A bolt

Találkoztam az igazival. Ő volt az, semmi kétség. Az Igazi. Mióta vártam rá! Már le is mondtam róla, hogy valaha összehoz vele a sors. És most: tessék. A nagy álom. Véletlen történt. Mit sem sejtve mentem le a Lehel téri metróállomásra. Persze éppen akkor gördült ki az én metróm, tehát időm volt rengeteg. Körülnéztem. És ekkor történt. Földbe gyökeredzett a lábam. Ott volt előttem.

	Képünk illusztráció

Az ideális óriásplakát. Éreztem, jöhet még az életemben tucatnyi más is, stabilak vagy futók, de ezt az egyet nem felejtem. Hozzá mérem majd a többit is. Egyből azonosulni tudtam az üzenetével. Fenntartás nélkül a célcsoportjának vallottam magam.

Nem esett egyetlen olyan hibába, sőt bűnbe, amely oly sok más óriásplakátot számomra hiteltelenít. Nem akart rajta aléltságot mímelő, méretes barna rúddal orális nászra készülődő női arc jégkrém-fogyasztásra csábítani.

Nem ajánlott rajta darabolásra előrajzolt, szinte pőre női test „bombacsirkét”. Nem mosolygott róla rám, füléhez önfeledten egy mobiltelefont szorítva nyolcéves leányka sem. Egyik pláza, párt, gagyifilm vagy tévécsatorna sem nyomult róla vizuális agresszióval. Nem hívott fel semmilyen fölösleges áru vagy szolgáltatás megvásárlására.

Mondanivalóját örökörvényű grafikai nyelvezetben tárta fel. Nemzetiségtől, vallási hovatartozástól vagy politikai elköteleződéstől függetlenül bárki rögtön magáénak érezhette. Nem sértett egyetlen látható vagy rejtett életmódot folytató kisebbséget sem. Oly annyira elütött plakáttársaitól, annyira megigézett. hogy azóta is őt keresem mindenhol.

Egyetlen boltot hirdetett. Átmenetileg fizető megrendelő nélküli felületként halványkék színével maga a mennybolt mosolygott rám.