Modern mesterművek Moszkvából

Orosz-zsidó művészek, 1910-1940

2008. március / Biró-Nink Beáta

Figyelemre méltó új kiállítással jelentkezett a közelmúltban az amszterdami Zsidó Történeti Múzeum (Joods Historisch Museum – röviden JMH). Az intézmény, amely a híres Portugál Zsinagóga szomszédságában, stílusosan a régi amszterdami zsidónegyed közepén található, négy askenázi zsinagóga épületének egybenyitásából született. A múzeum nem csak kiállítási színtérként, hanem archívumként és kutatási központként is működik.

	Natan Altman: Szolomon Michoels portréja 1927 (részlet)

A „Modern moszkvai mesterművek” című aktuális kiállítás a cári Oroszországban született, zsidó származású, ismert vagy kevéssé ismert képzőművészek (Natan Altman, Robert Falk, Jevgenyij Kacman, Ilja Csasnyik, El Liszickij, Alexander Tisler, Iszaak Brodszkij, Alexander Labasz, Szolomon Nyikrityin, Niszon Sifrin, David Sterenberg, Borisz Aniszfeld, Iszaak Rabinovics, Joszef Csaikov) zsidó avagy éppen nem zsidó témájú műveinek gyűjteményét mutatja be, amelyek 1910 és 1940 között, vagyis a forradalom előtt, alatt, majd azt követően, és a sztálini önkényuralom éveiben készültek. A moszkvai Tretyakov Galéria, illetve a Bakrusin Színházi Múzeum anyagából válogatott gyűjtemény szerteágazó és izgalmas képet fest a címben jelzett alkotókról és a korról.

A 20. század első évtizedeiben Oroszországban a forradalmi ideológia hatására a politikai hatalom is támogatni kezdte a kisebbségek nyelvének és kulturájának megőrzését, valamint aktív gyakorlását. Így – az erős antiszemitizmus és a korábbi tiltások ellenére – a zsidóság előtt is új korszak nyílt: a 20. század első évtizedeiben Szovjet-Oroszországban a zsidó, valamint ezen belül a jiddis nyelvű kultúra virágkorát élte.

A zsidóság új nemzeti öntudatra ébredése azonban kardinális kérdésekkel is konfrontálta a művészeket, így a kulturális és nemzeti identitás kérdésével is. Mi a (zsidó) művész feladata az új korban? Mi számít zsidó műnek? Elég/szükséges-e, hogy zsidó témát dolgozzon fel? Mi is az a zsidó téma? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre különböző válaszok születtek. A kiállítás anyaga témaválasztásában, stílusában, művészi megformáltságában erősen eltérő műveket mutat be. Mindez egyben arra is következtetni enged, hogy a szervezők nem kívánnak részt venni ebben a ma is élénk vitában: nagyszámú, ismert és kevéssé ismert alkotó munkáit sorakoztatják fel, melyek által betekintést engednek az 1910-1940 közötti művészi és politikai-ideológiai változásokba, illetve így lehetőséget nyújtanak arra is, hogy egy-egy művész alkotói pályájának alakulását figyelemmel kísérhessük.

Látunk öreg zsidót ábrázoló olajfestményt, tradicionális peszachi történethez készített illusztrációkat, kubista műalkotást, önarcképet, aktot, expresszionista tusrajzokat, futurista használatitárgy-terveket és Lenin-portrét. Hogy a kiállítás mégis koherens egészet alkot, arról akkor győződhetünk meg, ha semleges szemszögből, saját, huszadik század végi történelmi tapasztalatainktól mentesen, a kor szellemét megértve közelítünk ehhez a széles skálán mozgó vizuális kínálathoz.
A felvonultatott műveket több szempont alapján is bemutathatnánk, mégis a képek keletkezése alapján felállított időrendi kategorizálás tűnik a legésszerűbbnek. A kiállítás anyagát így három részre bonthatjuk, amely egy tematikailag teljesen elkülönülő kollekcióval egészül ki.

	Robert Falk: Midkhad Refatov portréja

Az első csoportot az 1910-1925 között készült művek alkotják. A művek egy részén jól láthatóak az uralkodó európai iskolák jegyei. Altman Önarcképe 1912-ből, Falk Midkhad Refatov portréja (1915) vagy Vörös ruhás hölgye (1918) jól tükrözik a kubizmus, Picasso és Braque hatását. Csasnyik és El Liszickij tribün-tervei (1920 illetve 1920-1924), vagy Altman Oroszország. Munka (1921) című képe színtiszta konstruktivista alkotások, de már az új ideológia elfogadásának jeleit is magukon viselik. Csasnyik Szuprematizmusa esetében (1923) már a címválasztásból kitűnik, hogy a mű keletkezését Csasnyik tanára, Malevics inspirálta. Tisler példáján jól látszik, hogy – bár 1922-ben konstruktivista képet fest –, de néhány évvel később figyelme már az egzotikum felé fordul, noha nem kizárt, hogy ebben is szerepet játszik a politikai események üdvözlése. Az 1930-as évek elején keletkezik Örményország illetve Batumi című akvarell-ciklusa, amelynek hátterében a Vörös Hadsereg előrenyomulásának eredményeképpen Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán egyesítése állhat. Politikától függetlenül a 20. századi avantgárdra jellemzően a déli, egzotikus országok kultúrája és történelme iránti érdeklődését számos további tusrajz is megörökíti. Újabb területre kalauzolnak bennünket Tisler Majakovszkij-illusztrációi: egyrészt mint az irodalmi illusztráció műfajának darabjai, másrészt Majakovszkij politikai támogatottságának tényéből kiindulva az aktuálpolitikai események is átsejlenek a képek mögül.

Az 1925 és 1931 között készült munkákon egyértelműen látható a lenini gondolat- és motívumvilág térnyerése. Labasz Lenin megérkezése Petrográdba 1917-ben című képén a korszak pártpropagandájából is jól ismert, szónokló Lenin figuráját látjuk. Míg az őt körülvevő tömeg művészi megformálása figyelemre méltó, addig a Lenin-figura szinte gyermeteg kollázs-darabnak, gyakorlatlan kéz munkájának tűnik. Brodszkij híres képe, a Lenin a Szmolnijban (1930) kiváltképp a 30 évesnél idősebb magyar néző számára nem igényel részletes bemutatást. Kacman Falusi tanítója (1925) a nem kifejezetten értelmiségi tekintetet tükröző, félszeg, paraszti öltözékű, de nyakkendős falusi tanító alakjával, valamint a háttérben található ukrán nyelvtani például szolgáló ideológiai szójátékkal erősen didaktikus jelleget mutat.

Ebben az időszakban jelennek meg a futurista használati tárgy-tervek is. Különösen El Liszickij jegyez számos kreatív ötletet és mérnöki pontosságú rajzot, melyekhez kézzel írt megjegyzéseket is fűzött. 1928-ban mozgó kirakati installáció-tervet készít könyvesbolt részére. Az 1928-as kölni Nemzetközi Sajtókiállítás szovjet pavilonjának konstruktivista hatást tükröző, gigantikus méretű zászlótartó-tervét a külföldi sajtó is díjazta.

Szolomon Nyikritin: Búcsú a halottól 1926

Új színfoltot jelent a hatalmi szimbólumoktól mentes Búcsú a halottól (1926) című, szürrealista Szolomon Nyikrityin-alkotás, amelyen kopasz és arcnélküli alakok búcsúznak a kép hátterében egy halottól. Közöttük szűzies arcú, ikonokat idéző, szenvedő nőalakok tűnnek fel és fordítják felénk arcukat. A kép központi figurája: az élénkpiros testű és sapkájú, féllábú, mankójára támaszkodó, segítséget kérő férfi, valamint a kép előterében megbúvó, óriási patkány a háború borzalmait is felidézhetik. Ugyanebből az évből való a színházi tervezőként is tevékeny Niszon Sifrin alkotása, a Sztrasztnoj Boulevard. A kép élénk színeivel és sajátos, kiterített tér-ábrázolásával színpadként tárja elénk egy belső udvar mozgalmas életét, elrejtve rajta egy aprócska színházat is.

Az 1932 és 1940 között készült alkotások sorában elsősorban Sztálin-arcképeket várnánk. Brodszkij és Nyikrityin hagyatékából ugyan látunk egy-egy Gorkij- vagy Sztálin-portrét, de a bemutatott képek témaválasztása korántsem ilyen egysíkú. Nyikrityin 1920-as évek közepéről származó, szinte gyermeki naivitást tükröző Autós kompozíciója, majd pedig Labasz mozgalmas, aprólékosan megalkotott festményei: a földön, föld alatt, vízben és levegőben is pulzáló futurista város álomképét elénk táró, illetve az 1935-ben átadott moszkvai metró mozgólépcsőjét a művészi érdeklődés tárgyává emelő képei a technikai fejlődés előtti tisztelgés jeléül értelmezhetőek.

A korszakot bemutató képek, bár kétség kívül expresszívek, valódi expresszionista hatást elsősorban Nyikrityin háborús témájú tusrajzai mutatnak, 1924-ben keletkezett Háború, vagy a harmincas évekből származó Forradalom című ciklusából.
Érdekesek Nyikrityin egy vonallal készült tanulmányrajzai is, melyek helyenként erős ideológiai indíttatású cinizmust sejtetnek a „disznófejű” burzsoá nagyúr, vagy a demokrácia ellen, amely nem más, mint egy halottakon taposó, kétes mozdulatokkal nők felé nyúló dzsentri, kinek hóna alatt a demokrácia könyv képében lapul.

Végül, keletkezésük időpontjától függetlenül érdemes külön figyelmet szentelni a színház számára készített remekműveknek, valamint a könyvillusztrációknak. Borisz Aniszfeld még a 19. század végén készített szecessziós hatást tükröző színpompás kosztümterveket. A zsidó kulturális fellendülés keretében a GOSZET (Állami Zsidó Színház) megalakulása elsősorban új távlatokat nyitott, a hosszabb-rövidebb időre politikailag kegyvesztettek számára pedig alkotói menedéket biztosított. A moszkvai színházterem falait, az első előadások kosztüm- és színpadterveit Chagall tervezte. A 20-as illetve 30-as évek folyamán Altman, Falk és Rabinovics készítette a legtöbb színpadtervet, díszletet és kosztümöt. Az ezekről készült rajzok és festmények, melyek művészettörténeti szempontból is jelentősek, pótolhatják az el nem készült filmfelvételeket, amelyekből a GOSZET tevékenységét megismerhetné az utókor.

A színházi-irodalmi kollekcióban El Liszickij és Csajkov újabb arcát ismerhetjük meg. Utóbbinak címlaptervén, vagy gyermekkönyv-illusztrációjában, előbbinek pedig az 1917-1922 között a peszachi Chad Gadia-történethez készített, jiddis szövegű illusztrációiban, valamint a Fehérorosz Népmesékhez készült tusrajzaiban jól látható a modern irányzatok mellett az orosz népi szöveges fametszetek, a lubok-ok hatása is, amely az orosz avantgárd teljes festészetét megihlette.

	Alexander Tisler: Kivégzés a Krímben1924

A fentiekből is látható, hogy a bemutatott időszakban milyen szorosan összefüggtek a művészeten belüli és kívüli tényezők. A forradalmi hangulat és ideológiai változások által áthatott új korszak művészi megjelenítése többféle módot követhet. Bár nehéz erre az időszakra kívülállóként tekinteni, ha mégis sikerül, izgalmas művészeti időutazásban lehet részünk.

A kiállításhoz angol és holland nyelvű katalógus is készült, amely a bevezető tanulmányokon kívül jó minőségű reprinteket és rövid ismertetőket tartalmaz a kiállított képekről. A kötet zárásaként a címben jelzett 30 év legfontosabb történelmi, politikai, illetve művészeti eseményeinek kronológiáját láthatjuk, majd egy rövid, de hasznos szószedetet a legfontosabb alkotók életrajzával és a kötetben felmerülő fontosabb fogalmak vagy rövidítések magyarázatával.

A kiállítás rövid leírása a múzeum honlapján is elolvasható (www.jhm.nl), és ugyanitt meghallgatható, sőt le is tölthető a kiállításhoz kapcsolódó audio-guide. Így akár amszterdami kirándulás nélkül is képet – vagy egy kis kép(!)zavarral élve legalábbis hangot – kaphatunk a kiállításról.