Az áruló

Schmidt Mária elvtársnőről, a munkásmozgalom régi harcosáról kiderült, hogy áruló. Tudom, hogy ez Önöknek is fájdalmas, sorainkba férkőzött, megbíztunk benne, és most kiderül, hogy kígyót melengettünk a keblünkön. Schmidt Máriát 2002-ben ismertem meg. Akkor még nem sejtettem, hogy a CIA ügynöke, az imperializmus láncos kutyája, velejéig rohadt kiszolgálója a tőkének, ezért is akarja tőkés barátai segítségével elérni, hogy HŐS VEZÉRÜNK, A NÉPEK NAPJA JOSZIF VISSZÁRJONOVICS ZSUGÁSVIKI távozzon a PÁRT éléről.
 

Schmidt Mária

Neki ugyanis, a VEZÉNYLŐ GENERALISSZIMUSZNAK, a megvesztegethetetlennek törékeny termetét a tőke nem törte meg, nem, nem, soha. Egy búvárharangban érkeztek volna Schmidt és Gyurcsány-bérenc barátai, hogy szeretett “spirituális vezetőnket” megpuccsolják és népünket letérítsék a Történelem Főutcájáról, a progresszió diadalmas útjáról. Azonban hála a PÁRT éberségének, a Szabad Nép publicistája leleplezte a készülő összesküvést és a PÁRT ökle, ne legyenek kétségeink, le fog csapni. A nagy fekete autóra valamint a benzinköltségre (ez nem mindegy ezekben a nehéz időkben) semmi szükség, Schmidt Mária már ebben a pillanatban is az Andrássy út 60-ban tartózkodik, mi, elvtársak, mindent előre látunk, aggodalomra semmi ok, már nyüszít félelmében az ocsmány osztályellenség. A legyőzhetetlen béketábor és benne hazánk fáradhatatlanul folytatja az építést.

Most kaptuk ugyanakkor a hírt, elvtársak, hogy régi harcostársunk, Kósa Lajos, kérlelhetelen dialektikus logikával és kikezdhetetlen munkásöntudattal rámutat, hogy belső viszályt szítani a haladás győzelmes táborában egyedül az ellenség szándéka lehet és addig, míg nem derítjük ki, ki vádolja Schmidt elvtársnőt, addig azt kell gondolnunk, hogy a cikk mögött Gyurcsány Ferenc áll. A reakció újabban a Magyar Nemzetben publikál tehát, a Nemzet cikkeit Gy Ferenc rendeli meg, esetleg írja. Erre, persze, nem gondoltak az elvtársak, de hát azért van a PÁRT, hogy helyettük is gondolkodjon. Kósa elvtárs ezt a feltevését, nemhiába elszánt, már-már aszketikus harcosa ügyünknek, egyetlen mosoly nélkül fogja képviselni majdan a nyilvánosság előtt, teljesen komolyan azt fogja állítani, hogy Gyurcsány megrendelésére született a cikk, majd meg fogja kérni két nap múlva a kormány valamelyik tisztviselőjét, hogy ne nézze hülyének a választókat. Ha bárhol elakadnának az események menetében, netalán kételyeik támadnának arról, hogy a PÁRT tévedhetetlen, gondoljanak arra, hogy mi soha nem hazudunk, vagy tévesztünk meg. Értik, elvtársak? Soha.

E pillanatban még nem tudni, pontosan ki is az áruló, a Magyar Nemzet-e vagy a marista frakció (esetleg mindketten), de az elhajlóknak, bárkik legyenek is azok, nincs kegyelem. Nem állunk meg félúton, reakció pusztuljon. Amennyiben az derülne ki, hogy “Kósa elvtárs jó elvtárs”, ahogy a NÉPEK APJA mondta, akkor csak abban bízhatunk, hogy Schmidt elvtársnő, Rajk elvtárssal éles, dialektikus ellentétben meg fogja érni, hogy a munkásmozgalom rehabilitálja. És most álljunk fel, elvtársak és énekeljük el az ORBÁN VIKTOR aztüzentét. Mindenki figyelje, a szomszédja elég feszes vigyázzban áll-e, mert – ne feledjük, soha nem lehetünk elég éberek –, felütötte köztünk fejét a schmidtista-áderista-trockista-revizionista ellenség.

Amúgy télleg 2002 óta ismerem Schmidt Máriát, illetve ő engem, akkor védte meg tőlem közismert halálos ellenségemet, Kertész Imrét, épp a Magyar Nemzet hasábjain, proletár éberséggel rámutatva, hogy a Kádár-rendszer szekértolója és apologétája vagyok. Holnap megveszem azért a Nemzetet, hátha rehabilitálnak.

Ki tudja, talán ünnepélyesen felajánlják, hogy felvesznek a Pártba.  

U. i.: Biztos mondanom sem kell, de az országban olyan az indulati helyzet, hogy jobb, ha mégis: nem gondolom, hogy a Fidesz vissza akarja hozni az ötvenes éveket, nem gondolom, hogy Orbán Viktor olyan, mint Sztálin, nem gondolom, hogy Schmidt Máriának egyetlen haja szála is görbülni fog stb.

E szöveg – szándéka szerint – paródia.

Szándéka szerint arra mutat rá, hogy a jobboldali sajtónak a (Fidesztől feltehetően nem független) nyelvezete, Orbán Viktor megváltói öntudata, a személyi kultusz, a megbízhatatlanokkal való leszámolások feljelentőlevélszerű publikációkban, a gyanakvás szelleme és a „spirituális vezetőhöz” megbízhatatlanok – persze vértelen – eltűntetése, a „vezénylő tábornokhoz” való hűség állandó vizslatása – mindez kísértetiesen, vagy inkább röhejt fakasztóan emlékeztet egy, a különben szörnyen ellenszenves Fidesznél összehasonlíthatatlanul borzalmasabb alakulatra.