Bis hundert und zwanzig

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Volt egy kis sértődés, és a közönséget némiképp megosztó rászervezés még az ősszel a Gólem Színház nemzetközi zsidó színházi találkozójára, melyre nem kaptak meghívást, mindenesetre repertoárjának sűrített előadásával ünnepelte ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. Cseresznyéskert, Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Játék a kastélyban előadásaik mellett egy stand up comedy bemutatót is tartottak a Sirályban, Janklovics Péter one man show-ját, „Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei” címmel.

  hunkurunk.jpg  
  Janklovics Péter és Sebő Ferenc, részlet a Hunkurunk című előadásból  

Azóta még egyet, ugyanott: „Egy Annafrankos naplója”, ugyancsak Jankloviccsal. Ma pedig színházi beszélgetéssorozatuk indul „Büfészínházi esték” címmel az Erzsébetvárosi Közösségi Házban.

Alternatív színjátszás váltott színhelyekkel, változó színvonalú előadásokkal, lelkesedéssel, fokozódó ismertséggel és a produkcióik iránt lassan növekvő kíváncsisággal – így jellemezhető a Budapesti Zsidó Színház elmúlt fél évtizede.

A Halász Péter-féle Városi Színházban kezdték nyilvános működésüket egy purimspiellel, a zsidó színjátszás ősi hagyományából merítve, egy valódi Eszter-könyve feldolgozással. Mordechaj ben Avrohom (Vajda Róbert) a társulat színigazgatója-rendezője-színésze és kollégái azóta féltucat darabot játszanak hol itt, hol ott, ahol befogadó színházra/színpadra/udvarra lelnek, mert igyekeztek magukat először a nyílt vízen megméretni (Sark Kávéház, RS9 Színház, Menta Terasz), közben találták meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, a Marom Budapestet, a Sirályt, s ezek a színházat, hogy számukra próbahelyet, némi támogatást és játszóhelyet biztosítsanak. Összenő, ami összetartozik: e színház a teátrum világa mellett a zsidó civilszféra része is. Profik és amatőrök vegyesen játszanak előadásaikban, de Tartuffe-jük és Hunkurunk című darabjuk minden tekintetben izgalmas eseménye volt az alternatív színházi világnak, és az egész pesti kulturális életnek.

Színészek, színésznők, dramaturg-hallgató, amatőr színjátszó egyaránt része a csapatnak, mely egyként merít a klasszikus színházi hagyományból és a jelenkor társadalmi valóságából. Fanyar humoruk, szabadszájúságuk mellett, ezzel vegyítve a zsidó lét problémáira való gyakori reflektálásuk és a zsidó közösségbe való beágyazottságuk, valamint a zsidó hagyomány iránti érdeklődésük új jelenség. A színház számukra semmiképpen sem puszta szakma, hanem létforma. A színpad és a nézőtér között sincs mindig éles határ. Lazák és oldottak, természetesen viselik színházcsinálói mivoltukat, miként zsidóságukat is. Közösségi színjátszást művelnek abban az értelemben, hogy tisztában vannak a játék fontosságával, s hogy játszani közösen érdemes. Tudják, a zsidóság releváns faktor az életükben, fontos téma, tudatosítandó kulturális hagyomány, máskor meg nem explicit valami, hanem sajátos látásmód, sorok közötti utalás. Színházi létmódjuk közösségi jellege, s hogy közelebb vannak a nézőkhöz, és nem tűnnek el az öltözőben előadás után, nem von le semmit szakmai hitelükből. Zsidóságuk által sem lesz kevésbé színház, amit játszanak. A szervezésben-menedzselésben bizonyára nagy segítségükre volna, ha lenne intézményi hátterük, szakembergárda, pénz, paripa, fegyver, és bizonyára színészi eszközeik is finomodhatnak, csiszolódhatnak a jövőben – ennyiben bizonyára hasznukra válhat a professzionalizálódás.

A széles gesztusok, játékuk érzelmi hőfoka, az olykori harsányság és mosolyogtató ripacséria olykor a jiddis színházi hagyományokat idézheti fel nézőikben, melyeket döntően olvasmányainkból, például Kafka 1911-es Naplójegyzeteiből ismerhetünk, aki a Prágában vendégszereplő lembergi jiddis színház több mint húsz előadását látta. Találkozása Jichok Löwy társulatával, a tradíció és a modern világ ütközésének határán keletkező zsidó családi drámák ábrázolása jelentősen hozzájárult irodalmi öntudatra ébredéséhez. Ha van zsidó színházi hagyomány, melyhez a maiak visszanyúlhatnak, például a jiddis színjátszásé. Egy hagyomány, mely nem a miénk, melyhez közvetlenül sem nyelvi értelemben nem férünk hozzá, sem folytonosságában, mai kulturális identitásunk megteremtéséhez mégis előképül szolgálhat.

A Király utcában és környékén különben, ahol születésnapjukat ünnepelték, közel száz éve, a Sirályhoz hasonló korabeli kávézókban és zengerájokban virágzott a német-jiddis-magyar keveréknyelven játszó zsidó kabarék sajátos, fülledt miliőjű világa. (A Pesten időző Löwyt 1917 júliusában meglátogató Kafka, barátjával bizonyosan járt a környék mondén hangulatú műintézményeiben, például a 15-ös szám alatti, egykori Blaue Katze mulatóban.)

Arról igazán nem a Budapesti Zsidó Színház huszonéves, vagy harminc körüli művészei tehetnek, hogy Magyarországon nincs mély, öntudatos és folytonos hagyománya a vallási kultúra mellett az azzal csipkelődő, ám dialogikus viszonyban létrejött szekuláris zsidó kultúrának. Abban viszont részük és a jövőben fontos szerepük lehet Gólem Színházas kollégáikkal együtt, hogy e kultúra gyarapodásához – melynek legnagyobb kihívása saját korunk zsidó problémáinak ábrázolása – hozzájáruljanak.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]