„A Fidesz antibolsevista retorikája nem őszinte”

Azért sem fogok tudni megnyugtató választ adni levelére, mert nem csak én vagyok a megszólítottja. Azt, hogy milyen vélemények jelennek meg a lap internetes fórumán, nem dolgom kommentálni és nem is lehet levonni belőle semmilyen következtetést a lap profiljára nézve. Ami nekem szól, arra röviden válaszolok.

Válasz Klein Andrásnak

Vári György

Kommunista bűnök mentegetésével, az empátia hiányával vádolja a Szombatot, és két olyan szöveghelyet idéz Novák Attilától, ahol a szerző a Fidesz antikommunizmusát bírálja. Azt állítja nagyjából, amit Ön sejtet egy másik esetben, az antiszemitizmus-fegyver kapcsán, hogy a Fidesz antibolsevista retorikája nem őszinte, nem elvi elköteleződés, hanem manipulatív, az ellenfél lejáratását célzó politikai stratégia. Ez abból is látszik, hogy hangvételében, retorikájában kimondottan boszorkányüldöző, agresszív, az egyetlen történeti igazság biztos tudatában megnyilatkozó sajtót működtet, ahol álneves feljelentések vádolják azzal a Párt elhajlóit, hogy nem is szeretik tán eléggé a „spirituális vezetőt” (tehát nem a párt egyik választott tisztségviselőjét), és hogy összejátszanak a tőkével, valamint – írd és mondd – pártot akarnak alapítani. Egy másikat. Mintha talán többek közt nem az volna a rendszerváltás egyik vívmánya, hogy annyi pártot jegyeztethetünk be, amennyi jólesik. Nem furcsa Önnek ezt olvasni egy harcosan antibolsevista orgánumban, amiről tudjuk, hogy a spirituális vezető kedvencei közé tartozik? Orbán immár megismételt mondata, miszerint a haza nem lehet ellenzékben, struktúrájában bolsevik mondat. Mi nem a választó felhatalmazásból eredeztetjük legitimitásunkat, hanem a történelmi küldetésünkből, az igazságból, ergo a demokratikus választásokat, az istenadta nép uralmát szükséges rossznak tekintjük csupán – érthetjük a mondatot. Az antikommunizmus tehát elsősorban nem egy elfogadhatatlan politika és politikai rendszer kritikája, hanem személyeket vádol, gyakran jogosan, gyakran jogtalanul. A jobboldali antikommunista retorikában már a rendszerváltás óta így van (Apák és fiúk). Ezért sem lehet Pozsgayt és Szűröst egy kézlegyintéssel elintézni. Ha Gyurcsány kormánya KISZ-KB kormány, ha a múlt rendszerben funkciót viselő személyeket tartjuk elsősorban elfogadhatatlannak, akkor Pozsgay és Szűrös, Orbán oldalán végképp hiteltelenné teszi ezt a retorikát, végképp puszta manipulációként leplezi le. Úgy vélem, éppen ez, jogos és átélhető sérelmek manipulálása, ennek az antikommunizmusnak a természete és iránya az, ami aggasztó. Az, hogy a kádári korszak prominens káderei rögtön ünnepelt figurákká lesznek, ha a magyar jobboldali tradíció legtaszítóbb lomtárba való frázisait halljuk tőlük. Épp ez a fájó sebek iránti cinikus érzéketlenség, amivel a Szombat legutóbbi számait vádolja. Ha a Szombat szerkesztői, akiknek tevékenysége mutatja, hogy nem vonzódnak a bolsevizmushoz, és Kádár-nosztalgiájuk sincs, bírálják azt, amit a Fidesz antikommunizmus örvén csinál, az nem biztos, hogy az ő hitelességüket kérdőjelezi meg. Saját írásomat nem kívánom megvédeni, azért sem, mert immár annyit foglalkoztam vele, mint egyetlen más szövegemmel sem, noha teljesen jelentéktelennek tartom. A szövegben szerepel, hogy Orbán és Sztálin közt semmilyen értelemben nincs analógia, félreértések elkerülése végett. A szövegben megszólaló figura nem Vári György, hanem egy elképzelt fideszes pártfunkcionárius, erősen karikírozva. Az ő beszédmódját parodizálja a cikkentyű és nem is elsősorban Orbánt, hanem a hangnemet, ahogy szólnak róla. Mindennek ellenére elismerem: nem volt jó ötlet Sztálinra utalni.

Ami pedig a Szombat szerkesztéspolitikáját illeti, ebben megint nem vagyok illetékes, nem vagyok a lap szerkesztője, csak szerzője. Személyes véleményem mondom csak.

Én azt gondolom, hogy lehet egy zsidó közéleti lapnak aktuális politikai véleménye. Lehet akár eleve elkötelezett is, a nyilvánosság és – méretarányosan – a pici zsidó sajtónyilvánosság is tagolt, hála Istennek, akiknek nem tetszik, nem veszi. De lehet akár csak az eseményekre figyelő és azok függvényében esetről-esetre állást foglaló lap is. Ebben én semmi kivetnivalót nem találok, legfeljebb alkalomadtán nem ért egyet az olvasótábor egy része az állásfoglalással. Még az is könnyen megeshet, hogy nekik lesz igazuk.  De hogy ezzel azt sugallná a lap, hogy minden zsidó ugyanazt gondolja? De hát melyik írás állította magáról, hogy a magyar összzsidóság homogén véleményét tolmácsolja? Éppen ezért nem érzem feladatomnak Gadó János Ön által idézett mondatát sem megvédeni, ugyanis a kifogásolt cikket nem a főszerkesztő (Szántó T. Gábor), hanem a lap egyik szerkesztője, Gadó János írta. Felvetésére, hogy az antiszemitizmus-vád manipulációs eszköz-e, azt felelném, minden bizonnyal előfordul, hogy az. Az indokolatlan hisztériát szerintem azonban messze nem csak a manipulatív szándék, hanem érthető, rögzült félelmek szülik. Sok egyéb esetben pedig nem hisztéria vagy manipuláció antiszemitizmusról beszélni.