Rendszerváltást a hitközségen
– avagy Zoltainak tényleg mennie kell!
Miután Zoltai Gusztáv két, egymást követő államfőtől is kapott már magas rangú kitüntetést a jelenlegi kormányzati ciklusban, mintha ez nem lenne még elég, az ’56-os Szövetség január 31-én Pro Fidelia érdemrenddel tüntette ki.
Nem tudjuk, mi indokolhatta e botrányos kitüntetést, hiszen Zoltai annak idején nemcsak az MSZMP-nek, de fegyveres erejének, a Munkásőrségnek is tagja volt. Fiatalabb olvasóink kedvéért: a Kádár-korszak egyik legfontosabb támaszát, a Munkásőrséget az 1956-os forradalom leverése után kél és fél hónappal, 1957. február 19-én alakította a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt, azzal a céllal, hogy a további esetleges forradalmárkodásokat minden eszközzel megakadályozza. A rendszerváltás egyik nagy vívmányaként 1989. október 21-én a Munkásőrséget feloszlatták. Ezt a törvényi döntést erősítette meg az 1989. november 26-i négyigenes népszavazás.
Tekintettel az ancien régime ateista ideológiai alapjaira, a Munkásőrség egy bevallottan is vallásellenes rendszer fenntartásának volt az eszköze. E Munkásőrségnek volt tehát tagja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének jelenlegi második – de facto első – embere. A disszonancia nem csekély. Finoman szólva ízléstelenség volt átvennie e kitüntetést, még ha az nem személyének, hanem a hitközségnek vagy a zsidó közösségnek szólt is, melynek több tagja szenvedett börtönben a Rákosi-korszakban, vagy távozott 1956 után az országból.
Persze, aki azt állítja, hogy ezzel az erővel tizenöt évvel ezelőtt nem lett volna szabad Zoltait a Mazsihiszben ügyvezető igazgatóként alkalmazni, annak tökéletesen igaza van.
Aki ennyire cinikus, nem állhat egy zsidó – különösen vallási – szervezet élén. Zoltai Gusztávnak mennie kell, mégpedig minél hamarabb, annál jobb.
Zoltainak azonban nemcsak politikai múltja, hanem az elmúlt tizenöt évi, hitközségi vezetőként maga körül teremtett erkölcsi-hangulati viszonyok – jelene – miatt kellene távoznia posztjáról.
A struktúra: a tágabb politikai és a szűk hitközségi szervezeti környezet és mentalitás tette lehetővé Zoltai hatalomra kerülését és regnálását, s maga is úgy alakította (pontosabban, nem alakította) a struktúrát, hogy az megfeleljen az ő ambícióinak. Nem történt meg a rendszerváltás a hitközségen – bármennyi jóravaló és tisztességes ember dolgozik ott, és tesz a zsinagógába járó – csekély lélekszámú – hívekért, temetőinkért, vagy a szociálisan rászorultakért.
Zoltai távozásának szükségessége mellett azonban sok más érv is szól.
Az ügyvezető igazgató az elmúlt másfél évtizedben olyan hűbéri rendszert alakított ki a Mazsihiszen és a szintén általa ügyvezetett Budapesti Zsidó Hitközségen belül, hogy bármelyik német-római császár a tíz uj ját megnyalná utána. A Síp utca 12-ben a rendszerváltás nem következett be, a virágzó, sőt érett feudál-kommunizmus korát éljük. Lapzártánkig egy Mazsihisz-elnöknek (Heisler András) és egy alelnöknek (Olti Ferenc) tört bele a bicskája abba. hogy megpróbálta Zoltai és az ügyvezető igazgató mögött/alatt álló, tőle egzisztenciálisan függő apparátus hatalmát megtörni. Abszurd rendszer működik: a budapesti körzeti vagy vidéki hitközségi képviselők, akik választják az ügyvezetőt – aki így munkajogilag nem tartható féken az elöljáróság, az elnök és az alelnökök által – mind a Zoltai vezette apparátus támogatásától, jóindulatától függnek, így lojalitással viszonozzák az anyagiakat.
De mit is akartak elérni az ügyvezető kritikusai, s mi volt az a „bűn”, mely távozásukat indokolta? Semmi egyéb, csak a demokrácia elemi igényei. Az akkor alelnök Olti már 2000-ben külső számvizsgálókat akart bevonni a Mazsihisz pénzügyi manővereinek ellenőrzésébe, mivel a számvizsgáló bizottság tagjai sem tekinthetők függetlennek. Olti úgy gondolta, kevéssé helyénvaló, ha a vizsgálók függőségi viszonyba kerülnek azzal, akit vizsgálniuk kéne (lásd: Síp utcai csaták, Szombat, 2003. január).
Zoltai személyi politikája is igen problémás, e téren is hűbérúrként viselkedik. Fontos pozícióba juttatta bizalmasát, a rendkívül kontroverziális, Izraelből hazatért Breuer Pétert, aki NKÖM-tanácsossá lett, és ő a Szochnut Erec c. újságjának szerkesztője, egyben David Admon izraeli nagykövet tolmácsa-bizalmasa is. Szintén felróható az, hogy posztján hagyta és hagyja másik bizalmasát, a Kozma utcai temető igazgatóját, Karádi Gábort, akinek viselkedését számos temetőlátogató, s immár a rabbikar több tagja is felrótta, és akinek a tevékenysége ellen Gereben Ágnes történész is szót emelt levelében, amit Karádi figyelmeztetéssel úszott meg. A Zoltait ellenőrizni hivatott számvizsgáló bizottság elnöke pedig az a Sessler György, aki egyben a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke is. Utóbbi egyesület 2005-ben összesen ötmillió forint támogatást kapott a Mazsihisz pályázati alapjából és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól. Mindkettő kuratóriumának (társ)elnöke Zoltai Gusztáv. Mi ez, ha nem összeférhetetlenség?
A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség elmúlt éveinek története gyanús ügyek története. Akár a beérkező hagyatékok átláthatatlanságára emlékeztetünk, amit Feldmájer Péter rótt fel néhány éve, Heisler András pedig tavaly nyáron, akár a Scheiber Sándor Tanintézet terveztetésének-építtetésének körülményeire gondol az ember (és a sor folytatható), nehéz, felette igen nehéz elfojtani azt az érzést, hogy bennfentes vállalkozók nagyon jól jártak a pályázatok megkerülésével (formális lebonyolításával) elnyert munkával, és – a talmudi logikát alkalmazva: egy ember nem vét, ha nincs benne érdeke – könnyen felmerülhet bárkiben a gyanú, hogy az ügyvezető igazgatónak érdeke fűződött e hiányosságokhoz. Ráadásul az ilyen jellegű, a Mazsihisz mindenkori belső ellenzékétől is elhangzó vádakat soha senki nem cáfolta érdemben – a szavazógép ezt nem is tette szükségessé.
Nem állítjuk, hogy Zoltai távozásával a Mazsihisz problémái egy csapásra megszűnnének, és politikailag demokrácia, gazdaságilag átláthatóság honolna rögtön a Síp utcában. Az azonban nyilvánvaló: a változásokhoz, ha nem is elegendő, de feltétlenül szükséges a vezetőváltás. Fejétől bűzlik a hal. S ez a fej nem a mindenkori elnök – akit korántsem csupán személyes kvalitásai, hanem a Zoltaihoz fűződő lojalitása alapján választanak, hanem az ügyvezető igazgató, immár másfél évtizede. Az antidemokratikus szervezetben a demokratikus törekvések sorra elvéreznek.
Szegő Péter
Címkék:2006-03