek a szavára.
|
|
Perczel Anna és Kovács András
|
A zsidó identitás és az antiszemitizmus kutatója
A „Várhegyi György díj, a Magyar Zsidó Oktatásért” 2008-as kitüntetettje Kovács András szociológus, a Közép Európai Egyetem, Zsidó Tudományok Programjának akadémiai igazgatója, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa. A december 27-i díjátadáson Szántó T. Gábor mondott laudációt, melynek szövegét itt közöljük.
Valamikor a hetvenes évek végén kezdődött az egész. Könczöl Csaba irodalmár négy kerekasztal-beszélgetést szervezett a Fiatal Művészek Klubjába, ahová Kovács Andrást is meghívta. Tabutémákról, vagy legalábbis kényes társadalmi problémákról szólt a sorozat. Kovács András a zsidó identitás témáját javasolta, mellyel akkortájt tudományos körökben nemigen foglalkozott senki. Az elsőként megrendezett, cigányságról zajló beszélgetés élénk vitát váltott ki. A zsidókérdés-vita reggelén jött a hír: az estet betiltotta a belügy, az FMK-t bezáratták.
Kovács András sorsát e tiltás megpecsételte: ekkor kezdte igazán érdekelni a zsidó identitás és az antiszemitizmus. Addig történetfilozófiával és tudományelmélettel foglalkozott, doktori disszertációját is ebből írta, valamint kiadói szerkesztőként dolgozott. 1977-ben állította össze körkérdése és kortársai huszonegy válasza nyomán a Marx a negyedik évtizedben című kötetet, s gépeltette le húsz-harminc példányban. Ez volt az első komoly magyar szamizdat, benne a marxizmussal való saját leszámolása sziporkázó történetével. Az akció után foglalkoztatási tilalommal sújtották.
Fordításból élt, a demokratikus ellenzék köréhez tartozott, majd külföldi nyomásra útlevelet kapott, és négy évet töltött Németországban,Franciaországban, az Egyesült Államokban és Hollandiában. Kutatási témái között ekkor már kiemelt hangsúllyal szerepelt a zsidókérdés és a zsidó identitás. Betiltott előadásából is tanulmány született. Sokunk féltett kincse volt a nyolcvanas években a Párizsi Magyar Füzetek sárga borítójú antológiája, a Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon, amelyben megjelent, s amit illegális-irodalom terjesztőktől lehetett beszerezni.
A rendszerváltás után Kovács Andrást rehabilitálták, a Szociológiai Intézet munkatársa lett. Társadalomtudósi, oktatói tevékenysége mellett a Fiatal Demokraták Szövetsége mellett vállalt tanácsadói szerepet, 1994 után azonban visszavonult e tevékenységétől a tudomány és az oktatás világába. Megalapítója és vezetője a Közép-Európai Egyetem Zsidó Tudományok Programjának. Tanítványainak sora szerte a világban, s ő öt nyelven tud beszélgetni velük. Számos alapvető könyv, tanulmány szerzője, és olyan kutatások vezetője, melyek megalapozták a magyar zsidó társadalomról, valamint a magyarországi antiszemitizmusról való tudásunkat. Nemzetközileg ismert és elismert tudós, konferenciák gyakori meghívottja, aki a honi zsidó szcénán is közkedvelt előadó. Nemcsak élőszóban tanít, hanem a könyveivel is, melyek bár komoly figyelmet igénylő szakmunkák, mégis olvasmányosak, befogadhatók.
1998-ban Párizsban, egy konferencián, arra a kérdésre, vajon mi a zsidó kultúra, azt találta mondani: például az, amikor zsidók megpróbálják definiálni a zsidó kultúrát. Ennél szellemesebben és pontosabban kifejezni a modern zsidóság szüntelen önreflexióval kezelt identitását, aligha lehet. Kutatótársaival még a nyolcvanas években felvett hatalmas és még nem teljesen kiaknázott interjúgyűjteményük – Hogyan tudtam meg, hogy zsidó vagyok? – maga is hozzájárult a zsidó identitás csendes reneszánszához. A kétségek és kérdések válaszokat, leginkább persze újabb kérdéseket generálnak, a mi kultúránk pedig a kérdések kultúrája.
Kovács András modern európai zsidó értelmiségi utat járt be. E kritikus és analitikus gondolkodású zsidó értelmiség egy része számára a zsidóságról való empirikus tudás lépett az atyák elvesztett hitének helyébe. E hit és kötődés mibenlétére való szüntelen rákérdezés pótolja az európai zsidóság jelentős része számára a hitet és a tradicionális kötődést. A múlttal való elveszett folytonosságra a múlt és a jelen folytonosan reflektált megismerése kínál gyógyírt.
Fontos esszéjéből értettem meg, mi a zsidó politika a diaszpórában, pontosabban: milyen lehetne, ha lenne. Az általa válogatott Modern antiszemitizmus című tanulmánykötetből, sok más olvasójával együtt a zsidóellenesség tipológiáját sajátíthattam el. A kilencvenes évek végi, több mint kétezer fős mintán végzett alapkutatása a magyarországi zsidóság önképéről, társadalmi helyzetéről, politikai beállítottságáról forrásmű, mely bárki számára hozzáférhető. Legújabb kutatása nyomán, minden bizonnyal egyik legizgalmasabb kötetére készül: összeér benne tudományos érdeklődés és személyes sors. Tárgya a közép-európai kommunista diktatúrák és titkosszolgálataik viszonya a zsidósághoz.
Andrással, több-kevesebb rendszerességgel végigbeszélgettük az elmúlt évtizedet. Sokat tanultam tőle, és még többet nem, de ez aligha az ő hibája. Társadalomról, filozófiáról való egzakt tudására olykor nehezen áll rá a személyességre hangolt, el-elkalandozó írói figyelem.
Jó vele sétálni és beszélgetni, régi házakat és vonzó nőket nézegetni. Jó vele együtt bóklászni az Újlipótvárosban, a Városmajorban vagy Balatonszemesen, de főleg konferenciák szüneteiben, Párizsban, a Maraisban, a londoni Soho peremén, vagy a washingtoni Georgetownban, mert én külföldön olykor eltévedek, ő meg hajdani vándorként tudja, merre kell menni. Jó vele vitatkozni bárhol egy ital mellett, mert mindig akad olyan szempontja, ami nekem nem jut az eszembe, s ami újragondolásra készteti álláspontomat. Jó, hogy fel lehet hívni és konzultálni vele fontosabb döntések előtt, még akkor is, ha olykor vitatkozunk, mert ő kissé könnyedén veszi a dolgokat, én meg kissé körülményesen.
Kovács András örökifjú, kíváncsi ember. Huszonéves diákjai közül sem korával tűnik ki, ha a pesti zsidónegyed egy romkocsmájában üldögél és beszélget velük, hanem széles látókörű tudásával, minden újra való nyitottságával és nem feledett tapasztalatokkal. Bibóval szólva lényeglátó realistának nevezném, olyasvalakinek, aki leszámolt mindenfajta homogén és steril ideológiával. Megismerte és tudomásul vette a sokrétű, sok szögből látható és vizsgálható valóságot, elfogadja és leírja, olyannak, amilyen. Nemcsak zsidókat oktat és nemcsak zsidóságra, ám e mostani díjat ezért kapja, rég megérdemelten.
