Zsidó vagyok…

Zsidó vagyok. Annak vallom magam. De vajon vallhatom magam tényleg annak? Mitől leszek én zsidó? Attól hogy annak születtem? Attól, hogy körülmetélnek? Attól, hogy úgy érzem? Attól, hogy péntek esténként erről beszélek? Attól, hogy a nyaram egy részét zsidók között töltöm? Vagy attól, ha minden napomat végig imádkozom egy zsinagógában?

 

 

Ritkán fordul elő, hogy elmegyek egy zsinagógába. Egyszer elmentem szombatkor a Dohány utcába, elhívott egy rabbi barátom, kért rá, hogy tiszteljem meg őket ezzel. Tudta, hogy nem vagyok vallásos. De ha hívnak, szívesen megyek. Ahogy a zsinagóga felé utazom, azon jár az eszem, hogy mégis milyen zsidó vagyok én? A szombatot megyek megtisztelni és autóban ülve haladok oda. Ez így nem etikus. Végképp nem szabályos. Legalább ilyenkor erőt vehetnék magamon. Sokszor újra értelmezik a szombat fogalmát, és én sem szoktam betartani, de valahogy most … most mégis csak zavar a gondolat, hogy megszegem az ősi törvényt. Ahogy odaérek, felteszem a kipám, és jó pár német, francia, olasz, spanyol és egyéb nemzetiségű turista kíséretében bemegyek. A rabbi már ott vár rám, mosolyogva. Kézfogással és gyors öleléssel üdvözöljük egymást. Oda megyek egy szekrényhez és kiveszek egy imakönyvet. Nem beszélek héberül … (Milyen zsidó vagyok?) A magyar nyelvűt használom.

Ahogy megkezdődik az ima, a felső szinten a turisták nagy része tovább hemzseg, beszél össze vissza, fotozik és tiszteletlenül viselkedik. A nők mind fedetlen vállal, a férfiak kis részén van csak fejfedő. Éhes hiéna tekinteteket vetnek az imádkozó öregekre. Mégis mi van itt? Ez Isten háza! Tisztelttel lépjen ide be egy ember, akár zsidó akár nem! És mégis, én milyen jogon háborodom fel? Olvasgatom a magyar fordítást, és nem igen tudok vele azonosulni. Zavarban érzem magam. Az imádkozókon kívül én vagyok itt az egyetlen zsidó. Nekem a saját népemmel kéne együtt éreznem, most mégis inkább tartozom a kívülállóként itt lévő turistákhoz. Az életemnek része a zsidóság, de korántsem annyira, mint az itt lévő, öreg embereknek. Ők ötven, hatvan éve ebben a hitben élnek. Ki az, aki ma, ilyen bátorsággal egy dologra áldozná fel az életét. Kevesen vannak ma hagyományőrzők. És már az újabb generáció sem fiatal! Ki fogja ezt a vallást átvenni, és tiszteletben tartva megőrizni? Melyik mai gyerek választaná ezt az életmódot, a számítógépek helyett? Szerintem egy napjukat sem áldoznák fel, nem hogy az életüket. De sosem lehet tudni… De valakinek emellett kell dönteni. Különben, hogy leszünk zsidók tovább vallás nélkül? Aki nem tartja a szombatot és a kósert, még annak is erőt tud adni egy ima. Valaki kell aki megőrzi a hagyományainkat! Az ima végén elkeseredve állok fel, és köszönés nélkül hajtok ki a Dohány utcából …

Zsidó vagyok. Annak vallom magam. Ki, mitől lesz zsidó? Azt hiszem, hogy mindenki mástól …