Székely Magda (1936-2007)

Írta: Vári György - Rovat: Politika

Rövid betegség után elhunyt Székely Magda költő.Székely Magda, ez a nálam negyvenhárom évvel idősebb asszony– furcsa módon, távolról, de valami sajátos, bizalmas távolságban – a barátom volt, azt hiszem. Mindenesetre volt valami felszabadítóan bizalmas, pontosabban kitüntetően bizalmas távoli kapcsolatunkban. Ez nem nekem szólt, mindenkivel így volt, akit szeretett. A nagyság minden jele nélkül volt nagy költő és nagy ember. Számára hatvanhárom évvel ezelőtt valóban felfüggesztődött az idő, akkor, amikor az édesanyját elvitték mellőle meggyilkolni.

 

 Székely Magda.jpg

Székely Magda 

A Teremtés természetessége végleg visszavonatott, a világ megszűnt otthon lenni. A Teremtésért minden nap meg kellett dolgozni ezután, és ő éppen ezt tette. Azt akarta, azt kívánta, hogy a Teremtés mégis legyen.Tudta, hogy az ember nem olyan, amilyennek a humanizmus elképzeli, ezért az ő humanizmusanem az ember eszményét szerette csak. Az ember nem szükségszerűen és nem antropológiailag jó, hanem istenképmásiságának lehetőségében, jósága több mint állapot: csoda.Tudta, hogy választása nem megalapozható, nem vezethető le semmiből, a világ nem áll semmilyen, a hiten túlifundamentumon. „Gyökértelen is felszökik/ a bizalom törékeny szára/, az igazakat számolom/ hogy tűz ne hulljon Szodomára”.

Averseiben pusztulás és teremtés határpontjain járunk, a világ kérdésességének terében,a világ meg nem alapozottságában. Mindiga végsőt mondja költészete, ezért végtelenül reduktív. Arcok és események kimetszve az időből, ahogy Pilinszkytől tanulta „csak a végleges arcok/erős vonása látszik Az idő megcseréli/minden kövét a falnak/ a lapnyi térben állók/hibátlan megmaradnak”.A feltárulás, az apokalipszis a versek megszólalásának feltétele. „Alig valami, ki a bátor, ki a gyáva,/ honnan mégis a helyzetek végső világossága”. Ezt a „végső világosság”-ot keresi, ennek apokaliptikus terében szólalnak meg versei,a költői szó átvezet az „alig valami”-ből ebbe a térbe.Maga is ebben az apokaliptikus térben jelöli ki költői megszólalásának egyetlen lehetőségét. Az apokalipszis nem témája, hanem helyzete és formaelve.

„Most tűnnek el a földek mindörökre,
és mindörökre eltűnik a tenger,
mint elapadó víz, magamra hagynak,
úgy úsznak el a sosemlátott falvak.

Fedelem épül itt, ebből a fából,
már készülőben sarkok és falak,
csak ablakai meg ne rogyjanak,
magasodjék és legyen biztos otthon”.

Székely Magdabeszédpozíciójáta prófétai hagyomány ihleti,szokta mondogatni, hogy költészete legfontosabb ihletését Benoschofsky Imrétől, a Frankel-körzetegykori rabbijától kapta, akivel áttanulták kamaszkorában aprófétákat. Feladat-költészet ez. Elkötelezett és egy-ügyű. De ez éppen nem a lírai én felnagyításához vezet, a költőnem abszolút kompetens vátész lesz,hanem tanú, eltűnik feladata mögött. „Nem az én szavam az a szó/s ha ki nem mondom, agyonéget”.Őt elkerülte a „költők ősi átka, akik jajongnak, holbeszélni kéne”.(Rilke).Ő beszélt.Verseinek reduktív aszketizmusát atanúság parancsamagyarázza.

„nem enyhülhetek, mert helyettük élek,
akikben többé nem kelhet bocsánat,
ők nem változnak, mint föld a követ,
úgy viselik a mozdulatlan vádat.

Tavaszodik. Én eszem és növekszem.
Az eleven hús élőhöz hajolna,
kapaszkodnék a létező világhoz,
mint növény a karóra.

de úgy kell élnem könyörtelenül
és enyhületlen, ahogy ők halottak,
meg kell maradnom, mint földön a kő,
igazságukban meg nem ingatottnak.

Heged a föld. Kihasított helyük
a születőkkel lassan megtelik,
minden nyomukat benövi az élet.
Magam vagyok az utolsó ítélet”.

Ez a próféta nem választatott ki, hanemcsak megmaradt, utolsónak.Így, mint utolsó, jut el a végsőhöz és önnön beszédpozíciója válik utolsó ítéletté: „de mert mindannyiuk helyett/kellett helytállnia/ így tette, amit tehetett/ lett egyetlen fia”. Olyan próféta, olyan tanú, akit„nem őrizÚr”, „s nem lakik benne hatalom, mely élő húst növel a csontra”.…Mindez együtt talán valamit megmagyarázhat abból, miért nem lett ez a feladat-költészet ideologikus, hogyan lett nagy költészetté.

A holokausztot egyetemes érvényűnek,világeseménynek tekinti, de zsidóként, a prófétai hagyomány örököseként szólaltatja meg. Egyes versei akár midrásként is olvashatóak.

„Átok feszítette a gégét
és áldást kellett mondani
lenn a sivatag napsütésben
Jákob sértetlen sátrai

A létezés haleomolva
mind ami volt megméretik
adassék akkor szó megáldani
a Moáb népeit”

Az aszketikus-reduktív feladatköltészetben a tavasz is csak az apokalipszis perspektívájában mutatkozhat meg. Székely Magdánál a tavasz nem szerves növekedés, nem kitavaszodik, nem érik, nem rügyezik semmi, a tavasz beáll, lesz, megtörténik kalkulálhatatlanul, mint a kegyelem. Épp olyan világon kívüli, mint a mondás helye:„fehér az ég, feloldozó,/ hull fényesen, haloványan” – zárul Szerelem című verse.

Mindebben semmi nincsen, alig valami abból, amit nekem Székely Magda jelentett. Ő nagy költő és nagy ember valahogy egymástól függetlenül volt, annak ellenére, hogy személyes erkölcse aligha tartotta volna szétválaszthatónak a költői szót attól, aki mondja. Mégsem volt benne semmi „költő”, igazán. A nagymamámon kívül egyedül az ő szájából hangzott őszintén az aggodalom, hogy ugye biztos ízlik nekem az, amit behozott. Nem hiúságból aggódott. Élte minden erejével, minden erejével életét és folytonosságot akart csinálni a kivételes és pillanatszerű szeretetből.

Amikor belenövünk a világba, amikor a halál valószínűtlen tudatából távoli bizonyosság lesz, megtérünk lassan a közhelyekhez, amelyek összekötnek bennünket halottainkkal. A ránk maradt közhely az élet áramlása, ahogy körülfoly bennünket. Igen, még annyi mindent kellett volna mondanunk, pedig többnyire banalitásokról beszélgettünk, nagyon fontos banalitásokról. Mint például az, hogy ízlik-e a sütemény. És Székely Magdával belőlem is meghalt valami. Egy szelíd tekintet, a tudat, hogy a mobiltelefonomban mindig viszem magammal egy kivételes, és ha kell, hozzám beszélő hang lehetőségét. Nagyon szerettem.

Csak az ő alázata miatt tudomkimondani, hogy áldott az igaz bíró. Boruch dáján há emesz. Legyen áldás az emléke,ezt senkinél nem érezném ennyire pontosnak. Zikorajn livrocho, fonassék be az élet kötelékébe. 

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]