Elveszett és megvan
November végén különös csoport repülőgépe ért földet a tel-avivi Ben Gurion reptéren. A B’nei Menase, azaz Manassze fiai közel háromezer éves diaszpóralét után úgy érzik, hogy Izraelben a helyük.
Indiai zsidó törzs
„Igen boldogok vagyunk, hiszen több ezer év után érkezünk vissza atyáink országába” – mondta a reptéren a hírügynökségek beszámolója szerint Ovadia Pacsuau, a Manassze fiai törzs egyik tagja. Egy fiatal nő, Arbi Kiangte, könnyeivel küszködött a meghatottságtól. A közösség első szervezetten alijázó csoportját fogadó Elijahu Birenboim rabbi azt mondta, egyértelmű, hogy Manassze fiainak Izraelben a helyük, hiszen a zsidó néphez tartoznak. Slomo Amar szefárd főrabbi még 2005-ben ismerte el, hogy a Menase-csoport tagjai Izrael leszármazottai, az asszír fogság idején elveszett zsidó törzsek közé tartoznak.
I. e. 721-ben az asszíriaiak tíz törzset deportáltak Izrael földjéről. A bibliai József elsőszülött fiának, Manasszénak fiai Perzsiába kerültek. Addig éltek ott, amíg Nagy Sándor meg nem hódította a birodalmat. Ekkor – i.e. 331 után – Afganisztánba űzték őket, ahol pásztorkodással kezdtek el foglalkozni, és bálványimádók lettek. Az iszlám megjelenése után a muzulmán vallás felvételére kényszerítették őket. Később Tibeten keresztül Kínába jutottak, ahol a helyiek asszimilálni akarták őket. Ekkor sokan a hegyvidéki barlangokba menekültek, ahol óriási nyomorban éltek. A barlangi időszak alatt veszett el az addig féltve őrzött Tóra-tekercs. Ezt követően a papok szóban örökítették tovább a zsidó vallási hagyományokat. Thaiföldön és Burmán keresztül jutottak el a 19. században az indiai Manipur és Mizoram területére, ahol törzsük történetét dalokban és mesékben örökítették tovább nemzedékről nemzedékre. Ezekben az egyik központi téma a Cionhoz és Izrael földjéhez fűződő kapcsolat, illetve vándorlásuk története. Istenük neve J’ve, de csak nagy ritkán veszik szájukra. Istenhez más módon is fordulnak: „Mennyei Atya”, „Örök Atya”, „Mindenek Őrzője”, „Lelkek Ura”, „Magasságban Lakozó” néven is emlegetik. A pap így imádkozik: „Válaszolj nekem, Aki Mória hegyén lakozol, Válaszolj nekem, Aki a Vörös-tengerben vagy, Válaszolj nekem, Aki Cion hegyén lakozol. Én pap vagyok, levita, válaszolj nekem”. A legismertebb énekük a peszachi, amelyben elmesélik a vörös-tengeri átkelést.
Amikor egy idegen faluhoz közelednek, azt kiabálják, hogy „Itt jönnek Manassze fiai”. Régebben minden falujukban élt egy pap, aki a bibliai Áron főpap utódjának tartotta magát. Öltözéke sokban emlékeztetett a Mózes által előírt papi ruhákra. Manassze fiai holdnaptárt használtak, és máig tartózkodnak a vérevéstől. A nők befedik fejüket, és elkülönülnek a férfiaktól. „Menedékpóznákat” állítanak fel azok számára, akik szándékuk ellenére keverednek gyilkosságba, sőt volt egy menedékváros is.
A 19. század elejétől megjelent keresztény misszionáriusok Bibliáit nagy lelkesedéssel fogadták, mivel felismerték bennük szájról szájra terjedt történeteiket.
Ötvenöt évvel ezelőtt egyik vezetőjük elmondta nekik, hogy látomást látott, melynek az volt a lényege: eljött az idő arra, hogy visszatérjenek atyáik vallásához és földjéhez még az armageddoni háború előtt. Ezt a törzs teljes egyetértéssel fogadta. 1970 környékén a törzsi vezetők úgy döntöttek, hogy mielőtt vissztérnének Cionba, alaposan megismerkednek a judaizmussal. Zsidó forrásokat kutattak fel, tanulmányozták és elkezdték betartani a parancsolatokat. Körülmetélték magukat, zsinagógákat építettek, ahol héberül imádkoztak. Megtartották a sabatot és az ünnepnapokat.
1980-ban érkezett közülük két fiatal Izraelbe. Ekkor derült ki, hogy Indiában sokan vallják magukat József másik fia, Efraim leszármazottainak is. Egyes források szerint a két törzs tagjainak száma akár a négymilliót is elérheti. Manassze fiai hétezren vannak, eddig alig ezren tértek vissza Izrael földjére. Életük veszélyben van, mert szomszédjaik elhatározták, hogy „megtisztítják” tőlük a földet. Félő tehát, hogy az elveszett törzs valóban elvész, ha az új-delhi kormány továbbra is akadályokat gördít a kivándorlás elé, illetve ha Izrael Állam gyanakvással fogadja őket, és nem tesz meg mindent a megmentésükre.
