Holokauszt karikatúrák – A teheráni kiállításról

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A Holokauszt egyrészt nem történt meg, másrészt azt az izraeliek követik el a palesztinok ellen – így lehetne összefoglalni a Teheránban megnyílt Holokauszt-gúnyoló karikatúra kiállítás üzenetét. Az iráni elnököt, a kiállítás spiritus rectorát a dán karikatúrák ez év januárban kirobbant emlékezetes botránya ihlette az ellenlépésre. Bíztatására a legnagyobb iráni napilap, a Hamsahri hirdetett nemzetközi pályázatot az – általuk egyébként megkérdőjelezett – náci népirtás körüli „felhajtás” kigúnyolására. A szervezők szerint ugyanis a nyugati nyilvánosságot kettős morál jellemzi: a Prófétán lehet gúnyolódni, de a Holokauszton nem. Majd most meglátjuk, meddig terjed a Nyugat híres toleranciája – nyilatkozták számos ízben az iráni szervezők.
 

 

 

(Említhetnénk, hogy a dán karikatúrák valójában nem az iszlám prófétáján, hanem az iszlám hit fanatikus követőin gúnyolódtak. Említhetnénk, hogy a teheráni kiállítást a nyugati média elítélte, de nem gyújtottak fel iráni követségeket, nem tűztek ki vérdíjat a rajzolók fejére, nem égettek iráni zászlókat, nem hirdettek bojkottot iráni termékek ellen, stb. Ám mindez felesleges: az iráni elnökre és rezsimjére az érvek nincsenek hatással.)

A kép melletti szöveg magyar fordítása: “A Holokauszt idején hatmillió zsidó gázosítottak el, lőttek agyon vagy akasztottak fel. Ez a rajz nem a szólásszabadságot szolgálja, hanem inkább azt illusztrálja, miként uszít az iszlámista rasszizmus az összes más vallás ellen gyűlöletre és erőszakra.” forrás: http://www.israelnewsagency .com/iranholocaustcartoonsisrae lseo48480207.html

A pályázatra – a szervezők szerint – a világ hatvanegy országából több száz rajzoló összesen ezerkétszáz karikatúrát küldött be. Állítólag. Magyarországról a résztvevőket ismertető weboldalon két név szerepel: Balazs Szabo és Josip Kovacevic. Szabó Balázs nevű karikaturista valóban létezik, ám e sorok írójának határozottan cáfolta, hogy köze lenne a kiállításhoz. Josip Kovacevic nevű rajzoló is létezik – Horvátországban. Számtalan állítólagos résztvevő neve (így pl. az összes franciáé) csak egy monogram vagy fantázianév.

A korábban résztvevőként feltüntetett ausztrál Michael Leanig (akinek Izraelt a nácikkal összehasonlító rajza szélsőbalos és szélsőjobbos honlapok kedvence volt) már hónapokkal ezelőtt tiltakozott, hogy rajzát az irániak felhasználták saját céljukra.

Az egyik állítólagos kínai résztvevő neve Sun Ronggui volna. E névre a Google kereső egy útépítéssel foglalkozó szakmai cikk abstract-ját dobja ki, melynek szerzői közt szerepel: Xiaoduan, Sun; Ronggui, Zhou. Mintha a figyelmetlen névtolvaj nem vette volna észre, hogy a két nevet pontosvessző választja el, és a kettőből csinált volna egyet. Ráérő olvasóinknak további kellemes névvadászatot kívánunk.

A megnyitón a hírek szerint összesen ötven ember vett részt – holott a rezsim tízezreket is mozgósíthatott volna, ha úgy akarja. A kiállítást ismertető iráni honlapon számtalan otromba, uszító Izrael-ellenes karikatúra található (kedvenc témájuk természetesen a meggyilkolt gyermek), ám a Holocaust karikatúrák helyett csupán a megnyitóról és a „zsűri” munkájáról láthatók protokollfotók. A kiállítás így teljesen fantomszerű, minden adata ellenőrizhetetlen.

Miért e furcsa titkolózás? Az iráni rezsim – mint a totalitárius hatalmak általában – azt a látszatot akarja kelteni, hogy szerte a világon tömegek támogatják. Így szüksége van a nyugati világ művészeire is, akik azonban egy Holokauszt gúnyoló kiállításhoz nem adhatják a nevüket – még akkor sem, ha amúgy Izraelt lefasisztázó „műveket” szívesen készítenek. A látszatra ügyelni kell. Így a nem iráni és nem arab „résztvevők” közül feltehetőleg akadnak olyanok, akiknek rajzát tudtuk nélkül használták fel, olyanok, akiknek semmi közük sem a témához, sem a kiállításhoz és végül olyanok, akik nem is léteznek. A titkolózásra pedig azért van szükség, nehogy a csalásra fény derüljön.

A kép feletti szöveg magyar fordítása: “A Holokauszt idején hatmillió zsidó gázosítottak el, lőttek agyon vagy akasztottak fel. Ez a rajz nem a szólásszabadságot szolgálja, hanem inkább azt illusztrálja, miként uszít az iszlámista rasszizmus az összes más vallás ellen gyűlöletre és erőszakra.” forrás: http://www.israelnewsagency .com/iranholocaustcartoonsisrae lseo48480207.html

A Kortárs Palesztin Képzőművészet Múzeumában ezek után 204 rajzot állítottak ki. (Megfelelő rajzot a megfelelő helyre.) A megnyitón részt vett őexcellenciája, Szalah al-Zawawi, a Palesztin Autonómia teheráni nagykövete. A 12 ezer dolláros fődíjat a kiállítás végén nyújtja át a „zsűri” az arra érdemesnek vélt rajzolónak.

A nyugati média – a jó ízlés okán? – nem tett közzé részleteket a „pályaművekből”, így csak a leírásokból (pl. a brit Guardian) tudhatjuk, hogy az arab/iszlám világban szokásos brutális anticionista és antiszemita rajzok láthatók a kiállításon, amelyekből lapunk az antiszemitizmus.hu honlapon már bemutatott néhányat. Palesztinok vérét ivó és Holokauszttal zsaroló zsidók, náci jelvényekkel ábrázolt izraeliek, zsidók által uralt Amerika, zsidó és náci jelképek összemosása, stb.

Mindez évtizedek óta jelen van az arab/iszlám világ sajtójában, de a nyugati világ nemigen akart róla tudomást venni. Most azonban változott a helyzet: a diadalmasan nyomuló iszlám fundamentalizmus immár angolul, egyértelmű nyíltsággal a nyugati világnak címezve fogalmazza meg zsidógyűlölő üzenetét.

Ez év májusában az iráni elnök interjút adott a Der Spiegel német hetilapnak. Értetlenségét fejezte ki, miért okoztak felháborodást a német közvéleményben Holokauszt-tagadó és Izrael elpusztítását szorgalmazó kijelentései. Nem győzött csodálkozni, miként hagyhatja a nagy német nép, hogy hatvan éve a „cionisták túsza” legyen. (Ezen a Holokauszt feletti lelkiismeretvizsgálat értendő.) Úgy tűnik, Ahmedinedzsad már az iszlám fundamentalizmus újabb hullámának terméke: nem ismeri és nem is akarja megismerni a nyugati értékrend alapjait. Amíg ennek nyíltan hangot ad – mint e mostani kiállítással –, addig a Nyugat nem tehet úgy, mintha semmi baj nem lenne. Imádkozzunk, hogy így maradjon?

A kép melletti szöveg magyar fordítása: “A Holokauszt idején hatmillió zsidó gázosítottak el, lőttek agyon vagy akasztottak fel. Ez a rajz nem a szólásszabadságot szolgálja, hanem inkább azt illusztrálja, miként uszít az iszlámista rasszizmus az összes más vallás ellen gyűlöletre és erőszakra.” forrás: http://www.israelnewsagency .com/iranholocaustcartoonsisrae lseo48480207.html 

Címkék:online

[popup][/popup]