Modern zsidó költők VI. – Aaron Zeitlin

Aaron Zeitlin 1899-ben Uvarovoban, Oroszországban született, Hillel Zeitlin, ismert vallásos jiddis író fiaként. Kora gyermekkorában kezdett írni, és tizenöt évesen publikálta első versét. A két világháború között Varsóban sok műfajban alkotott jiddisül és héberül: verseket, elbeszéléseket, drámákat, esszéket egyaránt, és szerkesztett számos fontos irodalmi kiadványt, köztük a Globus c. jiddis újságot (1932-34) és a Hatekufa című héber folyóiratot.

 

Hat sor

E világon, tudom, senkinek nincs szüksége rám, hiába;
rám: zsidó temetőben szavak koldusára.
Kinek van szüksége egy versre – jiddisül, noch dazu?

Mi reménytelen a földön, csak az a szép,
csak az az isteni, ami odavész,
csak az alázat lázadó.

Tizenkét őszi sor

Vöröslő fák köpik vérét leveleknek.
Koszos ablaküvegen legyek döglenek.

Éretten hullik szívem a Tudás fájáról,
alant ragacsos, lusta köpetek.

Gyere, itass le csókok álomitalával.
Fekszem, csak fekszem, mint halott legyek…

S szőj körém pókhálót egy őszi Grieg melódiából,
míg nem tör rám mennydörgés, s míg fel nem ébredek.

Fekete zongorán játssz nekem, fekete nővér,
Játssz éteri bánatot, hazugságot, művészetet.

Míg romboló mennydörgés felnyitja a sírokat,
s Isten villáma eléri bölcsőiben a gyerekeket.

Zsidónak lenni

Zsidónak lenni annyit tesz: örökké Istenhez menekülni,
még akkor is, ha az ember előle menekül, s nem akarja;
minden nap arra várni, hogy meghallja
(még akkor is, ha az ember eretnek),
amint megszólal a messiási sófár hangja.

Zsidónak lenni annyit tesz: nem tudsz Istentől menekülni,
még akkor sem, ha akarod;
abbahagyni az imát akkor sem tudod,
még az összes ima után sem,
jöhetnek bárhányszor, még és még „akkor”-ok.

Szöveg

Mi mind –
kövek, emberek, üvegforgácsok a napon,
konzervdobozok, macskák és fák –
egy szöveg illusztrációi vagyunk.

Valahol nincs szükség ránk;
ott csak a szöveget olvassák –
a képeket félredobják, mint béna végtagot.

Mikor halál szele fúj a magas fűben,
s elsöpri nyugatról az összes képet,
mit a felhők emeltek –
jő az éj és csillagokat olvas.

Megváltás

Földi tücsök kalapál: tovább, tovább.
Fáradt fák égnek a napon.
Szemed lángol. Törékeny szél
álmodik kezedben.
Mindjárt leszáll az éj – és azután?

Messzi mező zöldellik sötéten.
Isten, kelj fel, jer közénk.
Látod? Ott áll a halál. Hát
hadd menjünk, mindhárman.
Ő, a negyedik, meg akar áldani.

Ott, az árnyékok imakönyvében,
új ábécé fénye csillan.
Dupla fekete kelti a Négyest,
ő, teremtésed jelentése.
Dalok halnak. Szavak robbannak. (1)

____________________________________

(1) Deborah Wyrick szerint Zeitlin itt közölt utolsó versével kapcsolatban hasznos lehet tudnunk, hogy a héber ábécé negyedik betűje, a dalet (a szó jelentése héberül ajtó), aminek a formája egy nyitott sátorbejáratra hasonlít. A dalet utalhat ugyanakkor a szegényre is, aki alamizsnáért kopogtat az ajtón. Ezért ez a szent jótékonyságra is utalhat, mely által valaki engeszteléshez juthat. A betű számértéke a gemátria szerint négy, így a dalet Isten teremtésének „négy világához” is kapcsolódik, melyben az utolsó, a negyedik a cselekvés. A kabbalista hagyomány szerint az ábécé betűi a teremtés előtt fordított sorrendben álltak: így az alef volt az utolsó betű. E fordított sorrendben, amely a tiszta Isteni Szellemet képviselte, és égő tűzzel voltak bevésve az Isten koronájába, a kuf volt a negyedik betű. A kuf, melynek számértéke 100, Isten végtelen szentségére, egyben az évszakok, a vallási ünnepek ciklusára és az áldozatok rendjére is utal. Végül a majom héber szavával is asszociálható, jelezve, hogy mindazok, akik nem kísérlik meg komoly szándékkal a szentséget gyakorolni, állatok szintjére süllyednek le – vagy legjobb esetben is paródiái lesznek csupán az emberi lehetőségnek.