Modern zsidó költők II. – Mani Lejb

Mani Lejb 1883-ban az ukrajnai Nizsinben született. A tehetséges és művelt cipész 1905-ben emigrált Amerikába, és cipőgyárakban dolgozott, míg a tuberkulózis nem kényszerítette rá, hogy könnyebb munkát keressen. A Di Junge művészcsoport vezéralakjaként az egyéni hangulatokat helyezte költészete középpontjába, és az orosz szimbolistákhoz hasonlatosan úgy vélte, hogy a hétköznapi érzéseket a költő képes művészetté alakítani.

Mani Lejb

A dallamos, puha hangzású versekhez megszabadította a jiddis szókészletet szláv és héber elemeitől, különösen a gutturális hangzóktól, és halk alliterációkat, asszonáncokat alkalmazott.

Az egyszerűség esztétikai igénye vonzotta őt a népdalokhoz és népi motívumokhoz, valamint a gyermekversekhez. A 20-as évek elején költészete elmélyült. Orosz és ukrán költőket fordított a Forvärts c. jiddis hetilapba, ahol saját verseket is közölt.

Tudatában lévén a hiányzó klasszikus hagyománynak a jiddis költészetben, kései szonettjeivel ezt valamiképpen pótolni igyekezett. Az igen összetett élmények kifejezésére a formailag kötött szerkezetben talált megoldást. 1953-ban halt meg New Yorkban.

 Mani Lejb:

Szagok

Egy régi klojz* áporodott szaga,
mint szent helyen** a halottmosdató,
penész, a kancsó rézből és a kézmosó,
prajhesz*** selyemből, por, molylepkék testes illata.

A szent könyvekből kiárad áldozati oltár,
viaszgyertya, édes bor és Isten szava,
a megvilágított boltívekből rád ront
ősi siralomkönnyek érdes sószaga.

Édes és zamatos illat csupán
a ragacsos asztalokból árad,
mitől akaratlanul kicsordul a nyálad,

mézessütemény és pálinka illata, amit
briszek**** után bő kézzel osztanak
a hátsó szegénysoroktól előre, egészen a keleti falig.

A szilva

A ház ura egy hűvös estén
a fáról egy szilvát letépett
levelestől, és beleharapott az érett,
harmatos kék bőrbe, s a gyümölcs álmos testén

hűvös habbal végigcsordult a lé.
S a férfi, hogy tenyerébe zárja
összes levét – egy csöpp se vesszen kárba
–, lassan, ahogy az ember serlegét

nyújtja borral*****, két markából adott
asszonyának, finoman odakínálva
ajkához. Ő pedig egy kedves

„Köszönöm”-mel harapott a szilvába,
míg amannak kezében csak a héja s a nedves
magja maradt, meg a buborékhabok.

A nap mindenkihez jó

A nap mindenkihez jó. Süt a gyerekeknek
az utcán, házak kapujában a fáradt öregeknek,
vándoroknak, kik méricskélik az utat,
a néma teheneknek s a mező kalászainak.

Még a farkasokhoz is jó, a fegyvercsempészekhez,
a kurvákhoz, kik az est sötétjével kelnek,
mert a nap akkor nyugat felé halad,
s a világot átadja az éj hordáinak.

A nap mindenkihez jó. Fénye végigsuhint
a temetőkerítésen, a holtak sírjain, s a sugarak
a kis fűért, vak kukacért is világítanak,

az elmúlás rohadt beleiből, hogy felemelje őket mind,
Isten biztatásként ősi jelet ad:
hogy még a halálból is élő élet fakad.

                                           
                                             Szántó T. Gábor fordításai

* haszid imaház
** a jiddis nyelv a temetőre eufemisztikus kifejezést használ
*** a tóraszekrényt előtti függöny
**** körülmetélés
*****mint a kiddusnál, a szombat vagy az ünnepek megszentelésénél