Melegházasság rabbinikus áldással?

2006 decemberében a konzervatív zsidóság nemzetközi szervezetének „bölcsei” New York-ban úgy döntöttek: a homoszexuálisok együttélése többé nem esik tilalom alá.
A hagyomány

 

A hagyomány…

Két tórai vers szól egyértelműen a férfiak közötti szexuális kapcsolatról. Az első: „Ne hálj férfival, ahogy nővel szokás, utálatosság az.” (3Mózes 18. 22). A második: „Egy férfi, aki másik férfival hál, ahogyan nővel szokott, mindketten utálatosságot követnek el, haljanak meg, vérük fejükre száll.” (3Mózes 20. 13). A tiltás egyértelműnek tűnik, a büntetés úgyszintén.

Megszokhattuk azonban, hogy a Szóbeli Hagyomány, tehát a tórai szöveg rabbinikus interpretációja gyakran meglepően értelmezi a Tóra rövid, velős parancsait. Ezúttal nem ez a helyzet. A legtöbb rabbinikus forrás szintén elég nehezen olvasható másként, minthogy elítéli a férfiak közötti nemi kapcsolatot.  Első megközelítésre csupán az a kérdés merül fel mindenkiben, a törvény csak a férfiakra vonatkozik, vagy a nőkre is. A tórai szöveg mindkét esetben férfiakkal kapcsolatban fogalmazza meg a tiltó parancsot, így vagy azt gondoljuk, hogy az paralel igaz nőkre is, vagy azt, hogy ha nőkről nem ír a Tóra, akkor egy nőnek egy másik nővel kialakított szexuális kapcsolata megengedett. A Szóbeli Hagyomány nem engedi, hogy a kérdés tárgyalatlanul maradjon. A Szifra (Ahare Mot 8. 9) szerint „ha két nő egymáshoz simul, tiltott dolgot művelnek, mivel az egyiptomiak szokása ez, amelyre vonatkozik a figyelmeztetés: „Ne tegyetek úgy, ahogy az egyiptomiak.” A férfi és női egynemű kapcsolatok megítélése, bár mindkettőt elítélik, mégis más és más kategóriába esik, más és más indoklás alapján tilos. A férfiak közötti kapcsolat utálatosság (toeva), a nők között csak „idegen szokás”, amelyet nem követünk. A kérdést a továbbiakban igen gazdagon kommentálták, kezdve azon, mi a toeva (utálatosság) fogalma, folyatva azzal, mit jelent pontosan az „együtt hálni” kifejezés. A kérdés gyakorlatilag minden nemzedékben felmerült, hiszen a homoszexualitás többnyire létező problémát jelentett minden helyen és időben.

A huszadik században íródott responzumok (rabbinikus válaszok) többnyire a következőkre jutottak: a homoszexualitás mentális probléma, és mint ilyen, kezelhető, kezelendő. Mások szerint pszichológiai probléma, és szintén kezelhető. Számos reorientációs programot hoztak létre azok számára, akik szerettek volna megszabadulni problémájuktól, ám többnyire nem jártak sikerrel.
Elvi síkon, egyes autoritások egyszerűen bűnnek nyilvánították a dolgot, mások pedig arra figyelmeztettek, hogy a homoszexuálisok maguk nem bűnösök, ők maguk nem elítélhetők, de a homoszexuális kapcsolatokat továbbra is szigorúan tiltották.

Jonathan Sacks, angol rabbi véleménye, amely szerint a türelem, az empátia, az egymás iránti megértés a judaizmus leglényegesebb elemei közé tartoznak, és ezek a homoszexuálisokat is megilleti, még szintén igen általános és óvatos vagy inkább tétova állásfoglalás és alig jelent többet a sajnálkozásnál.

A homoszexuálisok helyzetének újragondolásáért igen erős kampányba fogott az egyébként érintett Steven Greenberg, aki ortodox rabbidiplomával rendelkezik, és nyíltan vállalta homoszexualitását. Magyarországon tavaly többször és több helyen bemutatták a filmet, melynek egyik szereplője volt (Trembling before G-d – Remegve I-ten előtt), amely a vallásos homoszexuálisok kirekesztettségét, illetve a velük szemben tanúsított teljes értetlenséget mutatja be.

 

Az Amerikai Konzervatív (Maszorti) Mozgalom Rabbitestülete 1992-ben tárgyalta először érdemben a kérdést, amikor is azt a döntést hozták, hogy a homoszexuálisok közötti mindenféle szexuális kapcsolat tiltott. Viszont lehetővé tették, hogy homoszexualitásukat nyíltan vállaló egyének intézményeikben tanulhassanak.

Az Amerikai Konzervatív Mozgalom Rabbigyűlése alig három hónapja újra tárgyalta a kérdést. 2006. december 6-án olyan döntéseket hoztak, amelyek új megvilágításba helyezik a homoszexuálisok jogainak elfogadásáról szóló vitát. Elliot N. Dorff, Daniel Nevins és Avram Reisner halachikus és vallásetikai alapon érvelt két férfi közötti szexuális kapcsolat megengedése mellett. Érvelésük szerint a tórai versek értelmezhetőek úgy, hogy azok pusztán a két férfi közötti anális szexet tiltják, másra nem vonatkoznak. A leszbikus kapcsolatokra vonatkozóan pedig azt hangsúlyozták, hogy erre nem található explicit utalás illetve tiltás a Tórában, a rabbinikus tiltás pedig inkább „nem javasolt tevékenység”-ként határozza meg a leszbikus kapcsolatot. Írásukban leszögezik, a judaizmus a heteroszexuális házaspári kapcsolatot tartja kívánatosnak, de akik erre hajlamuknál fogva nem képesek, azoktól az „emberi méltóság” (kavod habriut) erkölcsi és halachikus parancsa értelmében nem követelhető meg, hogy életüket egyedül, cölibátusban töltsék. A homoszexuálisok párkapcsolatát (házasság formájában) ők sem engedélyezték. Halachikus érvelésüket pszichológiai kutatások eredményeivel is kiegészítették, amelyek segítségével cáfolták, hogy a homoszexualitás akár betegség, akár mentális zavar lenne, hogy „gyógyítható”, kezelhető, vagy hogy komoly esély lenne hajlamaik „megfordítására”. Cáfolták továbbá, hogy a homoszexuális vágy kialakulása az érintettek szabad választásán alapul, amivel komoly kétségeket támasztottak azzal szemben, hogy felelősségre vonhatók, illetve büntethetők lennének hajlamaik miatt. A pszichológiai kutatások bevonásának és felhasználásának célja a homoszexualitás újradefiniálása volt, amely lehetővé teszi a kérdés halachikus újra-értelmezését is. Kiemelték, hogy a promiszkuitást sem a homo, sem a hetero kapcsolatokban nem kívánják támogatni, céljuk csupán annyi, hogy a homoszexuális hajlamokkal rendelkezők a zsidó hagyományok keretei között, emberhez méltó életet tudjanak élni. Egyéb tekintetben azt javasolták még, hogy a homoszexuális beállítottságú, vallásos életet élők vallási közösségben kántori, tanítói illetve rabbi posztot is betölthessenek. Ez a javaslat az 1992-es kongresszusi döntést egészíti ki, amely szerint homoszexuális beállítottságukat nyíltan vállalok zsidó intézményekben, szemináriumokban tanulhatnak. Javaslatukat a kongresszus 13-12 arányban, tehát hajszálnyi, de többségi arányban szavazta meg.

A tradícionalistább szemléletű Joel Roth, aki több mint tíz éve foglalkozik a kérdéssel, responzumában megerősítette az 1992-es kongresszus döntését, és amellett érvelt, hogy tórai, illetve rabbinikus források szerint a homoszexuális kapcsolat mindkét nem egynemű párjai között, minden formában tiltott. Véleményét szintén 13-12 arányban szavazták meg. Leonard Levy responzuma, amely szerint a homoszexualitás gyógyítható és gyógyítandó, hat szavazattal, kisebbségi véleményként, maradt meg. A vélemények tehát igen erősen megoszlottak, a kongresszus döntése pedig úgy szól, minden konzervatív rabbi, illetve intézmény szabadon választhat, mely döntést tartja magára, illetve közösségére nézve elfogadhatónak. A döntés után az amerikai konzervatív rabbik közül az említett Joel Roth, valamint Mayer Rabinowitz és Joseph Prousner lemondtak kongresszusi tagságukról.

A döntés (elsősorban) az amerikai konzervatív közösségekre vonatkozik, de minden konzervatív, illetve konzervatív-közeli rabbit és zsidó vallási intézményt arra ösztönöz, hogy átgondolja, megfogalmazza, vagy újrafogalmazza álláspontját a kérdést illetően. A kongresszuson a homoszexuálisok helyzetére vonatkozóan pro és kontra olyan érveket sorakoztattak fel, amelyeket semmilyen zsidó vallási intézmény nem hagyhat válasz nélkül.

S.A.

 
… és a politika

A döntés – elvileg – a világszerte kétmillió hívet magáénak valló Konzervatív Mozgalom minden tag-zsinagógáját érinti, mindez alapvetően mégis amerikai ügy marad. Elsősorban azért, mert a magukat konzervatívnak valló zsidók túlnyomó része az Egyesült Államokban és Kanadában él. Másodszor pedig azért, mert a homoszexualitás témája e két országban van ténylegesen jelen a nyilvánosságban. Európában (főként annak nyugati részén), ahol szintén sokakat foglalkoztat e kérdés, a konzervatív mozgalom a zsidóságon belül gyenge. (A legnagyobb zsidó közösséggel rendelkező Franciaországban összesen három, a sorrendben utána következő Egyesült Királyságban pedig tizenhárom gyülekezetet tart nyilván a mozgalom honlapja.) Latin-Amerikában, ahol a gyülekezetek többsége tagja a konzervatív mozgalomnak, a homoszexualitás nem központi kérdés: ez ugyanis túlnyomórészt a jóléti államok problémája.

Észak-Amerika hétszáz konzervatív zsinagógája feltehetőleg éppoly megosztott az ügyben, mint a döntéshozó rabbinikus testület – nyilatkozta a New York Times-nak Jerry Epstein rabbi, e zsinagógák szervezetének vezetője.

Az amerikai nyilvánosságban a homoszexualitás nagyon trendi kérdés, és politikai ügyekben a zsidók köztudottan liberálisak. A konzervatív gyülekezetek, illetve zsinagógák így alkalmanként a (főleg fiatal) hívek elpártolásával szembesültek. Ráadásul a zsidók Amerikában rendszeresen hallatják a hangjukat különféle közügyekben, így a közvélemény e kérdésben is várta állásfoglalásukat. Annál is inkább, mert a konzervatívok már más kérdésekben is liberálisan elkanyarodtak a hagyománytól: közösségeikben női rabbik működnek, eltörölték a mamzer (házasságtörésből vagy incesztusból született) gyerekekre vonatkozó megszorításokat és megengedik híveiknek, hogy szombaton autóval menjenek a zsinagógába.

E kérdésben azonban csak megosztottságukat vehette tudomásul az amerikai közvélemény – akárcsak a protestáns egyházakét és az egész társadalomét – noha a döntés példát mutatott, miként kell a megosztottságot kezelni. Arra persze nincs garancia, hogy a konfliktust sikerül kiiktatni. A hagyományt erősebben őrző kanadai gyülekezetek közül már többen kilépéssel fenyegetőztek, – amiként David Golinkin rabbi is tiltakozott az izraeli maszorti mozgalom nevében.

A konzervatív mozgalom világszerte öt felsőoktatási intézményt mondhat a magáénak: ezek között említik a budapesti székhelyű Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemet is, noha a magyar neológia intézményesen nem tagja a maszorti föderációnak. Az öt intézményből egyelőre csak a Los Angeles-i University of Judaism hajlik arra, hogy a változást támogassa: rektora, Elliot Dorff, a megengedő responsum társszerzője. (Állásfoglalása szerint a homoszexuáisok valamiképpen legalizált együttélése a kisebbik rossz a köreikben tapasztalható nagyfokú promiszkuitással szemben.) A konzervatív mozgalom legnagyobb tekintélyű intézménye, a New York-i Jewish Theological Seminary azonban kivár. Az intézmény vezetője, Arnold Eisen elviekben pártolta a változást, de úgy nyilatkozott, hogy előbb vitára bocsátja a kérdést. Viszont Joel Roth, a JTS professzora, az egyik elutasító responsum társszerzőjének véleménye szerint a döntés már kívül esik a halacha keretein.

A másik három intézményből az izraeli már hangot adott ellenvetéseinek, a budapesti és argentin testvérintézmények nem hallatták hangjukat az ügyben – valószínűleg nem is nagyon kívánnak állást foglalni.

Az Egyesült Államokban legnagyobb lélekszámú reformzsidóság már 1990 óta felavat vállaltan homoszexuális rabbikat, és 2000 óta elismeri az egyneműek kapcsolatát. Az ortodoxia továbbra is mindkét kérdésben fenntartja elutasító álláspontját.

„Akkor menj át a hídon, ha odaértél” – ezzel az angol közmondással foglalhatnánk össze a döntéssel kapcsolatos magyarországi reakciókat. Ilyenek ugyanis nincsenek: a magyarországi zsidóság köreiben ez a téma alighanem marginális. Verő Tamás, a fiatal nemzedékhez tartozó rabbi (maga is az európai konzervatív rabbitestület tagja), elmondása szerint még nem szembesült ezzel a kérdéssel. Deutsch Róbert, a neológ rabbi-testület elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy a rabbik nem foglalkoztak a problémával, noha hozzátette: ő személy szerint ellenzi az Amerikában született döntést. Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rektora lapzártánkig nem válaszolt megkeresésünkre.

A reformirányzathoz tartozó Szim Salom az egyetlen honi vallásos zsidó közösség, amely állást foglalt a homoszexualitással kapcsolatban. Az interneten olvasható – inkább elvi, mint gyakorlati útmutatást adó – hitelveik szerint:

Minthogy a homoszexualitás az esetek többségében akarattól független hajlam, és sokféle alakban megjelenő összetett jelenség, erkölcsileg helytelen előítéleteket táplálni, vagy megkülönböztetően viselkedni a homoszexuálisokkal mint csoporttal szemben, akár ösztönös ellenérzés, akár a bibliai tanok szolgálnak az előítéletek alapjául.

Az efféle előítélet vagy megkülönböztetés kifejezése sérti a judaizmus néhány legalapvetőbb erkölcsi tanítását…
Míg egyfelől tiszteletet és megértést követelünk azok számára, akik csak homoszexuális kapcsolatban képesek boldogságra és kiteljesedésre lelni, másfelől továbbra is a lehető legnagyobb értéket és fontosságot tulajdonítjuk a hagyományos családi életnek, kiváltképp a hagyományos zsidó családi életnek. …
…a homoszexuálisoktól… csak azt várhatjuk el, amit a heteroszexuálisoktól is várunk, tehát hogy nemiségük bármilyen testi kifejeződésére tartós szeretet és hűség jegyében kerüljön sor.
Ami a dolog aktuális részét – tehát az egyneműek egybekelését – illeti, Kelemen Katalin, a közösség rabbija is úgy nyilatkozott, hogy ilyen kérésre náluk még nem volt példa. Általában, mint mondta, „magánügynek tekintjük tagjaink szexuális orientációját, és bemutatkozó, új tagjainktól sem várjuk el, hogy erről számot adjanak.” Ezzel együtt – összegezte – „a kérdés élő, aktuális probléma”.

 

G.J.