Modern zsidó költők – Joszif Brodszkij

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Modern zsidó költőket bemutató, egy éves sorozatunkat Joszif Brodszkij versével indítjuk. Jövő hónaptól jiddis költők műveinek fordításait kínáljuk az Olvasónak, majd angol nyelven alkotó lírikusokból válogatunk, és rövid életrajzukat is közöljük.

 

 

petersburgcemetery200.jpg 

A szentpétervári zsidó temető 

Fordítói munkámat jiddis versek nyersfordításaival Komoróczy Szonja Ráhel, az alábbi Brodszkij vers orosz nyersfordításával Szőnyi Andrea segítette.

Válogatásom alapjául elsősorban a The Penguin Book of Modern Yiddish Verse (ed. Ruth R. Wisse, Irwing Howe, Khone Shmeruk, Viking Penguin Inc., New York, 1987), a Voices Within The Ark, The Modern Jewish Poets (ed. Howard Schwartz, Anthony Rudolph, Avon Books, New York, 1980) s a Passionate Renewal, Jewish Poetry in Britain Since 1945 (ed. Peter Lawson, Five Leaves Publication, 2001) antológiák szolgáltak, de forrásként használtam az An Anthology of Modern Yiddish Literature (ed. Joseph Leftwich, Mouton & Co. N.V., Publishers, The Hague) s az American Yiddish Poetry (ed. Benjamin és Barbara Harshaw, University of California Press, 1986) súlyos kötetét is, s persze az Internet megannyi honlapját. A versek – egy-két darab kivételével – először jelennek meg magyarul.

Halk reményemet is szeretném megosztani az Olvasóval. Aaron Zeitlin jiddis költő írta sok évtizede: „Kinek van szüksége egy versre – jiddisül, noch dazu? / Mi reménytelen a földön, csak az a szép, / csak az az isteni, ami odavész, / csak az alázat lázadó.” Bízom benne, hogy prózai korunkban a huszadik századi zsidó költészetből szemelgető válogatás nem csupán az irodalombarátok figyelmét kelti fel, hanem új olvasókat is szerez a verseknek.

*

Joszif Brodszkij:

Zsidó temető Leningrád mellett

Zsidó temető Leningrád mellett.
Dőlt kerítés korhadó lécekből.
A dőlt kerítés mögött ott fekszenek sorban
jogászok, boltosok, zenészek, forradalmárok.

Maguknak énekeltek.
Maguknak gyűjtögettek.
Másokért haltak meg.
De előbb befizették az adót,
tisztelték a törvényt,
s e kilátástalanul materiális világban
talmudot tanultak,
idealisták maradtak.

Lehet, hogy többet láttak.
Az is, hogy vakon hittek.
De türelemre tanították fiaikat,
míg maguk önfejűvé váltak.
És nem vetettek gabonát.
Soha nem vetettek gabonát.
Csak ők feküdtek
a hideg földbe, mint a mag.
És örökre beletemetkeztek.
Azután pedig – betemette őket a föld,
gyertyák gyúltak,
és az Emlékezés napján
hidegtől fuldokló,
éhes öregemberek
fejhangon kántáltak a megnyugvásról.
És meglelték.
Az anyag széthullásában.

Semmire sem emlékezve.
Semmit sem felejtve.
A korhadó lécekből ácsolt dőlt kerítés mögött,
négy kilométerre a villamos végállomástól.

1958

Szántó T. Gábor fordítása

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]