A boldogok mind hülyék?

Írta: L. Szél Júlia - Rovat: Politika

Halottnak hitt apa két év után visszatér a háborúból, de közben megvakul, közben nagylánya prosti lesz, közben öccse lenyúlja az asszonyt, közben kisebbik lánya is elidegenedik tőle, közben meg még Dino kutyát is felzabálja a család. C’est la guerre! Az izraeli Nemzeti Színház vendégjátéka. Az izraeli Nemzeti Színház, a Habima, két estén vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

 

 habima3b.JPG

 Részlet az előadásból

A svéd drámaíró, Lars Noren Háborúja igen ambiciózus: megkísérli egyetemesíteni, mintegy közös nevezőre hozni A Háború borzalmait. Hogy melyik háborúról is van szó? Hát akármelyikről, épp ez benne a csavar! Van itt attribútum bőven, tessék választani: kalasnyikov, mélyhűtő, légkondi, zsenge lányokat erőszakoló ruszkik, gyermeket apjával halálra korbácsoltató őrök, rágógumival prostituáló amcsik, stb. Mindez az öt szereplő elbeszélésén átszűrve – a darab az absztrahált háború végén-után játszódik. (Az absztrakció odáig megy, hogy a szülőknek nevük sincs, ők „az” apa és „az” anya.) Lényegében egy család széthullásának vagyunk folyamatosan tanúi. Csakhogy az egyéni tragédiák, melyek külön-külön akár hitelesek is lehetnének, itt nem állnak össze egységgé. Mert túl sok van belőlük. Mert túl végletesek. Mert túl egyszerre történnek. A néző egy idő után telítődik: a darabban a „vagy-vagy” helyettesítődik az „is-is”-sel. Persze, meg lehet vakulni egy háborúban, akár egy – sejthetően – felrobbant öngyújtótól is. Megelégelvén a nyomort és a magányt, szerető után nézhet a feleség. Lehet ez a szerető éppenséggel a sógora is. A lánya is elkurvulhat, persze. De ez így együtt – némi rosszindulatú túlzással  – olyan, mint valami gasztronómiai csemegének szánt kompozíció,  melyben az amúgy kitűnő bélszín, pisztráng, és tűzdelt őzgerinc próbál fenséges eleggyé átlényegülni, mintegy a konyhaművészet esszenciáját adva. Nem megy.

Nézhetjük persze a darabot – most már elvonatkoztatva a háborútól (ami persze kissé necces, lévén ez a címe) – emberi/morális aspektusból is. Kötelező-e a családnak visszafogadni a nyomorékká és ily módon hasznavehetetlenné vált családfőt? Muszáj-e pont a háborúzó férj öccsével összeszűrni a levet? Van-e akkora nyomor, mely igazolhatja a házi kedvenc elfogyasztását? Bűn-e a megélhetési prostitúció? Szükségképpen felnőtté érlel-e a kataklizma? „Hüm-hüm” – felelhetnénk körülbelül bármelyik kérdésre, békeidős erkölcsi biztonságunk magasából. Csak egy baj van ezekkel a kérdésekkel: szájbarágósra sikeredtek. Ez sem viszi el hát a hátán a darabot.
Ami viszont sikeresnek nevezhető, az a díszletezés, a színészi játék, és –  részben – a rendezés.
Az egész darab egy helyszínen, egy kiégett, romos, ház-féle térben játszódik. Ott történik minden, odahallik az ágyúropogás, az elhúzó bombázók, a vonatpöfékelés. Ott ül a nyitóképben a csonka, családfő nélküli család, és ott végződik a darab, az immár magára hagyott családfővel.

Az izraeliek körében népszerű színészek játéka magánál a darabnál jóval pozitívabban minősíthető. Leghitelesebb talán Iván bácsi, a lesipuskás figurája, aki rámoccan az ingyen kínált prédára, de gyáva a valódi döntésekre. Az anya, a kiégett, elfásult antinő, és egyben mégis nő, antianya és egyben mégis féltő anya szerepében ugyancsak remek alakítás. Az apa egyszerre sajnálatra méltó és gyűlölhető – tapogat, csetlik-botlik, ugyanakkor félelmetes zsarnok, aki saját lányát kis híján megerőszakolja, feleségét tulajdonának tekinti. Játéka néhol kicsit túlmozgásosnak tűnik, de mentségére szolgáljon: nemrég vakult csak meg, még nem jött bele. A két lány figurája már kicsit problematikusabb. A kislány – a darabban 13 éves – hol szaltózik, viháncol, botkarddal játszik, hol együtt szipuzik nővérével és nagy bölcsességeket mond. („Nem vagyok boldog. A boldogok mind hülyék.”) Mintha a cseppet sem kislány színésznő korát próbálná ez a pörgettyűség feledtetni. A nagylány (15 éves) pedig a legközhelyesebb prosti. Ledér ruha, vonagló járás, cigaretta a szájszélen, rúzsos ajkak.

A Háború – bár vannak benne remek ötletek, lélegzetelállító percek és briliáns színészi alakítások – így sajnos megmarad a könnyen feledhető színházi élmények szintjén. Kár.

 ilanronen.jpg

Ilan Ronen az előadás rendezője

Lars Norén: HÁBORÚ

Apa: Rami Heuberger
Anya: Osnat Fishman
Benina: Hila Feldman
Iván bácsi: Igal Sade
Semira: Ania Bukstein
Fordító: Lizzie Oved Scheja
Díszlet és jelmez: Frida Klapholz-Avrahami
Világítás: Roni Cohen
Rendező: Ilan Ronen

 

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:gasztronómia

[popup][/popup]