Emlékek, képek, utak, érintések

Írta: Szegő János - Rovat: Politika

Egy kötetben, azaz egyszerre olvasni egy életmű összegyűjtött verseit valahogyan mindig regényszerű, városszerű élmény. Regényszerű, hiszen olyan, mint egy indigóra másolt önéletrajz. Az Útérintő esetében az időbeli fesztáv, az első vers és az utolsó darab születése között majdnem hatvan évet fog össze. Már az elképesztő, hogy ekkora idő így kézbevehető, hát még az, hogy Gergely Ágnes költészete micsoda mítikus és konkrét idősíkokat hidal át, szertefutó rendezettségével.Egymás után olvasva a maga idejében külön-külön szerkesztett, és kiadott verseskönyveket, tendenciákat, elmozduló, valahonnan valamerre tartó irányokat vélünk felfedezni.
 

 

 gergelyagnes.jpg

Gergely Ágnes 

Például, Johanna című szonettkoszorúja (1966-1967) után harmincöt évvel írt egy újabb ciklust, Johanna visszagondol címmel. A visszatekintés poétikailag is tetten érhető: a költemény formája ezúttal is szonettkoszorú, de nem a klasszikus, itáliai, hanem a shakespeari alapszonett terebélyesítésével jön ki a 15. költemény, amely az előző tizennégy vers nyitósorából áll össze. A költemények alatt kirajzolódik több költészeti fejlődésregény lehetősége is.

Jelek, emlékek, képek. Alakok, utak, érintések. Klasszikus formák telítése és új formát kereső élmények keveredése. Hangok, szerepek, párbeszédek, monológok. Világok teremtése és évezredek áthidalása. Halottak idézése. A műhely bemutatása. – Ilyen és ehhez hasonló, recenzióba nehezen átírható benyomások, felsorolások jutottak először eszembe, miután keresztül mentem az Útérintőn. Avagy végig rajta, az Útérintőn. Nem tudom, hogy melyik mozzanat fedi jobban a találkozást.

Megrázó és felszabadító ezt a kötetet bárhol kinyitni, és elkezdeni olvasni. Mint amikor megérkezünk egy addig ismeretlen, nagy és titokzatos városba, és zsebünkben egy minden közlekedési zónára érvényes bérlettel útnak indulunk. Bármerre kezdjük is a kalandozást, előbb-utóbb eljutunk mindenhova. Parkokba, könyvtárakba, múzeumokba, gettókba, temetőkbe, külvárosokba, színházakba, sikátorokba, nagykövetségekre, templomokba.

Az út során a gettó és a temető nem kerülhető el, a könyvtár pedig menedék, és erőt ad ahhoz, hogy folytatódjék a vándorlás.

Gerely Ágnes költészetében a holokauszt traumája mélyen, kitörölhetetlenül mélyen van benne. „Ajtófélfámon jel vagy” (1963, 22-23. oldal) ezzel a címmel fordul Mauthausenba elhurcolt és meggyilkolt halott apjához. Az áldozatok vére mezüze lesz, az a jel, amely sorsot és életet jelöl ki, amely egyszerre meg is különbözteti és össze is tartja az élőket. A trauma konkrét jelei a költészetben metaforák lesznek. Egyik szövegében (a verseket prózai betétek: anekdoták, kisesszék, tűnődések, átkötő recitativók szövik át) Kobaltország (fiktív világ- és kötetcím egyben) újságjában a következő közlemény jelenik meg:

Eltűnt Lipi, láthatatlan matematikus, a kettes számsor alkotója. Utoljára esernyővel látták. Aki a nagyhírű tudósról tud valamit, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 12-22-32-212-22-42-2” (70.)

Később ezt olvashatjuk:

Emlékszel Lipire, a tudósra? Akinek / az volt a tudománya, / hogy láthatatlan ernyőbe /fogódzva / kiáltozott: 12-22-32-2 / 12-22-42-2!” // „Emlékszem. Mivelhogy ezt a számot tetoválták / a kézfejébe valahol.” (156.)

Így lesz a történelem gyalázatos és kitörölhetetlen jele éppen egy számtantudós életének a jelölője, emlékének hordozója. Egy kivont élet állandó összege. Az irónia tisztessége ez. Másutt pedig többek között éppen a nevén nevezés fontosságát demonstrálja. Temető Pannóniában című, nyíltan indulatos versében (melynek hangzása végig sanzonra emlékeztető) kifigurázza, megmutatja az igazi megnevezést kikerülő, azt csupán körülíró, elhallgató, szemérmeskedő, mismásoló, utalgató beszéd nevetséges és suta nyelvét:

Az élet csupa jelbeszéd – / a halál álmosabb: / egyformán ásít bárkire / egy Kozma utca 6. //

Csak a szemérem nem kopik / a pannon ég alatt – / miféle információ /a Kozma utca 6! //

Ne hidd, hogy jobb a semminél / egy puszta számadat. / Itt éltél. Több vagy holtan is, /

mint Kozma utca 6.” (171.)

Végezetül arról, hogy az Útérintőben hány irodalmi út találkozik egymással és az olvasóval. Az irodalmi hagyomány továbbélése maga a név is. Gergely Ágnes egy beszélgetésben elmesélte, a Gergely nevet az Egri csillagok hőse, Bornemissza Gergely után vette fel. A könyv előszó-szerű nyitóversében (Hálaadás-parafrázis) hat költőt nevez mesterének: Weöres, Illyés, Pilinszky, Nemes Nagy, Vas István és Yeats. Ám az elődök többen vannak. Elsőnek Arany János, aki több költeményben is szerepel: Az Ágnes asszony költőjéhez metonímiája mellett például A 137. zsoltárban, ahol az első strófa végén Jeruzsálem, a második és záró egység végén pedig az ő neve a szakasz vége, mintegy az ima két záró szólama az ősi város és a magyar költő. Arany (akárcsak Radnótinál, mint nagyapja a festményen) nyelv- és világképformáló, ezáltal pedig identitáslétesítő alapító atya ebben a lírában. Több versében idéz József Attila-motívumokat, a kötet címadó verse Radnóti utolsó útját idézi meg.

Yeatssel pedig már a világirodalomnál vagyunk: ez a fogalom itt ebben a költészetben (és a műfordító, esszéista Gergely Ágnes számára) valami folyton táguló, egymásba nyíló azonosságteremtő tapasztalatot jelent. Auden és Dylan Thomas, Robert Browning és Emily Dickinson. Az Orpheusz-mítosz és Aeneas álma. Ezra Pound és Christopher Okigbo. Nigériai klasszika-filológia tanár, költő és zenész, aki a nsukkai egyetem védelmében esett el a biafrai háborúban. Alakját Gergely több versben is megidézi (esszékötetet is írt róla), mintegy lefordítja sorsát a mi kultúránk számára. Nagyon távoli analógiaként, de sorsa, elkerülhetetlen halála Radnóti Miklós kálváriájára emlékeztethet. A könyvcímek vonatkozásában ilyen iker-valóság, két oldalról is körüljárható absztrakció a Bartók-koncert a pesti Broadwayn mellett a képszerű cím: Mahler a templomban. Költők, sorok, ajánlások, korok, mottók, motívumok sora és sorsa hullámzik végig a köteten.

Az Útérintőt mint dolgot, ha elképzelem, olyannak látom (és ezzel összefügghet, hogy a fülem út-térítőt hallott először), mint az Egyenlítőt vagy mint a Baktérítőt. Egy végtelen, szaggatott vonalnak, amely körbevesz valami egészet, és amin ha elindulunk, akkor –  hiába a körszerűség – sosem érünk ugyanoda vissza. Az út és az érintések hatására változunk.

(Gergely Ágnes: Útérintő, Összegyűjtött versek, Argumentum, 2006, 512 oldal, 3700 forint.)

 

támogatás