Nagyon sokan csak párt akarnak találni

Nagyon sokan csak párt akarnak találni

Interjú Verő Tamással

Az elmúlt egy-másfél évtizedben nem vállalkoztak sokan arra, hogy rabbik legyenek. Ebben szerinted mekkora szerepe van a rabbiság megítélésének általában?

– A rabbiképző vége felé egy gyakorlati évem töltöttem Szegeden, ott volt egy élményben részem, hogy hogy tekinte­nek az emberre, ha rabbi. Szóval akkor ott voltam én, egy huszonéves emberke, és jött a polgármester, a többi egyházfő és ők jöttek hozzám bemutatkozó látoga­tásra, akkor, ott megcsapott a szele an­nak, hogy régen milyen is volt a rabbiság presztízse. Ebből mára nem sok maradt. Schweitzer professzor mondta a saját generációjáról, hogy mi a Holokauszt miatt lehettünk rabbik. Ahhoz képest mi per­sze még sehol sem vagyunk, de úgy gon­dolom, hogy a rabbi szerepe is alaposan átértékelődött. Van persze a tanító, kö­zösségoktató szerep, de a legfontosabb dolog a közösségvezetés lett. Programo­kat szervezni, irányítani a közösséget.

Nem nyomaszt, hogy egy életre szóló döntést hoztál, és egy olyan pályát választottál, amit aztán elég nehéz módosítani?

– Ebbe soha nem gondoltam bele. Nem azt mondom, hogy amióta az esze­met tudom, rabbi szerettem volna lenni. Viszont mindig a zsidósággal kapcsola­tos dolgok érdekeltek, csináltam a So­mért, és ezzel is akartam foglalkozni, aztán a hitközség vezetői megkerestek, hogy menjek a rabbiképzőbe folytatni tanulmányaimat.

Jól megtaláltad a helyed a Fran­kelban…

A rabbiképző befejezése után Dr. Singer Ödön főrabbi mellé helyeztek. Mondjuk nekem nem volt új a dolog, ott születtem Budán, ott történt meg a kö­rülmetélésem, ötéves korom óta odajár­tam talmud tórára, a szüleimnek ott volt az esküvője. Most én tartok ott, briszeket, talmud tórát, esküvőket.

Hogy tartjátok meg az embereket?

Rengeteg programot szervezünk, az újságunk havonta 1000 családhoz jut el. Péntekenként 100-120 ember van a templomban, van before-partynk, min­den generációnak van klubprogramunk, amiben egy klubvezető és két körzetko­ordinátor segít. Meg persze a feleségem, Linda, akitől rengeteg ötletet kapok. Meghívjuk a Scheiber és a Lauder isko­la hasonló korosztályát, vagy meghí­vunk más zsinagógákat vendégségbe hozzánk, már volt a Hegedűs meg a Nagyfuvaros utca.

Milyen ma egy zsinagóga közös­sége?

Furcsa ezt az én számból hallani, de szerintem a magyar zsidóságot nem ér­dekli sem a vallás, sem a kultúra, se a zsidóság története. Ami érdekli, az a kö­zös ünnep, a közös élmény átélése, ami az összetartó erőt jelentheti számukra. A családok sajnos ezt a tudást, hagyományt, holokauszt és az utána jövő időszak miatt sem tudták továbbadni. Ez az igazság. Talán a következő generáci­óba már beleplántálódik.

Ezek szerint te megengedőbb vagy, és lehet lelkiismeret-furdalás nélkül zsidóságélménye annak, aki a szokásokat, vallást kevésbé, vagy nem tartja, de a barátai, a világlátá­sa, az identitástudata zsidó?

Ha ez a véleményem, ha nem, ezzel találkozom. Akármennyire verhetjük a mellünket, és mondhatjuk, hogy járjál zsinagógába, és rakjál fel tfilint minden reggel, ha ilyen az életfelfogásuk az em­bereknek, nem fér be az idejükbe a tra­díciók megőrzése, megtartása. Ha őket is eltaszítjuk, akkor biztos nem lesz belőle semmi.

– Mi a tendencia? Lehet azt mon­dani, hogy bár a szüleink nem na­gyon élték meg a zsidóságukat, azok, akik csak az együttlétért jár­nak a zsinagógába, már máshogy fognak tenni?

Mondok egy példát. A HVG-ben volt egy felmérés, hogy az utóbbi évben hány zsidó esküvő volt, 100, ebből én tartottam 35-öt. Nem vallásos érzülettel párok kerestek meg, de mégis fontos ne­kik a zsidó esküvő. És itt már a szigorú szabályoknak kell eleget tenniük, a fiú­nak körül kell, hogy legyen metélve, hé­ber névvel kell rendelkezzenek, a lány­nak el kell mennie a mikvébe stb. És ha fiúgyerekük lesz, ő is körül lesz metél­ve, ebben biztos vagyok.

Mit mondasz azoknak, akik össze akarják egyeztetni a minden­napi életüket a vallási előírással, és nehezen megy?

Ugyan minden parancsolat egyenér­tékű, de minden ember más. Lehet, hogy valakinek fontos elmenni a zsinagógába, de csak kocsival tud elmenni, akkor ezt persze vallásilag nem tudom nagyon tá­mogatni, de nem tudok mit tenni, ahogy egyik rabbi sem tud mit tenni. Ezt azért is mondom, mert rengeteg olyan fiatalt lát­tam, aki egy pillanat alatt bevallásosodott, aztán ugyanolyan gyorsan el is hagyta a vallást. Ha valaki eljut arra a szintre, hogy először nem rendel disznóhúst az étterem­ben, aztán szép fokozatosan elkezd kóser háztartást vezetni, annál sokkal biztosab­ban lesznek az alapok. Fokozatosság, (bár türelmetlen vagyok, és azt szeretném, hogy az egész magyar zsidóság ismerje meg a zsidó vallást, és tartsanak meg mindent, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra). Én sem mondom, hogy az éle­tem minden napján mindig minden betar­tottam, gimiben ültem autóban sabatkor, ettem nem kósert is, de lassan és fokoza­tosan közeledtem a micvákhoz.

Tehát aki nem jár zsinagógába, nem tartja a kósert, nem tanul, nem tartja az ünnepeket, az zsidó?

Zsidó anyától született ember, zsi­dó. És ha megjelenik a zsinagógában, nem kérdezem tőle, hogy ki ő és mit csi­nál. Persze furcsa, hogy ha veri a mellét, hogy ő zsidó, de semmit nem tesz érte, akkor mire föl vallja magát zsidónak. De azért zsidó.

Ez téged nem zavar?

Nem. Nagyon sok fiatal jön le úgy, hogy anyja-apja zsidó, de neki semmi köze a zsidósághoz. Azt mondja, az egész tulajdonképpen csak annyiban ér­dekli, hogy zsidó párt akar találni. Vi­szont ha már megtalálja, és ott van a zsi­nagógában, akkor van remény.

Az interjúkat készítette: Salgó Adrienne