„Júda és Somrón – minden zsidó történelme”

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

„Ezen a helyen történt Dávid király története.” A Yesha (Júdea, Somrón és Gáza héber akronímje), a Területek telepes Tanácsa új és merőben szokatlan lépésre szánta el magát az elmúlt héten. Országos médiakampányt indított azért, hogy az izraeliek megszeressék őket, felkeressék a településeket és így a Területeket ismét a magukénak érezzék. 

A telepesek amerikai stílusú izraeli reklámhadjárata

 

Az interneten http://www.jstory.co.il/ futó kampány üzenete a szekuláris, de a zsidó történelmi helyek fontosságával meggyőzhető izraeli társadalom, az úgynevezett szekuláris cionista tábor felé irányul. A kampány azonban nem csak a neten folyik, hiszen óriásplakátokkal ragasztották tele egész Izraelt, beleértve a buszokat is. A médiahadjárat pedig a rádiókban is folyik.

Danny Dayan, a Yesha Tanács elnöke szerint „ma a közvélemény arra vágyik, hogy kapcsolatba kerüljön a zsidó és a cionista igazsággal, valamivel, amit az oktatási rendszer kiüresített és itt az idő…” A Yakir Segev PR-főnök által organizált kampány teljesen más hangvételű, mint amit a telepesekről gondolnak – kritikusaik. Nem agresszív, hanem befogadó jellegű, s a megfogalmazott cél is az, hogy néhány hely legalább annyira belföldi turista-zarándokhellyé váljon, mint Jeruzsálem.

E kampányt közvetlenül az váltotta ki, hogy Ehud Olmert lemondott izraeli kormányfő szerint a Területekről ki kell vonulnia Izraelnek. Olmert ros hasanai nagy interjújában még a Golánt és Kelet-Jeruzsálemet is megemlítette. Bár mondanivalója elszállt a levegőben, hiszen minden felelősség nélkül mondta ki ezeket az izraeli baloldalra jellemző terveket, azért azt jelzi, hogy az izraeli politika meghatározó erői nagy kompromisszumra is hajlandóak lennének a béke érdekébe. A médiakampány azért is indokolt, mert óriási szakadék alakult ki az izraeli átlaglakosság gondolkodása, életérzése és a vallásos cionizmust magukénak valló telepesek ideológiája között. A telepes-társadalom józanabb tagjai érezték, hogy meg kell találniuk a hangot a többi izraelivel, valamint nyomást kell gyakorolniuk a politikára, hogy közösségük problémáit egész Izrael a magáénak érezze. Ennek persze praktikus okai is vannak, hiszen ha egyértelműen maguk mellett éreznék az izraeli társadalom szolidaritását, ezzel is késleltetnék a területi kompromisszumot, illetve a Gázai-övezet településeihez hasonlatos kiürítést.

A kampány nem minden települést érint, nyolcat céloztak meg a többi közül: Dotan, Bet El, Betlehem (ezt kétszer is, Dávid király és Rút könyve kapcsán), Efrájim hegye (Har Efrajim), Siló dombja (Tel Siló), Efrata, Bet Horon és Hevron (Hebron). Az információs számmal ellátott oldal tükrözi Dayan véleményét, aki szerint, hogyha nem maradnak zsidók a Területeken, Izrael zsidó és cionista jellege sérül.

„Minden népnek megvan a történelme és minden történelemnek megvan a (maga) helye. A mi történeteink, a történelmünk helyhez kötött. Nekünk van helyünk. Júda és Somrón minden zsidó történelme.”

[popup][/popup]