Nicolas Sarkozy és a zsidó szavazók

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A francia zsidók képviselői – ünnepi hangulatukat nem leplezve – az elsők közt üdvözölték a választásokon győztes Nicolas Sarkozyt, akit Izrael barátjának, az antiszemitizmus elleni küzdelemben pedig szövetségesüknek tekintenek. Bár a zsidók a 42 millió francia szavazó alig egy százalékát teszi ki, a „zsidó szavazat” csöppet sem elhanyagolható.

„Matematikailag a zsidó szavazat valójában nem számítana” – mondja Meїr Weintrater, a tekintélyes zsidó havilap, a L’Arche főszerkesztője. „De amikor a Google keresőbe franciául beírjuk a „zsidó szavazat” kifejezést, 21.700 találatot kapunk. Franciaországban közel kétszer annyi protestáns van, mint zsidó, ám a „protestáns szavazat”-ra csak 106 utalás található. Bár Franciaországban van Nyugat-Európa legnagyobb örmény népessége 350000 fővel (több mint a zsidók létszámának a fele), az „örmény szavazat” csak 56 találatot mutat.

Vajon azt jelenti ez, hogy a zsidók Franciaországban kétszázszor annyit számítanak, mint a protestánsok, és négyszázszor annyit, mint az örmények? „Bár sokan így vélik, a valódi ok szerencsétlen módon inkább a »zsidó hatalom« körüli fantáziákban gyanítható” – mondja Weintrater.

A főszerkesztő szerint sok politikus azt hiszi, hogy egyes zsidók a francia társadalomban betöltött helyüknél fogva befolyásolhatják a közvélemény bizonyos szegmenseit. „Amikor olyan népszerű személyiségek, mint Enrico Macias énekes (Gaston Ghrenassia művészneve), vagy Roger Hanin színész (Roger Lévy művészneve) kijelentik, hogy Sarkozyre fognak szavazni, akkor ennek óriási a hatása, még ha szavazatuk nem is feltétlenül zsidó származásukkal függ össze” – véli Weintrater.

„Szorozzuk meg ezt a zsidó orvosok és gyógyszerészek ezreivel, akik emberek sokaságával beszélnek nap, mint nap. Amit mondanak, az minden bizonnyal fontos a politikusoknak” – jegyzi meg Weintrater.

Az egyik gyógyszerész, aki nem habozik megmondani ügyfeleinek, hogy kire szavaz, a Casablancában született 45 éves André Elbaz. A Párizs Antony nevű, középosztálybeliek által lakott külvárosában élő, népszerű orvos szerint az ottaniak döntő többsége vele együtt Sarkozyre voksol.

„A legtöbb páciensem nem zsidó, ezért Izrael nem igazán téma számukra”- mondja Elbaz, akinek nyaralója van az izraeli tengerparton, Ashdodban. „Ami érdekli őket, és ami sok franciának – így nyilván a francia zsidóknak is – fő gondja, az a fiatal arabok törvényszegő viselkedése az utcákon. Mindenki abban reménykedik, hogy Sarkozy lecsap, és helyreállítja a rendet.”

Nicolas Sarkozy évekig tudatosan törekedett a zsidó szavazatok biztosítására, míg Ségolene Royal csak kampánya kezdetén tett erőfeszítéseket a zsidók rokonszenvének megszerzésére. Ahogy a választási harc élesedett, mindkét jelölt igyekezett elkerülni a különösen vitatott témákat, amilyen az arab bevándorlás és a közel-keleti konfliktus, hogy el ne riasszák potenciális szavazóikat.

A média úgy számol, hogy a zsidók 80 %-a Sarkozyre szavazott. A Francia Zsidók Képviseleti Tanácsa (CRIF) – ez a francia zsidók ernyőszervezete – nem foglalt állást a választás kérdésében. Csak arra kérte a zsidókat, hogy ne szavazzanak az ultrajobboldali Jean-Marie Le Penre. Ségolene Royal támogatói mégis azzal vádolják a CRIF-et, hogy nyíltan Sarkozy mellé állt. Julien Dray parlamenti képviselő, Royal egyik fő tanácsadója állítólag rákiabált a CRIF egyik tisztviselőjére: „Négykézláb kell majd elénk csúsznotok, ha ő lesz az elnök, és beszélni akartok vele!”

Royal kampányát belpolitikai témák köré építette, amilyen az egészségügy, a szociális kérdések és az oktatás. A Közel-Keletről homályos fogalmai vannak, ami múlt decemberben, első ottani látogatása alkalmával számos elszólásból ki is derült. Bejrútban parlamenti képviselőkkel találkozott: a Hezbollah képviselője, Ali Ammar arabul élesen kirohant Amerika és Izrael ellen. Royal azt válaszolta, hogy George Bush politikáját illetően egyetért elemzésével. Ezzel azonnal kihívta maga ellen a francia konzervatívok haragját, és később Hillary Clinton valószínűleg emiatt mondott le vele egy találkozót. Többször váltogatta a nézeteit a Libanon fölötti izraeli felderítő repülésekkel kapcsolatban is: Libanonban azt nyilatkozta, hogy ezekkel fel kell hagyni, míg Izraelben megértést mutatott a szükségességük iránt. Korábbi kijelentéseiből arra derült fény, hogy összekeveri az iráni polgári és katonai célú nukleáris törekvéseket.

A francia zsidók közel háromnegyede szefárd, sokuknak közeli családtagjai élnek Izraelben. Ők vagy szüleik a korábbi észak-afrikai francia gyarmatokról, Algériából, Marokkóból és Tunéziából menekültek el, amikor ezek az országok 1956 és 1962 között függetlenné váltak. A zsidók nagyon bizalmatlanok a Franciaországban élő hatmillió moszlimmal szemben, mert úgy érzik, utóbbiak az óhaza zsidóellenes előítéleteket hozták magukkal.

A francia zsidók szolidaritása Izraellel mély és gyakorlatilag egyöntetű. Sarkozy ezt sok zsidó rendezvényről ismeri. A gaullista UMP párt meghódítása után, 2004-ben első útja Izraelbe vezetett. Belügyminiszteri tevékenységét a Simon Wiesenthal Központ és a B’nai B’rith kitüntetéseivel ismerték el, mert biztosította a rendőrséget és a pénzt a zsidó tulajdon védelméhez az antiszemita támadások ellen.

A francia zsidó közösség egyes tagjai még arról is meg vannak győződve, hogy „Sarko” zsidó. Nem az, de erős zsidó családi kötelékkel rendelkezik anyai nagyapja révén, aki nevelte. Apja, akinek francia neve Paul Sarkozy de Nagy-Bocsa, magyar nemes, és a II. világháború után menekült Franciaországba a kommunista uralom elől. A művészet, a reklám, valamint a csődbe menés terén komoly tehetséget mutató magas, vonzó férfi feleségül vette Andrée Mallah-t, egy tehetős orvos joghallgató lányát. Három fiúgyermekük közül Nicolas volt a második. Paul 1959-ben, amikor Nicolas négy éves volt, elhagyta a családját.

Sarkozy édesanyja ekkor visszaköltözött a szülői házba. A fiatal Nicolas-ra a legnagyobb hatással imádott nagyapja, Benedict („Benico”) Mallah volt, az egykor nagyhírű szaloniki zsidó közösség gyermeke.

1904-ben „Benico” Mallah gazdag ékszerész szülei Párizsba küldték fiúkat tanulni. Benedict az I. világháborúban orvosként szolgált. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Adèle Bouvier-t, aki ekkor ápolónő volt. A lány szülei nem viselték volna el, ha vejük nem katolikus, így Benedict áttért a katolikus vallásra. Nincs rá adat, hogy ezután akár templomban, akár zsinagógában megfordult volna. Zsidó származása a II. világháború alatt vált újra fontossá, amikor családjával két éven át falun bujkált. Nicolas-t megkeresztelték, de egyes osztálytársai és szomszédai nem tekintették „teljesen franciának”. Napjainkban „egy bevándorló kevert vérű fiának” nevezi magát. Ő az első francia elnök, akinek ennyi külföldi felmenője van.

Sarkozy feleségének édesanyja spanyol, édesapja, a gazdag szőrmekereskedő Andrei Ciganer Odesszában született. A francia zsidók őt is kebelbelinek tekintik.

Sarkozy a francia politikai színpad egyik leginkább Amerika-barát szereplője. Amikor 2004-ben az American Jewish Committee-hoz intézett beszédet, azzal dicsekedett, hogy francia újságírók „Sarkozy, az amerikai” néven nevezik. Ez azonban korántsem dicséret: a szocialista párt egyik beszámolója „francia útlevéllel rendelkező amerikai neokonzervatívnak” írja le.                                                                 

(Fordította: Sebes Gábor a www.jta.org és a Jerusalem Report alapján)
 

támogatás
[popup][/popup]