Három lány a hadseregben – interjú a könyvesztiválra Budapestre érkező Shani Boianjiu-val

Shani Boianjiu izraeli írónő Bátraké a mennyország című regényét húsz nyelven adtak ki, Magyarországra is megérkezett, s a Budapesti Könyvfesztiválra a szerző is követi. Szántó T. Gábor készített vele e-mail-interjút.

Jáel, Áviság és Lea együtt nevelkednek egy kis poros galileai faluban, ahol konténerekben folyik a tanítás, az unalom pedig még a hőségnél is elviselhetetlenebb. Amikor azonban a középiskola után besorozzák őket a hadseregbe, örökre megváltozik az életük. Szudáni menekültekkel, színlelt tüntetésükhöz segítséget kérő palesztinokkal, őrtornyaikból meztelenül napozó izraeli katonalányokat kukkoló egyiptomiakkal, s a hadsereg néha életveszélyes, néha idegőrlően semmittevő mindennapjaival kell szembenézniük.

A romániai és iraki családi háttérből származó, a libanoni határtól pár kilométerre, Kfar Vradim faluban nevelkedett 26 éves izraeli írónő fegyveres kiképzőként szolgált, mint egyik hőse, Jáel, de mint más interjúkban elmondta nem azonos egyik hősével sem. Nemzetközi sikert aratott első regénye hol tragikus, hol ironikus módon ábrázolja az izraeli hadsereget, a közel-keleti konfliktust. Bár regényét az amerikai Harvard egyetemen folytatott tanulmányai idején, angolul írta, ma ismét Izraelben él. Shani Boianjiu Bátraké a mennyország című könyve magyarul a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.

– Regényében az izraeli hadseregben szolgáló három lányról ír. A gyerekek unalmas falusi életéről, a mentális traumákról, melyeket a hadseregben való, néha halálos veszéllyel járó szolgálat okoz, valamint a társadalomba való visszailleszkedés nehézségeiről. Érzékeny, komplex, néha igen humoros képet ad Izraelről és a palesztinokkal való konfliktusról, de könyve mégsem pacifista.

 – Nem hiszem, hogy egy valamire való regény igazán pacifista lehet, ugyanúgy, ahogy nem lehet fasiszta, szocialista vagy kapitalista sem. A regények számomra emberi lényekről szólnak, a létezés örök ambivalenciájáról, nem politikai agendákról. Én magam nem vagyok pacifista, minthogy hiszek abban, hogy a háború, bizonyos különleges feltételek között, indokolt. Tartalékos vagyok az izraeli hadseregben, és leszolgáltam a két kötelező évemet. Nem hiszem, hogy jó lelkiismerettel pacifistaként írhatnám le magam.

– Volt irodalmi vagy filmes előképe arról, hogy írjon a hadseregről?

– Sajnos, nem igazán. Azok a könyvek és filmek, amelyeket más hadseregekről találtam, nagyon különböztek azoktól a történetekről, amelyeket én akartam elmondani. És izraeli nőkről meglehetősen kevés művet találtam.

– Hogy látja a szexualitás szerepét regényében? Azért különösen fontos, mert az izraeli hadseregben férfiak és nők együtt szolgálnak, vagy azért, mert a szex szorongás- és feszültségoldó, netán valami más az oka?

– Nem tudom pontosan. Fontos volt számomra, hogy kifejezzem, a nemi alapú gyűlölet nem kevésbé valóságos volt a korombeliek számára, mint az állami erőszak, de ez csak utólagos bölcsesség. Elolvastam a saját könyvem, és úgy vélem, valami ilyesmi jelenik meg benne. És minthogy tizennyolc éves karakterek legszemélyesebb életéről írtam, megoldhatatlan, hogy ne érintsem a szexet.

– Egy ponton az egyik főszereplő lány nem érez semmit. Ez valamiféle trauma vagy önvédelem? A katonai szolgálatnak és a konfliktusoknak, melynek részese, ilyen mély lélektani hatása van az egész izraeli társadalomra, vagy ez a karakter túlérzékenységéből fakad?

– Amit egy bizonyos szereplő egy bizonyos pillanatban érez a történetben, nem fogható fel az izraeliek összességére érvényes állításnak.

 – Amerikában él, angolul írta a könyvét, és Izraelben szinte egy időben jelenik meg a magyar kiadással. Miért választott egy másik nyelvet a regényíráshoz, mint az anyanyelvét? Könnyebb volt kifejeznie az érzéseit egy idegen nyelven, vagy inkább üzleti megfontolás vezette?

 

– Nem élek az Egyesült Államokban. Most is Izraelben tartózkodom, csakúgy, mint az év nagy részében, mióta befejeztem az egyetemet. Csak azért írtam angolul a könyvet, mert Amerikában éltem, amikor írtam, és ez része volt a tanulmányaimnak. Nem üzleti megfontolás vezetett, nem is alkotói megfontolás, egyáltalán nem is nevezném „megfontolásnak”. Különös módon úgy éreztem, hogy idegen nyelven írnom segítséget jelent. Keményebben kell küzdenem, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, mert az angol kifejezések nem tartoznak igazán hozzám. A fordítás aktusa héberről angolra szintén érdekes nyelvet teremtett, és segített a cselekményt előre mozdítani.

 

A teljes interjú a Szombat áprilisi számában olvasható.

Kapcsolódó cikk:

Shani Boianjiu: Bátraké a mennyország – részlet