20 éves a Mazsike – Társadalmi igényt elégített ki

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1988-ban, egy novemberi vasárnapon sok száz ember gyűlt össze a budai Várban, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, hogy a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet megalapítsa és tagjává válhasson. A Mazsike volt a rendszerváltás első zsidó szervezete; számos jelentős, később önállósuló kezdeményezés és mozgalom indult „ernyője” alól. 

A Mazsike idén ősszel és télen nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepli húszéves születésnapját. Mostani írásunkban Olrti Ferenc elnökségi tag tekint vissza az elmúlt két évtizedre, akik jelen voltak a kezdeteknél is.

Társadalmi igényt elégített ki

Szívemnek tetsző felkérést kaptam: írjam le az évforduló kapcsán, milyen volt ez a húsz év, milyen lesz a következő húsz, lesz-e, szükség van-e a Mazsiké-re, hogyan töltötte be feladatát és miről álmodom vele kapcsolatban. Valóban kevesen vagyunk, akik az alakulás környékén is ott sertepertéltünk és még mindig próbálunk aktívak lenni a szervezet életében.

Persze emlékszem az eufórikus hangulatra, amikor nagyon sok korombeli (akkor voltam 39) azt hitte, lehet sokszínű zsidó életet teremteni – antiszemitizmus nélkül. Én szkeptikus voltam, mert családi determináltságom és vidéki származásom okán csak a vallásgyakorló zsidókat ismertem, nem is sejtettem, hogy van egy másik, sokszínű, öntudatos, polgári zsidóság, amely akár több tízezer lelket is számlál, nem hittem, hogy a korábbi „titokzsidók” beszállnak a közéletbe. Nem hittem, hogy akár három zsidó iskola is megtelhet diákokkal. Azon fáradoztam, hogy legyen egy, de az legyen jó és erős. Aztán engem is elkapott a hév, nagyon lelkes, nagyon bizakodó, nagyon boldog voltam mindazzal, ami történt.

A kezdetek: a Mazsike, alakulásakor társadalmi igényt elégített ki, ebből következően volt tömegbázisa. Azokat a zsidókat szólította meg, akik valamilyen formában fel akarták vállalni a zsidóságukat a rendszerváltás hajnalán, de az addigi egyetlen lehetséges zsidó közösségi fizikai és szellemi tér, a zsinagóga számukra nem volt belakható. Nem tudtuk eldönteni, mi a magyar zsidó kultúra, van-e egyáltalán ilyen, ha igen, akkor ennek mi a viszonya a többi kultúrákhoz, a valláshoz, Izraelhez, az akkori MIOK-hoz stb. De akkor is jó volt Mazsike tagnak lenni, rang volt a vezetőségbe bekerülni. Megalakult a Szombat, alapítók voltunk a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában. Úgy tűnt szalad a szekér. 1988-94 között, minden szépnek és jónak látszott.

A konszolidáció: természetes, hogy amikor jönnek a hétköznapok, változik a képlet. Már nem lehetett csak a lelkesedésre építeni, profi apparátus, iroda, találkozóhely, tehát pénz, pénz és pénz kellett. Megalakultak a többi zsidó szervezetek, az állam által önkényesen adott monopóliumok megszerzésével magára talált a Mazsihisz, és néhány vezetője elkezdett ellenségképeket kreálni a zsidó világon belül is. Könnyen rátaláltak a legerősebbnek vélt konkurrensre, ez volt a Mazsike és a Szombat. Tettek is ellene, ahol csak lehetett, nem sajnálva pénzt és energiát. A taglétszám csökkent, de stabilizálódott, úgyszintén stabilizálódtak a programok. Ez az időszak 1994-től úgy 2002-ig tartott. Azóta útkeresés zajlik, több – kevesebb sikerrel.

A jövő: nem csak a Mazsike, de a legtöbb zsidó szervezet szembesül azzal a problémával, hogy egyedül nem tudja saját misszióját teljesíteni, az együttműködésnek pedig nincsenek meg a szellemi és tárgyi feltételei. Mindez – szigorúan személyes véleményem szerint – azért, mert hiányzik egy magyar zsidó stratégia, amiben konszenzus van a lehetséges együttműködő partnerek között. E stratégia mentén kellene a szervezeteknek működni, A stratégia megvalósításából mindegyik szervezet, így a Mazsike is a saját adottságainak megfelelő részt vállalna magára. Ennek érdekében a rendelkezésre álló erőforrásokat a prioritások figyelembe vételével kellene elosztani. Ez nem központi irányítást, hanem ésszerű és szakszerű, a valós helyzetet és korlátokat figyelembe vevő okos párbeszédet jelentene úgy, hogy az egyes szervezetek természetesen megőriznék függetlenségüket és fennmaradna a fair verseny is köztük.

Mit szólna a kedves Olvasó a következő Magyar zsidó stratégiai kiáltványhoz?

A magyarországi zsidóságot zsidó azonosságtudattal rendelkező individuumok alkotják, akik vallási oktatási és társadalmi szervezeteket is létrehoznak. Célunk, hogy minél több személy megtalálja az érdeklődésének és hagyományainak megfelelő szervezeti formát, ott aktív közösségi életet éljen, ezáltal virágzó zsidó közélet alakuljon ki és fejlődjön folyamatosan. A magyarországi zsidóság individuumai és szervezetei ezen felül arra törekszenek, hogy a magyar társadalom minden, az alapvető emberi szabadságjogokat tiszteletben tartó polgárával és szerveződésével kölcsönös tiszteleten alapuló jó viszonyt alakítsanak ki, megismerjék és tiszteljék értékrendjüket és megismertessék saját értékeiket a célból, hogy az antiszemitizmus és a xenofóbia társadalmi bázisát megszüntessék.

Azt gondolom, ezekkel a célokkal nehéz nem egyet érteni. Ha pedig ennek az egyetértésnek a mechanizmusát is kialakítjuk, akkor a Mazsike dolga kettős. Egyrészt a kultúra eszközeivel forduljon a zsidó népesség felé, és ezzel toborozzon híveket, másrészt a kultúra eszközeivel forduljon a társadalom nem zsidó része felé, és olvassza az antiszemitizmus szellemi bázisát. A többi zsidó szervezetnek a saját speciális területén kellene ugyanezt tenni. Az állam által zsidó célokra adott pénzt pedig, ami nem is kevés, az e célok érdekében vállalt feladatok arányában kell elosztani, megtartva persze az önálló forrásszerzés szükségességét is. Álmodom? Lehet, de bízom abban, hogy mi, zsidók előbb kezdünk el egymással értelmesen beszélni, mint mások, ezzel is példát mutatva. Sok szerencsét és boldog szülinapot, Mazsike!