Szép volt, Brunó!

Céget alapít és családot, és pillanatnyilag elege van – nagyjából ezek a hírek terjednek, miért szünetelteti Bitter Brunó a Judapest.org-ot. Négy év blogolás után, a flódni-akcióval országos ismertséget szerezve és a Goldenblog első helyezésével a zsebében jólesően megpihenhet: amit civilként elért, épp elegendő az elégedettséghez.

 

Bár voltak és vannak társai (a hajdani Shadowrider, Orosz Péter, Prezzey, Miou Vicioso, Tet, Charlie, NagyLevin, Stimm Elma és a többiek), Brunó nélkül mégiscsak folytathatatlan a Judapest, melyen az 1520 poszt nagy részét ő jegyezte. Vibráló szellemisége, az internet médiumának kiváló ismerete, reklámszakemberként és piackutatóként megszerzett tapasztalata a nyilvánosság működéséről, a tematizálás szerepéről, az időzítés fontosságáról és arról, hogy néha a hallgatás a hír – mind hozzájárult, hogy a Judapest a blogoszféra elismert tényezőjévé váljon.

Bitter Brunó

A hallgatását nem mindig kedveltem; olykor inkább a JP egyedi pozicionálása részének véltem, mint meggyőződéssel tartható közönynek. Kemény, olykor nehéz tárgyalópartner, ám olyasvalaki, aki tudja, hogy a kölcsönös előnyök alapján lehet jó viszonyt létesíteni. Legnagyobb eddigi eredményének azt tartom, hogy a harmincon aluliak korosztályában, nyomában a Sirállyal, trendivé tudta tenni a zsidóságot. Pálya lett a Judapesttel zsidónak lenni. Nyelvújító volt a JP: a „flódniság” és a „neked is göndörödik már” terminus technikusa mindenesetre bevésődik a magyar nyelv újzsélandi tájszólásába.

Utakat nyitott a zsidóság felé a nem-zsidók számára is, és párbeszédbe bocsátkozott a jobbközéppel. Ha nem is mindig értek egyet politikai véleményével, lehengerlő stílusával – ami talán az igazukban meggyőződésesen hívő intellektusok pályájának (környezetük számára olykor nehezen elviselhető) mellékhatása –, társadalmi jelentőségűnek látom eddigi közéleti-kulturális szerepvállalását.

Hülyét csinált olykor a nácikból, akik közül – sejteni engedte – némelyeket inkább provokátornak tart, és bohócot csinált a zsidó közélet néhány vezető arcából, akik erre szintén rászolgáltak. A középszert láthatóan nem kedveli, így a magyar politikával különösebben nem foglalkozott. Kommunikációs szakemberként tisztában van vele, hogy a politika a látszatok világa, ezért a dolgoknak önmaguknál nagyobb jelentőséget nem tulajdonít.

Szabad és derűs embernek ismerhettük meg, akit nem béklyóznak a nála valamivel idősebbek problémái. Szülei a háború után születtek, így neki mázlija van: csak harmadgenerációs. Ez a néhány év – tapasztalatból tudom – nagy különbség, na meg az USÁ-ban töltött két éve is, ami elég volt ahhoz, hogy ott keressen mintákat, ne a magyar ugaron. Látott létező, sokféle, felemelt fejű zsidóságot, átjárható, komplementer identitásokat, önbizalmat és öniróniát. Az amerikai Heeb és a Zeek magazinok, és még frissebb netes kezdeményezések mintája nyomán honosította meg a rock n’ roll zsidóságot e jobb sorsra érdemes helyen. A holokauszt és Izrael témáját így és ezért tudta low profile kezelni, és csak akkor foglalkozni velük, amikor valami eredetit látott. Ez persze életkori sajátosság: aki zsidóként harminc alatt foglalkozik intenzíven a holokauszttal, az traumatizált, és aki negyven felett nem gondolkodik el rajta, az is. Mindenesetre, korosodva inkább látja az ember a közép-európai zsidó lét tragikusabb, melankolikusabb oldalát, vagy erősen kell igyekeznie, hogy szőnyeg alá söpörje.

Brunó története azonban nem kerek. Igazi elégedettségre az adhatna okot – nemcsak számára, hanem valamennyi zsidó médiamunkás számára –, ha felépítve a JP-t mint brandet, és megelégelve a popkulturális alterzsidó frontharcosi szerepét, eddigi pályája csúcsán nem egy szakácskönyv kiadása és sikeres promója után szállna ki, hanem úgy, hogy zsidó szervezetek kérik fel kommunikációs szaktanácsadónak, s ő több ajánlat közül választhatná ki, kinek adja el a JP-t – jó áron. Nem tudom, felmerült-e ez az ötlet egyáltalán, hiszen civil és non-profit kezdeményezésről van szó, és azt sem, lett volna-e rá vevő. Lehet, hogy igen, de valószínűbb, hogy nem. Akkor pedig előbb-utóbb mégiscsak jó volna, ha visszatérne a zsidó szcénára, mert bőven van még tennivaló. A zsidóság még nem elég trendi. Egyébként sem távozik teljesen, a JP offline (élő) rendezvényei folytatódnak, ígéri utolsó bejegyzésében.

Meglehet, e szünet is csak arra szolgál, hogy hiányérzetet keltsen olvasóiban. Biztos vagyok benne, hogy nem tűnik el: előbb-utóbb újra megjelenik a nyilvánosság előtt. Hogy bloggerként vagy az üzleti szférán kívül is aktív üzletemberként, politikusként, vagy médiaguruként, nem tudom. De vibráló intellektusára, mely üzlet és kultúra, szeriőz témák és alternatív stílus, zsidó és nem-zsidó között hidakat tud építeni, szüksége volna a magyar közéletnek is, a zsidóról nem is beszélve. És nekünk, a Szombat szerkesztőinek is szükségünk van versenytársakra és csipkelődő kritikusokra: általuk mi is jobb szintidőt futunk.

Nem búcsúzunk, nincs miért. További jó munkát, Brunó.