Csata után, csata előtt?

Vélt sérelmeit szétkürtölte a szélsőjobbos portálokon, s azok hívei kapva kaptak az alkalmon. „Ebben a boltban nem szolgálják ki a magyarokat!” – hangzott a vészkiáltás, és egy heti izgatás után valakik gyújtóbombát dobtak az irodára.

Miután az iroda tulajdonosai „még ebből sem tanultak”, Tomcat/Polgár Tamás, a legismertebb szélsőjobbos blogger legott összekürtölte híveit: szkinhed egyenruhában menjenek „jegyet vásárolni” az irodába.

Lendületben voltak. 2006 óta a jobboldal az úr a pesti utcákon, logikus hát, hogy a jobbszélen úgy gondolták: megmutatják, hogy az Újlipótvárosban is övék az utca. Eddig csak a nemzeti ünnepek éjszakáján voltak „forradalmi akciók” a belvárosban – itt az ideje, hogy nappal is legyen ilyesmi, pont itt. Mert ezek kirekesztik a magyarokat! (Értsd: arra zsidók laknak viszonylag nagy számban.)
A megfélemlítő akcióra hívó üzenet kiszivárgott. A veszély láttán tanakodni, vitatkozni, okoskodni, majd végül lassan szervezkedni kezdtek az akciót tűrhetetlennek tekintő magánszemélyek. Kör-e-mailek, zsidó honlapok biztosították a fórumot. A szervezés, szerencsére, sok párhuzamos szálon futott, így sokakat elért.

A Hírszerzőn megjelenő „fideszes szervezés” valójában Szabó Györgyöt a XIII. kerület fideszes önkormányzati képviselőjét jelentette, aki (noha jogszerűen, 72 órával korábban bejelenteni már nem tudta) tájékoztatta a hatóságot és az önkormányzatot. (Újlipótváros védői között más pártállású önkormányzati képviselők is jelen voltak.) A helyszínen is Szabó György volt a kapcsolattartó a hatóság felé, ezért tűnt úgy, hogy ő a szervező, noha e munkában több civil kezdeményező is közreműködött.

Az összegyűlt mintegy harminc feketeruhást ezután vagy négyszáz ellentüntető (pardon: ellen-jegyvásárló) fogadta, akik a bolt előtt, illetve az utca túloldalán álltak sorba illendően. A bemasírozó szkinhedeket a készenléti rendőrség megállította, igazoltatta és távozásra szólította fel. „Nácik haza!” – harsogták a tiltakozók, mire a megszólítottak (a titulust egyáltalán nem kifogásolva) az „Itthon vagyunk!” kiáltással válaszoltak. („Rendőrök haza!” – kiabált egy túlbuzgó védő, de társai gyorsan lecsillapították. Egyáltalán nem ragaszkodtak ahhoz, hogy a rendőrök hazamenjenek. Hová jutottunk 1988 óta!)

A demokráciára érzékeny Tomcat közölte, hogy – miután jegyvásárlását meghiúsították, mert magyar – panaszt tesz az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és más fórumokon. Mintegy tíz perces intenzív szóváltás után a szkinhedek elvonultak, a védők tapsától kísérve.

Az ellen-jegyvásárlók ezután is a helyszínen maradtak és kisebb-nagyobb csoportokban kedélyesen diskuráltak, várván a támadók esetleges visszatértét. Tomcat és néhány társa viszont hirtelen egy ötödik emeleti erkélyen jelent meg, diadalmasan integetve a visszatérésére rá váróknak, akiknek túljárt az eszén. Onnan filmezte kitartóan ellenségeit, akik ez ellen mit sem tehettek, legfeljebb visszalőttek kameráikkal és fényképezőgépeikkel.

Jó egy óra múltán Szabó György – először hangos szóval, majd megafonnal – felkérte a védőket, hogy „miután megmutattuk a fasiszta kisebbségnek”, hogy nem hagyjuk magunkat, most már távozzanak. A beszélgetésbe belefeledkezett védők egy része ezt meg sem hallva smúzolt tovább, mire a rendőrség felfejlődött és elindult. A védők ezt nem vették rossz néven, békésen odébb sétáltak. A harmadszor is visszatérő szkinhedeket határozottabb fellépéssel szorították ki végleg a rend őrei. Előbbiek ezt hangos méltatlankodással vették tudomásul. Fájt nekik, hogy ezek a szép szál egyenruhások a „göndör hajúakat” védik.

Voltam már jó pár antifasiszta tüntetésen 1990 óta, most mégis az újonc izgalmával készültem az Újlipótvárosi Csatába (melyet bizonnyal ezen a néven jegyez föl majd a história). Miben különbözött ez a délután a többitől?

Nos, ezúttal az örökké megújuló, virulens antiszemitizmus legújabb termékeivel, a webnácikkal találkozhattunk élőben. Ezek annyibban különböznek az elmúlt húsz évben általunk megismert, immár klasszikus antiszemita elődöktől, amennyiben a web sűrűje különbözik az írott sajtótól: gyorsabbak, hatékonyabbak, durvábbak, útszélibbek.

Csurka a klasszikus sajtónyelven zsidózott – ezek gátlástalan és trágár módon. Csurka lekicsinyelte a Holokausztot – ezek nyíltan dicsőítik és fenyegetőznek vele. Csurka szimbolikus nyelven beszélt, nagyzolt – ezek szemernyi kétséget sem hagynak, hogy amit mondanak, azt komolyan is gondolják.

A XX. század totalitárius mozgalmaira jellemző örökös aktivizmus, állandó mozgósítás kitűnően párosítható az Internettel, s ezt a webnácik nagy hatékonysággal űzik. Mindnyájan ismerjük leghatékonyabb fegyverüket, az Interneten szervezett hajtóvadászatot. Akinek nem tetszik a pofája, az egykettőre a náci honlapokon látja viszont magát névvel, telefonszámmal (rosszabb esetben lakcímmel), és várhatja a látogatókat. (Szerencsére kapacitásaik e téren végesek. Amatőrök. Még.) Ez ellen eddig a megtámadottak és a hatóság semmilyen ellenszert nem talált.

A parádéra felvonuló Tomcat megmutatta, hogy viselkedik a korszerű fasiszta: egy nagy kamerát hurcolt magával, amely mint meghosszabbított érzékszerve működött folyamatosan: azzal beszélt, kiabált, szónokolt. Mindent felvett, ami elé került. Biztos, hogy nemcsak az utókor számára.

Általában: utcai és médiacsetepaté volt ez egyszerre. Soha ennyi egymás ellen forduló kamerát és fényképezőgépet nem láttam. A különbség csak annyi, hogy a képeket valószínűleg másra használja a hitlerpólós webnáci és az antifasiszta. (Egyébiránt: vajon nem személyiségi jogaim sérelme az, ha engem az utcán, akár tüntetésen lefényképez, levideóz egy ismeretlen, aki nem a média, a nyilvánosság számára dolgozik?)

A hitlerpólónál időzzünk el egy pillanatra. Aki ezzel sétál be az Újlipótvárosba, attól (és társaitól) vajon mi jót lehet várni?

Mert vártak tőlük sokan, bizony. Minden tisztességes újság és webportál kötelességszerűen utánajárt, hogy az egész összecsapást kiváltó incidens a jegyirodában hogyan is zajlott valójában. Meghallgatták a két, teljesen eltérő álláspontot. Hátha kiderül az igazság! Hátha sikerül tisztázni a félreértést! Ezen agyaltak webes fórumokon. Hátha csak egy félreértés miatt feszült kissé a zsidó–náci viszony.

HVG: Ha Tomcat-ből miniszterelnök lenne ma Magyarországon, hogy nézne ki ez az ország?
Tomcat: Romhalmaz lenne, tele lenne minden zsidó hullákkal és falhoz csapkodott csecsemőkkel, illetve a másvéleményűeket karóba húznák fekete ruhás halálbrigádok.
HVG: Ez irónia, én viszont komolyan kérdezem.
Tomcat: Nem, ez nem irónia, én pontosan ezt szeretném csinálni, és erre vágyom.

www.hvg.hu/itthon

(„Ez persze csak a Tomcat-féle humor. Csak nem veszik komolyan? Ugyan kérem! Nem kell vele foglalkozni.”)

A hétfői újipótvárosi csatát megnyertük, nyakunkon a pénteki, amikorra Tomcat és bandája újabb akciót jelentett be a Jászai Mari térre, 16 órára. Ők biztos tanulnak a kudarcból, mi is tanuljunk a sikerből. Civil kezdeményezés, önbizalom, bátorság, hatékony és gyors mozgósítás, jó kapcsolat a hatósággal, a politikai szférával, a médiával – ezek fontosak voltak a sikerhez. És még több együttműködésre kész civil: baloldali, konzervatív és liberális, akinek tele van a hócipője a nácikkal. Írják meg, mit tartanak fontosnak még! Közös ügyünk, elvégre.