Kis Magyarország mennyország

Örülhetünk, hogy a trianoni békeszerződés megszabadította Magyarországot a nemzeti kisebbségeitől, azaz újabb etnikai feszültséggócoktól. Történt pedig mindez abban a korban, amikor minden nép a saját államát a demográfiailag saját maga által lakott területekből akarta létrehozni.
 

avagy Trianon évfordulóján

A korábban vaskosan nacionalista, olykor soviniszta magyar zsidók saját államuk nemzetiségijeivé váltak. Megtapasztalták a sovinizmust – a saját bőrükön.

Ettől függetlenül, lehet vágyakozni a magyar nyelvű területek kultúrája iránt, lehet ábrándozva gondolni kincses Kolozsvárra, Kassára, Pozsonyra vagy éppen Munkácsra. Lehet éppenséggel bánkódni afelett, hogy a területek új urai hogyan akarták eltüntetni az évezredes magyar kultúra és államiság nyomait is. Ám öngyilkos az az ideológia és gondolkodásmód, amely erre a nosztalgikus vágyódásra bármiféle politikát épít rá és komolyan felveti a területi revízió ötletét, hiszen ez, amennyiben meghatározó erejűvé válik, csak újabb gyilkosságoknak és vereségeknek ágyazhat meg, azokat támogatja.

A trianoni békeszerződés igazságtalan volt, az akkori győztesek kényszerítették rá a vesztesekre akaratukat, elégítették ki a környező államok területi étvágyát, illetve hoztak létre újakat. Ugyanakkor egy már régebb óta megindult folyamatra tették rá a pecsétjüket Versailles-ban, hiszen Erdélyben például már száz éve is román többség volt és ennek a magyar uralmi állapotnak a fenntartása csak késleltette volna a későbbi, minél véresebb összeütközést és konfliktust. Hasonló a helyzet az Izrael által megszállt Ciszjordániával: hosszabb távon lehetetlen az uralmi állapot fenntartása.

Magyarország tehát szegényebb lett területeivel, ám véres etnikai háborúk sorozatával is. Trianon átka azonban ott kísértett a második világháborúban, amikor is a magyar vezetés – cserébe azért –, mert a náci Németország segítségével kapta vissza az elcsatolt területek egy részét – csatlakozott a Szovjetunió elleni háborúhoz. Az eredmény közismert. Többszázezer magyar katonai és civil halott, nyilas uralom, a hazai zsidóság szinte teljes kiirtása, szovjet katonai megszállás, sztálinista diktatúra.

Az Osztrák-Magyar Monarchia – bár a zsidóság szempontjából mérlege inkább pozitív volt – a német és a magyar Volksstamme uralmán, valamint a szlovák, román, rutén (a sor még bővíthető) nemzetiségek elnyomásán alapult, bár a későbbi totalitárius nemzeti kommunizmusok szemszögéből nézve, ez a fajta elnyomás szolidabb és cizelláltabb volt, mint Ceaucescu, Gustav Husak vérfagyasztó népi államai.

A magyar zsidóság a magyarlakta területek elválasztásával új államokba került, melyek nagy része a zsidó identitás állami támogatásával vélte gyengíteni a magyar identitást. Ennek a magyar zsidóságnak azonban a magyarságát nem pusztán a román és a szlovák államok vették el, hanem maguk a magyar hatóságok. Akiket ők a területi visszacsatolásokkor üdvözöltek, és akik őket deportálták az országból.

Ennek a tanulságait pedig le kell vonni. Azaz nemhogy nem kötelező, de nem is ajánlott ismét beszállni a magyar nemzeti ringlispílbe. Ráadásul az izoláció, az integráció, az asszimiláció vagy éppen a sehova-nem-tartozni-akarás lehetőségei mellett potenciálisan újként jelentkezett az a lehetőség, hogy a zsidó Izraelben élhessen.
Szabad a választás.