Csend, rend, fegyelem – Mazsihisz választás

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Néhány éve még parázs viták zajlottak a Mazsihisz közgyűlésén – pedig akkor sem volt valódi demokrácia. Akik kritikusan léptek fel az elmúlt években, azokat a Zoltai Gusztáv vezette apparátus eltávolította a hatalomból. Az április 22-i választáson néhány önálló javaslatot tettek vezetőségi tagokra, és az egyik alelnökjelölt helyett egy másikat szavaztak be – eddig terjedt a kurázsi a tisztújító közgyűlésén. Egy bíráló szó sem hangzott el, noha tavasszal számos külső kritika érte a Mazsihiszt az 1%-os kampány, a március 15-i otthonmaradásra biztató megnyilatkozás és az antiszemitizmus növekedésével kapcsolatos politikai helyzetértékelés kapcsán. A zsinagógai választásokon országosan mindössze néhány száz ember vett részt. Ennek ellenére egyhangúan újraválasztották az elnököt és az ügyvezető igazgatót. (A szerk.)

 

 Zoltai_Feldmájer.jpg

Zoltai Gusztáv, Feldmájer Péter 

Nagy meglepetésekkel nem szolgált a Mazsihisz április 22-én megtartott választási közgyűlése, hacsak azzal nem, hogy a korábbi elnökök, renitensek – akiket ezúttal még csak küldöttnek sem választottak meg – távol maradtak. Na meg azzal, hogy a híresztelésekkel és a sajtó várakozásaival ellentétben Suchman Tamás semmilyen posztra nem jelöltette magát – igaz, már puszta jelenléte is elég ok volt arra, hogy több albumra elegendő fénykép készüljön róla.
     
Mint ismeretes, Heisler András lemondása után – úgy másfél éve – ismét Feldmájer Péter nyerte el ez elnöki széket, ám csupán a ciklus végéig, a következő választásig tölthette be ezt a pozíciót. Vagyis, a szokásoknak megfelelően most az ügyvezetővel és a vezetőséggel egyetemben újabb négy évre kapott bizalmat. Bár Zoltai Gusztáv helyzete eddig is megingathatatlan volt – az előző választások alkalmával még csak javaslat sem érkezett mást jelöltre – az elnöki posztért azért volt már példa szoros versenyre. Most ez is elmaradt: egy-egy javaslat érkezett csak arra vonatkozóan, kik lássák el a jövőben e két legjelentősebb funkciót. Természetesen Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter. E szerint a küldöttek vagy tökéletesen elégedettek eddigi teljesítményükkel, vagy – és ez a valószínűbb – a minimális eséllyel bíró ellenfelek kiejtését követően végképp nem maradt senki, aki elegendő támogatást tudhatna maga mögött.

A lényeg, hogy míg Feldmájer Péter nyolcvanhét szavazatot gyűjtött be a jelenlévő száznégy küldöttől, addig Zoltai nyolcvannégyet kapott az akkor már csak százegy fős létszámmal rendelkező közgyűléstől – ítélje meg mindenki maga, mennyire számít ez jó eredménynek vetélytársak hiányában, és hogy mennyire lehet stabil a tartózkodók tábora. Mondjuk az érthető, hogy ebben a helyzetben senki nem mondott méltatást – noha a lehetőségét felkínálták –, de talán a „nem-szavazókat” is meg lehetett volna győzni, ha a két jelölt nem hárította volna el az ilyenkor szokásos programbeszédek megtartását, mondván, azt amúgy is kipostázták, közzétették különböző honlapokon, így nem kívánják próbára tenni a küldöttek türelmét. Feldmájer, ha nem is konkrét terveiről, de hitvallásnak alapjairól – a magyarországi zsidóság egyedülálló kultúrájának megőrzéséről és Izrael megalapításának jelentőségéről – mondott pár szót, és az emlékezés, a vallás meghatározó szerepe mellett azt is hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a szegényekért és az elesettekért. Hozzátette: a tisztséget nem hatalomért, pénzért, dicsőségért vállalta. Ez utóbbi mondata egyébként azért lényeges, mert a kilenctagú elöljáróság megválasztása előtt Nattán László a levezető elnök külön felhívta a jelöltek figyelmét arra, hogy ne a kóved miatt szálljanak versenybe – ugyanis mint szavaiból kiderült, az előző vezetőség nem végzett érdemi munkát, még csak üléseket sem tartottak rendszeresen. Streit Sándor e mellett arra kérte a szavazásra jogosultakat, hogy voksoláskor tartsák szem előtt a budapesti és a vidéki küldöttek arányát, hisz szavai szerint a BZSH „visszafogottan viselkedett a jelöléseket illetően”

A szavazások sorrendjét és egy-két összeférhetetlenséggel foglalkozó jogi vitát követően az elöljáróság névsora – két forduló után, a választási bizottság javaslataitól részben eltérően – a következőképp alakult: Engländer Tibor, Fekete Miklós, Freund Jenő, Gádor György, Grosz Andor, László Miklós, Lednitzky András, Róna László, Streit Sándor. Gádor György – a pécsi Zsidó Diákszövetségben végzett munkájáért ajánlották megválasztásra – személyében a fiatalabb generáció is képviselteti magát, ám a többi hasonló kísérlet sikertelenül végződött – még akkor is, ha szemmel láthatóan a kevésbé fontos pozíciók esetén a küldöttek bátrabban mertek javaslatokat tenni. Így volt ez a két alelnök megválasztásakor is: a választási bizottság Herczog Lászlót, az ortodoxiától és Weisz Pétert, a debreceni hitközség elnökét ajánlotta. Utóbbival szemben azonban kifogások merültek fel: egy miskolci küldött, aki – mint mondta – Debrecenben járva figyelmeztette Weiszt, hogy mandátum nélkül elnököl, ellenjavaslatot tett vele szemben, egyúttal javasolta megválasztani a pécsi Krausz Istvánt. Weisz, válaszában a bíróság döntésére hivatkozott, melynek értelmében év végégig szabályszerűen működhet a debreceni vezetés, de az alelnöki poszttól ezután már elbúcsúzhatott.

Végig olyan érzése volt az embernek, hogy mindenki minél előbb túl akar lenni ezen a közgyűlésen: ezúttal nemcsak a – még módosított formájában is sok helyütt pontatlan – alapszabályról folytatott végeláthatatlan jogi vitákat sikerült rövid úton lerendezni, de még a nyitó- és záróimákról is megfeledkeztek – ami viszont, míg volt, szép hagyomány volt.

cs. m. 

 

támogatás
[popup][/popup]