A közömbösség botránya?

Közel négy évszázadot túlélt, igen jelentős zsidó műemlék került elő egy nagykovácsi építkezés alkalmával. Mi lehet ebben botrányos? Hogy mindez három évvel ezelőtt történt, azóta néma csend övezte a leletet. Kőművesek bukkantak rá, építkezés közben.

Héber nyelvű sírkőfelirat

A fellelt kőlap súlya negyed tonnára tehető. A páratlan lelet mostani megmenekülését először talán éppen a nagy súlyának köszönhette. Egyszerűen félrevonszolták, és meg sem kísérelték az elszállítását. Szerencsére a jó minőségű, gyönyörű, kemény mészkőtáblát (felcsiszolva szinte márvány) senki nem darabolta fel, magáncélú újrahasznosításra. A megtalálók egy plébánosra bízták a közel másfél méter magas, héber feliratos kőtáblát, aki azt valódi koránál jóval fiatalabbnak hitte. Haladéktalanul megkereste a legnagyobb magyarországi zsidó szervezetet, de süket érdektelenségbe, elhárításba ütközött.

A földön fekvő zsidó műemléket, a magyar zsidóság kulturális és történelmi örökségének e fontos darabját a feltalálása óta eltelt évek hosszú során sok százan, talán több ezren látták, de jelentőségét mégsem ismerték fel, mert a zsidó kultúra nem közismert Magyarországon. Legfiatalabb fiam, a 15 éves Rózsa Dávid Arje hívta fel figyelmemet a gazdátlanul heverő, héber vésetű sírkőre. Amikor a követ megláttam, megdobbant a szívem, ismerős hangot hallottam a fülemben. Mintha a magyarországi zsidó sírfeliratok legavatottabb tudósa, rendszerezője és publikálója, Scheiber Sándor professzor szólt volna hozzám, összetéveszthetetlenül egyéni kiejtésével: Ez fann-tassz-tikus!

A sírkövön lévő dátum: 402. tevet 12, a kis időszámítás szerint, ami a polgári (gregorián) naptárra átkonvertálva: 1641. december 15. A nagy időszámítás szerinti 5402. zsinagógai év túlnyomó része természetesen 1642.-re esik, de abban az évben tevet hónapnak csak az utolsó napja csúszott át 1642. január elsejére, a keresztény Újév napjára. Ahogy Scheiber professzor szerette volt mondani, a ”török hódoltság kori” sírkő méretei is tekintélyesek, pontos magassága 131 cm, szélessége 50,5 cm, vastagsága helyenként a 20 cm-t is meghaladja.

Csupán az idő és a mostoha körülmények rongálták a maceba felületét, szándékos rongálásnak, kőműveskalapácsnak nincs nyoma. A széparányú sírkő annyira teljes, hogy még a földbe beásott alsó hegyesedő része is hiánytalanul őrződött meg. Nagy ritkaság, Ebből a korszakból túlnyomó többségében csak töredékek kerültek elő, szinte kivétel nélkül a Budai Vár 1686.-os ostroma utáni újjáépítésekből, amihez a feldúlt vízivárosi zsidó temető sírköveit is felhasználták. Leginkább feldarabolva kerültek az épületfalakba, lépcsőkbe az újrahasznosításuk során, így többek között a Mátyás templom István kápolnájába, sok lakóházba, kis palotákba, középületekbe. A történelem fintoraként még abba a Dísz tér 4/5 sz. alatti házba is építettek be zsidó sírkövet, ahol később a pápai nunciatura működött.

Az eddig lappangó sírkő tükre már nem gótikus ívelésű, téglalapú alakjának felső két sarka 45 fokos szögben metszett. A 6 sorba rendezett írás kvadráta betűi középen díszítettek. A 2. sor végén álló személynév utolsó betűje a 3. sor elejére kerül, mint enjambement. Azonban nem kizárt, hogy a név utolsó betűjét a kőfaragó betűismétlés miatt lefelejtette. Ebben az esetben a lamed már a következő sorhoz tartozik. A szöveg meglehetősen jól olvasható, de az említett 3. sor néhány komoly problémát rejt, különösen az eleje. A törökkori sírkő felületi sérülései nem különösebben nehezítik a betűk azonosítását. Gyarló hebraista ismereteim a 3. sor feloldásához már nem bizonyultak elegendőnek, ezért másokkal konzultáltam, majd digitális felvételeimet az izraeli Rasut HaAtikot (Israel Antiquities Authority) kutatóihoz továbbítottam.

A sírkő felirata a fordításomban:

Itt temettetett el
a tisztelt R. Sámuel
…….. emléke áldott,
és megöletett
tevet hónap 12-én
a 402. esztendőben
a kis időszámítás szerint.
Legyen lelke bekötve
az élet kötelékébe.

A rav (amelynek jelentése: úr és csak ritkán: rabbi) szórövidítését R.-nek fordítottam, Scheiber Sándor iránti tiszteletből, mert ő mindig így tette, bár az „úr” megjelölést valamivel inkább a korszakhoz illőnek tartom. A 3. sorban a három betűs (alef mem alef) olvasat megdől, mert az „anya” szó ilyen alakja nyelvtanilag sem lehetséges és egyértelműen négy betű – alef nun jod alef – olvasható, valószínűsíthetően egy rövidítésjellel ellátva. Az „és megöletett„ olvasatot, amit Schweitzer József professzor első látásra megerősített, időközben Izraelből is visszaigazolták. A 3. sor rendellenességei miatt izraeli kutatók, akik csak a fényképfelvételeket ismerik egyelőre, hamisításra is gyanakodtak. Ezt a műtárgy közvetlen ismeretében ki lehet zárni. Ellenben magam is felteszem, hogy a kőfaragó esetleg nem-zsidó lehetett, mert a sorok jobbra ereszkednek és nem balra. A középen díszített betűk alakja, határozott és helyenként könnyed vonalvezetése gyakorlott mesterre vall.

Kutatásaim alapján nagyon valószínűnek tartom, hogy a most megtalált sírkő azonos azzal, amit 1959-ben loptak el a Hess András tér 2. alatti rommaradványok lebontásakor. Biztosat mégsem állíthatok, mert a követ azonnal „elfuvarozták” a tettesek, még mielőtt bárki megvizsgálhatta volna. Az akkori bontásból több zsidó sírkő került elő, jobbára töredékek. Scheiber Sándor feliratukat haladék nélkül feldolgozta és közzétette. Ilyen nagy és ép állapotú nem akadt közöttük, mint a viszonylag frissen előkerült.

A most fellelt sírkő felhívja a figyelmet a régi magyarországi zsidó sírkövek és egyéb emlékek mostoha sorsára. A Budapesti Történeti Múzeum kezelésében lévő un. Zsidó imaház
kapualjának belsejében, egy kukatárolóra emlékeztető, omló vakolatú elkerített részben található a talán legjobb gyűjtemény, a Halászbástya lapidáriumából vitték oda, Zolnay László, a kiváló régész kutatásaitól nem teljesen függetlenül. A Dohány utcai Zsidó Múzeumban lévő kövek tárolása minden muzeológiai szabályt megsért, néhány műtárgyuk lépcsőházi bemutatása értékelhetetlen, komolytalan és a jelenlegi körülmények között teljes, korrekt kiállításukat már helyhiány miatt sem lehet megoldani.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület megalakulásakor több halaszthatatlan feladat megoldását tűzte ki célul. Többek között az egyik legszebb magyarországi épület, a klasszicista Óbudai Zsinagóga visszaszerzését. Jelenleg tévéstúdió működik benne, belsejét a felhasználó jelentősen átalakította, megrongálta. Az akkori tervek szerint a visszaszerzendő épületben – restaurálása után – a magyarországi zsidóság történetét bemutató állandó gyűjtemény kapott volna helyet. Ilyen ugyanis nem létezik. A magyar zsidóságnak nincs módja emlékezni saját múltjára és a nem-zsidók sem ismerhetik meg. Mintha meg sem történt volna. Így heverhetett egy zsidó sírkő is éveken keresztül gazdátlanul, gondoskodás nélkül. Megmenekülését szerencsés véletlenek összjátékának köszönheti. Végleges elhelyezéséről most zajlanak a tárgyalások.