„Van egy közös álmunk…”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Kedves Barátaim! Van egy közös álmunk. Van egy álmunk, hogyha eljön az idő, akkor belenézhessünk gyermekeink és unokáink szemébe. És ha megkérdeznek bennünket, hogy: Mondd apa, mondd anya, mondjátok, megtettetek-e mindent akkor, amikor meg kellett tenni, akkor ne kelljen habozni és azt mondhassuk nekik: Igen, megtettük. Megtettük. Volt bátorságunk szembemenni a gonosszal. Volt bátorságunk rátalálni a jóra.

 bekelanccimlapra.JPG

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 

Volt bátorságunk nem megijedni, volt bátorságunk megfogni egymás kezét. Megfogjuk, és azt mondjuk, hogy nem engedjük el többet, mert nem elég a nemzetről beszélni, nem elég a nemzetről naponta papolni. A nemzet azt jelenti, hogy van bátorságom hozzáfordulni és azt mondani, hogy összetartozunk. Összetartozunk akkor is, ha ezerféleképpen gondolkodunk a világról, de van valami, amit soha nem engednék megkérdőjelezni: azt, hogy felelős vagyok nemcsak magamért, hanem érted is. És ha kell, akkor tűzbe megyek érted, hogy az lehessél, aki vagy. Hogy ne kelljen annak megfelelned, amit mások diktálnak neked. Mert olyan világot szeretnénk Magyarországon, ahol nem mások mondják meg, hogy hogyan kell magyarnak lenni, mert magyarságunk, emberségünk, demokratikus meggyőződésünk és humanizmusunk magunkból fakad.

Megértettük, hogy miről szól a XX. század. Megértettük, hogy azok, akik elfelejtenek szeretni, akik elfelejtenek megérteni, azok előbb-utóbb gyűlölni fognak – és mi nem gyűlölni akarunk. Nem fogjuk gyűlölni azokat sem, akikkel vitánk van. Nem fogjuk azokat sem gyűlölni, akik fújolnak, nem fogjuk azokat sem gyűlölni, akik úgy gondolják, hogy egy megoldás van: megdobálni bennünket. Mert ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, ha megdobnak tojással, akkor mondd azt: inkább elviselem azt a méltánytalanságot, de meg fogom védeni az országot attól, hogy a félelem legyen úrrá, hogy magyarázkodni kelljen azért, mert szeretek magyar lenni.

Akinek csak ahhoz van bátorsága, hogy dobjon, és gyáva ahhoz, hogy beszéljen, az nem demokrata. Aki demokrata, az azt mondja: összetartozunk. Összetartozunk sokféleségünkben is, de leginkább emberségünkben tartozunk össze. Boldogok szeretnénk lenni. Boldogok egy olyan világban, amelyben tudjuk, hogy nekünk is van felelősségünk. Nincs, aki megvédjen bennünket. Mi is Magyarország részei vagyunk. Amit mi nem teszünk meg, azt nem teszi meg más. Nem lehet megengedni, hogy Magyarországon a türelmetlenség, az intolerancia, az elfordulás és a gyűlölet legyen az úr. Mi alakítjuk Magyarország képét, én pedig Magyarországon a szeretet országát, a megértés országát, a demokrácia országát szeretném és ezt ajánlom valamennyi honfitársunknak. Azoknak is, akik egyetértenek, és azoknak is akik vitatkoznak velünk.

El lehet dönteni, hogy ki mit szeretne látni a mögöttünk hömpölygő folyamban. Demokratikus európai nemzeteket összekötő, életet adó vizet, vagy származásuk, hitük, meggyőződésük okán ártatlan magyarok százainak, ezreinek sírját.
 
Magyarok, döntsétek el! Döntsétek el, hogy megtanultátok-e a leckét. Hogy érzitek-e, hogy azokban a cipőkben, amelyeknek bronz másolatai itt sorakoznak, azokban eleven, érző emberek, fiatalok és öregek voltak, akik élhettek volna még. Akiknek egyetlen egy bűnük volt, az, hogy azt mondták róluk: máshonnan származnak, mint mi magyarok. Pedig ugyanonnan származnak. Mindannyian ennek a világnak, a teremtőnek a gyermekei vagyunk és jóra születtünk. Nincs okunk tehát a rosszat, a gonoszat választani.

69 évvel ezelőtt, 1938. május 8-án az első zsidótörvényeket tárgyalták ebben a Parlamentben. És felállt Vázsonyi János képviselő és azt mondta: a parlament nem lehet a mi ítélőszékünk, a parlament nem lehet vérbíróság, nem akarom azt mondani gyermekeimnek, hogy másodosztályú polgár vagy. Élni szeretnénk, egyenrangúan ebben a hazában. Az akkori magyar parlament és kormány nem megfogta polgárai kezét, hanem eltaszította őket.

Azt ígérem nektek, hogy megfogjuk valamennyi polgárunk kezét, hogy összetartjuk ezt az országot, és nem engedjük meg, hogy a dühöngő hazugság legyen úrrá. Mert mi vagyunk többen, mert ti vagytok többen.

Sokan, akik az életet tartják többre, az elmúlt hónapokban féltek és azt kérdezték: Mondjad miniszterelnök úr, mondjad Feri, mi mikor megyünk ki? És azt mondtam, hogy várjatok. Várjatok. Mert az indulattal szemben nem lehet az indulatot, a türelmetlenséggel szemben nem lehet a türelmetlenséget állítani. Eljön majd a mi időnk és azok, akik ma kiabálnak, szomorúak lesznek, mert újra veszíteni fognak. Ti pedig, akik hisztek Magyarországban, győzni fogtok.

És eljött az idő. Eljött az idő, amikor ki lehet jönni az utcára és azt lehet mondani, nem félünk többet. Nem félünk, mert ebben az országban otthon vagyunk. Ti is otthon vagytok, mert ez mindannyiunk országa.

Kedves Barátaim, kedves Honfitársaim.

Sípolással, füttyel, elfordulással, megalázással kezdődik, aztán gyilkolásban folytatódik. Majd marad a szégyen, amely már közös. A szégyen, amely túlmutat azon, aki fölemelte a kezét és lesújtott. Hát ha kell, akkor szégyellem magamat azok nevében is, akik nem tudták, hogy van egy parancs, ember és Isten parancsa, az élet védelme, méltóságának megőrzése. Ezen parancs nevében ígérem nektek, hogy ebben az országban a nyugalom, a megértés, a béke, az egymásra találás és a kézfogás lesz az úr. Ez az úr legyen mivelünk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattatok.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde, elhangzott Budapesten, a Békelánc felvonuláson május 9-én.

(Forrás: Miniszterelnöki Hivatal)
 

támogatás
[popup][/popup]