Hamasz, Hezbollah és társaik

Miután Izrael kivonult Gázából, ott a Hamasz, a Fatah és az Iszlám Dzsihad kötelékébe tartozó fegyveres klánok vették át az uralmat, amelyek egyedül a fegyverkezéssel, hatalmuk megszilárdításával és a rivális klánok legyűrésével voltak elfoglalva. A Hamasz-kormánynak nem volt rájuk sok befolyása: ahogy a miniszterek – legalább látszatra – próbáltak valami nyugati stílust fölvenni, úgy vesztették el tekintélyüket a fegyveresek szemében. Gázában semmiféle, államra emlékeztető infrastruktúra (közigazgatás, posta, tömegközlekedés, stb.) nem jött létre.

 

 

Ami Gázában történik, az várható volt, ami Libanonban történik, az sejthető volt.

Egyedül a fegyvergyártás és fegyvercsempészet terén indult meg robbanásszerű fejlődés. Akadály nélkül gyárthatták a Kasszam rakétákat, amikről a nyugati tudósítók soha nem mulasztották el együttérzően megemlíteni, hogy csak amolyan házilag barkácsolt szerkentyűk (értsd: szegény elnyomottaknak csak erre telik). Az egyiptomi határon át gyakorlatilag akadálytalanul csempészték be a fegyvereket és a muníciót: nem csupán kézifegyvert, hanem páncéltörő rakétákat és gránátokat is. Csak a vak nem látta, hogy Hamasz & Co készül a következő összecsapásra, miután – konfrontatív logikájuk szerint – sikeresen kiűzték az izraelieket Gázából.

Ezek után már minden a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: a palesztin militánsok rakétákkal lőni kezdték az elérhető izraeli polgári célpontokat, elraboltak egy katonát és megöltek kettőt. Az izraeli hadsereg bevonult Gázába, hogy felszámolja a fegyvergyártó műhelyeket és raktárakat – a terror infrastruktúráját tehát. (Ez a kifejezés a nyugati médiában rendszerint idézőjelben szerepel, mintha valójában ilyesmi nem is létezne.) A katonai csapás nyomán romba dőlt gázai lakóházat pedig a másnap esti híradóban már kárörvendve mutatta a BBC tudósítója. (A nemzetközi mass media „progresszívabb” része – a valóságot szokás szerint fejtetőre állítva – elhallgatja, hogy a palesztin polgári lakosság valójában Hamasz és társai túsza, amelyek fegyvergyáraikat, fegyverraktáraikat, rejtekhelyeiket és kilövőállásaikat a sűrűn lakott területeken helyezik el, civileket használva fedezékül.)

A Hezbollah hasonló akciója sokakat váratlanul ért, de meglepődni ezen sem kell: a libanoni síita, iszlámista fegyveres mozgalomnak szüksége volt a konfrontációra, mert szíriai patrónusai kivonultával helyzete megnehezült az általa ellenőrzött Dél-Libanonban: az éledező központi kormány szerette volna lefegyverezni.

A Hezbollah ugyanazt csinálja nagyban, mint a Hamasz kicsiben: államot épített ki az államban, egybefonódó szociális (iskolák, rendelők), katonai (kiképzőbázisok, fegyverraktárak) és vallásos (mecsetek, korán-iskolák) infrastruktúrával. Fegyvereit azonban nem házilag barkácsolta vagy csempészgette, hanem szabályosan importálta Iránból, szíriai közreműködéssel. (Izraeli becslések szerint a Hezbollahnak mintegy 13 ezer rakétája van: többségük feljavított katyusa, de van köztük több tucat 120 kilométeres hatótávolságú, amely a Negev központjáig, Beér Seváig is elrepül.) A Hezbollah főhadiszállása, katonai és egyéb intézményei Beirut síita negyedében vannak, szokás szerint a polgári lakosság sűrűjében.

A Hezbollah-akcióra Izrael visszavágott: bombázta a beirúti repülőteret, tengeri blokádot léptetett életbe és megrongálta a Damaszkusz-Beirut autóutat is. A cél világos: elvágni a Hezbollah utánpótlási vonalait, miután a szervezet a libanoni polgári infrastruktúrát veszi igénybe fegyverszállítmányai számára. Az EU persze „túlzott mértékűnek” minősítette az izraeli választ, szokás szerint ignorálva a civil infrastruktúra katonai felhasználását.

A szerencsétlen Libanonnal ugyanaz történik, mint a hetvenes években: szélsőséges csoportok Izrael-ellenes felvonulási tereppé változtatják. Mikor Izrael visszavág, a szélsőségesek triumfálnak („Na ugye megmondtam!”), a gyenge központi hatalom szétesik, az ország marakodó klánok martalékává válik, hogy majd az erőskezű szomszéd véget vessen az anarchiának. Ekképp sikerül a Közel-Kelet egyetlen (egykori) arab demokráciáját káoszban és elmaradottságban tartani.

A közel-keleti békefolyamat (értsd: háború) újabb szakaszába lépett: a Hezbollah közreműködésével nyíltabban színre lépett Irán, melynek hivatalos politikája Izrael elpusztítása, valamint Szíria, melynek mindezen túl az is célja, hogy megakadályozza egy számára rendkívül veszélyes demokrácia kialakulását Libanonban.