Amit nem csak a polcra teszünk

Írta: Csáki Márton - Rovat: Politika

Amit nem csak a polcra teszünk

Interjú Kepets Andrással

Fiatal és sikeres. Rabbinikus tanul­mányait félbeszakítva 1998-ban ala­pította Ulpius-ház nevű kiadóját, amit a könyvszakma – újfajta kiadói szemléletének, gyakran vitát kava­ró kiadványainak, irodalmi pályáza­taiknak köszönhetően – 2002-ben az év kiadójává választott. Mára a tíz legnagyobb kiadó egyike, éven­te közel nyolcvan új kötettel jelent­kezik, egyéni arculatú könyveit, ha máshonnan nem, hát Chaim Potok kapcsán mindenki ismeri. Pályájá­ról, lektűrről és „magas irodalom­ról” kérdeztük az Ulpius-ház igaz­gatóját.

  • Évekig folytatott tanulmányo­kat a Rabbiképzőben. Vallásos kör­nyezetben nevelkedett, vagy mint generációjából oly sokan, ön is a „visszatérők” közé tartozott?

  • A családom mindkét ágon hagyo­mányőrző volt, nem kifejezetten val­lásosak, de azért az alapokat, a brit milától kezdve a bar micvón át a nagyünnepekig mindig megtartottuk, így ez a közeg természetes volt szá­momra. A zsidó gimnáziumban, az akkori Anna Frankban érettségiztem, majd Deutsch Róbert főrabbi biztatá­sára kerültem a Rabbiképzőbe. Látta rajtam az érdeklődést a zsidó kultúra, a vallás iránt.

  • Mégsem rabbi lett.

– Eredetileg sem azzal a céllal ke­ rültem oda, csupán érdekelt a zsidó­ság. Úgy gondoltam, elkezdek tanulni, aztán meglátom, miképpen alakul az életem. Igaz, volt egy időszak, amikor úgy éreztem, rabbi leszek, de végül rá­ jöttem, hogy ez a hivatás nem nekem való, és visszatértem a kezdeti gondo­latomhoz.

– Ez már akkor is a könyvkiadás volt?

  • Nem, ez eszembe se jutott, telje­sen véletlenül sodródtam bele. A rab­biképzős időszak alatt újságszerkesz­téssel, -kiadással töltöttem a szaba­didőmet, és ekkor támadt az ötletem, hogy kiadok egy péntek esti fonetikus imakönyvet, amit egy ismerősöm cé­gén keresztül és segítségével sikerült is megvalósítanom. Ezt további köny­vek követték, végül felvetődött egy könyvkiadó terve.

  • Mint más interjúkból kiderül, az Ulpius legendásan kevés pénzzel indult. Mi hozta meg az áttörést?

  • Nehéz egy pontot meghatározni, egyszer csak észrevettem, hogy főállású kiadó vagyok. Amikor ott­hagytam a Rabbiképzőt, a Scheiberben kezdtem vallástant oktatni, és mintegy mellékesen törődtem a ki­adóval. Később fokozatosan adtam le az osztályaimat, majd azon kap­tam magam, hogy kizárólag a köny­vekkel foglalkozom. Először egy-egy régen kiadott klasszikus követ­kezett, mint Mark Twain vagy Akutagava művei, utána pedig a Tarantino-könyvek. Ettől kezdve azonban egyre inkább kortárs irodalmat kezdtünk publikálni.

  • Sokan kritizálták az Ulpiust, hogy kiadói profiljának a „magas irodalom” mellett – eltérően a ha­zai gyakorlattól – ugyanolyan meg­határozó részét képezi a szórakoz­tató irodalom. Működtethető ma e nélkül egy sikeres könyvkiadó?

  • Nyugaton azt látom, hogy a legko­molyabb kiadók is egyszerre adnak ki – magyar szóhasználattal élve – „ma­gas” és szórakoztató irodalmat. Én ez utóbbiakat is ugyanolyan büszkén vál­lalhatónak tartom, a „magas” kontra „lektűr” megkülönböztetést pedig in­kább magyar értelmiségi álproblémá­nak érzem. Számomra csak az a kér­dés, hogy a saját műfaján belül milyen minőségű az adott alkotás: jó-e vagy sem.

  • Az utóbbi időben mégis úgy ér­zékelhető, hogy ez az arány a „ma­gas irodalom” javára változott, gondolok itt Appelfeld, Rushdie, Fuentes műveire.

– Nekem elsősorban olyan izgal­mas, vitákat kavaró, érdekes könyvek kiadása a célom – bármely kategóriá­ban melyeket nem csak a polcra tesznek ki az emberek, hanem el is ol­vasnak. Ebbe olykor több úgynevezett „magas irodalom” fér bele, máskor több úgynevezett „lektűr”. Nem e szempont alapján válogatok.

  • A kiadó honlapján azt olvashat­juk, hogy a célközönséget a har­mincas éveiben járó női olvasótá­bor jelenti. Ez fontosabb szempont?

  • Nem létezik konkrét célközönség, bár tény, hogy manapság inkább a nők olvasnak, így a törzsközönséget való­ban ők alkotják. Ennek ellenére az Ul­pius olvasótábora meglehetősen összetett: vannak nagyon fiatal olva­sóink, főleg bizonyos szerzőink, pél­dául Gerlóczy Márton rajongói. Van­nak kiadványaink, melyeket kifejezet­ten az értelmiségi réteg keres, de ter­mészetesen van egy nagyon erős „zsi­dó irányvonalunk”, ami a zsidó vagy a zsidóság iránt érdeklődő olvasókat cé­lozza meg. Ezenkívül vannak a széle­sebb közönségnek szánt művek, mint egyik legsikeresebb magyar szerzőnk. Méhes György regényei, melyeket egyaránt olvasnak fiatalok, idősek, nők és férfiak.

  • Az említett „zsidó irányvonal” eleve benne volt a koncepcióban, vagy ebben az esetben is a várható siker számít?

– Nem tudom, és nem is akarom megtagadni a gyökereimet, indíttatá­somat, tehát nekem mindig szív­ügyem volt a zsidó témájú könyvek kiadása. Olyan szerzők megismerte­tésére törekedtem, akik itthon kevés­bé ismertek, külföldön azonban rég­óta klasszikusok, mint Chaim Potok. Persze ezen belül is próbálunk olyan műveket találni, melyek mai, átélhető konfliktusokat dolgoznak fel, vagy erőteljesen érződik bennük a női te­matika – ilyen volt A rabbi lánya -, esetleg provokatívabbak, mint a Buja zsidók vagy Rich Cohen írásai. A klasszikusok terén ugyanakkor vala­miféle „hiánypótlást” szeretnénk megvalósítani: a közeljövőben példá­ul újra kiadjuk Az igazak ivadékát, amit az egyik legcsodálatosabb zsidó témájú regénynek tartok. A legbüsz­kébb kezdetektől a Potok-sorozatra vagyok, amit áprilistól kezdve folya­matosan újranyomunk, méghozzá az első és legkedveltebb formátumban, novemberben pedig egy eddig ma­gyarul még nem olvasható Potok- könyv is napvilágot lát.

  • Különös színfoltot jelentenek a képregények is, várható a jövőben több hasonló kiadvány?

  • Nem lesz külön képregényvonula­tunk, viszont kedveljük ezt a műfajt, és ha rábukkanunk egy-egy szokatla­nabb darabra, akkor megjelentetjük. Eddig két ilyen volt: a Maus, ami meglehetősen nagy visszhangot kel­tett, és az Összeesküvés, ami irodalmilag. képileg nem annyira izgalmas, el­lenben a témája – a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei – még annyira feldol­gozatlan itthon és oly kevéssé ismert, hogy fontosnak tartottuk kiadni.

  • Az utóbbi idősben sokat olvas­hattunk az Ulpius íróiskolájáról, és arról, hogy számos fiatal szerzőt átcsábítottak magukhoz. Mikor érik be ennek a gyümölcse?

  • Mindkettő abból a gondolatból született, hogy minél több fiatal olva­sót nyerjünk meg a kiadónak, illetve magának az olvasásnak. Ez hosszú tá­vú munka, nagyon sok íróval kerül­tünk kapcsolatba; egyelőre nem tud­juk, mikorra készülnek el, így még azt sem igazán mérhettük fel, kik azok, akikre tartósan számíthatunk. Néme­lyiküknek már jelent meg könyve, másoké éppen előkészületben van, de Gerlóczy vagy Karafiáth Orsolya ese­tében úgy érezzük, már meggyökerez­tek az irodalmi életben. Nagyon ígére­tes tehetség a nemrég új könyvet ki­adó Tisza Kata, akinek a családi hátte­re borzasztó érdekes, egyfelől a Tisza grófok, másfelől egy erdélyi zsidó család leszármazottja, amitől igazán különössé válik az írásművészete. A több mint tíz újonnan szerződtetett fi­atal író között öt-hat akad, akiknek ki­adhatjuk a műveit. Reményeink sze­rint ennek az új generációnak jó be­mutatkozási lehetőség, egyben nagy siker lesz Főbűnösök című kötetünk, amiben hét fiatal író fogja egy-egy novellában feldolgozni a hét főbűn vala­melyikét.

  • Ha jól tudom, önnek is voltak iro­dalmi próbálkozásai. Végleg felha­gyott velük, vagy csak szünetelteti?

  • Az csak ifjúkori őrület volt. Én va­lójában nem értek az irodalomhoz, ne­kem más feladatom van.

Csáki Márton

támogatás
Pop up banner

Címkék:2006-06

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo