Székely Magda (1936-2007)

Írta: Vári György - Rovat: Politika

Rövid betegség után elhunyt Székely Magda költő.Székely Magda, ez a nálam negyvenhárom évvel idősebb asszony– furcsa módon, távolról, de valami sajátos, bizalmas távolságban – a barátom volt, azt hiszem. Mindenesetre volt valami felszabadítóan bizalmas, pontosabban kitüntetően bizalmas távoli kapcsolatunkban. Ez nem nekem szólt, mindenkivel így volt, akit szeretett. A nagyság minden jele nélkül volt nagy költő és nagy ember. Számára hatvanhárom évvel ezelőtt valóban felfüggesztődött az idő, akkor, amikor az édesanyját elvitték mellőle meggyilkolni.

 

 Székely Magda.jpg

Székely Magda 

A Teremtés természetessége végleg visszavonatott, a világ megszűnt otthon lenni. A Teremtésért minden nap meg kellett dolgozni ezután, és ő éppen ezt tette. Azt akarta, azt kívánta, hogy a Teremtés mégis legyen.Tudta, hogy az ember nem olyan, amilyennek a humanizmus elképzeli, ezért az ő humanizmusanem az ember eszményét szerette csak. Az ember nem szükségszerűen és nem antropológiailag jó, hanem istenképmásiságának lehetőségében, jósága több mint állapot: csoda.Tudta, hogy választása nem megalapozható, nem vezethető le semmiből, a világ nem áll semmilyen, a hiten túlifundamentumon. „Gyökértelen is felszökik/ a bizalom törékeny szára/, az igazakat számolom/ hogy tűz ne hulljon Szodomára”.

Averseiben pusztulás és teremtés határpontjain járunk, a világ kérdésességének terében,a világ meg nem alapozottságában. Mindiga végsőt mondja költészete, ezért végtelenül reduktív. Arcok és események kimetszve az időből, ahogy Pilinszkytől tanulta „csak a végleges arcok/erős vonása látszik Az idő megcseréli/minden kövét a falnak/ a lapnyi térben állók/hibátlan megmaradnak”.A feltárulás, az apokalipszis a versek megszólalásának feltétele. „Alig valami, ki a bátor, ki a gyáva,/ honnan mégis a helyzetek végső világossága”. Ezt a „végső világosság”-ot keresi, ennek apokaliptikus terében szólalnak meg versei,a költői szó átvezet az „alig valami”-ből ebbe a térbe.Maga is ebben az apokaliptikus térben jelöli ki költői megszólalásának egyetlen lehetőségét. Az apokalipszis nem témája, hanem helyzete és formaelve.

„Most tűnnek el a földek mindörökre,
és mindörökre eltűnik a tenger,
mint elapadó víz, magamra hagynak,
úgy úsznak el a sosemlátott falvak.

Fedelem épül itt, ebből a fából,
már készülőben sarkok és falak,
csak ablakai meg ne rogyjanak,
magasodjék és legyen biztos otthon”.

Székely Magdabeszédpozíciójáta prófétai hagyomány ihleti,szokta mondogatni, hogy költészete legfontosabb ihletését Benoschofsky Imrétől, a Frankel-körzetegykori rabbijától kapta, akivel áttanulták kamaszkorában aprófétákat. Feladat-költészet ez. Elkötelezett és egy-ügyű. De ez éppen nem a lírai én felnagyításához vezet, a költőnem abszolút kompetens vátész lesz,hanem tanú, eltűnik feladata mögött. „Nem az én szavam az a szó/s ha ki nem mondom, agyonéget”.Őt elkerülte a „költők ősi átka, akik jajongnak, holbeszélni kéne”.(Rilke).Ő beszélt.Verseinek reduktív aszketizmusát atanúság parancsamagyarázza.

„nem enyhülhetek, mert helyettük élek,
akikben többé nem kelhet bocsánat,
ők nem változnak, mint föld a követ,
úgy viselik a mozdulatlan vádat.

Tavaszodik. Én eszem és növekszem.
Az eleven hús élőhöz hajolna,
kapaszkodnék a létező világhoz,
mint növény a karóra.

de úgy kell élnem könyörtelenül
és enyhületlen, ahogy ők halottak,
meg kell maradnom, mint földön a kő,
igazságukban meg nem ingatottnak.

Heged a föld. Kihasított helyük
a születőkkel lassan megtelik,
minden nyomukat benövi az élet.
Magam vagyok az utolsó ítélet”.

Ez a próféta nem választatott ki, hanemcsak megmaradt, utolsónak.Így, mint utolsó, jut el a végsőhöz és önnön beszédpozíciója válik utolsó ítéletté: „de mert mindannyiuk helyett/kellett helytállnia/ így tette, amit tehetett/ lett egyetlen fia”. Olyan próféta, olyan tanú, akit„nem őrizÚr”, „s nem lakik benne hatalom, mely élő húst növel a csontra”.…Mindez együtt talán valamit megmagyarázhat abból, miért nem lett ez a feladat-költészet ideologikus, hogyan lett nagy költészetté.

A holokausztot egyetemes érvényűnek,világeseménynek tekinti, de zsidóként, a prófétai hagyomány örököseként szólaltatja meg. Egyes versei akár midrásként is olvashatóak.

„Átok feszítette a gégét
és áldást kellett mondani
lenn a sivatag napsütésben
Jákob sértetlen sátrai

A létezés haleomolva
mind ami volt megméretik
adassék akkor szó megáldani
a Moáb népeit”

Az aszketikus-reduktív feladatköltészetben a tavasz is csak az apokalipszis perspektívájában mutatkozhat meg. Székely Magdánál a tavasz nem szerves növekedés, nem kitavaszodik, nem érik, nem rügyezik semmi, a tavasz beáll, lesz, megtörténik kalkulálhatatlanul, mint a kegyelem. Épp olyan világon kívüli, mint a mondás helye:„fehér az ég, feloldozó,/ hull fényesen, haloványan” – zárul Szerelem című verse.

Mindebben semmi nincsen, alig valami abból, amit nekem Székely Magda jelentett. Ő nagy költő és nagy ember valahogy egymástól függetlenül volt, annak ellenére, hogy személyes erkölcse aligha tartotta volna szétválaszthatónak a költői szót attól, aki mondja. Mégsem volt benne semmi „költő”, igazán. A nagymamámon kívül egyedül az ő szájából hangzott őszintén az aggodalom, hogy ugye biztos ízlik nekem az, amit behozott. Nem hiúságból aggódott. Élte minden erejével, minden erejével életét és folytonosságot akart csinálni a kivételes és pillanatszerű szeretetből.

Amikor belenövünk a világba, amikor a halál valószínűtlen tudatából távoli bizonyosság lesz, megtérünk lassan a közhelyekhez, amelyek összekötnek bennünket halottainkkal. A ránk maradt közhely az élet áramlása, ahogy körülfoly bennünket. Igen, még annyi mindent kellett volna mondanunk, pedig többnyire banalitásokról beszélgettünk, nagyon fontos banalitásokról. Mint például az, hogy ízlik-e a sütemény. És Székely Magdával belőlem is meghalt valami. Egy szelíd tekintet, a tudat, hogy a mobiltelefonomban mindig viszem magammal egy kivételes, és ha kell, hozzám beszélő hang lehetőségét. Nagyon szerettem.

Csak az ő alázata miatt tudomkimondani, hogy áldott az igaz bíró. Boruch dáján há emesz. Legyen áldás az emléke,ezt senkinél nem érezném ennyire pontosnak. Zikorajn livrocho, fonassék be az élet kötelékébe. 

 

támogatás
[popup][/popup]