Könyvmoly

Könyvmoly

Csáki Márton rovata

Számos olyan zsidó tárgyú – vagy így-úgy érdeklődésünkre számot tartó – könyv jelent meg az elmúlt másfél évben, amelyről terjedelmi okokból nem tudtunk beszámolni. Most, adósságainkat törlesztendő – a teljesség igénye nélkül – ezek kö­zül szemezgetünk.

Ilyen Helen Epstein Anyám nyomában című könyve, amely a Balassi Kiadó Feminizmus és történelem sorozatában jelent meg. A kulturális újságíróként dol­gozó Epstein még a nyolcvanas években futott be a túlélők gyerme­keivel készített interjúkat tartalmazó Children of the Holocaust című köte­tével. Anyja halála után elhatározta, hogy felkutatja gyökereit, és megírja családja történetét, kitüntetett figyel­met szentelve abban női fel­menőinek. Tipikus „amerikás” szitu­áció, gondolhatnánk, de Epstein, aki bevette magát a kommunista uralom után épp csak megnyílt levéltárakba, és alaposan utánajárt témájának – beleértve irodalmi, történelmi, kor- történeti vonatkozásait – elképesztő véletleneknek köszönhetően megleli a nyomokat. Újságíró mivolta – bár a terjedelmes bibliográfiába pillantva nyugodtan hihetnénk, hogy szak­munkáról van szó – fordulatos, a fi­gyelmet állandóan fenntartó stílusa hasznára vált munkájának, ám egy-egy túl szentimentális részleten, a békeidők minden­napjait megelevenítő irodalmias leírásain erősen érződik, hogy amerikai közönségnek íródott a mű. Olykor kicsit giccses, olykor kissé didakti­kus – főleg a közép-európai olvasók­nak -, de mindennek ellenére a személyes, a családi és a női történe­tírás egyik fontos produktuma.

Ha már női törté­nelem, női iroda­lom. meg kell emlí­tenünk Gergely Ág­nes két újabb köny­vét: összegyűjtött verseinek Útérintő címmel az Argumentum Kiadónál megjelent vaskos kötetét, és a még tavaly a Múlt és Jövő gondozásában kiadott szigorú – ötvenkilenc költe­ményt tartalmazó – válogatást 1963-2003 között írt verseiből. Car­men lugubre – vagyis gyászdal, gyá­szének a címe, és meglepő élesség­gel mutatja meg, milyen szakadatla­nul, nyugtalanítón vonul végig a ha­lál témája Gergely életművében, főleg a nyolcvanas évek végén írot­takban, amiről – igen hibáztatható módon – lényének finomsága, ele­ganciája eddig elvonta figyelmemet. Ugyancsak a Múlt és Jövőnél látott napvilágot az immár egy évtizede megbízható színvonalat produkáló, jelenleg Amerikában élő fiatal költő, Röhrig Géza hetedik, Törvény című kötete. Az idén útjára bo­csátott Múlt és Jövő Klasszikusok sorozatot az Ady Endre zsidó tárgyú írásaiból készült válogatás – Egy keresztvetés történe­te, néhány először megje­lenő Ady-írással és Komlós Aladár szintén először publikált ta­nulmányával – és egy Avigdor Hameiri-kötet nyitotta meg, ami A daloló máglya címadó – eredetileg magyarul írt – önéletrajz mellett tartalmazza a szerző egyéb cikkeit, esszéit is. Az ember mindig azt hiszi, nincs már akkora restanciája a magyarországi zsidó könyvkiadásnak, holott a Dávidházán született Hameiri nemcsak Ady személyes jó barátja, később hé­ber fordítója volt, hanem a modern héber irodalom egyik klasszikusa, Petőfi és Madách műveinek tolmá- csolója is. Első héber nyelvű verses­kötete még 1912-ben jelent meg Bu­dapesten, ahol rabbinikus tanulmá­nyokat folytatott, majd 1921-ben Pa­lesztinába költözött, és megalapította a Kumkum nevezetű első héber sza­tirikus színpadot. 1970-ben hunyt el, de utoljára a háború előtt jelent meg tőle magyar nyelvű kötet.

Nem várt ajándék két középkori zsidó forrásmunka megjelentetése: az egyik Abraham ibn Daud, az arab nyelven író toledói zsidó filozófus és hittudós A magasz­tos hit című alkotá­sa a Logos Kiadó jóvoltából, a másik a 9-10. század for­dulóján Bagdadban élő Szadja Gaon – korának legnagyobb rabbinikus te­kintélye – Hittételek és vélemények könyve néven ismert értekezése a L’Harmattan gondozásában.

Igazi hiánypótló művel jelentke­zett a Coldwell Kiadó, amikor ponto­san hatvan éves késéssel, immár ma­gyarul is hozzáférhetővé tette Eugen Kogon Az SS-állam. A koncentrációs táborok rendszere című tanúvallo­mását. A szociológus végzettségű Kogon hét évig raboskodott Buchenwaldban, de – akárcsak Bruno Bettelheim – amennyire körülményei engedték, mindvégig megőrizte tu­dósi szenvtelenségét, objektivitását. Már 1946-ban megsejtette, hogy a náci terrorban a totalitárius rendszer mint olyan természetrajza tük­röződik – ennek „köszönhető”, hogy csak most vehetjük kezünkbe, noha megjelenése óta a nácizmussal és a totalitarizmussal foglalkozó szak­munkák irodalomjegyzékében az első helyen áll. A totális államról, a lágerek világáról a bolgár származá­sú irodalmár, gondolkodó, Tzvetan Todorov is tud egyet s mást. A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a huszadik század (Napvilág Kiadó) című művében hat egykori táborlakó életútján keresztül beszéli el a múlt század történetét: ki a náci táborokat járta meg, ki a Gulágot, ki mind­kettőt, mint Vaszilij Grosszman vagy Margarete Buber-Neumann. Utóbbi első férje Rafel Buber volt, annak a Martin Bubernek fia, akinek Haszid történeteit tíz év elteltével az Atlan­tisz Kiadó újranyomta.

Érdekes könyv­vel állt elő a kato­likus Új Ember Kiadó is: Judith Cabaud írása arról a kevésbé ismert konvertitáról, Eugenio – alias Israel – Zolliról szól, akinek alakját ma is heves viták öve­zik. A galíciai születésű Zolli 1945-ben – miután Krisztus megjelent ne­ki – kikeresztelkedett, majd feren­cesként és XII. Pius pápa elkötelezett híveként tengette életét. Csakhogy előtte Trieszt és Róma főrabbijaként működött.