2014 legsúlyosabb antiszemita incidensei

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az amerikai székhelyű Simon Wiesenthal Központ ez évben ismét közzétette a legsúlyosabb antiszemita incidensek „toplistáját”.

antszemitaincidensek_1

A november 18-i mészárlás nyomai a Jeruzsálemi zsinagógában

 

A tíz esetből hat Európához köthető. Hazánk is érintett: Belgium, Franciaország, Németország, Svédország és Anglia mellett Magyarország is szerepel a listán. A jelentés magyar fordítását alább közöljük.

2014-ben az antiszemita és Izrael-ellenes gyűlölet világszerte példátlan robbanásokban tetőzött. A Simon Wiesenthal Központ összeállítása arról tanúskodik, hogy a fenyegetések és provokációk a második világháború óta minden eddiginél nagyobb méreteket öltöttek.

2014 az Iszlám Állam, a „magányos farkasok” terrorizmusa, a célzott gyilkosságok és erőszakos cselekmények éve volt az európai demokráciákban. A Hamasz melletti érzelmek Európa utcáin és az amerikai egyetemeken egyaránt megnyilvánultak.

2014-ben a zsidók elleni gyűlölet még inkább elfogadottá vált a társadalmak politikai szövetében. Az iráni mullah-teokrácia véget nem érő, nukleáris népirtással fenyegető üzenetekkel árasztotta el Izraelt. Európában számos fórumon igyekeztek bűncselekménnyé nyilvánítani az olyan ősi zsidó hagyományokat, mint a kóser vágás és a rituális körülmetélés.

A 2014. év eseményei nyomán az európai zsidóságban felmerült a kérdés: van-e remény a további életre szülőföldjén.

Danny Cohen a BBC igazgatója sokak érzésének adott hangot: „Eddig még sohasem éreztem magam zsidóként olyan kényelmetlenül az Egyesült Királyságban, mint az elmúlt 12 hónapban. Ez arra késztetett, hogy elgondolkozzam, vajon hosszú távon is itt lesz-e az otthonunk. Mert ezt mindnyájan érezzük. Személy szerint korábban még soha ilyen mélyen nem éreztem ezt.”

Danny-Cohen

Danny Cohen

 

A Simon Wiesenthal Központ felszólítja a jóérzésű embereket szerte a világon, hogy 2015-ben álljanak ki, törjék meg az apátiát és a csendet, emeljék fel szavukat a történelem legősibb gyűlölete ellen, bárhol is üti fel a fejét.

 

1 Belgium – A hippokrátészi eskü, avagy: mindenkit kezelünk, kivéve a zsidókat?

antiszemitaincidensek_belgiumBelgiumban egy orvos megtagadta, hogy ellátásban részesítsen egy 90 éves asszonyt, Bertha Kleint, akinek bordatörése volt. Az asszony fiának, aki a telefonvonal túlsó végén várta válaszát, azt tanácsolta: „Küldje az anyját néhány órára Gázába, rögtön elmúlnak majd a fájdalmai. Nem megyek el magukhoz.” Azzal letette a telefont.

Az asszony unokája diszkrimináció miatt feljelentette az orvost. „Ez a hetven évvel ezelőtti időket idézi. Sohase gondoltam volna, hogy mindez megismétlődhet Európában” – nyilatkozta az unoka a Joods Actueel nevű helyi zsidó lapnak. Michael Freilich főszerkesztő pedig sorolja: „Ez csak egy eset a sok közül. Antwerpenben egy nőt nem szolgáltak ki a boltban, mert zsidó volt. Liège-ben egy étteremben ezt a feliratot függesztették ki: Kutyákat beengedünk, zsidókat nem. Brüsszeli tüntetéseken „Halál a zsidókra” jelszavakat skandáltak, a facebook-on pedig naponta uszítanak a zsidók elleni gyűlöletre.” A belgiumi zsidó közösség elleni legsúlyosabb incidensre a brüsszeli zsidó múzeum előtt került sor, amikor egy francia merénylő, akit az Iszlám Állam harcosai képeztek ki, három ártatlan ember kaszált le gépfegyverrel.

 

2 Izrael/Jordánia: Mészárlás egy jeruzsálemi zsinagógában; embertelen megemlékezés a jordániai parlamentben

November 18-án két kelet-jeruzsálemi terrorista hatolt be a nyugat-jeruzsálemi Kehilat Bné Tora zsinagógába. A lőfegyverekkel, baltákkal és bárdokkal felszerelt támadók “Allah Akbar” kiáltásokkal estek neki az imádkozóknak. Négy rabbi – közülük három amerikai állampolgár – lett a vérfürdő áldozata. (Lásd első képünket.) A támadás során további hét személy sérült meg. Egy drúz rendőrt, aki bátran az áldozatok segítségére sietett; lelőttek, mielőtt a terroristákat ártalmatlanná tették. A világ zsidó közvéleménye mély gyászba borult a sokkoló esemény hatására.

De nem mindenki a meggyilkoltakat gyászolta.

antiszemitaincidensek_jordanparlamentMásnap a jordániai parlament rövid gyászszünetet tartott – a gyilkosok emlékére. A Korán szavait idézték, hogy „dicsőítsék tiszta lelküket, és az arab és muszlim nemzet összes mártírjáét.” Abdullah Ensour, Jordánia miniszterelnöke részvét-táviratot küldött a terroristák családjának: „Kérem az Istent, hogy bánjon velük kegyesen, önöknek pedig gyászukhoz nyújtson türelmet, vigaszt, és erőt …” A jordániai kormány viszont közleményben ítélte el a támadást, mint Jeruzsálem polgári lakossága ellen irányuló erőszakos cselekményt.

Ez az incidens a korábbi, izraeli polgárok életét követelő terrorcselekmények betetőzése volt. A jeruzsálemi gyorsvasút egyik állomásán csecsemő esett egy terrorista áldozatául, három izraeli tizenévest pedig elraboltak, majd később meggyilkoltak. (A fiúkat a Fatah honlapján patkányok képében ábrázolták.)

 

  1. Franciaország: Támadás egy magánlakás ellen, rablás, nemi erőszak

Gépfegyverből zsinagógára leadott sorozatlövés, erőszakos cselekmények, vandalizmus és az Iszlám Állam által kiképzett terroristák rendítették meg a francia zsidókat.

Decemberben támadók hatoltak be egy lakásba Créteil-ben, Párizs egyik elővárosában. Az ott lakó fiatal zsidó párt megkötözték. „Mondjátok meg, hol tartjátok a pénzt, nektek zsidóknak mindig van pénzetek” – követelte egyikük. Majd a lakást feldúlták, a lányt pedig megerőszakolták.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter a támadás antiszemita jellegűnek minősítette, mivel „a támadók abból indultak ki, hogy zsidónak lenni azt jelenti, hogy van pénzed.”

A zsidó közösség biztonsági szolgálatának információja szerint két gyanúsított ellen vallási hovatartozás miatti erőszak, fegyveres rablás, erőszak, eltulajdonítás és zsarolás címén emeltek vádat.

Francois Hollande köztársasági elnök az Elysée palotában nyilatkozott: „Egy francia városban egy családot azért ért támadás, mert zsidók… Amikor ilyen tragédiák történnek, nem csupán a családot éri sérelem. Egész Franciaország nagysága sérül.” Manuel Valls miniszterelnök a twitteren így kommentálta az ügyet: „Az antiszemitizmus elleni küzdelem mindennapi feladatunk.”

Az együttérzés és támogatás szavait csak helyeselni lehet, de az év végéhez érve Európa legnagyobb zsidó közösségében kétségek merültek fel, vajon az ország a jövőben képes lesz-e védelmet nyújtani zsidó állampolgárainak.

 

  1. Németország: A “Toiletgate” megosztja a „Bal” párt vezetőit
antiszemitaincidensek_berlin

Iszlámista tüntetés Berlinben

November 10-én a Bal Párt (Die Linke) meghívta az Izrael-ellenességéről elhíresült Max Blumenthalt (aki a Simon Wiesenthal Központ tavalyi listáján a 10. helyen szerepelt) és David Sheent, a párt Bundestag-beli üléstermében a Kristályéjszakáról tartandó megemlékezésre. Blumenthal gyakran azonosítja a cionizmust a rasszizmussal és von párhuzamot izraeli intézkedések és a náci cselekedetek között. Ezt sokallva a párt vezetője, Gregor Gysi visszavonta az engedélyt az ülésterem használatára. Az incidens “Toiletgate” néven vált ismertté, mivel Gysi a mosdóban volt kénytelen elbarikádozni magát Blumenthal és Sheen haragja elől.

Az incidens kapcsán szóba került, hogy a pártban szélsőségesen Izrael-ellenes csoport működik Inge Höger és Annette Groth vezetésével, akik 2010-ben ott voltak a Mavi Marmara flottillán Gáza partjainál, és hazatérésüket követően a párt számos képviselője biztosította őket támogatásáról. A “Toiletgate” kapcsán ők és a hozzájuk csatlakozott Claudia Haydt és Heike Hänsel jártak élen Izrael démonizálásában.

Válaszul a Baloldali Párt reformszárnya, regionális politikusok és párttagok nyilatkozatot adtak ki: „Az Izrael-ellenes gyűlöletet szítva pártunk egyes vezetői antiszemita jelszavakkal érvelnek, relativizálják a Holokausztot és kisebbítik a német felelősséget többmillió európai zsidó megsemmisítésében.”

 

5 Törökország: Egy újságíró szerint a török zsidók fizessenek különadót Gáza újjáépítéséért

"Büyük Sinagog" müze olacak

Edirne: a város zsinagógája

 

Az elmúlt évszázadok gyakorlatára emlékeztetően, amikor a Török Birodalomban különadókkal sújtották a zsidókat, Faruk Köse, az Erdogan-kormányhoz közel álló Yeni Akit c. lap szemleírója azt javasolta, hogy a török zsidók és más zsidó személyek, akiknek az országban üzleti érdekeltségeik vannak, fizessenek speciális adót a Gázai övezetben a Hamasz terrortámadásainak megfékezésére indított izraeli „Erős szikla” hadművelet során keletkezett károk helyreállítására. Amennyiben ezt megtagadják, folytatta Köse, a zsidó vállalkozások működési engedélyét vonják be, és vagyonukat foglalják le. Korábban Köse nyílt levélben fordult Rav Isak Halevához, az ország főrabbijához azt követelve, hogy a zsidó közösség kérjen bocsánatot Izrael gázai akciójáért. „Ide költöztetek, miután Spanyolországból kiűztek benneteket. Ötszáz éven keresztül kényelmesen éltetek és a mi kárunkra gazdagodtatok. És ez a hála – gyilkoljátok a muszlimokat? Erdogan, követeld, hogy a közösség vezetője kérjen bocsánatot!”

„Ha ’zsidó’ identitásotokat emlegetitek, és közben muszlim testvéreimet gyilkoljátok… fenntartom magamnak a jogot arra, hogy a ’szemet szemért’ nevében viszonyuljak hozzátok. A ’cionista/zsidó terrorista bázis, vagyis Izrael pokollá teszi Gáza életét a népirtással. Éppen ezért nyilván sokakban felmerül: ’Isten áldja Hitlert’” – így Köse.

Az Izrael és a zsidó nép iránti érzületek mérgezése Törökországban a legmagasabb kormányzati fórumokon folyik, és ez súlyosan fenyegeti az ottani zsidóságot. Nagy megdöbbenést váltott ki, amikor Dursun Şahin, Edirne polgármestere meg akarta tiltani, hogy a város zsidósága a híres Büyük Zsinagógában imádkozzon. A nemzetközi tiltakozás hatására később visszavonta az intézkedést.

 

  1. Svédország: pártvezér a zsidókhoz: Adjátok föl vallási identitásotokat!

A Jerusalem Post szerint Björn Söder, a Svéd Demokrata Párt politikusa egy interjúban kijelentette: „Sok zsidó származású személy svéd lett és már szakított zsidó identitásával”, ami fontos, hogy különbséget tegyünk „az állampolgárság és a nemzetiség között”.

Lena Posner Körösi, a Svédországi Zsidó Közösségek Tanácsának képviselője a The Guardiannek azt nyilatkozta, hogy Söder „úgy beszél, mint az 1930-as években Németországban”, és szavai a „régi jobboldali antiszemitizmust idézik.”

Számos esetben előfordult, hogy a svéd zsidók muszlim szélsőségesek bűncselekményeinek váltak áldozatul, a hatóságok azonban szinte alig léptek fel a támadok ellen. A Wiesenthal Központ tanácsadót küldött Malmöbe, az ország harmadik legnagyobb városába, mert az ottani hivatalnokok nem keltek a zsidó polgárok védelmére, sőt a városi vezetők gyakran zsidóellenes érzelmeket támogatják az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán.

 

  1. Magyarország: Egy polgármester izraelieket akaszt – jelképesen
antiszemitaincidensek_magyarország_érpatak

Érpatak polgármestere akcióban

 

Orosz Mihály Zoltán, a kelet-magyarországi Érpatak polgármestere jelképesen felakasztotta és közszemlére tette Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Simon Peresz korábbi elnököt augusztus elején. A sajtónak azt mondta, hogy „a zsidó terrorállam a palesztinok kiirtására törekszik” ő pedig ellenzi, hogy „a szabadkőművesek akarata igazgassa a világot”. Simon Peresz volt elnök „testére” a következő cédulát tűzték: „I am a war criminal, bastard genocider, that’s why I get my rightful punishment, death by hanging! I am going to my master, to Satan, because hellfire awaits me! – Simón Peresz (Háborús bűnös, népirtó fattyú vagyok, ezért kaptam meg igazságos büntetésemet, kötél általi halált! Visszatérek gazdámhoz, a Sátánhoz, mert a pokol tüze vár rám! – Simón Peresz”)

Oroszt az egész ország ismeri, közszereplések alkalmával zsinóros mentét visel, és a hagyományos magyar értékek védelmezőjének tartja magát.

A magyar politikai közélet a szélsőjobb irányába lendült, a II. világháború fasiszta korszakának számos képviselőjét rehabilitálták, és hősként ünneplik. Az antiszemita Jobbik párt egyre erősödik és növeli befolyását.

A háború utolsó évében több mint 550 ezer magyar zsidó pusztult el a Holokauszt során.

 

  1. Egyesült Államok: terjed a gyűlölet a tudományos intézményekben

Az Izrael démonizálására és lejáratására irányuló világméretű kampány diplomáciai, egyházi és tudományos körökben egyaránt zavartalanul folyik. Hatása a béketörekvések meghiúsulásában és az Izrael és támogatói elleni gyűlölet szításában nyilvánul meg. Egy kaliforniai egyetemi fórum (Berkeley) lesújtó például szolgál.

Egy magát Latina néven bemutató, zsidó és Izrael-barát végzett diáklány szerint: „A hangvételből és nyelvhasználatból kiérződött az erős gyűlölet… Azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz volt hallgatnom, s ez nyilván összefügg zsidó identitásommal. Ahogy beszéltek, szélsőségesen agresszív és antiszemita jellegű volt.”

Lara Kiswani, egy arab szervezet (Arab Resource and Organizing Center) vezetője, aki az egyetem diákjai körében sikeres Izrael-ellenes bojkott kampányt szervezett az előző évben, így válaszolt: „Nézd, a palesztin kérdés, különösen itt a campuson, mindig „egyrészt-másrészt” formában vetődik fel, és a liberális demokrácia szereti mindenki számára biztosítani a szólásszabadságot… Nem hinném, hogy a demokrácia ilyen formája alkalmazható lenne, amikor igazi harc folyik. Sok liberális cionista nehéz időket él át, amikor megérti, mit is jelent ez… Mindaddig, amíg a másik oldalon álltok, gyűlölni foglak benneteket.” A zsidó diáklány könnyek között hagyta el a termet.

Számosan a tudósok közül pozíciójukat arra használják fel, hogy pellengérre állítsák Izraelt, ami szerintük „egy kolonialista hiba”.

Steven Salaita, egy amerikai arab professzor a Champaign-i Egyetemről (Illinois) minden határon túlment, amikor a zsidókat hibáztatta az antiszemitizmusért, Izrael megsemmisítésére és „Amerika de-kolonializálására” hívott fel. Eredetileg amerikai indiánokról tartott volna foglalkozásokat, az egyetem azonban felmondta szerződését, amikor Salaita az Interneten ilyeneket írt: „Ha Netanjahu palesztin gyerekek fogából készített nyaklánccal jelenne meg, ki csodálkozna?” Az amerikai zsidó ifjúságról az a véleménye, hogy „Minden zsidó kisfiút és kislányt úgy nevelnek, hogy egy gyilkos gyarmatosító rendszer vezetője legyen.”

 

  1. Egyesült Államok:„Rohadt biztos akartam lenni abban, hogy életemben még zsidót ölök”

antiszemtitaincidensek_usa

Frazier Glenn Cross Jr., korábban a Ku-Klux-Klán nagymestere, fegyverrel a kézben közelítette meg Kansas City egyik külvárosának zsidó közösségi központját és az idősek otthonát, közvetlenül Pészah előtt. Percek múlva három halott feküdt a parkolóban (közülük egyik sem volt zsidó). Cross egy riporternek azt nyilatkozta: „Rohadt biztos akartam lenni abban, hogy életemben még zsidót ölök.” A 74 éves Crosst decemberben a bíróság alkalmasnak találta a tárgyalás lefolytatásra.

 

  1. Egyesült Királyság: “No Jews, No Jews”; zsidó fiúkat tiltottak ki egy sportszerboltból

A 2014. év több száz brit antiszemita incidense közül talán a legmegdöbbentőbb az, ami egy Hertfordshire-i sportszerboltban történt. A Yavneh Academy egyenruháját viselő hetedik osztályosokat a biztonsági őr nem engedte be “No Jews, No Jews” kisérőszöveggel. Az áruházlánc utólag elnézést két és az őrt elbocsátották.

Az inzultusokon, fenyegetéseken és vandalizmuson túl, amiben az elmúlt nyár bővelkedett, a klasszikus antiszemitizmus is felütötte fejét, amikor Dave Whelan, a Wigan futballcsapatának tulajdonosa azt nyilatkozta: „Azt hiszem, a zsidók mindenki másnál jobban hajtják a pénzt.” Tulajdonképpen Malky Mackay menedzseri kinevezését próbálta ezzel megvédeni, aki ellen a szigetország labdarúgó szövetsége rasszizmus és antiszemitizmus miatt indított eljárást.

Danny Cohen, a BBC igazgatója sok szigetországi zsidó érzését foglalta össze: „Eddig még sohasem éreztem magam zsidóként olyan kényelmetlenül az Egyesült Királyságban, mint az elmúlt 12 hónapban. És ez arra késztetett, hogy elgondolkozzam, vajon hosszú távon is itt lesz-e az otthonunk. Mert ezt mindnyájan érezzük. Személy szerint korábban még soha ilyen mélyen nem éreztem.”

A Simon Wiesenthal központ közleményét Bassa László fordította.

[popup][/popup]