Európa vége?

Az alább közölt képek a Dániában megjelent Mohamed-karikatúrák megjelenésének ürügyén szervezett tüntetések egyikén készültek, Londonban. A tüntetéseknek végük, a probléma továbbra is fennáll. A képeket látva pesszimizmusunk erősödik: Európa beleesett a 22-es csapdájába, ahonnét nem tud kimászni.
 

 

 

A B változat, hogy Európa kivetkőzik önmagából, zárójelbe teszi önnön, az előbb felsorolt értékeit, bekeményít, egyfajta Pakisztánná vagy Egyiptommá válik, olyan országgá, amelyben mindenütt ott van a titkosrendőrség. Ebben az esetben terroristagyanús fogolyként, különösen iszlamistaként finoman szólva nem lesz jó Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia vagy akár Dánia börtöneibe kerülni. Az A változat esetén tehát az iszlamizmus, a B változat szerint pedig az iszlamizmustól való – amúgy teljesen jogos és megalapozott – félelem teszi a szekularizált, demokratikus és minden bürokráciája, valamint egyéb hibái ellenére is szerethető Európát tönkre. Lehet persze az A és a B változatot szintetizálni. Képzeljünk el egy hiperbolát, ahol a szabadság és a biztonság szorzata állandó, e két értékünk tehát fordítottan arányos. A politikai döntéshozók által választható opció, hogy mind a szabadságnak mind a biztonságnak megmarad egy darabja , ezáltal mind a szabadság, mind a biztonság sérül: emberi jogainkat részben korlátozzák, de ettől még biztonságunk nem válik teljessé: nem kizárt, hogy bármelyik repülőt terroristák felrobbantsák, vagy belevezessék a londoni Towerbe, esetleg a budapesti Parlamentbe.

A kecske, bár nem hal éhen, de nap mint nap éhes marad és a káposztából is alig marad valami. Nagyszerű.

Holott Madrid és London példája bebizonyította: nagyon is sebezhető, Európa még mindig erősnek érzi magát. A képen látható tüntetés elviselése ebből a hitből fakad: mi vagyunk az erősebbek, tehát toleránsnak kell lennünk, s nem tehetjük meg, hogy odacsapunk, ezzel magunkat köpnénk szembe. Jó szóval oktasd, játszani is engedd. S az iszlamista vezetés, amely tökéletesen ismeri az európai gondolkodásmódot, ezzel él vissza. Eddig sosem látott kihívással kell Európának szembenéznie; a feladat megoldhatatlannak tűnik.

A képeken látható tüntetők többsége minden bizonnyal brit állampolgár, Őfelsége alattvalója. Nem családegyesítésért, olcsóbb oktatásért, szociális segélyért, szabad nyelvhasználatért vagy akár nagyobb mecsetért tüntet, ez már mind megvan. A demokratikus állam polgáraiként a demokratikus államot ássák alá – a képeken verbálisan, 2005. július 7-én azonban ötvenkét ember életét követelte, hogy terrorista merényletsorozat formájában a szó tetté vált Londonban.

A jelekből ítélve az elmúlt évtizedek integrációs kísérletei totális csődöt mondtak. A http://hvg.hu/hvgfriss/2006.33 /200633HVGFriss151559.aspx augusztus 16-i száma írja Britanniáról: „Az ottani muszlimok 81 százaléka egy minapi felmérés szerint elsősorban muszlimnak, és csak másodsorban britnek tartja magát. Spanyolországban ez az arány 69, Németországban 66 százalékos. A bevándoroltak gyermekei és unokái is általában származási országuk alapján azonosítják magukat.”

Az Egyesült Királyság háromszáz éve egyike a Föld legszabadabb, tehát legnagyszerűbb országainak. A szabadság azonban kétélű fegyver, s a jelek szerint az Egyesült Királyság, ez a szeretetre, tiszteletre és megbecsülésre méltó állam kígyót melenget a keblén. A HVG fent már idézett cikke szerint „Nagy-Britannia kétségkívül áldozata […] saját toleranciájának, amelynek alapján a bevándorlók, sőt a máshol törvényen kívüliek paradicsomává vált. A nyolcvanas és a kilencvenes években a szigetország számos szélsőséges muszlimot fogadott be, akiket hazájukból gyújtó beszédeik miatt utasítottak ki. A szólásszabadság jegyében Londonban szinte bármiről lehetett prédikálni, a terrorizmus dicsőítését például csak a tavalyi merénylet után minősítették bűnténynek. A muszlim – különösen a Pakisztánból érkező – emigránsok révén a brit fővárost már évek óta Londonisztánnak is nevezik.”

A probléma azonban nem brit specialitás. Németországban, főleg a nagyvárosokban szemünk előtt van születőben egy párhuzamos társadalom, amely jó esetben a többségi mellett, rosszabb esetben a többségivel szemben, de semmiképpen annak részeként jön létre. A párhuzamos társadalom tagjai – főleg törökök, de egyre inkább arabok is – az éghajlatot és az életszínvonalat leszámítva úgy érezhetik magukat, mint az óhazában. Saját oktatási, szociális, pénzügyi, stb. rendszereik teljes mértékben a dezintegráció irányába hatnak, olyannyira, hogy németül egyre inkább csak rendkívül gyatrán beszélnek. A nők helyzete de facto olyan, mintha Anatóliában vagy Gázában élnének. Ha pedig egy németországi iskola német tanárnője megpróbál egy muzulmán diákot fegyelmezni, jó esélye van arra, hogy lek…ázzák. A http://hvg.hu/hvgfriss/2006.14 /200614HVGFriss108.aspx szerint „ez utóbbi hátterében az áll – mutatnak rá szociálpszichológusok –, hogy a nőt csak kiszolgáló szerepre korlátozó bevándorló családban felnőtt kamaszfiúk egyszerűen nem hajlandók elviselni, hogy egy nő >beszóljon< nekik.”

A demográfiai tényezők szintén nem nekünk kedveznek. A Nyájas Olvasó gondoljon találomra tíz, huszonöt és negyven közötti ismerősére és adja össze, hogy ennek a tíz embernek összesen hány gyereke van. Nos, amíg Szlovéniában és Olaszországban – az erősen katolikus Olaszországban! – a 14 éven aluliak az összlakosság 13,8, Magyarországon 15,6, az Egyesült Királyságban 17,5, Norvégiában 19,3, de még az Európánál lényegesen vallásosabb és konzervatívabb Egyesült Államokban is csak 20,4 százalékát teszik ki, addig ugyanez az arány Pakisztánban 39, Ciszjordániában 42,9, a Gáza-övezetben pedig 48,1 százalék. Ez persze még nem magyarázat arra, hogy az iszlamizmus miért van egyre nagyobb súllyal jelen Európában.

Csakhogy.

1945-ben az akkori külbirtokok és gyarmatok nélkül negyvenmilliós Franciaországnak százezer muzulmán lakosa volt. A külbirtokok és gyarmatok nélkül most 61 milliós Franciaországnak hatmillió muzulmán lakosa van. Bár a tízmilliós Belgiumnak „csak” tíz százaléka mohamedán, az idén Belgiumban születettek fele (!) születik muzulmán családba.

Nem tudunk arról, hogy britek vagy németek (esetleg hollandok, svédek, stb.) tömegei emigráltak volna az elmúlt évtizedekben Szaúd-Arábiába vagy Iránba. Akik mégis megtették – valamennyien emlékszünk még az NDK-ba disszidáló amerikai kommunistákra –, azok nem próbálták meg az őket befogadó ország politikai berendezkedését, szokásait, jogrendszerét, stb. megváltoztatni. Bármilyen, ilyen jellegű kísérlettel az életükkel játszottak volna. (Képzeljük el a Szigetet Rijádban. A világzenei színpadon hétfőn 22.00-től a Budapest Klezmer Band. Hm.)

Nem, nem állítjuk, hogy minden muzulmán terrorista, vagy akár militáns iszlamista lenne. Sőt: az sem igaz, hogy minden terrorista muzulmán. Nyugati nemzetbiztonsági szakemberek szerint az EU körülbelül 18-20 milliós mohamedán közösségének mintegy öt százaléka vevő az iszlamista nézetekre és ezek mintegy tíz százaléka, azaz kilencven-százezer ember tekinthető lehetséges terroristának. Kilencven-százezer potenciális élő bomba jár tehát köztünk.

Lehetetlen nem észrevenni: az antiglobalista nyugati balszél szimpátiáját magáénak tudó iszlamista terror globális . Képeink készülhettek volna a világ bármely demokratikus országában, ahol megfelelő számú muzulmán kisebbség él. Amíg az ETA, a Tamil Tigrisek, a Fényes Ösvény, vagy akár a – sokáig Líbia által szponzorált – IRA terrorakciói lokalizáltak, s az ember Buenos Airesben vagy Bangkokban nagy tételben fogadhat arra, hogy nem fog a baszk vagy az északír „szabadságharcosok” bombájától felrobbanni, addig az iszlamista terror Iránt és még a többi latorállamot leszámítva bárhol, bármikor lecsaphat.

A helyzet több mint kétségbeejtő: tragikus. Vége a dalnak.

Vége Európának.

Hacsak.

Mivel az integrációs kísérletek eddigi kudarcait látva igen nehéz abban bízni, hogy valahogy sikerülni fog és azt is igen nagy merészség lenne feltételezni, hogy a nem muzulmán európaiak hirtelen komoly késztetést éreznének a szaporodáshoz, egy reménység marad: a mohamedán Luther.

Ha mindazok a szellemi-politikai változások bekövetkeznek az iszlám világban, amelyek a XVI. századtól Európában, főleg annak boldogabbik – nyugati – felén történtek, akkor talán elfelejthetjük a sötét víziókat.

Bízzunk ebben.

Ezek a képek London utcáin masírozó muzulmánokat mutatnak. Jelmondatuk: “A béke vallásának felvonulása.”

 

 

2. kép: Fejezd le az iszlámot inzultálókat!

 

 

 

6. kép: Európa, tanuld meg szeptember 11-e leckéjét!

 

7. kép: Európa, fizetni fogsz! A te szeptember 11-éd folyamatban!