Átok és könyörgés
A második zsidótörvény története ismert, számos történeti feldolgozás olvasható róla. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, szükséges megjegyezni: ez a Teleki Pál közreműködésével készült törvény (preambulumát maga a politikus írta) folytatta a magyar zsidóság numerus clausus-szal megkezdett, az 1938-as első zsidótörvénnyel folytatódó kirekesztését a magyar közéletből, a kulturális és gazdasági színtérről.
Levelek Teleki Pál miniszterelnökhöz a második zsidótörvény időszakában
|
|
Teleki Pál
|
A néhány tucat magánlevél – névvel, név nélkül – a miniszterelnököt akarja befolyásolni a második zsidótörvény (hivatalos nevén: 1939. évi IV. törvény a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) ügyében. A második zsidótörvény története ismert, számos történeti feldolgozás olvasható róla. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, szükséges megjegyezni: ez a Teleki Pál közreműködésével készült törvény (preambulumát maga a politikus írta) folytatta a magyar zsidóság numerus clausus-szal megkezdett, az 1938-as első zsidótörvénnyel folytatódó kirekesztését a magyar közéletből, a kulturális és gazdasági színtérről. Az alábbiakban közölt válogatás néhány tipikusnak mondható levélmintát mutat be az említett dosszié tartalmából. Ha csoportosítani kellene a levélírókat, nagyjából három magatartásformát különböztethetünk meg.
Az értetlenek rendszerint nem tartoznak már a zsidósághoz, ők vagy a szüleik kikeresztelkedtek. Származásukról esetleg csak a zsidótörvény által megkövetelt hivatalos dokumentumokból szereztek tudomást, s rendszerint a kormányfő általuk vélelmezett jó szívére apellálnak. Hivatkoznak hazafias érdemeikre, és egyéni vagy törvényi mentesítést kérnek, mert a zsidósággal való intézményes, esetleg hitbéli kapcsolataikat elveszítették, s nem érzik magukat a közösség részének. Sőt, néha kifejezetten pejoratívan nyilatkoznak a zsidóság kulturális-társadalmi hagyományairól.
A számonkérők már nem tűnnek/tettetik magukat naivnak: tisztában vannak a törvény jogfosztó céljaival, ha ki is keresztelkedtek néhányan, származásukat büszkén vállalják. Bár rendszerint érzik a rájuk váró veszedelmet, az egyre fenyegetőbb politikai hangulatot, humanista szempontból bírálják a törvény embertelenségét, sőt esetenként a hajdani magyar liberalizmus befogadó szellemét kérik számon rajta. Néha – abban a téves hitben, hogy a törvény valójában német nyomásra született – elfogadva a politikai szándékot, a levélírók valamiféle jelet – akár egymondatos választ a Magyar Nemzet szerkesztői üzenetei között – vártak a miniszterelnöktől, hogy szenvedéseikkel együtt érez. (Maga a miniszterelnök ekkor már szóban és írásban is számtalanszor kifejtette, hogy le akar számolni a liberalizmus örökségével, s elismerte ugyan a jogfosztást, de azt a nemzet „magasabb érdekéből” tartotta szükségesnek.) (1.) E számonkérés szélsőséges példája a névtelen átkozódás, fenyegetőzés.
A sorsvállalók nem meggyőzni kívánják a miniszterelnököt, nem kívánják, hogy könyörüljön rajtuk: a polgári jogegyenlőségből levezetett érvelésük egyértelműen elveti a törvényt. Levelük megírása a szembeszegülés deklarálásának aktusa. A levélírók – nem épp keserűség nélkül – tudomásul veszik a nemzetből való kitaszításukat, egzisztenciájuk tönkretételét.Természetesen e típusok tisztán nem mindig jelentkeznek, de az alábbi levelek talán képet adnak a faji kirekesztésre adott különféle válaszokról, és segíthetnek megérteni a magyar zsidóság 1939-es lelkiállapotát. Az utolsó levél egy, a törvényt helyeslő állampolgártól származik (a levelek között nem sok ilyet találni), akinek írása talán némi fényt vet az antiszemita propaganda hosszú távú hatására, s már itt felbukkan a „zsidó bosszú” toposza is.
Akárhogy is volt, a miniszterelnököt sem egyik, sem másik magatartás, érvelés nem győzte meg. A felsőház plénuma előtt kijelentette azokról, akik közbenjárni igyekeztek a zsidóság egyes csoportjaiért: „akik ilyen okokból jártak nálam, csak ellenkező meggyőződésemben erősítettek meg”.
A levelek helyesírását (központozás, stb.) a mai elvárásokhoz igazítottam (kivéve a névtelen átkozódó levelet, amelynek ez adja sajátosságát), egyebekben nem változtattam rajtuk, így bennük hagytam a korra jellemző fordulatokat és tagolást.
1.
1939. IX. 23.
Kegyelmes Uram!
Sohasem írtam névtelen levelet, – agyongyötört, vergődő lelkem kétségbeesett tette ez. Nagyon kérem, ne méltóztassék levelemet olvasatlanul félredobni, – csak pár percnyi türelmét kérem, éppen azért, mert tudom, hogy át van hatva felebaráti szeretettel és segíteni akarással. Talán ennek az érdekében is jó, ha egy sugár rávilágít a zsidótörvény végrehajtási utasításának tragédiáira. Igyekszem egész rövid lenni.
Néhai édesapám, ki közigazgatási pályán működött, 1883-ban, 18 éves korában keresztelkedett ki, miután 8 évig papi gimnáziumba járt, – pár éve, hogy magában tépelődő édesanyám, ki régi nemesi keresztény családból származik, közölte ezt velünk. Múlt év nyarán tudtam meg, hogy az uram rég elhunyt édesapja, – ki akárcsak édesapám, mintaképe volt a becsületes, keresztény magyar embernek, – szintén kb. 60 év előtt keresztelkedett ki. Az uram aktív tiszt volt a harctéren több szép kitüntetést szerzett. A fiam katonaiskolai növendék, fanatikusan lelkes magyar katona, tele igyekezettel és tervekkel, amellett erősen antiszemita, – fogalma sincs ezekről a származási dolgokról. Meg akarjuk neki mondani, – mert a mostani rendelet szerint mind a négy nagyszülő születési keresztlevelét be kell adni, hosszas, kétségbeesett gyötrődés után nekikészülünk, – és megint csak képtelenek vagyunk kimondani!
Kegyelmes Uram, higgye el, hogy se nappalunk, se éjjelünk, ez olyan kínlódás, amit sokszor már alig lehet elviselni. Mért van szükség arra, hogy az ember egyetlen derék fiának törje össze esetleg a lelkét, az ambitióját? Mikor nemcsak neki, de nekünk is a legelemibb fogalmaink sincsenek a zsidó mentalitásról, a zsidó vallásról, – a legcsekélyebb közünk sincs ezekhez. Mindig mélyen vallásosak voltunk – most is ez tartja bennünk a lelket – vagyonunk nincs minden örömünk és igyekezetünk csak a hazánké és a családunké volt. A húgom ura aktív tiszt mindenképen kiváló katona, 3 éves harctéri múlttal és most az ő életük is csupa gond és gyötrődés. Épp így van az Öcséméknél is, ki állami tisztviselő.
És hány, és hány családnál!
Kegyelmes Uram, ne tegyenek tönkre, ne ejtsenek kétségbe olyan embereket, akikre a hazának is szüksége van! Miért nem elég beadni annyi iratot, amivel igazolva van, hogy keresztény, mért kell ilyen gyötrelemnek és bántalomnak kitenni az embereket? Evvel nem a zsidókat sújtják, azok megtalálják továbbra is lelki egyensúlyukat és számításukat, hanem igazán mindenképen szerény keresztény magyar embereket ejtenek kétségbe és dúlják fel az életüket
Nagyon kérem méltóztassék megbocsátani levelemért, melyet soha, semmi körülmények között el nem küldtem volna, ha nem lennék meggyőződve Kegyelmes Uram legteljesebb jószándékáról és jóindulatáról, amivel az embereken segíteni akar. A jó Isten szent nevében kérem, segítsen ebben a nehéz ügyben is, a másfél év óta már annyit szenvedett ártatlan sok emberen
Igen megkérem, hogy akinek levelem kezébe kerül, legyen olyan jó és könyörületes, juttassa el mielőbb okvetlenül a Miniszterelnök Úr kezeibe. A jó Isten megáldja érte.
2.
Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr!
Kegyelmes Uram!
Mint cserkész fordulok Magyarország első Cserkészéhez, mint fiatalabb az idősebbhez, a tapasztaltabbhoz. Sokezrek nevében jelentkezem, akik talán ugyanazt gondolják, csak nem merik megtenni, akikben egészen biztosan éppen úgy ég a vágy valakinek kiönteni azt a sok panaszt, azt a sok keserűséget, ami összegyűlik bennünk.
Cserkész vagyok tizenkét év óta, cserkész szellemben nevelkedtem, mindazt amit elértem, a cserkészetnek köszönhetem.
Félárva gyerek voltam már, amikor az első középiskolába kerültem, napokat ettem rokonaimnál, mert otthon erre nem tellett, tanultam és ugyanakkor tanítottam, segítettem beteg anyámon, délelőtt iskolába jártam, délután fát hordtam, leérettségiztem, váratlanul: jelesen, bekerültem egy nagyvállalathoz mint gyakornok, kevés volt a fizetésem: ügynököltem mellékesen, ma még nem vagyok harminc éves: a vállalat igazgatója vagyok. Ma még igen, de hogy holnap mi lesz? nem tudom: zsidó vallásom miatt távoznom kell
Nagyméltóságodnak ez a hallhatatlan mondása: „…de nekem aztán ne jajgasson senki…” (2) szállóigévé lett és nagyon sok mindent elárul. Nem foglalkozom most azokkal a külpolitikai okokkal, amelyek ezt a drákói szigorúságot indokolják, nem foglalkozom, hogy a zsidóság elvette-e másoktól azt amit elért, vagy pedig mások nem foglalkoztak azokkal, csupán röviden kérni bátorkodom valamire Magyarország miniszterelnökét, Magyarország első cserkészét.A végrehajtási utasítás kiadásánál kegyeskedjék arra a tiz cserkésztörvényre gondolni /bár tudom, hogy eddig is megtette/ mely tíz cserkésztörvény valamennyi cserkész miatyánkja.
Kegyeskedjék gondolni arra, hogy hány ezer és ezer magyar szellemben nevelkedett zsidó cserkészgyerek lesi, várja Nagyméltóságodtól az enyhítést, mely nem kényszeríti őket idegenbe, ahonnan magyar ember, lett légyen az zsidó, vagy nemzsidó mindig visszavágyott
Kegyeskedjék gondolni arra, hogy ha nem lehet tisztviselő, ha nem lehet kereskedő, ha nem kap iparigazolványt, akkor csak munkanélküli senki lehet, legjobb esetben napszámos /ha veszik/, aki nem fogyaszt, aki nem fizet adót, aki improduktív.Félmillió embert megölni – még átvitt értelemben sem lehet. Tudom, hogy szomszédainktól függünk gazdaságilag. Különben megfulladunk saját zsírunkban, mert nincs hova exportálni.
De könyörgöm: mit csináljon az a réteg, amely állás nélkül marad? Könyörgöm méltóztassanak megérteni, hogy ez a föld többet jelent számunkra mindennél! Nem csak mi, de apáink, nagyapáink, dédapáink is itt születtek, itt éltek, nyelvünk magyar, kultúránk magyar (Kegyeskedjék bármelyik zsidót megérdeklődni [sic]: milyen zsidó írót, költőt, zenészt, festőt ismer??), érzésünk magyar: mi hát bennünk a zsidó? Az talán, hogy a zsákhordástól kezdve, ügynökösködésen keresztül mindent vállaltam, esti kurzusokra jártam csakhogy megélni tudjak, és, hogy szorgalmammal idáig vittem
Nem személyeskedni akarok.Kérni szeretnék valamit: a végrehajtási törvény megszerkesztésénél gondoljon Nagyméltóságod a tábortüzekre, ahol nem volt különbség ember és ember között, ahol együtt mondottuk a fogadalmat, ennek keretében: a cserkész ahol tud segít, a cserkész másokkal szemben gyöngéd…
Higgye el Nagyméltóságod: mi magyar szellemben nevelkedett zsidó vallású cserkészek: mindig tudjuk, hogy az állam mindenekelőtt: mi mindig teljesiteni fogjuk kötelességünket!
És egy figyelmeztetés: régi közmondás: adj a tótnak szállást, kiver a házadból.
A napokban a Dunántúl németlakta vidékén voltam: fáj az az izzó magyargyűlölet, amit a svábság, nap nap után nyíltan hirdet. Szeretettel kérem Nagyméltóságodat: tartsa meg Magyarországot Magyarországnak!!!
Ehhez erőt, egészséget, jó munkát kívánok az Úristenbe vetett töretlen hittel:
Egy zsidóvallású magyar.
3.
te szemüveges üresfejü hülye kígyó, azt kivánjuk az egész keresztény társadalom akiket a zsidótörvénynek te tarajos szaros vénszamár aki már maholnap ugyis felfordul, hogy minden egyes betüje annak változzon át olyan betegségé amely nem öl azonnal de csak a zsidók tudjanak megkönyörülni rajtad te vénhülye a föld vessen ki a felszinre minden éjelen át amikor már dögölsz és nyugtod pihenésed a családodal együtt ne legyen és ne legyen annak az üresfejü bitang gaznak annak a senkinek aki egy ép mondatot elnem tud mondani de rablónak felütve beül az igazság székbe hogy robbanjatok egyszerre fel vele együtt. Az Isten fizesse meg hetediziglen is nektek gazok a többi piszok csirkefogó bandával melyel körülvettétek magatokat ezt a sok bajt bánatot és rosszlétet amit ide teremtettetek ti világ szenyei ti alja az embereknek és a társadalomnak. Még a régi politikusok is othagytatok beneteket akikkel egy levegőt szini is véteknek tartottak. Az isten pusztitsa el azt előszőr aki a legkedvesebed azután éld végig a betegségek láncolatát és csak zsidó tudjon feloldozni te szemüveges vén büz hülye te büz száju ha kinyitod azt a kétkulacsos pofádat csak röhög radtad a müvelt világ te tudosnak csufolt vénszamár te hülye alja a társadalomnak. Vigyázatok mert egyitek feje vele megy a jó törvénnyel és a családi béke feldulójából valami ami elpusztit benneteket fuj te szégyene az országnak te vénhülye te rohadt zülött gróf süljön ki a szemed és folyjon ki azzal a tudatlan isten büntetése kiért mert a leánya is kurva lett másik társaddal együtt. A rákbetegség száguldjon végig rajtatok kivánja egy szerencsétlen keresztény asszon és családja
4.
Budapest, 1939. április 20-án
Kegyelmes gróf T E L E K Y P Á L miniszterelnök úrnak
B U D A P E S T
Miniszterelnök úr!
Wilhelm Ostwald (3) mondja egy helyen, hogy a történelem nem tudomány, mert csak a múltat regisztrálja, de nem engedi a jövőt előre látni. Akármennyire kétes ezen állítás helyessége, erre kellett gondolnom, mikor olvastam, hogy Magyarország történelemtudós miniszterelnöke szerint a világháború a liberalizmusnak volt közvetett következménye. Sőt, bevallom, kénytelen voltam azt gondolni, hogy a történelemtudósoknak még a múltra vonatkozó megállapításai is nagyon kétesek lehetnek. Ön szerint tehát, Miniszterelnök úr, ha nincs liberalizmus, nincs háború. De sajnálhatják az abesszinek, hogy olyan liberálisak voltak! És bizonyára még ma is boldogan uralkodnának a cárok Oroszországban, ha nem lettek volna oly igen nagyon szabadelvűek.
Vannak beszédének még más érdekes megállapításai is, mint például, hogy igenis létezik zsidó faj. (4) A természettudósok tagadják ugyan ezt az elképzelést, sőt még arra is utalnak, hogy például a kárpátaljai zsidók kazár származásúak, tehát szlávok, viszont például Imrédy – egyébként mintha még múltkor hallottunk volna valamit, hogy nem is zsidó fajról, hanem zsidó szellemiségről van szó. De persze ez múltkor volt
De hát Ön más állásponton van és azt állítja, hogy a zsidó faj és hogy fajkeveredés esetén a zsidó fajnak a tulajdonságai ütköznek ki, minthogy Ön szerint a zsidó az erősebb faj és ugyancsak Ön szerint mindig az erősebb faj vonásai mutatkoznak az utódoknál, ami ellen a gyengébb magyar fajnak védekeznie kell olyformán, hogy kiéhezteti az erősebb fajt. Bevallom, Miniszterelnök Uram, hogy én nem mertem volna ilyen állításokat érettségi dolgozatomban megkockáztatni
A levelem végén nem fog találni aláírást, amin nem fog csodálkozni, mert bizonyára megszokta már a névtelen levelek „gyávaságát”. Hát én bezzeg inkább szidatom magamat gyávának, semminthogy szembeszállva egy hatalmas miniszterelnökkel, ki megtagadván a liberalizmust, bizonyára a szólás és (mily borzalom!) a kritika szabadságát sem ismeri el, egyenlőtlen – oh, nagyon is egyenlőtlen fegyverekkel küzdjek a végrehajtó hatalom feje ellen. De hogy mégis megismertessem magamat Önnel, Miniszterelnök Úr, hát íme én egy olyan zsidó vagyok, aki nem is akar asszimilálódni. Végigküzdöttem a világháborút, súlyosan megsebesültem, újra kimentem a harctérre – és hogy vitéz Görgey felsőházi tag (5) úr megbocsásson: többször önként jelentkeztem a haza védelmére, kérezkedtem ki a harctérre – kitüntettem magamat, ezüst vitézségi érmet kaptam, míg végre, a haza nagyobb dicsőségére, a múlt év őszén kitettek állásomból, mert zsidó vagyok. Hát őszintén bevallom, eddig mindig azt tartottam helyesnek, hogy azon csekély képességeket, melyekkel a természet megáldott, fejlesszem és egyénileg oly tökéletességet érjek el, amilyenre a velemszületett tulajdonságok képesítenek. Sosem törekedtem azután, hogy inkább olyan legyek, mint bármilyen tömegember. Valószínűleg ez, hogy nem törekedtem az asszimiláció után, tett engem méltóvá arra, hogy kiebrudaljanak.Hát, Miniszterelnök Úr, én ezután sem akarok asszimilálódni. [ezt a levél miniszterelnökségi olvasója ceruzával aláhúzta – A. B.] És ha már ezek után tudomásul kell vennem, hogy ilyen megátalkodott fajhoz tartozom akkor sem szégyenlem, hiszen ennek a „faj”-nak sarjai voltak Mendelssohn, Spinoza, Einstein, Heine, Ehrlich, (6) Disraeli, Herz és …. Krisztus. Nem szégyenlem, Uram, sehogyse szégyenlem és nem asszimilálódom. Nem asszimilálódom, sőt büszke vagyok, hogy az üldözöttekhez – és ilyen üldözöttekhez! – tartozom, inkább mintsem az üldözökhöz.
Ezt mondván bocsánatot kell azonban kérnem a magyar néptől. Nem én azonosítom az üldözőkkel, sőt tudom, milyen élesen ítéli el ezeket a jogfosztásokat. Önök azonosítják magukat vele. Én sajnálom a magyar népet, melyet az Önök tehetetlensége és gyakran telhetetlensége oly nyomorba süllyesztett és amelyet most újra azzal a hazugsággal akarnak becsapni, hogy az asszimilálódni nem akaró zsidó az oka a magyar nép szenvedéseinek.
Fogadja egyébként, Miniszterelnök Uram, azért, hogy a zsidók nyomorba taszítását nem érzi üldözésnek, őszinte szerencsekívánataimat.
5.
Bpest, 1939 III/3.
Kegyelmes Uram!
Megtaláltam végre ezeket az iratokat (füzeteket) amelyeket annak idején az „Ébredő Magyarok” kiadtak. (7)
Kérem ne méltóztassanak engedni!
Emlékszem még a ’90-es évek felé Kolozsváron való tartózkodásomra, ismertem két kis bátor gróf Teleky-fiút a br. Bánffy-palotában laktak édes anyjukkal (8); – bízom a Teleky-grófok erélyében. Úgy kell bánni a zsidókkal mint a németeknél semmi kímélet – a legmesszebbmenően sem most kell orvosolni; mert kiszámíthatatlan – ha most menekülnek a törvényhozás kezei közül – mire lesznek ezek azután még fokozottabb méretekben képesek!
Tapasztalatok után tudom hogy kiirtanák az összes keresztényeket lelkifurdalás nélkül – nyilvánosan – ha nem félnének mégis az akasztófától.Aljas fajzat! Se jelleme, se önérzete, se tisztessége, mindenre képesek.
Összetartozásukban van az erejük! És a pénzük hatalmánál fogva!
Szigorú törvényeket méltóztassanak hozni! (Ha az most nem történik, végünk lesz.)
Igenis német példa szerint alaposan hogy végre „ a magyar” föllélegezzen.
Sajnálom, hogy nem előbb küldhettem be ezeket a „batyus zsidó füzeteket” de talán még most sem késő – be kellene szerezni egy „Talmudot” is amelynek egyes számaira a kis füzetben hivatkozás történik.
Nem engedni! a végsőkig sem! most itt az idő! Most vagy soha! mert jaj nekünk ha most megkegyelmezünk nekik.
Kegyelmes Uram! Isten segítségével erős akarattal, összetartással, sikerülni fog!
Minden jó kívánataival (egy 70 éves asszony egy hosszú élet tapasztalataiból beszél) maradtam igaz tisztelője
özv. W. Kabdebó Zsuzsánna
1. Teleki Pál: A második zsidótörvényről. In: uő.: Válogatott politikai írások és beszédek. (szerk. és vál.: Ablonczy Balázs) Budapest, 2000, Osiris. 382-383.
2. A miniszterelnök kormányának programját ismertetve mondta el ezeket a mondatokat, ez azonban nem került be a parlamenti napló által közölt, hivatalos szövegbe.
3. Wilhelm Ostwald (1853-1932) balti német származású vegyész, kémiai Nobel-díjas (1909).
4. Vélhetően Teleki Pálnak 1939. április 15-én, a felsőházban elhangzott beszédére céloz. Ld.: Teleki: i. m. 377-389.
5. Görgey László (szül.: 1877) felsőházi tag, jogász, a második zsidótörvény (1939. évi IV: törvény) felsőházi előadója.
6. Paul Ehrlich (1854-1915) német tudós, orvosi Nobel-díjas (1908)
7. Ébredő Magyarok Egyesülete: 1919 és 1921 között aktív, szélsőjobboldali tömegszervezet. Történetéről ld. Zinner Tibor: Az ébredők fénykora, 1919-1923. Budapest, 1989, Akadémiai.
8. Ez bizonyosan nem Teleki Pál volt: neki nem volt testvére.
