Az antiszemitizmus és a Szombat, azaz ki, vagy mi gerjeszti, vagy éppen csitítja a zsidóellenességet

Írta: Harmai Gábor, Novák Attila - Rovat: Politika

Dr. Harmai Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet tanára, prefektus levelet írt a szerkesztőségünk által működtetett
www.antiszemitizmus.hu címére, melyben kritikai észrevételeket fogalmazott meg lapunk honlapjával kapcsolatosan. Termékeny eszmecsere alakult ki közöttünk, melynek lényegét az alábbi két cikk tartalmazza

 

Gettóbontás     

 novakharmai.jpg

Dr.harmai Gábor és Dr. Novák Attila 

Néhány hónapja hívták föl a figyelmemet egy interneten megjelent frappáns cikkre (http://l88.hu/about410.html). A derék szerző azon belterjes emberfajta, szó szoros értelmében vett megsemmisítésére biztat, amely ellen már a numerus clausus törvényt is hozták annak idején. Úgy gondoltam, erről a zsidóknak érdemes tudni, ezért az antiszemitizmus.hu honlap szerető figyelmébe ajánlottam az írást.

Mivel eközben alaposan megnéztem magamnak a honlapot, arra jutottam, hogy sehogysem tetszik. A szerkesztőség kérésére hozom nyilvánosságra véleményemet.

1. Ami ellen harcolnék

Világéletemben szerettem a történelmet, ezért már kiskamaszként találkoztam a Holokauszttal. Amikor a tényeket számba vettem, valamelyes vigasztalással szolgált, hogy egy jelentős zsidó közösség mégiscsak túlélte a vészkorszakot Budapesten. Gondolatban barátságot kötöttem ezzel a közösséggel, úgy találtam, jó, hogy itt élnek közöttünk. Amikor a remek kétnyelvű, héber-magyar Szentírás a kezembe került, kimondottan büszke lettem a magyarországi zsidóságra, amely ilyen izgalmas kulturális teljesítményre volt képes még a vészkorszak és a kommunizmus nyomorgatása után is.

Szabadjon e – tagadhatatlanul egyoldalú – barátság okán azt mondani, hogy személyemben sért az, aki írásba adja, hogy ezt a közösséget a szó szoros értelmében meg kívánja semmisíteni. Ha közvetlenül érintett, azaz zsidó volnék, én bizony megpróbálnám elérni, hogy a szerző büntetőbíróságon fejthesse ki a nézeteit, és az sem zavarna, ha utána néhány évig a hűvösön elmélkedhetne a felebaráti szeretet értékén a különféle vallási tradíciókban, és azoktól függetlenül.

Sehogysem értem, hogy az antiszemitizmus.hu honlap szerkesztőiből miért hiányzik ez a fajta harci kedv. Aki dokumentálhatóan gyilkolni akar, annak börtönben a helye. Véleményem szerint, ha valaki időt, pénzt és energiát szán egy antiszemitizmus elleni honlapra, akkor indokolt esetben a rövidebb utakon is elgondolkodhatna.

2. Amit visszautasítanék

A Magyarországon megjelenő hihetetlen tömegű rossz könyv egy része nyilvánvalóan antiszemita múltértelmezéseket kínál. Megtudhatjuk például, hogy Jeruzsálem eredetileg a kerecsensólyom városa volt, vagyis az ősmagyar vallás szent helye, csak azután Dávid kiragadta az ősmagyarok kezéből, éppilyen egyértelmű tény, hogy Jézus Krisztus parthus herceg volt, vagyis ősmagyar, és akkor a zsidók újabb kori magyarellenes ármánykodását még nem is részleteztem.

Az egyik ismerős családnál láttam, hogy a kissé már szenilis férj hordta haza az ilyen stílusú könyveket, az asszony meg – bár megbántani nem akarta, ezért tűrte – nagy biztonsággal pakolta az ilyesmit egy külön könyvespolcra, hogy ne keveredjen az értelmes könyvekkel.

Azt gondolom, az antiszemitizmus.hu is megpróbálkozhatna egy hasonló elkülönítéssel. Össze lehetne gyűjteni egy szép nagy, bűzlő kupacba a web és az írott sajtó ilyesfajta szemetjét, a megvitatás bármiféle szándéka nélkül, pusztán azért, hogy ne legyen kétséges: az antiszemitizmus viszonylag széles körben ott is jelen van, ahol a közvetlen ügyészi beavatkozás még nem szükséges.

Az egyértelmű kritérium, ami alapján a följelentés és a szellemi karantén között döntenék, az az, hogy az illető szerző jelenbeli fenyegetést fogalmaz-e meg, vagy a múlttal kapcsolatosak a lázálmai. Utóbbi ugyanis közvetlenül nem veszélyes.

3. Amit megvitatnék

Figyelemre méltónak találom, hogy ugyanaz a baloldali, liberális illetve gyakran zsidó közvélemény, amely élesen visszautasítja a kollektív bűnösség fogalmát, ugyanezzel a lendülettel vádolja meg az európai illetve a magyar többségi társadalmat a Holokausztban való kollektív bűnrészességgel. Akárhányszor hozzáteszik: aki ezt nem ismeri el, az antiszemita módon gondolkodik.

Mármost a kollektív bűnrészesség legalább annyira problémás fogalom, mint a kollektív bűnösség. Egy társadalom nem tud bűnrészes lenni, és ebből következően megbánni sem tudja a bűnrészességét.

Amikor arról olvasok, hogy a magyarságnak a Holokauszt miatt kollektív lelkiismeretvizsgálatot kellene tartania, egyből az ugrik be, hogy mit tennék én magam, ha ma lenne a Vészkorszak. Ezen a szinten a kérdés értelmesen tárgyalható, csak olyan eredményekre jutok, amik az említett, általam érzékelt közvélemény szemében bizony antiszemitának mondhatók. Ha pl. senki nem kérne segítséget tőlem személyesen, hanem mindenki bevonulna a gettóba, mert a törvény megtartását kevésbé érzékelné veszélyesnek, mint a törvényszegést és a menekülést, akkor én is végignézném a gettóba való bevonulást, és legföljebb szűk baráti körben csóválnám a fejem. Hajlamos vagyok azzal hízelegni magamnak, hogy ha a szemem láttára lőnének a Dunába valakiket, akkor ezek után megpróbálnék segíteni a sorstársaknak, legalábbis utólag gyávaságnak és bűnrészességnek élném meg, ha nem ezt tenném.

A lakossági passzivitás erkölcsi minősítése előtt megkerülhetetlen a Watergate botrányban feltett klasszikus kérdés alkalmazása: „Mit tudott az elnök, és mikor tudta?” Aki fontosnak tartja, hogy a magyar többségi társadalom Holokausztért való részfelelősségét és kollektív bűnrészességét vizsgálja, az nem térhet ki az elől, hogy ezt a kérdést az általa vizsgált történelmi szereplőkkel kapcsolatban föltegye. Például mit tudott Horthy Miklós, és mikor tudta? Mit tudott a gettósítást végrehajtó csendőrség, és mikor tudta? Mit tudott, mondjuk, Sopron város lakossága és mikor tudta? Mit és mikor tudott Budapest? Mit és mikor tudott a magyarországi zsidóság és annak vezetői? Aki tudott dolgokat és mégis hallgatott, vagy a Holokauszt előmozdítása érdekében cselekedett, annak a bűnrészessége természetesen megállapítható. Ilyesmiről azonban csakis egyénekre és társadalmi csoportokra lebontott történészi vizsgálat után szabadna beszélni, a kollektív bűnrészesség vádjával való játszadozás ellenben súlyosan mérgezi a magyar közéletet.

Ahogy látom, az antiszemitizmus.hu nem is erre a témára szeret koncentrálni, hanem arra, hogy Izrael bírálata kapcsán mutassa ki az antiszemitizmus jelenlétét. Nem mondom, hogy lehetetlen, de azért sokkal óvatosabb lennék. Tudatosítani kellene, hogy a többségi társadalom nincs a döntőbíró pozíciójában. A többségi társadalom, amikor Izraelre és az arabokra gondol, a Samuel Huntington által földobott „kultúrák háborúja” c. jövőképtől retteg. Pontosan látjuk, hogy terroristák akármikor fölrobbanthatnak egy nyugati városban egy atombombát, és az gyökeresen megváltoztatja a ma ismert nyugati politikai klímát. Amennyire érzékelem, a félelem széles körben elterjedt és igen megalapozott. Lehet, hogy már a készülő klímaváltozás egyik jele, hogy milyen keveset beszélünk erről… Mármost, egy ilyen, rettegő közvélemény számára Izrael – és főleg Amerika – olyan országnak tűnik, amely túlságosan szereti az oroszlán bajszát huzigálni. Nyilván nem a palesztinok a legjobban elnyomott kisebbség a világban, de mögöttük áll a legnagyobb érdekérvényesítő potenciál.

Világosan észlelni kellene, hogy Izrael bírálata mögött rendszerint nem antiszemitizmus áll, hanem az araboktól való félelem. Egy csónakban evezünk, és az arabok elleni elhibázott katonai akciók olyasminek tűnnek, mint amikor egy csónak néhány utasa veszélyesen billegteti azt a csónakot. Természetesen megvitatható ez a helyzetértékelés, de értelmes vitáról akkor lehet szó, ha a félelmeinket nem nevezzük valami másnak, mondjuk tömeggyilkos indulatnak.

4. Ami most zajlik

Mostani állapotában az antiszemitizmus.hu gettót épít. Úgy mutatja be a többségi társadalmat, mint amely elutasító a zsidóság múltjával kapcsolatban: vagy tagadja magát a Holokausztot, vagy legalábbis az abban való felelősségét, és elutasító a zsidóság jelenével kapcsolatban: vagy egyenesen gyilkosságra készül, vagy legalábbis nem tetszik neki Izrael politikája. Egy ilyen többségi társadalomtól természetesen semmit nem lehet várni, legjobb a teljes elzárkózás.

Ezt a cikket azért írtam, mert őszintén örülök a zsidóság budapesti jelenlétének, és szívből kívánom Jeruzsálem békéjét, ezért sehogysem tetszenek a szellemi gettó falai. Sokan elmentek Izraelbe azért, hogy kijöhessenek a gettóból. A gettóból azoknak is ki kellene jönni, akik itt maradtak. Tessék valódi, aktív harcba fogni a többségi társadalomban tényleg meglévő veszélyes jelenségekkel szemben, és tessék nyílt párbeszédbe bocsátkozni arról, mi az, ami a többségi társadalomban problémának tűnik. Egy ilyen nyílt párbeszédben azonban azt a kockázatot is föl kell vállalni, hogy a másiknak is lehetnek érvényes szempontjai, súlyos kérdésekben is.

Dr. Harmai Gábor
Az Érseki Papnevelő Intézet tanára, prefektus (Esztergom)

 

A gettó kapuit kétfelől lehet kinyitni
(Válasz Harmai Gábornak)

Harmai Gábor fontos és releváns felvetéseket fogalmazott meg, nem pusztán az antiszemitizmus.hu honlappal, hanem – általában – az antiszemitizmus elleni harccal kapcsolatosan is. Álláspontja hitelét csak erősíti az, hogy mindezt a Szombat régi olvasójaként és katolikus teológiai tanárként teszi, ami jelzi, hogy már csak ebből a szempontból is érdekli az, hogy mi történik a zsidósággal Magyarországon.

Írásának főszereplője azonban nem a zsidóság, hanem – s ez pozíciójából is következik – a magyar társadalom közérzete, melynek a magyar zsidóság része, illetve alcsoportja. Harmai veszélyesnek ítéli a zsidóság megsemmisítését célzó irományokat, visszautasítja a magyarság álfolklórjának és álmitológiájának a zsidóság kárára történő expanzióját, megvitatná (és nem stigmatizálná) a magyar társadalom holokauszt alatti felelőssége kérdését, és az Izrael-ellenességet antiszemitizmusként értékelő áramlatokat, és szövege végén azt állítja, hogy az antiszemitizmus.hu gettót épít, mert a magyar társadalom egészét ellenségesnek ábrázolja.

Ez utóbbi állításával vitatkoznék a leginkább. Az antiszemitizmus.hu a modern zsidóellenesség monitorozására létrejött honlap, mely elsősorban a társadalomban meglévő ilyen típusú jelenségekre fókuszál. Módszere alapján nem normatív alapon működik, azaz nem mondja ki azt, hogy van egy tétel, miszerint ez és ez antiszemitizmus, és csak példákat válogat ehhez a definícióhoz, hanem – észlelve az antiszemitizmusok erőteljes különbözőségeit – precedens alapon, példák segítségével próbálja megvilágítani, mi is rejtőzhet e fogalom „mögött”, mik is lehetnek antiszemita kijelentések. A szerkesztőségben komoly viták előzik meg egy-egy szöveg antiszemitának vagy Izrael-ellenesnek nyilvánítását, több kézen is keresztülmennek ezek az anyagok és még azt sem lehet mondani, hogy a végeredményt látva ne maradna valamelyik szerkesztőben kétely. Végül is jól van így, mert a viták is biztosítják a honlap önreflexiv mivoltának tartós fennmaradását. Az antiszemitizmus.hu ezért képes a komoly bírálatok és észrevételek figyelembevételére, ez történt Harmai Gábor kérdésfelvetéseivel is.

Természetesen sem a Szombat, sem az antiszemitizmus.hu nem tekinti az egész magyar társadalmat antiszemitának, még azt sem gondolja, hogy abszolút autoritása lenne annak eldöntésére, ki és mi az antiszemita. A Szombat nem része sem a baloldali, sem a jobboldali közvéleménynek, a hagyományos zsidó politikai beidegződéseket pedig nem követi, és a maga nevében biztosan nem gondolja azt, hogy mindenki, aki a hitleráj egykori országaiban, jelen esetben Magyarországon élt, kollektíve bűnös lenne. Ugyanakkor azt már többen gondoljuk, hogy ezekben az országokban igenis létezik kollektív felelősség az antiszemitizmus holokauszt utáni társadalmi kezelésével kapcsolatosan, hiszen a nemzeti történelem egy szakaszában törvényesen és kollektíve diszkriminálták a zsidóságot, s az ebbeli szándék végletekig történő kivitelezését kizárólag az ország szovjet felszabadítása/megszállása akadályozta meg. A túlélő zsidóság iránti széleskörű társadalmi felelősségnek pedig felül kell kerekednie azon a zavarodottságon, melyet e közösség mentális állapotának (mely sok szempontból a holokauszt következménye) hektikus változásai váltanak ki. Ebből a szempontból a zsidó közösség vezetőinek is úgy kell megnyilvánulniuk, hogy ne érthesse félre a szélesebb társadalmi közvélemény.

A mai ügyekre visszatérve: a dokumentáció igénye ráadásul egyenesen következik abból a tényből – s ebben, úgy érzem, Harmai Gábornak nincs igaza –, hogy a mai Magyarországon meglehetősen széles körben (pl. Interneten, sajtóban) lehet uszítani a zsidóság ellen úgy, hogy annak semmilyen büntetőjogi következménye nincsen. A mai jogszabályok szerint, amíg valaki csak uszít, és a gyűlöletbeszéd, illetve egy bűncselekmény között nem találnak (utólag) közvetlen ok-okozati viszonyt, nem lehet jogilag fellépni ellene. Az uszítók ritkán jutnak el a fegyveres szervezkedésig, „csak” emberek sokaságának sértik az érzékenységét és a méltóságát a zsidózással. Van más út is, végtelen számú sajtópert lehetne indítani antiszemita szerzők ellen, de ezek kimenetele nagyon is kétséges, mindig az ügyben ítélkező bíró jogértelmezésétől függ. Arról nem is beszélve, hogy honlapunk szerzői és szerkesztői elsősorban nem embereket, hanem jelenségeket akarnak megnevezni, s nem bíróságok előtt akarnak elégtételt venni a zsidóságon esett sérelmekért, hanem „népnevelési” célzattal akarják számba venni azt, hogy melyek azok a nézetek, illetve nézetrendszerek, amelyekre oda kell figyelni, mert veszélyesek – nem csak a zsidóságra, de az egész magyar társadalomra is.

Marad tehát a dokumentáció, amibe persze a hibaszázalékokat is bele lehet, sőt kell kalkulálni. Harmainak tulajdonképpen igaza van abban, hogy az antiszemitizmus súlyos vád, tehát egyrészt komolyan kell venni, másrészt – azonban – nem lehet, sőt nem is szabad felelőtlenül alkalmazni azokra a határesetekre, melyeket szövegében is megjelöl. Sok igazság van ebben a megközelítésben, hiszen az antiszemitizmussal való vádaskodás – mely a magyar politikai kultúra része – kontraproduktív, mert személyeket vagy csoportokat fordít szembe a zsidósággal, ugyanakkor elhomályosítja a tisztánlátást azokra az esetekre vonatkozóan is, amikor is valóban koncentrált antiszemitizmussal találkozhatunk. Ennek a politikai életben követett formái – a zsidóellenesség és a hivatalos anti-antiszemitizmus vagy antifasizmus – sokszor egymást is erősítő tendenciák. Ám nem minden antiszemitizmus ilyen, hiszen bőségesen vannak olyan gondolkodású honfitársaink is, akik – mindenféle racionálisnak tűnő ok nélkül, vagy talán a családi szocializáció hatására – de: mélyen antiszemiták. Vitatkozni nehéz velük, mert nem logikai tételeik vannak, hanem meggyőződéseik, amikhez könnyedén találnak példákat, ugyanakkor a mai jogi szabályozás rendkívül megkönnyíti a „működésüket“. Zsidóellenes irányultságú honfitársaink egyes csoportjai mára jól artikulálható politikai tömörüléseket is létrehoztak, melyek egyike például azzal, hogy a teheráni holokausztrelativizáló konferenciára küldöttet küldött, jelezte: nem maradtak meg a hazai szintéren, hanem bekapcsolódtak a nemzetközi szélsőjobb hálózatba is.

Ugyanakkor a mai Magyarországon – ha nem is széles körökben – de szalonképessé vált (s itt is vitatkoznék a szerzővel) egy olyan típusú antiszemitizmus, mely a zsidókat nem zsidóknak, hanem „cionistáknak” nevezi s a maga harcát a „cionizmussal” óhajtja megvívni. Természetesen mindenkinek joga az, hogy miként vélekedik a cionizmusról, erről a sokszínű politikai ideológiáról. Izrael államát is jogosan érheti – számos tettéért – bírálat, hiszen egyik állam sem támadhatatlan és bírálhatatlan. Ugyanakkor ama álláspont, mely a zsidó államnak a létjogát vitatja el s a világpolitika számos történésében a „cionisták” ármánykodásait fedezi fel, meglehetősen előítéletes álláspont, mely közvetlen és politikailag korrekt nyelven történő újrafogalmazása a hagyományos antiszemita előítéleteknek. Nyugat-Európában a baloldalra is jellemző ez a fajta frazeológia, melyet Magyarországon inkább a jobboldalon alkalmaznak olyanok, akik a minimumot sem teszik meg azért, hogy az általuk bírált nézőpont mozgatórugóit vagy az egymásra következő események logikáját megértsék, végül is ezért tartjuk őket előítéleteseknek. Így válik számukra Izrael „apartheid-állam”-má, a dzsenini izraeli katonai akció „vérengzéssé” vagy „népirtássá”, Ariel Saron, Izrael kómában fekvő volt miniszterelnöke pedig „háborús bűnössé”, hogy csak egy pár példát említsünk a sokból. Elfelejtik azt a tényt, hogy Izraelnek nincsenek nemzetközi jogilag biztosított határai, s persze azt is, hogy a történelembe való aktív politikai-katonai belépés igazságtalanságokkal, bűnökkel és másoknak okozott sérelmekkel is együtt jár, melynek természetesen a következményeit enyhíteni kell, de ettől még a történelem így működik. Emberjogi szempontokat számon kérni egy államalapításon és eltekinteni ugyanakkor attól a ténytől, hogy minden államalapítás (így a magyar is) háborúkkal járt együtt, a kettős morál esetét valósítja meg.

Tudom, hogy Harmai Gábor nem erre gondolt, ám higgye el, a zsidó állam kényes, a világpolitikában szokatlanul nagy felelősségével az Izraelen belüli és kívüli zsidóság is tisztában van. Ám ehhez a felelősséghez a Nyugat is járuljon hozzá azzal, hogy nem pusztán a palesztin nép legitim önrendelkezési jogát, hanem Izrael békére és biztonságra való törekvését is próbálja megérteni. Célkeresztbe kerültünk mindannyian – képletesen és gyakorlatilag is – s egy csónakban evezünk, még akkor is, ha időnként borulni akar ez a valóban „billegő” alkalmatosság.

Novák Attila

 

támogatás
[popup][/popup]