A „békeima” fogadtatása

A „békeima” fogadtatása

Spielberg München-je a világsajtóban

Bár a rendező, Steven Spielberg „békeimának” nevezte legújabb filmjét a Time magazinban, a film heves vitákat váltott ki Európában, a tengerentúlon, Izraelben és az arab világban egyaránt.

Közismert: az 1972-es müncheni olimpi­án 11 izraeli sportolót ejtettek túszul, majd mészároltak le palesztin terroristák, mert Izrael nem teljesítette követelései­ket, miszerint engedjék szabadon a Szentföldön raboskodó palesztin elítélte­ket. A Spielberg filmje alapjául szolgáló Megtorlás című visszaemlékezést a ma­gyar származású George Jónás, az izrae­li megtorló akció egykori résztvevője ír­ta 1984-ben, amelyből már forgattak fil­met, Gideon kardja címmel. A Spielberg-féle München-filmről a rendező többször is hangoztatta, hogy alkotása a tényeken alapuló játékfilm. A film nem törekszik a túszejtés dokumentarista be­mutatására, a vérdráma a főszereplő ál­maiban elevenedik meg – az utolsóban, bizarr módon, a múlt nem szűnő kísérle­teként, éppen szerelmeskedés közben.

Spielberg inkább a következmények­kel foglalkozik: Golda Meir izraeli mi­niszterelnök egy különleges ötfős külö­nítményt bíz meg azzal, hogy bármilyen áron végezzenek az elkövetőkkel. Ve­zetőjük, a filmbeli Avner Kaufman – akit a valóságban Yuval Avivnak hívnak – mindenórás feleségét otthagyva Párizs­ba, Bejrútba, Rómába és Londonba uta­zik, hogy elvégezze azt, amit a haza kér tőle. Küldetését néhány hónap alatt, félig-meddig befejezvén, kissé paranoid el­mével az Egyesült Államokba költözik, s még kapcsolattartó tisztje, Ephraint sem tudja meggyőzni, hogy térjen vissza ha­zájába. Noha Spielberg érezhetően elfo­gulatlanságra törekedett a film alkotása közben, a rendező és forgatókönyvírója, Tony Kushner mégis a viták kereszttüzé­be került. Izrael számára nemcsak az kí­nos, hogy ügynökeit hidegvérű bosszúál­lókként ábrázolják, hanem azt is az alko­tók szemére vetik, hogy a Megtorlás szedett-vetett információkból álló könyv. Izraelben a legtöbb problémát mégis a forgatókönyvíró, a Pulitzer- és Golden Globe-díjas Tony Kushner személye je­lentette.

A liberális New-York-i zsidó sztáríró legutóbb a Ha’arecben azt nyilatkozta, hogy történelmi hibának tartja Izrael ál­lam létezését. A The Guardian brit hír­lapban Jonathan Freedland arról az e-mailről is beszámol, amelyben egy jobb­oldali cionista csoport a szerintük „náci propagandafilm” bojkottálására szólítja fel a nézőket. Haragjukat minden bi­zonnyal az a jelenet hívta ki, amelyben a főhős, Avner véletlenül összeismerkedik egy palesztin terroristával, aki szívszorítóan érvel az ügynöknek az önálló pa­lesztin állam létjogosultsága mellett. „Az én apám egyetlen zsidót sem gázosított el” – mondja a terrorista. Éppen ezért a The New York Times publicistája, Dáavid Brooks „morális relativizmussal” vá­dolja Spielberget, Charles Krauthammer a Washington Rostban pedig egyenesen Mahmud Ahmadinedzsad, iráni minisz­terelnökhöz hasonlítja a filmgurut: „Amennyiben Izrael nem más, mint Eu­rópa beismerő vallomása a holokauszt miatt, akkor miért kellene a muszlint világnak eltűrni a zsidó államot a területük közepén?” – írja a kolumnista a „Mün­chen, a travesztia” című cikkében. Ugyancsak mélyen elítéli a filmet Rachel Neuwirth, aki az Israel Insider című in­ternetes honlapon írt hosszas kommen­tárt. Neuwirth ugyanis kosárlabda játé­kosként az izraeli válogatott keret tagja volt, ám az utolsó pillanatban az olimpi­ai tanács törölte a női kosárlabdát a prog­ramból. A szerző szerint a film Spielberg történelmi fantazmagóriáiról szól, arro­ganciájáról, azaz végső soron nem más­ról, mint saját nagy Egojáról. Neuwirth szintén felidézi az izraeli titkos ügynök és az arab terrorista párbeszédjét. A szerző szerint a filmbéli Avner helyes válasza ez lett volna: Az egykori arab mufti, Al-Husseini Hitler állandó vendé­ge volt, a Mein Kampf pedig örök best­seller az arab világban.

A „másik oldal”, az arab értelmiség sem maradt adós a film kommentálásá­val: a Londonban megjelenő al-Sharq al-Awsat napilapban Mona Eltawy fejtette ki véleményét, aki szerint – eltekintve az arab terroristák közhelyes ábrázolásától – a múlt mítoszainak revíziója az arab vi­lág számára is elengedhetetlen. „Vajon elég felnőttek vagyunk Spielberg kihívá­sára?” – kérdi. Az írónő számon kéri az araboktól: mikor készül a saját München filmjük, az „ő Münchenjük”, amelyben utánajárnának a palesztin terrorizmus okainak, és bemutatnák, hogy miként ár­tott a terrorizmus a palesztin ügynek? A német Der Focus hetilap pedig interjút közölt müncheni merénylet szellemi ki­ötlőjével, a 68 éves Abu Dauddal. A Damaszkuszban élő terrorista szerint Spiel­berg eltorzítja a történelmi igazságot, hi­szen ma már köztudott, hogy a különle­ges ügynökök olyan palesztinokat gyil­koltak meg, akiknek semmi közük nem volt a müncheni merénylethez, a fe­lelősök pedig másképp haltak meg, vagy éppenséggel még életben vannak. Arra a kérdésre, hogy tudott-e arról, hogy a Moszad hajtóvadászatot indított ellene, Abu Daud lakonikusan így válaszolt: „min­denesetre élek még”.

Túl a politikai vitákon – legyenek azok bármily termékenyek vagy elengedhetet­lenek – annyi mindenképpen igaz, hogy Spielberg több mint két órás filmje, hosszúsága ellenére is lebilincselően iz­galmas politikai thriller. A rendező a tőle megszokott szaktudással eleveníti fel a hetvenes évek Európájának hangulatát; a főszereplők (Avner: Eric Bana, Steve: Daniel Craig, Robert: Mathieu Kassovitz, Ephraim: Geoffrey Rush) hiteles és érzékeny alakítása kritikán felül áll, mi­ként a briliáns operatőr, Janusz Kaminski munkája is.

Beszterczey Judit